A csángók létfontosságú kérdései új év kezdetén

Forrás: hetnap.rs

Oktatás, magyar egyházi szolgálat, magyar állampolgárság, ezek továbbra is olya kérdések, amelyek létfontosságúak a csángó magyarok számára.

Ezekről a Kossuth Rádió munkatársa előbb Burus-Siklódi Botondot, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnökét kérdezte.

Burus-Siklódi Botond sikerként emlegeti azt, hogy tavaly kitartó munka eredményeként sikerült Lujzikalagorban az iskolán kívüli magyar oktatást „belopni” az iskolába. Burus arról is beszélt, hogy a különböző helyszíneken, a különböző nyelvállapotokat hordozó helységekben még a délutáni oktatási formák is jelen vannak. Hozzátette: a programban részt vevő tanulók száma 2 ezer körül mozog. Csodákat tenni nem tudnak, de már az is eredmény, hogy a csángók magyarnyelvű oktatása évről évre töretlenül zajlik.

Márton Attila, az oktatási program koordinátora a pedagógusok lakhatási, tanítási feltételeiről beszélt. Vannak nagyon jó példák is erre, de vannak kevésbé jó helyzetek, viszont a kritikus példáktól elszakadtak – szögezte le Márton Attila.

Nyisztor Tinka, a Szent István Egyesület vezetője örömmel mondta el, hogy a pusztinai plébános, Benki Ágoston a templomban kihirdette a magyar imádkozási lehetőséget. Történelmi esemény ez, fogalmazott Nyisztor Tinka.

Kossuth Rádió

Csengő vers Lujzikalagorban

„Ha ne lettek lenne ezek a tevékenységek, gyermekek sokan lett lennének, amelikek semmit hallottak magyarságunkról, csángó létünkről” – fogalmazott a klézsei születésű, Budán (klézsei falurész) élő Botezatu Viktoria abból az alkalomból, hogy vasárnap, a magyar szórvány napján tanítványaival részt vett a déli csángók egyik legmagyarabb falujában, Lujzikalagorban a Csengő vers elnevezésű zenés-játékos foglalkozáson, amelyre tizennégy faluból érkeztek gyermekek, hogy a baróti Kelekótya együttessel együtt a vers, a versmondás és a magyar nyelv zenéjének világában barangoljanak. Igaza van néne Viktorinak, az iskolai és iskolán kívüli magyarórák, a táborok, a népdal- és mesemondó versenyek segítik a moldvai csángó gyermekeket, hogy megértsék és megérezzék: ők is a magyar nemzethez tartoznak.

Valahányszor Moldvába indulunk, gondolatban felidézem a Tázló és a Szeret menti falvakban gyűjtött emlékeimet. A csángó folyók – ahogy én nevezem magamban – mentén húzódó települések lakóiról elsőként az imádságos nép kifejezés jut eszembe, majd rögtön a kirekesztettség következik, ami a történelem során oly mély nyomot hagyott a moldvai csángók életében, tudatában és nyelvében. Az 1990 utáni odafigyelés, a 2000-ben indított magyar oktatási program révén ugyan közelebb kerültek a magyar nemzethez, de a gyermekek és a fiatalok körében még nem egyértelmű, hogy hová is tartoznak. Ebben segíti őket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a tizenöt esztendővel ezelőtt általa indított oktatási programot jelenleg működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).

Pogár László, az MCSMSZ elnöke úgy véli, a gyermekekben már kis kortól el kell ültetni a magyar identitást, öntudatot, hogy amikor nagyobbak lesznek, tudatosan vállalják fel és szülőként adhassák tovább. Szerinte az olyan programok, ahol több faluból vannak együtt a gyermekek, azért fontosak, hogy „ne féljenek, legyenek bátrabbak abban, hogy felvállalják, amit nekik tanítunk, ne érezzék, hogy el vannak zárva, derüljön ki számukra: a többi falvakban is beszélnek, énekelnek magyarul, s bár egy román tengerben vagyunk itt, Moldvában, kezdve az egyháztól a helyhatóságig minden románul zajlik, nem kell nekünk elfelejteni az identitásunkat, a kultúránkat, hagyományainkat és a hovatartozásunkat”.

Bármilyen kicsit, ha tudtam adni...

A pedagógusszövetség oktatási programjában tanító Ferencz Gábor ebben a tanévben érkezett Kolozsvárról Csíkfaluba, ahol „minden olyan természetes, a ház is nagyon otthonos, vannak nehéz­ségek, ami városon nincs, fát és vizet hordani, de mindent megér, hogy látjuk, a gyermekek szeretik, amit tanítunk”. Ezt vallja Botezatu Viktoria is, aki 2000-ben az elsők között kezdett foglalkozni a gyermekekkel a saját nyári konyhájukban. Nem tanárként, hanem hagyományőrzőként vesz részt az oktatási programban, és úgy tartja, „bármilyen kicsit, ha tudtam nekik adni és tanítani a kultúránkról, énekről, viseletről, híres emberekről, szokásokról, akkor az jó, és ezt próbálom mai napig adni nekik”.

Néne Viktori azt mondja, sokat tanult az édesanyjától, aki „nagy szeretetű ember”, leginkább azt, hogy „minden emberben és minden gyermekben van jó, az benne van és az hozzá tartozik”. Az édesanyja csak másfél esztendőt járt iskolába, de megtanult olvasni, a családban soha nem beszéltek és nem imádkoztak románul. Viktori szerencsésnek tartja magát, mert Klézsén, ahol felnevelkedett, a legjobb énekesektől tanulta a csángó énekeket, mint Hodorog Luca és Bálint Erzsi.

Üdvözlégy Mária imádságot szereti, de egyetlen nap sem fekszik le esti ima nélkül: „Előbb, hogy sem lefeküdjem, kezeimet esszeteszem, hozzád emelem szűvemet, Istenem, áldván tégedet. Hogy nekem annyi jót tettél, veszélyektől megmentettél, s mivel ellened vétettem, bocsásd meg kérlek én nekem. Mert nyugton csak így alhatom, vigyázz reám őrangyalom. Ó, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám. Ámen. 
Én Istenem, őrözz meg tűztől, víztől, hirtelen haláltól, rossz embernek szándékától, az ördögnek hatalmától, mindennemű rosszaktól, minden rossz betegségtől mind az egészünket, s mindent, mi csak van házacskánk körül. Ámen.”

Mindig történik valami

Mámomtól tanultam elnevezéssel tartottak szeptemberben olyan találkozót, ahol idős asszonyok meséltek az egyházi ünnepekhez kötődő szokásokról, elmondták, melyik faluban mikor mit szoktak főzni ilyenkor, milyen imádságok, énekek tartoznak a különböző szentek ünnepeihez. „Test és lélek egyben van, nagyon sok imádság, étel és dudó (gyógynövény – szerk. megj.) kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz, és arra gondoltam, hívjunk el néhány idősebb asszonyt és gyermekeket, és beszéljünk ezekről” – mondta Petres László, aki Újtusnádról indult, Kolozsváron kezdte tanári pályafutását, és hat esztendeje tanítja Lujzikalagorban a csángó gyermekeket.

Októberben a hetvenes években elhunyt, ismert dioszéni kántortanítóról, Baka Andrásról elnevezett csángó mesemondó találkozót szervezte meg Petres László, aki úgy tartja, Baka András olyan a csángók számára, mint Benedek Elek a székelyeknél. „A felmenői háromszékiek voltak, nagyon sok háromszéki és csíki mesét hozott otthonról, azonkívül gyűjtött és kitalált meséket, románból is fordított, tehát volt egy tudatosság benne. Ez emelte ki az egyszerű mesemondók köréből, és arra gondoltam, ezt a tudatosságot a csángó mesék művelése terén jó lenne áthagyományozni. Néhány éve indítottuk a mesemondó találkozót, elhívtunk idős mesemondókat, a gyermekek meghallgatták őket, majd ők is meséltek.”

A harmadik kalagori őszi program, amit szintén az MCSMSZ támogatásával szerveztek, a Csengő vers – zenés-játékos bevezetés a versek, versmondás, a nyelv zenéjének világába. Negyediknek is mondható, hisz november 13-án, a magyar nyelv napján lujzikalagori gyermekek is részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.

A Csengő vers ötlete a magyarórákon született, ahol a versek ritmusát kidobogtatták, kitapsolták, néha ők költöttek hozzá dallamokat – mondja Petres László. „Láttam, hogy ez mennyire meg tudja mozgatni a gyermekeket, és sokkal többüket motiválja arra, hogy megtanulják a verset, esetleg dúdolják, mint amikor egy versenyen ki kell állni, mert nem mindenki tud ilyenkor úgy teljesíteni, mint egy közvetlenebb hangulatú környezetben, helyzetben. Az volt a tapasztalatom a szavalóversenyeken, hogy aki nincs eléggé birtokában a nyelvnek, nincs kellő lélekjelenléte, bátorsága, nem tud kibontakozni. Hiába tudja jól a verset, hiába szereti, mégsem tudja jól elmondani, és így nagyon sok gyermek csalódottan, rossz benyomással megy haza a versenyről.”

Zenés barangolás a Kelekótyával

Nos, ilyen csalódás nem érte azokat a gyermekeket, akik Bogdánfalváról, Budáról, Csíkfaluból, Dioszénből, Dumbrăveni-ből, Forrófalváról, Frumószából, Gajdárról, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, Máriafalváról, Nagy­patakról, Trunkból érkeztek a lujzikalagori Csengő vers matinéra, ahol tapsolva, dobogtatva, serényen és lassún, csendesen és rikojtva ismételték ötször, tízszer Szilágyi Domokos mondogatóját: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere.”
Nagy sikert aratott Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is: „Kontyos-kendős / Ősz-anyó / söpröget a kertben, / vörös-arany falevél / ripeg-ropog, zörren. / Reggel-este ruhát mos, / csupa gőz az erdő, / mosókonyha a világ, / a völgy mosóteknő.”
Majd Weöres Sándor Marasztalója következett „Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat! / Ne menj, várj még: / mert e tájék / sötétben marad. / Ág nem himbál, / fecske nem száll, / béres nem arat. / Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat!”

Értelmező versmondás, verséneklés volt a javából, ahol a szavak csengése magával ragadta a gyermekeket még akkor is, ha a takarónak ők azt mondják, hogy plapuma (paplan), a feketének, feteke, nehezen értik, hogy a völgy miként lehet mosóteknő, és az sem teljesen világos számukra, hogyan lehetne marasztalni a napsugarat. Érthető, hisz számukra a magyar tanult nyelv, bár mámáik, tátáik anyanyelvként használják, de szüleik már a román nyelvet részesítik előnyben. Így nehéz megérteniük a vers rejtett üzenetét, szó szerinti fordításban gondolkodnak, és mert többségüknek a magyar szókincse nagyon szerény, inkább a vers ritmusa, zenéje az, ami megfogja őket, és nem a tartalma, értelme.

A baróti Kelekótya együttes (Boér Tímea – ének, furulya, Bogyor Attila – ének, gitár, Bogyor Gábor – ének, billentyűk, Oláh József – dob, perkúció, Vitályos Lehel – nagybőgő) éppen erre alapozva szedte ízekre, hangokra, hangsúlyokra a szavakat a Csengő vers napján, a hangszerek és az emberi hang segítségével a vers, a magyar nyelv csodálatos világába kalauzolva a gyermekeket. Akik nem kívülállókként hallgatták a Kelekótyát, hanem együtt tapsoltak, dobogtattak, csörgőkkel, zörgőkkel kísérték a zenészeket, majd maguk is készítettek hangszereket rizzsel, kukoricával töltött pléhdobozból, dióból, és olyan mulatságot csaptak, hogy a végére senki nem maradt ülve.

Tudatosan, lépésről lépésre

A lujzikalagori őszi programok, a Csengő vers, a Mámomtól tanultam imádságos nap és a Baka András csángó mesemondó találkozó igazi nyertesei a gyermekek, akik az oktatás melletti programok által még közelebb kerültek a magyar nyelvhez, kultúrához, a csángó hagyományokhoz. És nem csak Lujzikalagorban történik meg időről időre ez a csoda. A Tázló és a Szeret menti falvakban tanító magyar pedagógusok, hagyományőrzők kis lépésekben, de reményeik szerint annál maradandóbb nyomot hagyva csepegtetik a gyermekekbe a magyar szót, amely csak akkor válik sajátjukká, ha közösségben használják.

Ennek feltételeit kívánja megteremteni programjaival a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint minden támogató, aki egyetlen magyar nemzetben gondolkodik, amelybe a moldvai csángók is beletartoznak.

Fekete Réka
Háromszék

Csángók – A soha meg nem hallott ima avagy félretájékoztatás!

Fotó: Kálló Péter (nyest.hu)

Csángók – A soha meg nem hallott ima
- cikk kapcsán
Az erdély.ma honlapon  megjelent Sándor Klára cikke, amely tele van hiányosságokkal. Mindjárt az érdeklődés felkeltésére szent II. János Pál pápa Budapesti látogatásakor előterjesztett kérelemmel kezdi, majd a minoriták, obszervánsok, jezsuiták sorával folytatja.
Az írás sok hiányossága miatt félretájékoztat.
Nem szól a magyar domonkosok missziójáról, sem a pálosokról.
A reformációt olybá veszi, mintha nem is történt volna.

Pedig Erdélyből 1556. március 8-án Szászsebesen tartott országgyűlésen Petrovics Péter lutheránus, a szultán által kinevezett helytartó kijelentette, hogy a katolikus egyházat felszámolja, a szerzetesek március 15-ig álljanak a reformáció mellé, Bornemissza Pál erdélyi püspöknek üzenetet küldött Gyaluba, ha át nem tér, akkor hagyja el Erdélyt. És folytatta az egyházi birtokoknak a kincstár javára történő lefoglalásával. A katolikus szerzeteseket és papokat elűzte.

A tordai országgyűlésen 1566. március 10-én ahol az országgyűlésen a hitújítók voltak többségben, a fejedelemnél kivitték, hogy a katolikus papok és egyházi személyek „ő Felsége birodalmából mindenönnen kiigazíttassanak. A váradi káptalannak ő felsége ez jövő virágvasárnapot hagyta,”[1] amikor a székesegyházat is lefoglalta.[2] A későbbi krónikás így jellem a fejedelmet: „Elfajulván ettől a Blandrata György dögleletes tudománya után, az ifjú János király arra vetemedék, hogy már becsülete sem volt előtte senkinek, ha csak szentháromság tagadó nem volt.”[3]

1566. november 30-án a szebeni részországgyűlés 17. cikkelyében, János Zsigmond úgy rendelkezett, hogy vallási ügyekben mindenki „az egy választott püspökhöz, György superintendenshez, és az ő tőle választott papokhoz hallgassanak, akik pedig ezeket megháboríttatnák hitetlenségnek poenájával büntessenek.”[4] Tehát mindenki a vallás dolgában „az egy választott püspök” Blandratától és a tőle választott prédikátoroktól függ. Aki nem engedelmeskedik, az a hűtlenség bűnébe esik, amit fej- és jószágvesztéssel bűntettek. 

Bethlen Gábor fejedelem pedig megtiltotta, hogy a csíki ferencesek vagy katolikus papok Moldvába menjenek.

Nem említi azt sem, hogy a Jászvásári latin nyelvű gimnáziumot Beke Pál és Dézsy Márton magyar jezsuiták alapították és tartották fenn Lupu Vazul idejében.  Csak a lengyel jezsuiták befolyásáról szól a cikk írója. Azt mellőzi, hogy a protestantizmus sorvasztotta el a moldvai katolicizmust és akaratán kívül átjátszotta a moldvai magyar missziót az olasz minoritáknak. Ez tény. 

Csak két évszázad után jött az 1880-as évek nacionalizmusa Camilli-vel az élen.

1991-ben és 2015-ben pedig a Vatikánon kérni számon, a magyar misét - ez a történelmi múlt nem ismerése vagy tudatos félrebeszélés!

Most a közelmúlt eseményeire is rá kérdezek, és azt hiszem jogosan:

Miért nem kérik számon dr. Martoni János volt magyar külügyminiszteren, hogy amikor jóváhagyta a Gyulai Román Ortodox Püspökséget, akkor miért nem kérte cserében a moldvai csángók magyar nyelvű oktatásának biztosítását. Mert ha van magyar óvoda és iskola, csak akkor lehet a magyar egyházi nyelvet is megtanulni, azzal pedig a magyar nyelvű liturgiát bevezetni.

Óvoda és iskola nélkül nem működik az egyházi liturgia - ezt végre meg kellene értse a mai hőbörgő, tápos "elit" is.

Sajnálom, hogy 2015-ben ilyen sánta cikket közölt honlapján az erdély.ma.

---

[1] EOE II. 304–305.

[2] „Alig három hétre a végzés után 1566. április 7-én, virágvasárnapján a papság és a hívek a szokásos virágvasárnapi körmenetre kivonultak a székesegyházból és oda többé vissza nem is térhettek. A székesegyház haldoklása tovább folytatódik, elhagyatva áll, csonkán, torony nélkül, majd 1600 tavaszán födele is beszakad és így pusztulásnak indulva éri meg az 1618-ik esztendőt, amikor is Bethlen Gábor parancsot ad a vár újjáépítéséhez, de elegendő kő nincs a javításhoz, elrendeli a székesegyház lebontását és köveinek a várba való beépítését.” Bethlen később helyébe palotát épített magának. Lásd: A nagyváradi egyházmegye történelmi sematizmusa. Szerk. Fodor József. Nagyvárad 2003. 17.

[3] Cserei Farkas: Geographia Mariana Regni Hungariae 1780. = Bálinth János: i.m. 28–29; Testimonium Illmi Dni quondam Wolfgangi Cserei. De origine processionis ex devotionis Pentecostalis. = GyÉL 356/1780.

[4] EOE II. 326–327.

---

A teljes írás itt olvasható:

Csángók – A soha meg nem hallott ima

A csángók évszázadok óta kérik a Vatikánt, hogy biztosítson nekik misét saját anyanyelvükön – a Szentszék azonban soha nem hallotta meg kérésüket. A 17. századtól a csángók lengyel, olasz, bosnyák papokat kaptak, magyar anyanyelvűek csak elvétve jutottak el Moldvába – a 19. századtól pedig a papok már kifejezetten tiltották is a csángóknak, hogy anyanyelvükön gyakorolják vallásukat.

1991 nevezetes esemény volt a magyarországi katolicizmus történetében: Budapestre látogatott a pápa. Sokan szerették volna látni-hallani a környező országok magyar katolikusai közül is, s minthogy a korábbi politikai prés lazulni látszott, néhány százan Moldvából is érkeztek. A moldvai csángó zarándokok egy lengyelül – azaz a pápa anyanyelvén – írt kérelmet adtak át II. János Pálnak. A kérés így szólt: „Segíts nekünk, Szentatyánk, küldj nekünk magyar papokat!” A 16. század óta keletkezett források azt bizonyítják, hogy a kérés nem új: a csángók időről időre kérték Rómát, küldjenek olyan papokat nekik, aki érti anyanyelvüket. Mindhiába.

Moldvai magyar gyerekek Csíkszeredában

Július 9 és 21 között 27 pusztinai gyermekkel a zsögödfürdői Caritas Házban nyaraltunk.
A tábor szervezője a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia, melynek vezetője, Darvas-Kozma József esperes 1994 óta szervez táborokat a pusztinai gyermekeknek.
1994-től 2000-ig a tábor helyszíne Marosvásárhely mellett Nyárádtőn - Maroskeresztúron volt, tavaly Gyimesfelsőlokon táboroztunk, idén a kilencedik ilyen táborunk volt, ezúttal Zsögödfürdőn.


A táborban a sok játék mellett pedagógusok és diákok tanítottak írni-olvasni, számolni, énekelni és táncolni. Kipróbáltuk a nemezelés rejtelmeit és földrajz és történelem előadást hallgattunk. Megtanultuk a rendszeretetet és a fegyelmet, a közösségben való viselkedés normáit. Meglátogattuk vonattal Tusnádfürdőt, ahol a Szent Anna Plébánia vendégszeretetét élveztük. Voltunk Madéfalván az 1764-ben életüket vesztett őseink emlékművénél, sétáltunk Csíkszeredában, fölmentünk Csíksomlyóra a Kálvária hegyén imádkozva Szűz Mária és Jézus tiszteletére és felkerestük Domokos Pál Péter szobrát, aki életét a moldvai magyarság kutatására szentelte. A vonatozás külön élményt nyújtott a gyermekeknek, hiszen a többségük eddig még nem ült vonaton.


A táborban jól viselkedő, szorgalmasan dolgozó gyermekek táborpontokat kaptak, melyekkel a délután és este tartott vásáron írószereket, játékokat, ruhaféléket és édességet vásárolhattak.
Az első héten velünk táboroztak a hajdúnánási gyerekek és kísérőik, akik 3. alkalommal tartották Zsögödön a táborukat. A zsúfolt programjaik miatt külön foglalkozásokban dolgoztak, de azért volt idő egy kis közös nemezelésre, táncra és játékra is.


A fürdés sem maradt el, többször le is hűtöttük magunkat a közeli strandon a forró napok végén. Nagy élmény volt a gyerekeknek a strand hideg, rozsdaszínű, erősen vasas vize.
Köszönjük a tábor szervezésben nyújtott segítséget a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébániának, Darvas-Kozma József esperesnek és híveinek, a táborban segítséget nyújtó pedagógusoknak, a hajdúnánási táborozóknak, Szabó Mihály budapesti támogatónak és a tábor gondozóinak, szakácsainak.


A gyermekeknek felejthetetlen élményekben volt részük. A tábor napjai gyorsan teletek és talán kicsit szebbek és jobbak lettünk utána.

Bilibók Jenő


2012.07.24.