Jelleme kezeskedik

Tamás Jézus sebeit tapintotta és hitt. Én kitapogathatom Jézus jellemét. Régi hőskölteményekben, mai művekben szerepelnek makulátlan hősök, legendás alakok. De bármennyire igyekszenek íróik tökéletes lénynek feltüntetni hőseiket, ez sohasem sikerült még nekik. Ezek a hősök mindig korhoz kötöttek, egyoldalúak vagy éppen viszolygást keltenek.

Jézusról négy könyvet írtak kortársai, és még 23-ban van szó róla (az Újszövetség 27 könyve). Olyan tökéletes jelleműnek ír­ják le Jézust ezek az egyszerű, egyáltalán nem művész szerzők, hogy ilyet sem a nép, sem a legnagyobb művészek megálmodni nem tudnak. Olyanok írták le Jézus történetét, akik maguk sem egészen értették. Leírásuk nyomán mégis egy végtelenül töké­letes, mégis tökéletesen élő valaki áll előttünk. Nem jut eszünkbe, hogy „ilyen már nincs is”. 

Hős, és ugyanakkor egészen egyszerű ember. 

Erős és gyengéd, elkötelezett és megértő, öntudatos és alá­zatos. 

Szeplőtelenül tiszta, mégsem borzad a legbűnösebb ember­től sem. Szent harag és kimondhatatlan szelídség, fenség és természetesség.

Amilyennek Jézust leírják, olyan embert kitalálni nem lehet. Olyat csak látni lehet, ismerni lehet. Nem azt érezzük az evan­géliumok olvasása közben, hogy ilyen ember nincs, nem is létez­het. Inkább azt érezzük, hogy nagyon is élő valakiről olvasunk, aki több, mint ember.  

Kicsoda? 

Ezt csak ő maga tudja megmon­dani. Fülöpnek azt mondta: „Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9)

Heller Ágnes ateista filozófus írta 1970-ben:  

„Jézus alakját a vallás alkotta ugyan, de alakjának jelentősége messze túlnyúlik a vallás hatókörén. Míg az ember képmására alkotott istenségek nagyon is partikulárisak, bosszúálló irigyek, Jézusnak nincsen ilyen partikularitása. Ez nem természetes… Jézus messzemenően egyéni… Egyéni a viszonya a korához, a korban érvényes törvényekhez, ill. szokásokhoz, egyénien alkalmazza az érvényesnek vallott isteni törvényeket…”

Bárdos Lajos zeneszerző így vallott: 

„A felnőtt élet megtanított arra, hogy Krisztus csakugyan az út, az igazság és az élet. Út, mert tudom, hogy merre járjak... Igazság, mert nincsen szava, mely tévesnek bizonyult volna. Soha semmi bajom nem lett abból – de másnak sem –, hogy pl. megfogadtam legfőbb szavát: szeresd felebarátodat.”

Aki nem volt jelen azon az estén

Szent Tamás.(Diego Velázquez festménye, 17. század

Ferenc pápánk az idei esztendőt az Isteni Irgalmasság évévé nyilvánította, amellyel még inkább ki akarta fejezni, hogy Isten mennyire közel van hozzánk, gyermekeihez. Szent Fiában eggyé válik velünk, Szentlelkének pedig templomai vagyunk. Teszi ezt annak ellenére, hogy nemritkán énközpontúak vagyunk, s gyakran Őt sem vesszük túl komolyan. 

Az evangéliumi szakasz a föltámadt Jézusról szól, aki elsőként a természetfeletti békét sugározza. E béke magába foglalja a hit megerősítését és Istennel való kiengesztelődést, az irgalmasság kiáradását és annak állapotát. (Jn 20, 19-31) 

Tamás, aki nem volt jelen azon az estén, társai tanúságtételét elutasítja.  

Nyolc nap múlva az Úr teljesíti Tamás vakmerő követelését. Társai előtt szó szerint idézi, mintegy szaván fogja őt, amikor Tamás hitetlensége nagy hitvallásba csap át: „Tamás felkiáltott: Én Uram, én Istenem!” 

Az Úr ekkor hirdeti meg minden kereszténynek a 9. boldogságot: Boldogok, akik nem láttak, mégis hisznek! 

Ezzel egy szintre helyezte a tanúságtételen nyugvó hitet a jelenéseken nyugvó hittel. 

Jézus amilyen türelemmel győzi meg Tamást, ugyanolyan türelemmel adja megvilágosító kegyelmét mindenkinek. 

Jézus megjelenése a hit megerősítésének is a jele.

Jézus Krisztus karizmatikus erővel ruházta fel apostolait, főleg Pétert, ezért tevékenységük nyomán sok csoda és gyógyulás volt. A jeruzsálemi egyház egyre növekedett. (ApCsel 5, 12-16) 

Jézus irgalmas szeretetét hirdették az embereknek, s a hit szerinti élet sokakat vonzott, míg másokban tiszteletet ébresztett. Azok, akik hiszik, hogy Krisztus az Isten Fia, aki feltámadt a halálból és örök életet ad nekünk, azok Isten szeretetének hatására elragadtatásba esnek. Ez a hit teljes kibontakozását jelenti. Aki így hisz, az Krisztusért még az üldöztetést is türelemmel viseli. S az üldöztetés viszont az Egyház megerősödését és terjedését is szolgálja. (Jel 1, 9-11a. 12-13. 17-19) 

Jézus Krisztus fönséges ismerete pedig kezdi értelmünket a logikai megismerésen túlra kitágítani, vágyainkat minden földi jón mesze túlra, ahol már egészen vele vagyunk. Ebben a fönséges Jézus-ismeretben látjuk helyes módon a világot, az emberi történelmet és sorsunkat. Milyen boldogító meglátni a pusztulásra ítélt világ mélyén a szívünkbe rejtett örök életet, Jézust. 

Ezt látta meg Szent Fausztina nővér is (1905–1938), aki húszévesen lépett az Irgalmasság Anyjáról nevezett Kongregációba. Istennel való bensőséges kapcsolatát, Jézussal való misztikus élményeit, testi-lelki szenvedéseit, az egész világnak szóló üzeneteket Naplójában írta le. Jézus határozott kívánsága volt az irgalmasság ünnepének bevezetése. Az ünnepnap kiemeli, hogy megigazulást nyer, aki bizalommal fordul Jézushoz: „Jézusom, bízom benned!”

„Jézus a Messiás, az Isten Fia!” Jn 20,31.

Nem ábrándult ki soha olyan, aki...

Üdvözítőnk tanítása és tettei az Isten-ország megalapozását szolgálták. Három évi fellépése alatt ért el sikereket az embereknél, de ezek nagyon ingatagok voltak, és nagypéntekre semmi sem maradt belőle. De előre megmondta, ha felmagasztalják a kereszten, mindeneket magához vonz (vö. Jn 12,32).  Valóban az első pünkösd óta „világsikere” van. Ez csak ak­kor érthető, ha feltámadt.

Mert ki vitte győzelemre ügyét? 

Tanítása nem, mert az igazán nem nevezhető tömegeket mozgatónak és népszerűnek. 

De a bőrüket féltő és mentő apostolok vagy a reményvesztett tanítványok sem, még a kereszt alatt is hűséges asszonyok sem. 

Nemcsak olyan nem akadt, aki Jézus eszméit hirdesse, de olyan sem, aki egyáltalán értse.

Ki csinált értőket az értetlenekből? 

Ki csinált bátor, hős vértanúkat a remegő apostolokból? 

Ki hozta vissza az elpár­tolt tömegeket? 

Annak Lelke, aki meghalt, de mégis él. Nemcsak jelképesen, hanem valóságosan, mert feltámadt.

És ma? 

Mai „világsikere” sem érthető Jézus feltámadása nél­kül. Az egyház története alaposan megmutatja és bizonyítja a jelen is: Nem a papok tartják meg hitében, hűségében Isten népét, sőt ... A Feltámadott vonzza őket.

Kishitűség? Legtöbb ok az első húsvét idején volt rá. Utána már békességet találunk benne, mert legyőzte a világot (Jn 16,32), nála van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa. (Jel 1,18)

A történelem során sokan kiábrándultak már a keresztény vallásból. És ez mindenkit megkísért. 

A gyengülő hit orvossága Pascal szerint: „Azon iparkodjatok, hogy ne bizonyítékok halmozásával próbáljátok meggyőzni magatokat, hanem szenvedélyeitek mér­séklésével.” 

A hit megőrzésének, erősítésének, fejlesztésének legcélravezetőbb módja az imán kívül a hit élése. Így élménnyé válik a hit, és ezzel élővé, erőssé. Az erős hithez nem szükségesek sem csodák, sem látomások. Ezek nélkül is lehet elég természetfeletti élménye annak, akiben megvan a jóakarat. 

Így pl. a jó gyónás meggyőz annak isteni eredetéről. 

A jó ál­dozás meggyőz, hogy Istennel találkoztam. 

Gyengeségeimben a buzgó ima meggyőz, hogy közel Isten ereje. 

A keresztény módon viselt szenvedés meggyőz, hogy van szívbéli béke, amelyet csak Jézus adhat. 

A szeretet gyakorlásában megérzem, hogy valóban Jézust szeretem. 

Még a bűn, az Istennel való szakí­tás is meggyőzhet Jézus igazáról. 

Mert kinek hozott már meg­nyugvást, lelki békét a bosszú, a bűnös kéj, a csak-azért-is, stb.? 

Aki a bűnnel jegyzi el magát, sokáig kell túlkiabáltatnia lelkiismere­tét veszekedésekkel, 

hangos zenével, 

tv nézéssel, 

lázas tevékenységgel, 

mértéktelenséggel, 

mások gyanúsítgatásával...  

Sokan kiábrándultak már a kereszténységből, de soha olyan, aki becsületesen élte azt.