Fekete színre festették

„Nekünk a legszebbik estét, fekete színre festették...” ez egyik legszomorúbb népdalunk, ami a bújdosó székelyek ajkán fakadt. 1764. január 6-án, Vízkeresztkor a székelység is megünnepelte a három eseményt: a háromkirályok látogatását a gyermek Jézusnál, Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban, és az általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn. A békésen ünneplő és fejüket Madéfalván párnára hajtó székely vezetőkre hajnalban br. Siskovics altábornagy vad ágyútüzet bocsátott, mintegy 400 embert, köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat mészároltak le. SICULICIDIUM e latin szó jelentése a székelyek lemészárlása, egyben számmisztika is, mert a betük értéke: 1764. A szabadságszeretők bújdosásra adták fejüket, de azt a napot nem feledték el. Nagyböjt 5. vasárnapja Fekete vasárnap. A liturgia előterében Jézus Krisztus szenvedése áll. A feszületeket fekete vagy lila lepel borítja. A fájdalom és gyász színe tükröződik az Egyházban és azon kívül is. 

Március 10-én, szombat délután teljesen leégett Krasznahorka vára. „Először a tetőszerkezet gyulladt ki, majd a tűz továbbterjedt.” A gyújtogatás nem véletlen, s mind erre „ráborult az éj homálya.” S az sem véletlen, hogy március 18-án az avartűz elemésztette a 15. században épült radnóti fejedelmi kastély egyrészét. A kastélyt és a hozzátartozó több mint ezer hold földbirtokot az Erdélyi Római Katolikus Státus vásárolta meg 900 ezer forintért gr. Bethlen Márkustól. Az egyház a kastélyt helyreállította, a birtokon pedig jól jövedelmező mintagazdaságot alakított ki. Az 1948. évi államosítást követően a birtok a helyi államigazdaság kezelésébe került, a kastélyban Agronómusok Háza, majd mezőgazdasági iskola működött 2002-ig. A változás után az egyház benyújtotta visszaigénylési kérelmét, mégis a radnóti önkormányzat a birtokot a betelepült lakosság között szétosztotta. A kastély ügyében a visszaadási bizottság nem mozdult. 

Az EU-s országban avart égetni csak engedéllyel szabad. A környezetvédők is ellenőriznek és bűntetnek. Az egyház a kastélyt biztonsági szolgálattal őriztette. Mégis az „avar szikrájától” a kastély két bástyája leégett. Ahol tűz van, ott füst is van. Nem láttak az illetékesek? Vajon nem egyszerű elkendőzése ez annak, hogy szándékos gyújtogatás történt, mert az épületet nem akarják visszaadni? Az állam a visszaszolgáltatás késleltetése miatt jóvátételt és a kastély rendbehozását legalább az 1948. évi állapotnak megfelelően, mikor fog fizetni? Mikor vonja felelősségre a törvényt nem- vagy rosszul alkalmazókat? Mikor szolgáltatja vissza a magyar egyházak birtokait? Ezekre a hatalom urainak is egykor válaszolniok kell, mert bensejükbe van írva a törvény, és eljött az óra (Jer 31,31-34).

És eljön a számonkérés vagy a megdicsőülés órája (Jn 12,20-33). Ha nem embertársaikért, akkor saját üdvösségükért kellene a törvény szerint eljárniuk. Mi pedig bizalommal fordulunk Jézus Krisztushoz (Zsid 5,7-9), és a feltámadásunk útját egyengetjük mindenki számára.

           

„Aki nékem szolgál, az engem kövessen!” Jn 12,26   

A csíksomlyói búcsú eredettörténete

Csík benépesítése a 10–11. században indult meg. A 12. században már szervezett vármegyei és egyházszervezete kimutatható. A Nagysomlyó-hegy nyugati csúcsán monostor állott. A tatárjárás mindenkit, világiakat és egyháziakat egyaránt lesújtott. Sokan keresik a lelki felemelkedés útját, ezért vannak, akik a remeteélet fele fordulnak. A Gondviselés ekkor tárja fel Boldog Özséb esztergomi kanonok előtt, hogy Istennek szentelje egészen életét úgy, hogy közösségbe szervezze mindazokat, akik a magányban társalognak az egyedülvaló Istennel. A 14. század elején pápai elismerést kap az Első Remete Szent Pálról nevezett rend. Királyaink pártfogása alatt már az egész országban, sőt az ország szélein jelen van a keresztes vagy pálos remeterend. Károly Róbert, de legkésőbb 1352-ben, Nagy Lajos király alatt a Szálvátor-hegyi kápolna körül élik Istennek szentelt életüket a hozzuk csatlakozott ispotályosokkal, akik már a 12. század második felétől a Hargita tetőn és a közelében levő Kereszthegyen teljesítették küldetésüket. Az 1421-ben a törökök által lerombolt csíksomlyói pálos monostort feladják, és a remeteségbe húzódtak vissza. A romos monostort 1442-ben Hunyadi János és Újlaki Dénes pápai követ az obszerváns ferenceseknek adta. Ez nem zavarja a remetéket. Mindenki a maga karizmája szerint szolgálja Istent és a népet.

            A pálosok világosan látják az országot fenyegető török veszedelmet, ezért a Szent István-i felajánlás alapján is kérik a Magyarok Nagyasszonyának segítségét. 1484-ben VIII. Ince pápa a pálos templomok részére pünkösdszombatjára és vasárnapjára teljes búcsút engedélyezett. Ennek eredményeként fellendült a székelyföldi búcsús zarándoklat a Szálvátor-hegyi kápolnához. Ugyanakkor a székely ifjakat vonzotta a Csíksomlyón alapított ferences konvent iskolája is, ahol középfokú oktatásban részesültek. Itt készültek fel hitben és tudásban népünk szolgálatára. 1567-ben az erőszakos hittérítéssel szemben imádsággal és elszántsággal, közös népi fellépéssel, „vérükkel és véres fegyvereikkel” védekeztek. A Tolvajos tetői győzelmet a Segítő Máriának köszönték meg. Ettől kezdve a pünkösdszombati búcsút fogadalmi ünneppé is nyilvánították.

            Amíg a Tatros melletti pünkösdi búcsú előbb a szerzetesek, majd a hívek elfogyásával feledésbe ment, addig a csíksomlyói pálos búcsú összeolvadt az 1567-es hitvédelmi eseménnyel, és olyan mélyen ívódott a vidék közeli és távoli katolikusainak lelkébe a ferencesek szolgálata által, amelyet sem II. József búcsújárást eltiltó rendelete, sem a román diktatúra négy évtizedes harca nem tudott megszüntetni. Éppen ezért töretlennek, kibontakozónak, megtartónak és gazdagítónak mondhatjuk a csíksomlyói pünkösdszombati búcsújárást.

            Sajnos, egyéniségeket, szellemet, a múlt lelkét annyira elénk villantó adatokat, mint a török-tatár nem dúlta nyugat-európai kegyhelyeken, itt csak részben ismerünk.

„Mégis: legyen nekünk vigasztalás,

Legyen nekünk elég a kegyelem:

Hogy láttuk egymás fényes arculatját,

Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.” (Reményik Sándor: Lefelé menet.)

            Amint egykor nagyjaink a zászlós kereszt és labarum alatt vonultak pünkösdszombatján és vasárnap, úgy vonulunk mi is évente fel a Szálvátor-hegyére, katolikusok és katolikus gyökerekkel rendelkezők – akiknek felmenői a reformáció előtt mind katolikusok voltak – hogy lelkünk megteljen Isten szeretetével és egymás megbecsülésével.

            Köszönetet mondunk Nagyasszonyunknak, Szűz Máriának közbenjárásáért, az oltalmában megélt 1000 évért. A búcsú kegyelmeit elnyerve, a nemzetegyesítés vágyával szívünkben, szeretetünk jeléül lábát megsimítjuk nyírfaágainkkal és zászlós kereszt alatt indulunk haza, zengőének s katonás léptekre sarkalló csengőszó kíséretében. Otthon pedig szívesen osztjuk meg várakozó ismerőseinkkel a rituális dráma búcsús élményét, a szívek-lelkek egységének pünkösdi örömét.

A búcsúág, a nyírfaág mindennap emlékeztessen arra, hogy a Lélektől vezérelve – mi katolikusok és katolikus gyökerűek – találkoztunk Nagyasszonyunk Képe körül egymással és a minket összegyűjtő Isten Fiával, akinek se kezdete nincs, se VÉGE.  

***

A könyv csak Magyarországon kapható a pálos templomoknál.

1848. március 15.

Az 1848-as események hírét április 4-én hozták el Csíkba. A csíksomlyói diákok Szeredától Pálfalváig a kétfejű sasos táblákat „elröpítették.” Április 18-án a székgyűlés üdvözölte az uniót. Gál Sándor miniszteri biztos Csíkot a magyar haza védelmére szólította fel. A somlyói diákok mind felcsaptak honvédnek. Az iskola kapui három évre bezárultak. Az erdélyi magyarság a székelyek segítségét kérte. Értük az agyagfalvi nemzetgyűlés kiállt (okt.16-18).
Gál Sándor 1849. január 21-én Csíkszeredába jött és január 28-ra három csíki (76, 77, 78. számú) honvédzászlóaljat szervezett. Csík ekkor lépett be a polgárháborúba. Sepsiszentgyörgyről a Barcaságon át a Vízaknánál várakozó Bemhez siettek. Vele voltak Szebennél, Brassónál, a Piski-hídnál, és április 16-án szuronyt szegezve megverik Szörénybalázsnál (Vajszlovánál) az ellenséget.
E hősiességet Petőfi örökítette meg A székelyek című versében. Hírneves versét bevezető szöveggel küldte meg a debreceni Közlönynek: „Annak lehet fogalma a székely vitézségről, aki maga látja. … De a székely csak egy feltétel alatt ily vitéz: ha vezére még vitézebb, mint ő, ezért szükséges, hogy Bem legyen a vezérük.”

A Nyerges-tetői csata után (1849. aug. 1.) a csíkszeredai törvényszék Veres Ignác somlyói házfőnököt halálra, Sebestyén Gábor szeredai plébánost és még tíz papot kötél általi halálra ítélt. Wohlgemuth erdélyi kormányzó a halálos ítéletet 10 évi várfogságra változtatta. Sebestyén Gábor plébános nyolc évi várfogság után szabadult.
Emlékük legyen áldott!

Pünkösdi napimádás a Kissomlyó hegyen?

A csíksomlyói ferences kolostor honlapján böngészve, elolvastam a fenti cím alatt található, a napimádás hagyományáról szóló cikket. Olvasható itt: http://www.csiksomlyo.ro/punkosdi-napimadas-kissomlyo-hegyen

A címet megtévesztőnek tartom, ezért a cím után kérdőjelet tettem. A tisztánlátás végett előrebocsátom, hogy  a csíksomlyói Szálvátor-hegyen már a 14. században megépült a (Natalitia Sanctissimi Salvatoris vagyis a legszentebb üdvözítő születése címet viselő) Szálvátor kápolna. Ott szerzetes remeték laktak egészen 1782. március 26-ig. Akkor II. József rendelete alapján – minden olyan szerzetes közösséget, kongregációt, amely nem az oktatás vagy betegápolás terén tevékenykedett – felszámolták. Javait lefoglalták és eladták a Vallás alap részére. A szerzeteseket és remetéket elűzték. A Szálvátor kápolnát pedig a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébánia gondozására bízták. Ez a kápolna előbb nem tartozott sem a ferences kolostorhoz, sem a plébániához.
A csíksomlyói búcsú a Szálvátor-kápolnához fűződik írja Benkő József (Transsilvania specialis) 1776-ban. Ezt Orbán Balázs is megerősíti. Leírásukban az áll, hogy pünkösd szombatján érkező nép du. két órára labarum alatt felvonul a Szálvátor-hegyi kápolnához, estig ott tartózkodnak, másnap, pünkösdvasárnap kora reggel ismét felmennek részt vesznek az istentiszteleten és onnan indulnak haza. Az sem mellőzendő, hogy az alfalvi István pap 1567-ben vezette búcsú emlékének keresztjét a Szálvátor kápolna előtt állították fel, s nem a kolostor előtt vagy körül!
            A Szálvátor kápolna búcsús kiváltsággal rendelkezett Pünkösd szombatra és vasárnapra. A teljes búcsút VIII. Ince pápa 1484-ben a pálos rendnek engedélyezte. (Erről bőven olvashatunk A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című könyvben.) A  pálos kegyhelyeken a mai napig szokás a pünkösdi búcsújárás és még valami, az a szokás , hogy az oltárt, ahol a kegykép vagy szobor van, háromszor térden csúszva kerülik meg. Így tanultam szüleimtől kisgyermekkoromban, így tesznek napjaink zarándokai is a csíksomlyói Szálvátor kápolnánál, és Czenstochowában is.

Arra  a kérdésre, hogy pünkösdvasárnap miért várják a napfelkeltét, miért néznek a napba? - a válaszom egyszerű. A hívek a teljes búcsút vasárnap is el akarták nyerni. A napfelkelte, a nap megjelenése jelezte, hogy itt az új nap és ekkor mindenki tudta, hogy a búcsú nyerés előírásait, feltételeit teljesítheti.
            Mivel megszűnt a pálosok jelenléte, a cél és a tartalom elfakult, lassan feledésbe ment. A későbbi remeték, zarándokok inkább a lelki nyugalmukat keresték és őrködtek a kápolna felett. A búcsújárók napba nézése tovább hagyományozódott. A pogány napimádat magyarázata pedig teljesen új keletű. A csíksomlyói pünkösdszombati és pünkösdvasárnapi búcsújárásra a mai "hagyományőrzők" iparkodnak nézeteiket ráborítani olyannyira, hogy a tiszteletreméltó Lukács atyát is részben soraikba állították, és pogány szokásra vezetik vissza a napbanézést. Ez a magyarázat  ellene mond a történelmi tényeknek. Itt nem pogányok éltek, hanem pálos szerzetesek. Az igazság az, hogy Csíksomlyón a ferencesek előtt mások voltak. (Ezt maga a ferences történetíró Halász-Losteiner Leonárd is tudta és feljegyezte, és a 2010-ben végzett régészeti feltárások is megerősítették). A mai kolostor elődjében és a Szálvátor-hegyi remeteségben a pálosok voltak (1352-től).

            Akkor hogyan tűntek el a pálosok és hogyan kerültek ide a ferencesek? – kérdezheti az olvasó. Úgy hogy a Székelyföldet tatár és török támadás érte, 1421-ben és 1432-ben. A pusztítást nem vészelték át a pálosok se Háromszéken, se Csíkban. A Szálvátor hegyi pálos remeteség valahogyan megmaradt és azt ápolták is. A romos állapotban levő pálos monostort és templomot 1442-ben Hunyadi János vajda és Újlaki Dénes pápai követ átadta az obszerváns ferenceseknek. IV. Jenő pápa pedig 1444. januárban búcsú-engedélyt adott Sarlós Boldogasszony napjára (júl. 2.) A pápa levelében az újraépítés elkezdéséről ír, vagyis "de novo construi coepta" és nem "a fundamento construi coepta" - ez a teljesen új alapításról, alapjaitól történő építkezésre vonatkozik. Somlyón csak újraépítésről van szó.

            A ferencesek megtelepedése óta (1622-26 közötti időt kivéve) töretlen a szerzetesek jelenléte Csíksomlyón. A nép továbbra is naponta eljárt a templomba is, és a Szálvátor kápolna pünkösdi búcsújára. Amikor János Zsigmond fejedelem utasítására, Telegdi Mihály a Székelytámadt vár (Udvarhely) kapitánya és teljhatalmú királybíró Csík ellen büntetőhadjáratot szervezett, hogy az új hitet beplántálja, akkor a pünkösdi búcsúra, a Szálvátor kápolnához kereszteszászlók alatt (labarum) érkező hívek küzdő része Mikes kapitánnyal az élen hadrendbe állt és hitük védelmére 1567. május 17-én, pünkösdszombatján megütköztek a Hargitán. E győzelem emlékére fogadalmat tettek, hogy évente ezt is megümnneplik, így a pálos búcsút e győzelem vonta be patinájával.
            Volt-e napimádat? Erre csak azt tudom mondani, hogy nem. A régiek egyszerű tájékozódását – ami az új nap elérkezését, annak fürkészését jelentette – a mai karórás világ kevésbé ismeri, és egyesek ezt a megfigyelést mások megtévesztésére félremagyarázzák. A Szálvátorhegyen – a 18. századi vizitációs könyvekben így szerepel! – napimádat nem volt!

Sztálin halála kapcsán

1953. március 5. - Sztálin halála. Ekkor egy korszak rajongása és félelmei véget értek.
Március 6-án megtudta a nagyvilág. A Szovjet gyarmatokon szóltak a harangok. Gyászolták a felszabadító atyát.
Oloffson Placid atyának is volt Sztalin-élménye

Olofsson Károly Placid 1916. december 23-án született. A bencéseknél tanult, majd belépve a rendbe, 1940 -ben Pannonhalmán végezte tanulmányait: tanári diplomát és irodalom tudományból doktorátust szerzett. Részt vett az 1945-ös első választáson, Slachta Margit "Keresztény Női Táborának" programjával. Emiatt letartóztatták, és az Andrássy út 60-ba vitték, majd átadták a szovjet MVD állambiztonsági szerveinek. A Szovjet Hadsereg Budapesti Helyőrségének katonai törvényszéke 10 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Előbb a sopronkőhidai fegyházba, majd 1946 végén a mordovai Potyma lágerkörzetébe szállították. 1955 novemberében térhetett haza társaival. Hazatérése után fűrészgépkezelő lett, később 20 éven át mosodavezető volt, jelenleg a Szentimrevárosi Szent Imre Plébánián teljesít szolgálatot. 2003 februárjában megkapta a PARMA FIDEI - A Hit pajzsa kitüntetést
A Gulágon ragyogó túlélési szabályokat állítottak össze:
1. A szenvedést ne dramatizáld, a panaszkodástól csak gyengébb leszel.
2. Keresd a lágerélet apró örömeit.
3. Mozgósítsd az életenergiád, légy különb rabtartóidnál.
4. Kapaszkodj, amibe tudsz, ha a Jóistenbe, akkor rájössz, Ő is akarja a túlélésed.
"Versenyt rendeztünk az örömök gyűjtésére. Egész nap lestük őket, és este beszámoltunk róluk egymásnak. Ha a levesben kettő helyett három krumplicska volt, az már öröm. Az győzött, aki a legtöbbet találta. Aztán a győzteseket eresztettük össze. A harmadik forduló győztese lett az olimpiai bajnok. Egyszer valaki tizenhét örömöt tudott felsorolni: „Gyerekek, ma nem értem rá szenvedni, mert örökké az örömöket figyeltem, és soroltam, soroltam, nehogy elfeledjem!”
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa. Olofsson Placid atya élete című könyvet néhány évvel ezelőtt olvastam. Derültem a könyv olvasásakor, de az atya elbeszélésein is a budai ciszterek asztaltársaságában.

Különösen tetszett, amikor az orosz lágerfőnök megkérte, hogy egy újság fotója alapján fesse meg Sztálin képét. Hát nagy feladat volt. Meg is festette, Placid atya, de be is kellene keretezni ám, hogy a főnök születésnapján tudják felavatni. Képkeretet kerestek, de nem találtak. Akkor a raktárba mentek és ott egy halom fából készült WC ülőke volt, amit a győztes hadsereg vagonba rakott és a Szovjetunióba szállítottak, hátha valamire jó lesz. A lágerfőnök ilyet addig nem látott, hát elvett egy keretet és megparancsolta Placid atyának, hogy a Sztalin képet ragassza rá és a gyülekező terem falán helyezze el, amit majd ünnepélyesen le fognak leplezni. Az atya izgult, mi lesz, ha valaki a vezetőségből felismeri, hogy az nem keret, hanem WC ülőke. Eljött a várva-várt pillanat. Lehullt a lepel, óriási öröm ujjongás volt a foglyok körében, mert megérték azt, hogy Sztálin képét a budiülőkéjében láthatják díszelegni.
Ez a nap a foglyok örömnapja volt.
Sztálin, Sztálin, hm... - mondaná az öreg székely - nyugodjék, ha nyughatik!
A történeten most is lehet derülni. Ha derültél, akkor a túlélés útján jársz, mint Magyarország. Csak így tovább.

A székelyek

Nem mondom én: előre székelyek!
Előre mentek úgyis, hős fiúk;
Ottan kiván harcolni mindegyik,
Hol a csata legrémesebben zúg.
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.

Ugy mennek a halál elébe ők,
Amint más ember menyegzőre mén;
Virágokat tűznek kalapjaik
Mellé, s dalolnak a harc mezején.
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.

Ki merne nékik ellenállani?
Ily bátorságot szívében ki hord?
Mennek, röpülnek, mint a szél, s üzik
Az ellenséget, mint a szél a port!
Csak nem fajult el még a székely vér,
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér!

Karánsebes, 1849. április 17.
Írta Petőfi Sándor a szörénybalázsi (Voislova) csata után.

Basilica minor

       Az 1396. évi nikápolyi csatavesztést követően a török betörések Erdélybe rendszeressé kezdtek válni. Az első nagy pusztítás Csíkban 1421-ben következett be, amikor Murád vezetésével a török és tatár seregek a békeszerződést megszegve Brassót felégették, a Barcaságtól Háromszéken át Csíkig mindent feldúltak, akár csak Fogaras vidékén. A csíksomlyói pálos monostort (alapítása 1352 körül) ekkor elrontották és lakóit legyilkolták. Csak a Szálvátor remeteség élte túl a súlyos csapást. A pusztítást se Csíkban, se Háromszéken nem tudta kiheverni a szerzetesrend. Nem volt se kellő anyagi alapja, se szerzetesi állománya. Azután is megismétlődtek a török betörések. A legsúlyosabb 1432-ben történt, mikor a török és román csapatok a Szászföldön és a Székelyföldön is súlyos károkat okoztak emberéletben és anyagiakban egyaránt. 

      Hunyadi János erdélyi vajda és Újlaki Dénes pápai követ 1442-ben a csíki romos kolostort átadta az obszerváns ferenceseknek. Ehhez külön engedély se kellett. A ferenceseknek elegendő volt hat év arra, hogy a hívek támogatásával mindent újra építsenek és a hitélet további megerősítését szolgálják ott, „ahova a hívek roppant nagysokasága szokott összeseregleni ájtatoskodni, naponta is.” (IV. Jenő pápa, 1444) A ferences konvent segítségére Hunyadi 32 konfrátert nevezett ki, akiket mentesített mindenféle adó kötelezettség alól.
       A hitélet és középfokú oktatás 1448-ban elindult a csíki konventben. A nagy múltú kolostortemplomot fennállása 500. évfordulójára 1948. február 23-án XII. Pius pápa basilica minor méltóságra emelte örökre. Ezt a címet a mindenkori pápa adhatja meg és kiváltságokkal jár. Így teljes búcsú nyerhető a Kisbazilika meglátogatásával a templom felszentelésének napján, titulusának ünnepén (júl. 2.) Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, a basilica minor cím megadásának évfordulóján (febr. 23.), a  helyi ordinárius által meghatározott napon, és egy tetszőleges napon, amelyet a látogató zarándok választhat ki magának.
       Február 23-án és máskor is látogassuk meg e szenthelyet, ahol a Szenttel találkozhatunk. Ahol a lélek békére lel.
A lélek békéjét csak Isten tudja megadni: ő bizalmat előlegez és újjáteremt, mert nagylelkűen szeret minket (Iz 43, 18-19. 21-22. 24b-25). Ez a teremtő szeretet új szabadulást és Isten dicsőségét adja. Jézus Krisztus lelki javakat és az üdvösséget hozta el (Mk 2,1-12). Ő az Egyház központja: megbocsátja bűneinket, meggyógyítja sebeinket és új lelkületet önt belénk. Az emberek elcsodálkoztak a bűn eltörlésének eme módja felett, dicsőítették Istent és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet soha!” 

Mi pedig nem csodálkozunk, hanem átéljük e csodát a bűnbocsánatban, mert Jézus Krisztusban „Isten valamennyi ígérete ’Igen’-né vált” (2 Kor 1,18-22).  Ő az Ámen, az Igen, sziklaszilárdságot is jelent. Amit mond, az megtartja; amit ígér, azt megadja. Ha befogadjuk, akkor a Szentlélek temploma vagyunk.

„Az Úr elküldött, hogy a bűn rabjainak szabad életet hirdessek.” Lk4,18.