2021. 09. 30.

+ Ft. vitéz Virág László

 Ft. vitéz Virág László szentszéki tanácsos, nyug. plébános életének 76., papsága 52. évében szentségekkel ellátva, 2021. szeptember 30-án az örökkévalóságba költözött.

Csíkszentsimonban született 1946. április 21-én.

Középiskolai és teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte 1960 és 1970 között.

1970. április 5-én Gyulafehérváron szentelte pappá Márton Áron püspök.

Papi szolgálatát Zetelakán kezdte 1970-ben

1972-ben Szászrégenben káplán. 

1975-ben Uzonban plébános. 

1978-ban Kézdikővár-Szárazpatakon plébános. 

1991-ben Csíkdelnén. 

2000-ben Lemhényben plébános. 2002-ben a csíkszeredai Millenniumi templom részére az egyik arkangyal szobrot, Szent Ráfáelt ő adományozta (150 millió lejbe került). Köszönjük. 

2004-ben Székelyudvarhelyen a Jó Pásztor - Pastor Bonus  Papi Öregotthonba vonult be. Három éven át szívesen helyettesített különböző plébániákon.

2007-ben Kászonújfaluban plébános 2012-ig, amikor végképp nyugalomba vonult, Csíkszeredát választva nyugdíjas évei helyszínéül.

Amíg  egészsége engedte, szívesen segített a Szent Kereszt Plébánián. A vasárnapi és ünnepnapokon a reggeli 8 órai szentmisét végezte. Szentbeszéde tanulságos, ízes és gyakran humorral átszőtt tanítás volt. (Tréfásan szokta mondani: Amíg az aludt-tejet ketté tudom harapni, addig öregotthonba nem megyek.)


Temetése Csíkszentsimonban lesz október 2-án
, szombaton délután 2 órakor a
helyi temető kápolnájából.

 

A csíkszeredai hívekkel közöljük, hogy érte az engesztelő szentmisét október 10-én, vasárnap reggel 8 órakor ajánljuk fel, hogy akikkel együtt mutatta be a legszentebb áldozatot, most ők is imádkozzanak érte.


A jó Isten jutalmazza meg az örök boldogsággal!

 

2021. 09. 28.

Véd minden veszedelemben

 Népünk a járványok idején Szent Mihály angyal oltalmát kérte. Az Egyház sokszor megtapasztalta Isten angyalainak védelmét. Szent Mihály főangyal az angyalok körében kivételes helyet, rangot foglal el. Mihály a Jelenések könyvében és az apokaliptikus gondolkodásban, mindenféle sátáni hatalmasság ellen küzdő isteni igazság megtestesítője. A sárkány és angyalai alul maradtak, nem tarthatták meg helyüket a mennyben. A földön pedig a Messiás eljövetelével megtört a sátán hatalma (Jn 12,31), lelepleződött igazi lénye is.

A sátán feletti győzelmet a mennyei győzelmi himnusz követi: Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága” (Jel 12,10-12a), aki valóban szabadítója és üdvözítője a teremtett és bűnbeesett világnak.
A sátán többé nem vádolhatja Isten előtt a választottakat, mert megmosták ruhájukat a Bárány vérében. A megdicsőült szentek mostantól „angyalaid előtt zsoltár énekelnek, magasztalnak téged, Istenem” (Zsolt 137,2).
Szent Mihály főangyalt tiszteletének Európában három fontos kora-középkori kultuszhelye van, ahol megjelenését és segítségét megtapasztalták. 
a) Az első Gargano hegyi Szent Mihály szentély, ma Monte San Angelo, ahol 490-ben, 492. május 8-án, 493. Szept. 13-án és 1656. szept. 22-én megjelent Szent Mihály, megóvta az ellenségtől és a pestis járványtól.  
b) A második nevezetes kegyhelye Rómában az Angyalvár, ahol 590-ben Nagy Szent Gergely pápának Hadrianus császár mauzóleuma felett jelent meg Szent Mihály a bűnbánati körmenet közben, jelezve a nagy pestisjárvány végét. Ennek emlékét őrzi az Angyalvár tetején látható szobra.
c) A harmadik hires kegyhely normandiai Mont-Saint-Michel. A főangyal Szent Aubert püspöknek háromszor megjelent, és kérte, hogy építsen tiszteletére egy óceáni sziklaszigeten kápolnát. 708-ban felszentelték. Ez lett a tengeri veszedelemben lévők oltalma. A VI. században említik, hogy a római Szent Mihály-bazilika fölszentelésének emléknapja szeptember 29. 
Ez a nap vált Nyugaton Szent Mihály ünnepévé.
d) A főangyal kultusza népünk körében már Szent István korában elindult. A Magyar Szent Korona alsó részén ott van Mihály és Gábor angyal zománcképe, hogy királyainkat emlékeztesse az uralkodói hatalom égi eredetére: „Nincs hatalom, csak onnan felülről.”  
Szent István  a veszprémi székesegyházat Szent Mihálynak szenteli. Ő a patrónusa az erdélyi, a váci és társpatrónusa az egri egyházmegyének is. 
Az Árpád-házi királyok korában 271 templom patrónusa Szent Mihály, amiről írásos forrásaink vannak, a hódoltság után még 91 templom és kápolna került Szent  Mihály-dedikációk közé. 
Az erdélyi egyházmegyében 35 található.
Szent Mihályt a középkori templomaink kapubejárata fölött vagy bent a diadalíveken ábrázolták, mint az Utolsó Ítélet angyalát kezében karddal és mérleggel, hogy emlékeztessen a nagy számadásra: a halálra és ítéletre.

2021. 09. 27.

10 éve hunyt el Makovecz Imre

Makovecz Imre építész 2011. szeptember 27-én szentségekkel ellátva hunyt el, akinek az egyházi művészet vált legátéltebb és legzseniálisabb kifejezésévé. 

Temetésén okt. 8-án, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke mondta: Makovecz Imre a magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott, ezt fejezte ki épületeivel, terveivel, írásaival, és erre tanított minket is: ön- és nemzetismeretre, az egymástól elszakított magyar közösségek, az ég és a föld összekapcsolásának tudományára


Csíkszereda és plébániánk székelyruhás küldöttsége elsőként rótta le kegyeletét Makovecz Imre koporsója előtt. 
 
Darvas-Kozma József és Brückner Ákos Előd ciszterci atya a gyászmenet élén. Ákos atya látta el Imre bátyánkat a szentútravalóval. Mögötte, hátrébb a csíkszeredai plébánia zászlója.

A Millenniumi-templom tervezőjének emlékét tisztelettel ápoljuk. Templomunk mindenki előtt nyítva van.


 Krisztusnak szent keresztje győzedelmi zászlónk... angyalok vigyáznak ránk, és aki tisztelte az angyalokat, annak legyen része a szent angyalok társaságában és szemlélje a világ teremtése előtti szent templomot.

Makovecz Imre építészre emlékeztünk és emlékezünk:

Makovecz Imre halálának első évfordulóján 2012

November 14-én 19 órakor 2012

Csíkszeredai Millenniumi templom 2013

Millenniumi templom - Csíkszereda 2013

Keresztény mű Barcelonában, vízió Budapesten 2013

Makovecz Imre 2013

Makovecz Imre szakrális épületei "Templomok" c. kiállítás 2013

Makovecz kiállítás 2014

Felavatták Makovecz művét a Pancho Arénát 2014

A Héttorony mögött 2014

Az örökérvényű Makovecz mondás 2014

Orgonát építenek a Millenniumi templomban 2015

"Ha megváltás nincs, akkor nincs semmi!" - Makovecz 2015

A pápa, Makovecz és ami az életet műremekké teszi 2015

Díjat alapítanak Makovecz Imre tiszteletére 2015

Csodálkozz egy-egy műalkotáson 2017

Orbán: Makovecz Imre a magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott 2017

Temetőkbe - Templomokba járunk 2018

16 éve szentelték fel a Millenniumi templomot Csílszeredában 2019

Héttorony fesztivál 2019. nov. 20.

Héttorony Fesztivál Csíkszeredában 2019

85 éve, 1935. nov. 20-án született Makovecz Imre 2020

Emlékezzünk rá egy televíziós beszélgetéssel:

https://youtu.be/cpT41WMnNHU

Óévi visszatekintés Makovecz Imrével 2020

2021. 09. 26.

Szentírás olvasás

Az imádság mellett a másik lehetőség, amelyben könnyen találkozhatunk Istennel: a Szentírás olvasás. A Szentírás Isten szavát, üzenetét tartalmazza, amelyet hozzánk intéz, kinyilatkoztatja önmagát. A Szentírásban még biztonságosabban találkozhattunk Istennel, mint az imádságban, mert az imádságban, ha szabadjára engedjük fantáziánkat, belevisszük a magunk kívánságait és igényeit is, és így ferde képet alkothatunk magunknak Istenről. A Bibliában azonban ez a veszély nem áll fenn, mert Isten beszél magáról, Ő mutatja meg magát az embereknek. Isten látva az emberek eltévelyedését, útvesztését, nem hagyta magára az embert, szólt hozzá. Szólt Ábrahámhoz, Mózeshez, a prófétákhoz. Azok, akikhez beszélt vagy ezeknek a kortársai, Isten megnyilatkozásait leírták könyv formában. Ezeket a könyveket később összegyűjtötték és ez az ószövetségi Szentírás. Messiási ígértekről szól és az ember megváltásáról. 
A végső időben Isten egyszülött Fia által szólt hozzánk. Tanítását apostolai hirdették és le is írták, hogy Istennek tetsző életet éljünk. A két szövetség könyvei együtt alkottják a Szentírást, görög szóval a Bibliát (Biblia=könyv), amely 72 könyvből áll.
A Szentírás segít, hogy helyes Istenképünk legyen. Mindaz, amit már Istenről tanultunk, amiről beszélünk, mind a Szentírásból való (Róm 11,33-36; Kiv 3,14; Kiv 20,5-6). 
- A Szentírásból megtudhatjuk, hogy Isten szeret minket. Isten törődik az emberrel, keresi Őt. (Jn 3,16) 
- A Szentírásból választ kaphatunk a szenvedés, az élet, a halál és a túlvilág nagy kérdéseire. (Bölcs 1,13-14) 
- A Szentírásból megtudhatjuk, hogy hogyan kell Isten szándéka szerint élni. (Róm 13,13-14). A Szentírást csak úgy tudjuk értékelni, ha magunk is olvassuk. A Biblia megértésében segítségünkre van az Egyház, ha azt közösségben olvassuk.  
Olvashatjuk Biblia-órákon vagy pap által irányított kisebb közösségben. A bibliaolvasás sok módszere közül most „a hét lépcsős” módszert ajánlom. 
A kiválasztott szentírási rész elolvasása előtt hívjuk segítségül a Szentlelket. 
Egy valaki olvassa fel a kiválasztott szöveget. 
Ekkor 3-5 percet elmélkedve keressük meg, hogy melyik az a gondolat vagy mondat a szövegben, ami megérintett. 
Utána röviden, minden magyarázkodás nélkül osszuk meg a gondolatot vagy mondatot. 
Újra olvassuk el a választott szövegrészt, és most 5 perces csendben vizsgáljuk meg, hogy milyen viszony van az előbb megragadott üzenet és az életem között.
Ezután személyesen beszámolunk, így mindenki gazdagodik és gyarapodik Isten igéjének ismeretében. Végül újra felolvassuk a választott szakaszt. Most már egészen személyesen fog hangzani. 
Befejezésül vállaljunk valamilyen apostoli munkát, és zárjuk imádsággal a találkozót.
 
Ma vegyük alapul Jézus követését. Lk 9,57-62.

57Amint mentek az úton, valaki megszólította: „Követlek, bárhová mész is.” 58Jézus azonban ezt mondta: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” 59Egy másikat felszólított: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” 60„Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat – mondta neki –, te meg menj, és hirdesd az Isten országát.” 61Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” 62Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.”

A tanítványság ára (9,57-62).

57. az úton: A tanítványságot, mint Jézus követését az úton, három hiperbolikus mondással szemlélteti, hogy segítsen az embereknek az életet értelmezni, megmutassa, milyen összefüggések mozgatják a világot, pl. egy óra alvás éjfél előtt annyit ér, mint kettő éjfél után; jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

Az 58, 60, 62. versek mondásaiban Jézus hiperbolát vagy túlzást alkalmaz, hogy kizökkentse a hallgatókat megszokott világértelmezésükből, hogy egy teljesen új nézőpontból szemléljék az életet – a tanítvány szemszögéből, aki válaszol arra, ahogyan Jézus Isten országát hirdeti. Ha szó szerint vennénk ezeket a mondásokat, megfosztanánk őket erejüktől.

58. A hiperbola megvilágítja Jézusnak, az Emberfiának szegénységét.

60. hadd temessék el a halottak halottaikat: Ez a mondás olyan sikeresen kérdőjelezte meg azt, ahogyan az emberek általában berendezik erkölcsi világukat, hogy Isten országának útjai nem feltétlenül hozhatók harmóniába a mi emberi útjainkkal. A mondás azt jelenti, hogy a lelkileg halottak temessék el a fizikailag halottakat.

62. az eke szarvára: a nagyon könnyű palesztinai ekét egy kézzel irányították, míg a másikkal az ökröket nogatták. A mondás megkérdőjelezi várakozásainkat arról, hogy ki alkalmas arra, hogy Isten uralmát életébe befogadja.

2021. szeptember 26.            

Köszönöm, hogy részt vett a Biblia olvasáson.


2021. 09. 25.

Hirdetés: 2021. szeptember 26.

 1. Szentírás vasárnapja van. A perselyezés a Katolikus Bibliatársulat javára történik. Du. 3 órakor közös Szentírás olvasást tartunk a Millennium-templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

2. A gyulafehérvári főszékesegyházunk búcsúja szept. 29-én, a szentmise 11 órakor kezdődik. Csíkszentmihályon is búcsú.

3. A Krisztus Világa folyóirat szeptemberi száma még kapható. Örök evangélium – Vágd le! –  „Aki csak egyet is bűnre csábít a bennem hívő kicsinyek közül, annak jobb volna, ha malomkövet kötnének nyakára és a tengerbe dobnák. Ha kezed bűnre csábít, vágd le...” Ebbe a nehéz evangéliumi szakaszba (Mk 9,38–48.) csodálatosan bele van sűrítve Jézus embert nevelő szeretete – indítja elmélkedését Belon Gellért püspök atya. Vallásos élet a különböző életszakaszokban – Az élet mindegyik szakaszában jelentősége van a vallásnak – mutat rá Anselm Grün elmélkedésében. A vallás segít abban is, hogy megerősödjön bennünk a bizonyosság, miszerint az idő szűk keretei között zajló életünk nem ér véget örökre és végérvényesen a halállal. Ellenkezőleg, reménytől hordozott vágyaink a végtelen szeretetben teljesülnek be. Fordította Bács Béla János.  Kézből kézbe – Az előző elmélkedéshez tematikájához kötődik Sárközi Sándor atya írása. Életünk és kenyerünk a kezek sűrűjében alakul… Kezek között, tenyérből tenyérbe, egy életen át. Ez a szeretet próbája és iskolája. Üdvösségünké is. A lap a kisapostoloknál és a sekrestyében kapható. A lap ára 2 lej.
4. A Vasárnap hetilap csak a sekrestyében kapható.
5. Pénteken keresztelői felkészítő du. 6 órakor. Októberi rózsafüzér ájtatosság este fél 7 órától.
6. Pálos ’70 gyalogos zarándoklat oltóber 7-től 11-ig, Budapestről a Pilisen át Márianosztráig. Jelentkezni szept. 27-ig lehet a plébánián.
7. A plébániai hitoktatást október második hetében (5.-től) kezdjük.
 

8. A hirdetés:

Egy nagyon kedvezményes lehetőséget hirdetünk képzésre olyan fiataloknak, akik még nem töltötték be harmincadik életévüket (29 év felső korhatár)A képzés egy hathetes intenzív tanfolyam, amelynek költségeit a Gyulafehérvári Caritas Iránytű c. programja biztosítja több mint kilencven százalékban. A képzés segít a német nyelv elsajátításában, ezenkívül heti két alkalommal pályaorientációs foglalkozást és péntekenként különböző szakmákkal és szakemberekkel való ismerkedést is magában foglal. 

A tanfolyam alatt és után is lesz lehetőség a mentorok segítségét kérni munkahely választás és munkahelyre való felkészülés terén.Egy napra 6 tanóra jut, a tanfolyam akkor kezdődik, amikor elegendő számú jelentkező gyűl össze. 

Helyszín: Szent Benedek Tanulmányi Ház, Csíki Kert – Gyergyószentmiklós. 

Érdeklődni és jelentkezni Garai-Balázs Leventénél 0728524611 telefonszámon lehet. A helyek száma korlátozott. 

2021. 09. 21.

A sötétség birodalma II. 15.

Az ördög és az új világrend 15. - Terjed-e a sátánizmus? Egy új fázisban vagyunk. Kétségtelenül mindig volt megszállottság és exorcizmus. A zsidó vallás ellátta papjait és bölcseit az exorcizmus eszközeivel. Az evangéliumok tanúsítják, hogy Krisztus idején létezett megszállottság és ördögűzés. Krisztus, lévén Úr és Mester, egy pillanat alatt kiűzte az ördögöket. A protestáns reformáció idején és a felvilágosodásnak nevezett korban, csökkent az ördögben való hit is. Azután bizonyos tudósok megpróbálták bebizonyítani, hogy az ördög nem is létezik, és megszállottság sincs. Az egész fogalom elhalványult. Közben a sátán menetel előre.

Az általunk exorcizált démonok elmondják, amit csinálnak. Néha az exorcizmust kérő embereknek magas állásuk van a kormányban, vagy nagy szerepük a pénzügyi életben. Ezek az emberek gyakran nagyon befolyásosak. Erről sokat nem beszélhetünk, de tény, hogy a nagyon fontos emberek egy része megszállott. A démonok vallomásaiból, és azokból a helyzetekből, amelyekbe mi, exorcisták belekeveredünk, valamint abból, amit az Egyház mond nekünk, teljesen világos, hogy Lucifer ma embercsoportokra összpontosít. A szervezetekre koncentrál. Ehhez kétség nem férhet. Vegyük az AEÁ társadalmát, különösen a helyi, az állami és a szövetségi szintű hivatalokat, beleértve Washingtont is, Lucifer szert tett a szolgáknak egy falanxára, amely teljesíti a parancsait, és automatikusan teljesíti azokat. Találkoztam néhánnyal, akik teljesen megszállottak voltak. Ezek egész álló nap az ördög akaratát teljesítik. Nekik nagyon jó életük van az anyagiak tekintetében. Vannak csoportok, amelyek végrehajtják az ördög akaratát. Ez az Egyház dekatolizálása és a vallás teljes kiölése a közéletből. A céljuk az, hogy a közélet területéről nem csak a katolicizmust, hanem minden más vallást is eltüntessenek. Természetesen a katolicizmus különleges ellenség, mert az ördög tudja, hogy mi rendelkezünk valamivel, amivel mások nem. Még a nemkatolikusok is azt mondják: „Ha a Római Katolikus Egyház eltűnne holnap, a kereszténység többi része is darabokra esne.” A Katolikus Egyház az a mágnes, amely minden más felekezetet összetart, és az a zsinórmérték, amelyhez a többiek tartják magukat.

A mai sátáni eljárás különbözik a régebbitől. A sátán napjainkban egész csoportok, teljes kormányzatok, egész iskolák és egész alapítványok által működik. Egész szervezetek vannak, amelyek tevékenysége a szexualitás területén, a művészetben, a történelemtudományban, az államigazgatásban, a gazdaságban (pl. a bóvli kötvény területén) a sátán akaratát mozdítja elő. Ez egyike Lucifer taktikáinak. Lucifer terveiben jön az erők összemérése, és minden lehetséges erőt felsorakoztat maga mellé, mert sikert adományoz nekik. Siker a jutalmuk.

Amit mi néha elfelejtünk, az a következő: Ha végezzük a munkánkat, és azt tisztességesen és bűntelenül tesszük, akkor folyamatosan világosságot kapunk Istentől. Ezt úgy hívják: „lumen Christi”, vagyis Krisztus világossága. Ezt mi az elménkbe, az értelmünkbe kapjuk. Hasonlóképpen a sátánnak is van saját fénye azok számára, akik szolgálják őt. Megvilágosítja a szolgáit. Azok megkapják saját ráérzésüket, instrukcióikat és világosságukat. A sátán fényt ad! Megadja nekik a maguk örömeit és sikereit! Ó, kitűnő vezető ebből a szempontból. Bár az ár, amit fizetnek érte, borzasztó. Az a kárhozat. De ebben az életben a sátán sokat adományoz nekik. Ezért van az, hogy Krisztus ellenségei nagyon intelligensek. Nem szabad lebecsülni őket. Félelmetes ellenségek, akik az Amerikai Polgárjogi Ligában (ACLU) tevékenykednek a homoszexuálisok mindenféle „jogainak” védelme, az azonos neműek házassága, az abortusz védelme és a numerus clausus életben tartása végett. Hasonlóan dolgozik a Családtervezési Szövetség  (PPFA), amely az USA-beli abortuszok 40%-át végzi (200 abortuszt 1000 szülésre).

Még sokan dolgoznak a sátán tevékenységének sok ágazata bármelyikében a modern világban. A sátánnak megvannak a maga szolgái, akik igen hűségesek hozzá.

– folytatjuk – 

Az előző részek: 

Malachi Martin - A sötétség birodalma 1-2.

A sötétség birodalma 3-4. rész

A sötétség birodalma 5. rész

A sötétség birodalma 6. rész

A sötétség birodalma 7.

A sötétség birodalma 8. rész

A sötétség birodalma 9.

A sötétség birodalma 10.

A sötétség birodalma 11.

A sötétség birodalma 12.

A sötétség birodalma 13.

A sötétség birodalma 14.

Az ördögűzés valójában örömteli esemény 

 

 

A szeretet központja

Jézus a szeretet központja -
Jól jön a segítség, ha szükséges – szoktuk mondani. Mózes segítőtársakat kér az Úrtól, mert egyedül van és nem ér rá mindennel foglalkozni. (Szám 11,25-29) Isten teljesíti Mózes kérését, és arra utasítja, hogy hívjon a szent sátorához Izrael fiai közül hetven férfit, akikről tudja, hogy a nép vénei. A vének Izrael törzseinek, nemzetségenként tapasztalt, tekintéllyel bíró férfiai, vezetői. A szó ezért inkább méltóságot jelentett. Háborús időkben vezérek voltak, békeidőben igazságot szolgáltattak, de végrehajtó hatalom híján tekintélyük inkább erkölcsi jellegű volt. Mózes az Úr szava szerint járt el, összehívta a véneket. Amikor a szent sátor köré álltak a vének, az Úr lelkének kiáradásában, karizmatikus adományaiban részesültek, és prófétai elragadtatásba estek. Még Eldád és Medád is, akik a táborban maradtak, megkapták a prófétálás adományát. Józsue fellépése korlátozni szeretné az Úr karizmáit, és ellenőrzés alá szeretné vonni azokat, akik rendkívüli úton kapták meg. De Mózes higgadtan rá szól: „Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” – mert akkor többen szolgálnák Istent. 
Az újszövetség kezdetén, Jézus apostolai szintén találkoznak karizmatikus tanítókkal, akik hallottak Jézusról és hisznek benne, de nem tartoznak a tanítványi csoporthoz. (Mk 9,38-43. 45. 47-48) A Jézus nevében végrehajtott ördögűzésről szóló epizód ószövetségi párhúzamát az Eldád és Medádról szóló elbeszélésben látjuk. Itt az ördögűző varázsszerként használta Jézus nevét. Jézus türelmes magatartása azon a meggondoláson alapszik, hogy aki az ő nevében űz ördögöt, nehezen fog rosszat mondani róla. Jézus ekkor megfordítja a történetet, abban az esetben is, ha valaki nektek ad inni nevemben, mert az enyémek vagytok, bizony mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.  Jézus ezután a benne hívők kis csoportjának védelmében egy csokor példát hoz fel, aminek kulcsszava a megbotránkoztat, bűnre csábít, akadályt gördít ige. Jézus korában a test a közösség metaforája is volt, a test részei a közösség tagjait jelentik. E mondások a gyűlekezeti élettel állnak kapcsolatban. Mindenkit szeressünk, még az ellenségeinket is, de forduljunk el attól, ami vagy aki bűnre visz. Ez utalás az egyház súlyosan vétkező tagjainak kizárására. Az üdvösség elnyerése végett jobb szakítani a bűnös taggal, személlyel és az életre jutni Isten országában, mint miatta a kárhozatra, a gyehennára. A Gyehenna a 2Kir 23,10 szerint a Hinnon-völgye a gyermekáldozatok helye volt, egy idő után az örök bűntetés megnevezésére is szolgált, melyhez tűzet és férget is társítottak. 
Jakab apostol a gazdagság mulandóságára hívja fel a figyelmet, és sürgeti a jogtalanul visszatartott munkabér megfizetését. (Jak 5,1-6) És arra buzdít, hogy Jézus keresztáldozata alapján, állítsuk életünket, mindenünket Isten országa szolgálatába.

 

„Uram, a te szavad igazság, tégy szentté minket igazságod által!” Jn 17,17b.