1000 éves ünnepünk

Életünkkel mutassuk meg az igaz élet útját - Negyven napja Urunk születésének örömünnepét ültük, és ma van az a boldog nap, amikor arra emlékezünk, hogy Jézust Szűz Mária és Szent József bemutatta a templomban. Ő ezáltal látszólag csupán az ószövetségi törvényt teljesítette, voltaképpen azonban hívő népével találkozott. Azok a jámbor öregek, akik a Szentlélek késztetésére a templomba mentek, és ott – szintén a Szentlélektől megvilágosítva – felismerték az Urat, örvendező lélekkel tettek tanúságot róla. Hozzájuk hasonlóan minket is a Szentlélek gyűjtött egybe. Vonuljunk tehát Isten házába, és járuljunk Krisztus elé. Találkozni fogunk vele, és felismerjük a kenyértörésben addig is, amíg majd nyilvánvaló dicsőségben el nem jön. (Lit.)

Február 2-án, Urunk bemutatását ünnepeljük, népies neve Gyertyaszentelő Boldogasszony. A keleti egyházban már a 4. századtól megünnepelték, nyugaton is a 10. századtól. Szent László király alatt tartott szabolcsi zsinat (1092) a kötelező ünnepek közé sorozta. Akkor Mária tisztulását emelték ki, de 1960 óta az Úr bemutatásaként tartjuk számon e napot. Az ószövetségi törvény szerint az újszülöttet el kellett vinni az Úr szentélyéhez, hogy ott bemutassák az Úrnak. Az elsőszülött fiúk bemutatása a 40. napon történt, s őket meg kellett váltani a templom szolgálatától is (Kiv 13,1-2), és be kellett mutatni az engesztelő áldozatot (Lev 12,1-8).

Jézus bemutatását a  Szent Lukács írta le. (Lk 2,22-38) A megtestesülés minden értelmet és képzeletet meghaladó csodálatos titkához hasonló az Úr eljövetele is, amely az emberi szem előtt elrejtve, a legszelídebb és a legcsodálatosabb módon valósult meg. Szűz Márián és Szent Józsefen kívül még két öreg és igaz ember, Anna asszony és Simeon a tanúja. Az Úr nem a prófétai várakozás látványos és félelmetes módján érkezett templomába. (Mal 3,1-4) Ez a nap az igazaknak a Szentlélekben való rejtett találkozása, melyen Isten szelídsége és irgalma nyilvánul meg a bűnös emberiség iránt. Jézus sorsközösséget vállalt velünk, bűnös és szenvedő emberekkel. 

A Szentcsalád szegény, a szó bibliai értelemében: létük az Atyától függ, ő ad nekik értelmet, benne van minden bizodalmuk. A történet csodája pedig Mária, bár nem bárányt mutat be áldozati adományként, mégis a leggazdagabb: karján tartja a Bárányt. A templomban nem kiváltják, hanem felajánlják Jézust, mintegy őáltal, ővele és őbenne dicsőítik az Atyát, egyben arra az áldozatra és főpapra utalnak, aki beteljesít minden áldozatot, helyébe léptetve az új és örök áldozatot. (Zsid 2,14-18) 

Jézusban nemcsak a zsidók, hanem mindenki számára kinyilvánul Isten irgalmassága. Halálakor a nap elsötétül, hogy meglássák szemeink is: ő a világ igazi Világossága. Gyertyát szentelünk, hogy Jézus fénye mindig árassza el lelkünk szegényes hajlékát, hogy mi is fény legyünk, éspedig: örökmécs!

„Új fény támadt, pogányoknak üdvösség, nemzetednek dicsőség.” Lk 2,32.

Gyertyaszentelő Boldogasszony

A mai liturgiát ünnepélyes és örvendező hangnem jellemzi: Krisztus első templomi bevonulását ünnepeljük. Nem hiányzik az áldozati vonás sem, hiszen szülei felajánlották Istennek. Az örvendetes rózsafüzér negyedik titkáról elmélkedünk: Akit te szent Szűz a templomban bemutattál.

1. Ünnepünk kezdő hangját Malakiás próféta jövendölése adja meg (Mal 3,1-4), aki az istentisztelet és a papság megújulását sürgette, mert „hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám már jön is!” Könnyű ezt a szöveget a mai ünnep gondolatával összekapcsolni, amikor negyven nappal születése után Krisztus megérkezik a templomba, itt a mózesi törvény előírása szerint, Mária és József bemutatják az Úrnak.

Az anya hét napon át tisztátalannak számított, kizárt volt az istentiszteletből is. Ez abban a korban a szülőanya védelmét szolgálta. Az elsőszülött fiúgyermeknek a nyolcadik napon nevet adtak, és a körülmetéléssel felvették a mózesi szövetségbe. Az édesanyának még 33 napot otthon kellett maradnia, hogy megtisztuljon. Ez idő alatt teljesen felépült és át tudta élni anyaságát. A Székelyföldön is hagyomány volt, hogy negyven napig nem járt ki az édesanya, csak miután megkeresztelték a gyermeket akkor „szabadult ki”. Ilyenkor a szülőanya segítségére álltak a rokonok és a szomszédok.

A 40. napon felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. Ekkor Szűz Mária bemutatta a tisztulási áldozatot.

Az elsőszülött megváltásának egyik indítéka, hogy minden elsőszülött Isten tulajdona. Ezért Isten szolgálatára kellett szentelni, hogy papként az oltárnál szolgáljon. Erre a szolgálatra viszont Isten, Lévi fiait, a levitákat választotta ki. A templomi szolgálatot ezek látták el. Ezért az elsőszülött gyermekért pénzben kellett váltságdíjat fizetni: ebből fedezték a leviták életszükségleteit, az elsőszülött gyermek pedig mentes maradt a papi szolgálattól.

Az elsőszülött megváltásának másik indítéka, hogy eszükbe juttassa az Egyiptomból való menekülés történetét. Akkor a konok fáraót csak az elsőszülött fiúgyermekek halála rendítette meg, és úgy engedte szabadon az izraelitákat. Ez utóbbiaknál Isten megkímélte a gyermekeket. Ezért áldoztak az Úrnak minden hímneműt, ami az anyaméhet megnyitja. Az áldozat egyéves bárány volt elégő áldozatnak, és egy galambfióka vagy gerlice engesztelőáldozatnak. A szegényeknek elegendő volt egy pár galambfiókát vagy gerlicét feláldozni. A szentcsalád mindenben eleget tett a törvénynek, így a tisztulásinak is, jóllehet őket az nem kötelezte.

           2. A megtestesült Fiú minden tekintetben hasonlóvá akart lenni testvéreihez (Zsid 2, 14-18). Isteni mivoltában igaz ember akart lenni az emberek között, beilleszkedett történelmünkbe. Mindenben osztozott életünkben, beleértve a törvény megtartását is. Közelkerült hozzánk, sorstársunk lett, még a halált is vállalta. Meg tud érteni bennünket, ezzel is növelte bizalmunkat. 
           3. A Szűzanya a templomban teljesítette a törvény előírását, és ez alkalmul szolgált a hitben várakozóknak, hogy találkozzanak Jézussal (Lk 2,22-40). Az agg Simeon karjaiba vette a Gyermeket és olyan magasztaló imát zengett élete nagy reményéről, ami naponta visszhangzik az egyház befejező imaórájában. Után megáldotta őket és a Szűzanyát a megváltás titkára figyelmezteti: „még a te lelkedet is tőr járja át”. Ekkor Mária belső megvilágítással megértette, hogy Jézus, az ő méhének gyümölcse és életének egyetlenje áldozat lesz az emberiség üdvösségéért, ugyanakkor saját magát is felajánlotta Jézussal.

A Szűzanya nyomdokain járva mi is fogadjuk el az isteni Gondviselés kezéből mindazt, amit Isten örök elhatározásából számunkra kijelölt, mert tudjuk, hogy Isten azzal örök boldogságunk útját egyengeti. A megszentelt gyertyát hazavisszük, hogy otthon az igazi fényben, Jézusban úgy éljünk, égjünk, mint a gyertya, mely „másnak világít, s önmagát emészti el”.

Nem kaptuk a Szűzanya szeplőtelenségének kegyelmét, se Krisztus bűntelenségét. A keresztségben bekapcsolódtunk ugyan Krisztusba, s megkaptuk az istengyermeki életet. De képességeink nem kapták vissza sértetlenségüket. Így feladatunk azok tisztogatása. 

Értelmünk homályát tisztogassuk a krisztusi hit fényével. Ragadjuk meg azokat az eszközöket, amelyek a vallási igazságokat feltárják. Olvassuk a Szentírást, keresztény irodalmat, hallgassunk szentbeszédet, elmélkedjünk vagy szálljunk magunkba.

            Tisztogassuk akaratunkat állapotbeli kötelességünk teljesítésével. Szívesen, keresztény örömmel teljesítsük Isten és az Egyház parancsolatait. Azok biztosan a mennyország felé segítenek.

            Fegyelmezzük szenvedélyeinket. Ne engedjük, hogy magukkal ragadjanak, s letérítsenek erről a szűk ösvényről.

            Álljon előttünk mindig  Jézus Krisztus, aki mindig és mindenben azt tette, ami a mennyei Atya előtt kedves. Mellette a Szűzanya, aki teljesítette a törvényt és szívébe véste Szent Fia igéit.