Pápa a megújulás forrásánál

A 12 órás repülőút fáradalmait és az időzóna eltolódást érkezése másnapját a Riói érseki rezidencián pihenéssel, imádsággal töltötte és a VT-re érkezett bíborosokkal beszélgetett a Szentatya. Brazíliai útjának harmadik napján felkereste az Aparecida-i Mária szentélyt, Latin-Amerika egyik legfontosabb búcsújáró helyét. A Szentatya, aki pápasága céljául a szegény egyház a szegényekért gondolatot jelölte meg, nagy kihívással néz szembe ebben a hatalmas országban. Az utóbbi évek gazdasági fellendülése következében 20 millió ember felemelkedett a nyomorból, ám további 20 millió várja, hogy sorsa jobbra forduljon.
A Szentatyát boldog ünneplő 200 ezer hívősereg fogadta, akiknek többsége a hideg éjszakát a szabadban töltötte. A hőmérséklet 5 fokra süllyedt. Aparecida 170 kilométerre fekszik a 12 millió lakosú Sao Paulo-tól. A városba érkező Szentatyát Sao Paulo állam kormányzója fogadta, míg a szentmise elején Raymundo D. Assis bíboros, a város érseke köszöntötte őt. A pápa portugál nyelven mondta a szentmisét a környék főpásztoraival együtt, míg a Világtalálkozóra érkezett püspökök Rióban maradtak és katekézist tartottak a mindenhonnan érkezett fiatalok százezreinek.
Repülőgépen indult Aparecida-ba, majd út utolsó 70 kilométeres szakaszát helikopteren tette meg. A Riótól 200 kilométerre fekvő Aparecida, mely nevében Mária jelenésére utal, egy 40 ezer lakost számláló kisváros. Története azonos a búcsújáró hellyel, amely 1717-ben kezdődött egy csodálatos halfogással. A Paraiba folyóban halászó három ember a halóban először egy Mária szobor testét, majd fejét halászta ki. A harmadszor is kivetett háló pedig szakadásig megtelt hallal. A csodálatos esemény emlékére az első apró kápolnát néhány évvel később emelték, és egy kisebb bazilika után, 1955-ben kezdték meg a mai impozáns jelenlegi szentély építését, amelyet II. János Pál pápa félig készen 1980-as látogatása során áldott meg. A brazil püspöki kar, amely 450 főpásztorával a világon a legnagyobb, 4 évvel később nyilvánította Aparecida-t nemzeti szentéllyé. Évente 7 millió zarándok látogat el ide. Nemcsak a brazilok, hanem egész Latin-Amerika népe számára kedves ez a búcsújáró hely.
2007-ben itt tartották a földrész főpásztorainak nagy tanácskozását, melyet XVI. Benedek pápa nyitott meg és amelynek egyik főszereplője Jorge Maria Bergoglio bíboros volt. A tanácskozás középponti gondolata – visszatérni a szegények egyházához: ki kell lépni a plébániák falai közül, különös tekintettel azokra a nagy problémákra, amelyek annyira tipikusak Latin-Amerika nagyvárosaiban. Azaz a nevelésen keresztül felemelni a fiatalokat és ezáltal küzdeni a minden társadalmi osztályt fenyegető erőszak és a politikai és gazdasági elitet/re jellemző korrupció ellen. Ebbe a vonalba illeszkedik a népi vallásosság értékeihez való visszatérés, amely Ferenc pápaságának is a vezérmotívuma. 

(VR nyomán)

Egyetlen percben sem hagy sorsotokra!

Ferenc pápa beszéde

 

Tisztelt püspök- és paptestvéreim, kedves fivérek és nővérek!
Milyen nagy örömet okoz nekem, hogy eljöhetek minden brazíliai Anyja, az Aparecidai Miasszonyunk kegyhelyére! Miután megválasztottak Róma püspökévé, első nap felkerestem Rómában a Santa Maria Maggiore bazilikát, hogy a Szűzanya oltalmába ajánljam péteri szolgálatomat. Ma azért jöttem el ide, hogy kérjem Mária, Édesanyánk közbenjárását az Ifjúsági Világtalálkozó jó kimeneteléért és lába elé helyezzem a latin-amerikai nép életét.

Mindenekelőtt szeretnék valamit mondani nektek. Ezen a kegyhelyen, ahol hat évvel ezelőtt Latin-Amerika és a Karib-tengeri országok püspöki konferenciáinak V. Közgyűlését tartottuk, egy csodálatos dolog történt, amelyről személyesen győződhettem meg: láttam, ahogy a püspökök, akik a Krisztussal való találkozás, a tanítványok és a küldetés témáján dolgoztak – úgy érezték, hogy bátorítják, elkísérik, sőt bizonyos értelemben inspirálják őket azok a zarándokok, akik naponta ezrével jöttek el a kegyhelyre, hogy életüket a Szűzanya oltalmába ajánlják: az a Közgyűlés fontos pillanat volt az egyház számára. És valóban, azt lehet mondani, hogy az Aparecidai Dokumentum éppen a főpásztorok munkájának és a zarándokok egyszerű hitének összefonódásából született, Mária anyai oltalma alatt. Az egyház, amikor Krisztust keresi, mindig az Anya otthonába kopogtat be és kéri: „Mutasd meg nekünk Jézust”. Máriától tanul a valódi tanítvány. Ezért van az, hogy az egyház mindig Mária nyomán halad a misszióban.

Ma, az Ifjúsági Világtalálkozót illetően, amiért Brazíliát felkerestem, én is eljöttem, hogy kopogtassak Mária otthonának ajtaján. Mária szerette és arra nevelte Jézust, hogy segítsen mindnyájunknak, Isten népe főpásztorainak, a szülőknek és nevelőknek, hogy átadjuk az ifjúságnak azokat az értékeket, amelyek egy igazságosabb, szolidárisabb és testvéribb nemzet és világ alkotóivá teszik őket. Ezért szeretnék most három egyszerű magatartásra emlékeztetni: tartsuk életben a reményt, hagyjuk, hogy Isten meglepjen bennünket és éljünk örömben.

Az első magatartásforma a remény életben tartása. A szentmise második olvasmánya drámai jelenetet mutat be: egy asszonyt, aki Mária és az egyház jelképe, egy Sárkány – az ördög – üldöz és fel akarja falni fiát. A jelenet azonban nem a halál, hanem az élet jelenete, mert Isten közbelép és megmenti a gyermeket (vö. Jel 12,13a.15-16a). Mennyi nehézség van mindnyájunk életében, az emberek, közösségeink életében! Azonban akár milyen nagynak is tűnhetnek ezek a nehézségek, Isten soha nem hagyja, hogy ellepjenek bennünket. Az elbátortalanodással szemben, amely előfordulhatna életünkben, azok életében, akik az evangelizáció terén munkálkodnak, vagy akik arra tesznek erőfeszítést, hogy mint családapa vagy családanya éljék meg a hitet, szeretném erőteljesen állítani: legyen szívetekben mindig jelen ez a bizonyosság: Isten mellettetek halad, egyetlen percben sem hagy sorsotokra! Soha ne veszítsük el a reményt! Soha ne oltsuk ki szívünkből! A „sárkány”, a gonosz, jelen van történetünkben, de nem ő az erősebb. Isten erősebb és Isten a mi reménységünk!
Igaz, hogy ma egy kicsit mindnyájan és fiataljaink is hatása alá kerülnek annyi bálvány bűvöletének, amelyek Isten helyére saját magukat állítják és látszólag reményt adnak, mint a pénz, a siker, a hatalom, az élvezetek. Gyakran a magány és az üresség érzése vesz erőt sokak szívében és ez egyfajta kompenzáció, a tovatűnő bálványok kereséséhez vezet.

Kedves fivérek és nővérek, legyünk a reménység világossága! Pozitívan tekintsünk a valóságra. Bátorítsuk a fiatalokat jellemző nagylelkűséget, kísérjük el őket, hogy váljanak egy jobb világ építésének főszereplőivé: nagy hatóerejű gépezetet jelentenek az egyház és a társadalom számára. Nem csak dolgokra van szükségük, hanem mindenekelőtt arra, hogy olyan nem anyagi értékeket javasoljanak nekik, amelyek egy nép spirituális lelkét, egy nép emlékezetét alkotják. Ezen a kegyhelyen, amely Brazília emlékezetének része, szinte olvashatjuk ezeket az értékeket: spiritualitás, nagylelkűség, szolidaritás, kitartás, testvériség, öröm; olyan értékek ezek, amelyek legmélyebb gyökere a keresztény hitben található.

A második magatartásforma: hagyjuk, hogy Isten meglepjen bennünket. A nagy reménységet a hit adja nekünk. Aki a remény férfija, a remény nője, tudja, hogy a nehézségek között is Isten cselekszik és meglep bennünket. A kegyhely története jó példa erre: három halász, egy terméketlen nap után, amikor egyetlen halat sem tudtak kifogni, a Paraíba folyóban valami váratlant találtak: a Fogantatás Szűzanyjának kegyszobrát. Ki gondolta volna, hogy egy sikertelen halászat helye olyan hellyé válik, ahol minden brazíliai érezheti, hogy ugyanannak az Anyának a gyermeke? Isten mindig meglep bennünket, mint az új bor, az előbb hallott evangéliumi szakaszban. Isten mindig a legjobbat tartogatja számunkra. De azt kéri, hogy hagyjuk meglepni magunkat szeretetétől, hogy fogadjuk be meglepetéseit. Bízzunk Istenben! Távol Tőle elfogy az öröm bora, a reménység bora. Ha közeledünk Hozzá, ha Vele maradunk, az, ami hideg víznek tűnik, ami nehézség, ami bűn, a Vele való barátság új borává változik.

A harmadik magatartásforma: éljünk örömben. Kedves barátaim, ha reménységben haladunk előre, ha hagyjuk, hogy meglepjen bennünnket a Jézus által felkínált új bor, akkor öröm tölti el szívünket és nem tehetünk mást, mint hogy tanúskodunk erről az örömről. A keresztényt mindig öröm tölti el, soha nem szomorú. Isten elkísér bennünket. Van egy Anyánk, aki mindig közbenjár gyermekei életéért, értünk, mint ahogy az első olvasmányban Eszter királyné (vö. Eszt 5,3). Jézus megmutatta nekünk, hogy Isten arca egy olyan Atyáé, aki szeret bennünket. Legyőzte a bűnt és a halált. A keresztény nem lehet pesszimista! Nem olyan az arca, mint aki örökösen gyászol. Ha valóban szeretjük Krisztust és érezzük, hogy Ő szeret bennünket, akkor a szívünk „lángra lobban” olyan örömmel, amely ráragad mindazokra, akik közelünkben élnek. Mint ahogy XVI. Benedek mondta: „A tanítvány tudatában van annak, hogy Krisztus nélkül nincs fény, nincs remény, nincs szeretet, nincs jövő” (2007. május 13, az aparecidai közgyűlés megnyitó beszéde).

Kedves barátaim, eljöttünk, hogy kopogtassunk Mária otthonának ajtaján. Ő ajtót nyitott nekünk, beengedett otthonába és megmutatja nekünk Fiát. Most azt kéri tőlünk: „Tegyétek, amit mond” (Jn 2,5). Igen, Anyánk, elkötelezzük magunkat, hogy azt tesszük, amit Jézus mond nekünk! És ezt reménységgel tesszük, bízva Isten meglepetéseiben, örömmel eltelve. Így legyen.”

(vm) VR