Hogy el ne felejtsük!

Jézus Szent Szívének ünnepén Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szerette a világot.

Istenszolgája II. János Pál pápa 2004-től Jézus Szívének ünnepét a Papok Megszentelődésének Világnapjává tette. A megszentelődés az a folyamat, amikor Isten életét öltjük magunkra. 

Az életszentség Istenhez való hasonlóság Jézus Krisztus követésében, ezért nekünk az ő belső életét kell magunkra öltenünk. S ezt jelenti Jézus Szívének tisztelete. A régiek tudták, hogy Jézus Krisztusnak kívül ábrázolt szíve őt magát jelenti – ”belülről”. A Jézus Szíve-tisztelet sürgeti, hogy akarjak „a pap és Jó Pásztor Krisztus szeretetével és érzületével összhangban élni; azzal a szeretettel, mellyel Ő szereti az Atyát a Szentlélekben, és szereti az embereket egészen addig, hogy életét adja értük” (PDV).

A júniusi Jézus Szíve-ájtatosság imádkozása is segít bennünket, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk, és hozzá való viszonyunkat, ennek megfelelően szeretetteljesen elmélyítsük. Ő hozzá segít bennünket, hogy társadalmunk erkölcsileg megújuljon. 

Jézus Szíve, azt az emberi 'szívet' jelenti, amely az ember erkölcsi életének forrását, a szeretet székhelyét jelöli. Szükségünk van rá, mert semmi sem rendezettebb, mint az, amit a Szeretet rendez el, és semmi sem szabadabb, mint amit a Szeretet köt össze. 

Egyházi énekünkkel kérjük:  

Jézus Szíve, szűz Anyának

Drága szép virága;

Az ő szíve alatt támadt

Lelkünk boldogsága.

Jézus Szíve s Máriáé

Hajoljatok össze,

Szíveinket, ha szétválnak,

Ti fűzzétek össze.”

A Nemzeti Összetartozás napjára mi mást kívánhatnék, mint a pünkösdi Lélek kiáradását nemzetünkre azért, hogy mindenki még igazabban, még jobban és még szebben akarja nemzetünk egységet.

Június 4. A Nemzeti Összetartozás Napja

1920. június 4-én egész Magyarországon gyászoltak az emberek. Az iskolákban és a hivatalokban szünetet rendeltek el, az újságok gyászkeretben jelentek meg, a zászlókat félárbocra eresztették. De. 10 órakor, mielőtt az ünnepi istentisztelet megkezdődött volna, megkondult a főváros összes harangja, megálltak a villamosok és öt percre a vonatok is az egész országban. Budapesten fekete szalaggal vagy zöld gallyas jelvénnyel a kabátjukon az emberek már a kora reggeli óráktól gyülekeztek a Hősök terén. A tömeg csak a Himnuszt énekelte. Innen sokan a Bazilika felé vették útjukat, ahol a program szerint 10 órakor Páter Zadravecz, a Nemzeti Hadsereg tábori püspöke prédikált. Az istentisztelet után, 11 óra 5 perckor összeült a nemzetgyűlés. Rakovszky István házelnök rövid beszédet mondott. Beszéde végén az elszakított országrészek lakóinak ezt üzente: „Ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem örökre. E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük. És amikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink úgy egybeforrnak, hogy azokat semmi ármány, semmiféle erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja.” A képviselők felállva és tapsolva fejezték ki egyetértésüket az elnökkel, aki Nagy-Magyarország utolsó nemzetgyűlését 11 óra 15 perckor berekesztette. Délután 4 óra 30 perckor a magyar delegáció aláírta az un. „békediktátumot” a versailles-i kastély Kis Trianon épületében és elsőnek távozott.

Az első hivatalos elszakítás 20 évig tartott. 

A második 1947óta tart, de a határok már átjárhatók.

A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, a trianoni tragédiára emlékezve, június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. 

A sebek gyógyulnak, közben soraink ritkulnak. A lármafák égnek, maradjunk együtt, sokasodjunk és érdekvédelmi szövetségünkkel küzdjünk jogainkért. 

Vegyünk részt június 5-én az erdélyi választásokon!!!

 

Életszentségünk megújító forrása

Jézus Szent Szívének ünnepén Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szerette a világot. A régiek tudták, hogy Jézus Krisztusnak kívül ábrázolt szíve őt magát jelenti – ”belülről”.

A megszentelődés vagy életszentség azt a folyamatot jelenti, amikor Krisztust életét követjük és lelkülete szerint élünk. A Jézus Szíve-tisztelet sürgeti, hogy éljünk összhangban „a pap és Jó Pásztor Krisztus szeretetével és érzületével; azzal a szeretettel, mellyel Ő szereti az Atyát a Szentlélekben, és szereti az embereket egészen addig, hogy életét adja értük” (Pastores dabo vobis).

Ma életszentségünk megújító forrásához jöttünk, hogy a szelíd és alázatos Szívű Jézus alakítsa szívünket, Szent Szíve szerint. Ezért most bánjuk meg bűneinket.

**

Az újkor szentjeinek felhívása az volt, hogy Jézus Szíve-tiszteletét tegyük  életszentségünk megújító forrásává. Alakítsuk szívünket, Jézus Szent Szívéhez, mert akkor mindnyájunk életszentsége növekedni fog. Ők a Szentírásra alapozták kijelentésüket, mert az tükrözi Isten szeretetét.

1. Isten szeretete szüntelenül kíséri az embert (Oz 11,1. 3-4. 8c-9). Ozeás próféta által maga Isten emlékezteti választott népét arra, hogy szövetsége egyedül a szereteten alapul. Isten gondoskodásában benne van az apa felelőssége és nagylelkűsége éppúgy, mint az anya aggódása és gyengédsége.  Gyöngédségét szülői vallomás formájában halljuk: gyermek voltál, amikor megszerettelek, és Egyiptomból kivezettelek.

Isten nemcsak megrendítő csodákkal és parancsokkal akarta választottaiban felébreszteni a vallásos érzést (szeretetet), hanem a szív gyöngéd kötelékeivel: jósággal és irgalommal is vonzotta magamhoz. A nép mégis könnyen elhagyta Istenét. Az Úr emberi módon panaszkodik választottai ellen, de indulatát fékezi. Ha némelykor meg is bünteti, csak azért teszi, hogy népe belássa bűnét és visszatérjen szerető Istenéhez. Megbocsátó irgalma örök szeretetéből fakad, ahogy kezdőénekünkben megvallottuk: „Szívének minden gondolata nemzedékről nemzedékre, hogy kimentse lelküket a halálból.”

2.  Isten magához akar emelni mindenkit: elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül (Jn 19, 31-37). Ettől kezdve Isten szíve nem szókép, hanem valóság, ahogy a Jézus Szíve litánia 3. invokációjában mondjuk: Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített szív! A megtestesült Ige szíve egyszerre igazi ember-szív és igazi Isten-szív.

Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása tömören kinyilatkoztatja megváltói szeretetét, vagyis az Atya és az emberek iránti szeretetét. Szent János evangélista Jézus halálától a keresztről való levételéig történt rövid eseményben az üdvtörténetet mutatja be.

Azzal, hogy csontot nem törnek Jézusban, a húsvéti bárány feláldozására utal, amely szabadulást hozott.

A szív átszúrása a Messiásra utal, akire bizalommal feltekintenek.

A kiömlő vér és víz jelképezi, hogy onnan forrásozik az Egyház élete, főleg a szentségek által. Az Egyház mindig úgy értelmezte Krisztus kereszthalálát, hogy abban meg van az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök és végtelen szeretete. Jézus szent embersége által ezt kinyilatkoztatja és kiosztja az embereknek.

Jézus Szíve ennek az isteni szeretetnek a szentsége, aki által új teremtménnyé, egyetemes családdá, szerető közösséggé lesznek az emberek. XVI. Benedek a hívatás vállalását ebben látja: „Az Egyház misztériumában - amely Krisztus misztikus teste – a szeretet isteni ereje megváltoztatja az ember szívét, és képessé teszi arra, hogy Isten szeretetét testvéreinek továbbadja. Az évszázadok folyamán férfiak és nők sokasága, akiket átalakított az isteni szeretet, saját létformájukat szentelték oda az Isten Országának ügyéért.”

Ferenc szentatyánk pedig a hivatások 52. világnapjára írt üzenetében kiemeli: „a keresztény hivatás nem születhet meg másképpen, mint egy missziós tapasztalaton belül. Így amikor Krisztusnak, a Jó Pásztornak a hangját halljuk és követjük, s engedjük, hogy Ő magával ragadjon és vezessen bennünket, neki szenteljük életünket, ez azt is jelenti: engedjük a Szentléleknek, hogy bevezessen minket a misszió dinamizmusába, felkeltve bennünk a vágyat és az örömteli bátorságot, hogy felajánljuk életünket, és odaadjuk Isten Országáért.”

Az Egyházban, amelynek Krisztus a Feje, a keresztények „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép, hogy annak dicsőségét hirdesse” (1Pét 2,9). Krisztus - a Főpap - az Egyház iránti gondoskodásában minden korban hív személyeket, akik népének gondját viselik; különösképpen a papság szentségére hív olyan férfiakat, akik az atyai szolgálatot gyakorolják, azt, amelynek forrása maga az Isten. A papi küldetés az Egyházban pótolhatatlan. A papságban a szent titkok megünneplésére, valamint az evangélium hirdetésére és a pasztorális küldetésre szentelik magukat. Erre csak az olyan ember képes, akinek Krisztus kinyilatkoztatta magát és meghívta szolgálatába. Az Egyházban Krisztuson keresztül mindig is jelenlévő szolgálatok sokféleséget mutatnak, de mindenik Isten egyháza épülésére szolgál (1Kor 14,4).

3.  Megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével – mondja Szent Pál (Ef 3, 8-12. 14-19). Ezt már minden keresztényről mondhatjuk, akik szívében Krisztus lakik, akiket Krisztus szeretete sürget. A papság szentségében Krisztus felfoghatatlan gazdagságnak lettünk a szolgái, ami gyarló életünknek tartalmat, támaszt, szellemi távlatot és boldogító ígéretet ad.

A Szent Szív ünnepén gyökerezzünk meg az Atya szeretetében és tudatosítsuk magunkban, hogy Jézusba, az „igazi szőlőtőbe” vagyunk oltva. Mint „oltványnak”, úgy van életünk, ha Jézussal egyre teljesebben azonosulunk, amikor az ő szíve ritmusát és irányulását fokról fokra a magunkévá tesszük. Ahogy Teréz Anya mondta: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.”

A Szent Szív tiszteletének csúcsa az Eucharisztia ünneplése - a nagy kilenced -, amelyben egészen azonosulunk Jézus életével, bele asszimilálódunk, amennyiben alkalmassá tesszük magunkat erre. Jézussal az tud azonosulni, aki Vele szereti az Atyát, átölelve a világot, az embereket és azok gondjait. Amikor azonosulunk Vele, akkor kérjük az aratás urát, és Ő apostolokat küld aratásához (Mt 9,37). Mindazoknak, akik Krisztust szeretik, azoknak Jézus szíve szerinti papokat ad.

Kérjük bizalommal az Apostolok királynőjét - Jézus édesanyját, aki példaképe mindazoknak, akik meghívást kaptak arra, hogy Isten szeretetéről különleges módon tanúskodjanak -, hogy papjaink híven megőrizzék Jézussal a belső kapcsolatot; és komoly előhaladásra legyen képes a Boldogasszony által is megjárt életszentség útján.

Isten adja, hogy egyre több szent pap által szebbé legyen a világ és biztosabb mindenek üdvössége.     

Papok Megszentelődésének Világnapja

Jézus Szent Szíve ünnepén Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szerette a világot.

Jézus Szíve ünnepe a Papok Megszentelődésének Világnapja. A megszentelődés vagy életszentség amúgy is minden keresztény életfeladata. Az a folyamat, amikor Krisztust követjük hűséggel, amikor Lelke szerint élünk, összhangban „a pap és Jó Pásztor Krisztus szeretetével és érzületével; azzal a szeretettel, mellyel Ő szereti az Atyát a Szentlélekben, és szereti az embereket egészen addig, hogy életét adja értük” (PDV).

Ma mindnyájan életünk megújító forrásához jövünk, hogy a szelíd és alázatos Szívű Jézus alakítsa szívünket, az ő Szent Szíve szerint.

Megismertük Krisztus minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltünk az Isten egész teljességével (Ef 3, 8-12. 14-19). A papság szentségében Krisztus felfoghatatlan gazdagságnak lettünk a szolgái. Ez a mi gyarló életünknek tartalmat és támaszt ad, ugyanakkor szellemi távlatot és boldogító ígéretet.

A Szent Szív ünnepén gyökerezzünk meg az Atya szeretetében és tudatosítsuk magunkban, hogy Jézusba vagyunk oltva. Mint „oltványnak”, csak úgy van életünk, ha Jézussal egyre teljesebben azonosulunk, amikor az ő szíve ritmusát és irányulását fokról fokra a magunkévá tesszük.

            A Szent Szív tiszteletének csúcsa az Eucharisztia ünneplése - a nagy kilenced -, amelyben egészen azonosulunk Jézus életével, ha beléje asszimilálódunk. Az tud azonosulni Jézussal, aki Őáltala, Ővele és Őbenne szereti az Atyát, átöleli a világot, az embereket, azok gondjait és örömeit. Amikor azonosulunk Vele, akkor kérjük, hogy küldjön munkásokat aratásába (Mt 9,37). Mindazoknak, akik szeretik Őt, azoknak, Jézus szíve szerinti papokat ad.

Kérjük bizalommal az Apostolok királynőjét - Jézus édesanyját, aki példaképe mindazoknak, akik meghívást kaptak arra, hogy Isten szeretetéről különleges módon tanúskodjanak -, hogy papjaink híven őrizzék Jézussal a belső kapcsolatot; és komoly előhaladásra legyenek képesek a Szűz Mária által is megjárt életszentség útján.

Adja Isten, hogy a papok élete által szentebb legyen a világ, új hívatások szülessenek és a lelkekben kibontakozzék Isten országa.