Ez a remény

Hű barátunk, Jézus - Május első vasárnapján és jövő vasárnap a Millenniumi templomban első szentáldozáshoz járulnak azok a harmadik osztályos diákok (61+73), akik jó szüleik segítségével három éven át bekapcsolódtak mind az iskolai, mind a plébániai hitoktatásba. Kezdetben ösztönösen megérezték, majd a nevelés-oktatás által felismerték: az életet azért kaptuk, hogy megtanuljunk szeretni és így rátaláljunk az örök Szeretetre, Istenre.

A felkészítők során Jézussal és tanításával ismerkedtünk meg, aki a szeretet. Egy magyar misszionárius - Nemeshegyi Péter atya, aki négy évtizeden át Japánban tanított - mondta el, hogy egyik alkalommal Isten szeretetéről tartott előadást, amikor egy hallgató azt kérdezte tőle: atya, mi is a szeretet? Ekkor ő a feszületre mutatott és azt mondta: amit a kereszten lát az a szeretet.

Vasárnap és ünnepnap mindannyian szentmisén veszünk részt, mert szeretjük Jézust és vele találkozunk. A szentmise számunkra mindig ünnep, ahol imádkozunk, énekelünk, hallgatjuk Jézus tanítását és áldozunk.

Az elsőáldozók Isten igéjének elhangzása után megújítják keresztségi fogadásukat, majd a felajánláskor életüket és munkájukat ajánlják fel Jézussal a mennyei Atyának. Jézus teremtő szavai amikor elhangzik a kenyér és bor felett, Jézus önmagát adja nekünk a kenyér és bor színe alatt. Ő a mi legjobb barátunk, aki életét adta értünk a kereszten és mindig kész megjeleníteni, hogy bennünket éltessen. Ezt meg is valljuk az Úrfelmutatás után: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

A Miatyánk elimádkozásával egyházként, a Jézus vérén megváltott közösségként állunk imádásunkkal és kéréseinkkel mennyei Atyánk elé. Követjük Jézus példáját és megbocsátunk mindenkinek Jézusért. Ő most minket is meghív az utolsó vacsora asztalához, hogy részesei lehessünk áldozatának, és az örök élet kenyerével tápláljon minket.

És felhangzik a szentmiséző pap ajkáról a nagy figyelmeztetés: „Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten Báránya!” Mindannyian válaszolunk, mint a kafarnaumi százados: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”

Az elsőáldozók most találkoznak először szentségi módon Jézussal, amikor szülőikkel, testvéreikkel, keresztszülőikkel és a hívekkel együtt veszik magunkhoz Jézust az Oltáriszentségben. 

Nálunk van Jézus. Köszönjük meg. Ő maga is velünk jön, hiszen bennünk él. A szentáldozással táplál, hogy mindig kövessük, bennünk maradjon és parancsa szerint éljünk: „Szeressétek egymást, amint én szeretlek titeket.” (Jn 15,9-17) Akkor a reményt tudjuk nyújtani mindenkinek, mint Péter apostol Kornéliusz házában. (ApCsel 10,25-26. 34-35. 44-48) Isten, aki előbb szeretett minket (1Jn 4,7-10) megőriz bennünket az örök életre.

„Maradjatok meg az én szeretetemben.” Jn 15,9.

Elsőáldozók csúcscselekedete

Az elsőáldozó gyerekeknek életük első és legteljesebb szentmiséje, amikor nemcsak imádkoznak, énekelnek, hallgatják Jézus tanítását és vele felajánlják magukat a mennyei Atyának, hanem szentségi módon egyesülnek vele a szentáldozásban.  
Ez a kommunió, önátadás, életközösség Jézussal.  
Az önátadás pedig egyszerűen lehetetlen szeretet nélkül. 
Az áldozati ajándékban valamit szertartással adunk Istennek. 
Cselekednünk kell az önátadó szeretetet. A kenyérrel és borral önmagunkat ajánljuk fel egészen, szeretetből Jézusnak, aki adományunkat az átváltoztatásban testévé és vérévé teszi. A szentmisében így lesz szeretetünk egyszerre Jézus-stílusú szeretet és áldozati ajándék a mennyei Atyának. 
Az Eucharisztia ünnepléséhez és vételéhez önátadó szeretet kell. Ezért csak az áldozhat, aki szereti Jézust és felkészült úgy testileg, mint lelkileg. Cselekednünk kell az önátadó szeretetet, a Jézus önátadó szeretetaktusával való egyesülést (vegyétek és egyétek, vegyétek és igyátok!). 
Így adjuk oda magunkat Istennek, hogy beoltson és részeltessen bennünket a szentháromsági életbe.

Röviden a boldogságunk forrásáról

Az elsőáldozás az Oltáriszentség első alkalommal történő vétele. A római egyházban a gyermekkeresztség elterjedése vonta maga után az önálló ünneplését. (Ha felnőttet kereszteltek, azt meg is bérmálták és áldoztatták.) A IV. lateráni zsinat 1215-ben az elsőáldozás idejét az értelem használatához, a 7. életév tájához kötötte, amikor megfelelő oktatás után a gyermek már különbséget tud tenni az Oltáriszentség és a közönséges kenyér között, és képes a gyónásra. A katolikus reform (17. század) idején a korhatárt felemelték, majd a 20. század elején Szent X. Pius pápa a korhatárt újra az értelem használatához és a gyónáshoz kötötte.  Magyarföldön az elemi iskolák 1. osztályos tanulóit elsőáldozásra lehetett vezetni. Ez általában tavasszal, Fehérvasárnap történt. A múlt század elején, egyes vidékeken szokás szerint elsőáldozásra a fiúk fekete, a leányok fehér ruhát, s néhol kisebb értéktárgyakat kaptak keresztszülőktől; tőlük kapták a fiúk a mellcsokrot (mirtuszt) és a leányok a virágkoszorút s ebéden is náluk voltak. A templom földíszítése az elsőáldozók és hozzátartozóik szokásos kötelessége. Csíkban a szokáshoz híven székelyruhába öltöznek az elsőáldozók. 

Napjainkban a gyermekek elsőáldozáshoz bocsátása csak akkor megengedett, ha: 1. gondos fölkészítésben részesültek; 2. kellő ismerettel rendelkeznek; 3. képességük szerint felfogják Krisztus misztériumát, s az Úr testét hittel és áhítattal tudják magukhoz venni; 4. előzőleg szentségi gyónáshoz járultak (913.k. 1.§, 9l4.k.). 

Halálveszélyben forgó gyermekek megáldoztathatók akkor is, ha Krisztus testét a közönséges eledeltől meg tudják különböztetni és tisztelettel tudják magukhoz venni (913.k. 2.§). 

A Szent Kereszt Főplébániához tartozó gyerekek I. csoportja május 4-én, 

a II. csoportba járók május 18-án járulnak elsőáldozáshoz a 10 órakor kezdődő szentmisén. 

2013. október elejétől hetente készültünk az elsőáldozásra. Megismertük Jézust és tanítását, s azt is hogyan élhetünk Istennek tetsző életet. 

Isten gyermekei vagyunk, szeretjük Jézust és vele akarunk találkozni, ezért jövünk minden vasár- és ünnepnap szentmisére. 

A szentmisén úgy veszünk részt, hogy imádkozunk, énekelünk, figyelünk Jézus tanítására és áldozunk.  

Mindenki áldozhat, aki szereti Jézust és felkészült lelkileg és testileg. 

Lelkileg úgy készülünk, hogy megvizsgáljuk lelkiismeretünket, s ha szükséges szentgyónást végzünk, mert csak tiszta lélekkel szabad áldozni. 

Testileg úgy készülünk, hogy ünneplőbe öltözünk és áldozás előtt egy órás szentségi böjtöt tartunk. A szentáldozásban pedig az értünk meghalt és feltámadt Jézus Krisztust vesszük magunkhoz az Oltáriszentségben. 

Életünk nagy eseménye az elsőáldozás és minden szentáldozás, mert Jézust vesszük magunkhoz, aki örök életet ad nekünk. Az elsőáldozás napján megköszönjük Istennek, szülőknek, testvéreknek, keresztszülőknek, nevelőknek és papjainknak azt a sok jót, amit tőlük kaptunk, és megígérjük Jézusnak, hogy az ő szeretetében akarunk élni.

Jézus a ∞ + én az 1 = ∞

Krisztus és én abszolút többséget képviselünk.

Szeretném, ha szeretnének, s lennék valaki - írta Ady Endre.

Aki téged jobban szeret, mint én, azt jobban szeretheted, mint engem! - olvasható a tövisi pálos templom feszületének szalagiratán.

Előbb szeretett minket, meghalt és feltámadt értünk. Szentségi módon nekünk adja önmagát - tehát Ő minden ember boldogságának forrása. 

Anya és Anyaszentegyház

Május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. Boldog Gizellára, Szent István királyunk feleségére, Szent Imre édesanyjára emlékezünk és az elsőáldozó gyerekekkel az Úr szent titkait ünnepeljük. 

Ünnepünk alapvetően az Isten meghívásán nyugszik. Krisztusban eleve arra rendelt, hogy Fiának képmását öltsük magunkra. A keresztségben választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul választott nép lettünk. A távlat valójában lenyűgöző: arra kaptunk meghívást, hogy Jézus testvéreiként éljünk, és ugyanazon Atya gyermekeinek érezzük magunkat. Olyan ajándék ez, amely minden emberi elgondolást és tervet felülmúl. Ahhoz, hogy Isten hívására válaszoljunk és elinduljunk az úton, nem szükséges, hogy már eleve tökéletesek legyünk. Elég annak felismerése, hogy Krisztus megváltó kegyelme egyedül képes megváltoztatni szívünket és képessé tesz arra, hogy Isten szeretetét testvéreinknek továbbadjuk (vö. ApCsel 4,8-12). Az évszázadok folyamán férfiak és nők sokasága, akiket átalakított az isteni szeretet, saját létformájukat szentelték oda az Isten Országa ügyéért. Társként kapcsolódtak a Jó Pásztorhoz, hogy az életet adó Isten szeretetéről különleges módon tanúskodjanak.  

A hívő képes behatolni abba a titokzatos egységbe, amelyben Jézussal él és cselekszik az egyház. Akik a legjobb részt választották, azok életállapotukat - mint feleség és anya, férj és apa, vagy mint pap és szerzetes - Krisztus szeretetében élik meg. Erre az életállapotra Krisztus hívta meg, hogy szeretetben az élet testi, lelki és szellemi nemzői és gondozói legyenek. Ezek a földi közösséget képesek Isten oldaláról megérteni. 

Boldog Gizella Szűz Máriához hasonlóan, szívében őrizte az isteni titkokat, templomi ruhákkal látta el a férje építette templomokat, és erényeit fiába is elültette. 

Az Egyház szentsége a Krisztussal való egységtől és a kegyelem titkaira való nyitottságtól függ, amely a hívők szívében működik. Ezért hívunk meg mindenkit, különösen a gyerekeket a Krisztussal való eukarisztikus barátságra, hogy „életük legyen, és bőségben legyen”. 

Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten Báránya!

Kapcsolódó cikk:
Szeretett nagyanyámról és dédanyámról