2023. 03. 31.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 5.

Ezek a lelkek az év első felében érkeztek: egy bizonyos Berta Franciaországból, aki 1740-ben, majd egy bécsi asszony, aki 1810-ben halt meg; egy prostituált Itáliából, két kisasszony Innsbruckból, akik egy légitámadásban vesztették életüket, majd egy olasz pap. Közben jöttek mások is, akiket könnyebb vezekléssel, illetve imával meg lehetett váltani.

Maria Simma mindezt az áldozatot magára vállalta, ha néha nehezére is esett. A szenvedések néha olyan kemények voltak, hogy természetes körülmények között nem bírta volna őket elviselni.
1954 augusztusában a szenvedő lelkek megsegítésének új formája kezdődött: egy koblachi illetőségű, Paul Gisinger nevű férfi jelentkezett azzal a kéréssel, hogy a hét gyermeke (néven nevezte őket) adományozzon 100 Schillinget a Világmisszióra, és két szentmisére: ez elhozza számára a megváltást. Októberben még körülbelül 42-szer ismétlődtek meg az olyan jellegű kérések, amelyek a Világmisszióra, illetve misék tartására szánt kisebb-nagyobb összegek adományozására, rózsafüzér imádkozására vonatkoztak. Ezek a lelkek mind személyesen és saját indíttatásból jelentkeztek, anélkül, hogy Maria Simma kérdezősködött volna utánuk.
Októberben és novemberben, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepéig minden éjszaka jelentkeztek szenvedő lelkek: voltak, akikért imádkoznia, másokért vezekelnie kellett. Amikor a megbízatások sokasodni kezdtek, másokat is segítségül hívhatott. Ha a segítséget kérő lélek pap volt, őérte papnak kellett imádkoznia.
 
- folytatjuk -
 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 2.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 3.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 4.

 

Hozsanna Dávid fiának!

Virágvasárnap a nagyhét első napja. Neve latinul Dominica palmarum és az Úr jeruzsálemi bevonulására utal. Ahol nincs pálmafa, ott használatos a virágvasárnap név. A virágvasárnapi liturgia sajátossága a barkaszentelés, a virágvasárnapi körmenet és evangéliumként Urunk szenvedéstörténetének lehetőleg énekelt formája, a passió. A liturgikus év szerint A évben a Máté-, B évben a Márk-, C évben a Lukács-passió hangzik el. – A virágvasárnapi körmenet: Jézus Jeruzsálembe való királyi bevonulásának liturgikus emlékezete. A körmenet a vallásosságnak az emberi természetben gyökerező közösségi megnyilvánulása, ünnepélyes, rendezett vonulás imádság, ének, egyes kultúrákban kultikus tánc kíséretében. A vallástörténet tanúsága szerint a körmenet szinte minden kultúrában megtalálható, ma is. A Szentírásban Dávid király a frigyládát ünnepélyes körmenetben vitte Jeruzsálembe, Salamon pedig az általa épített templomba, miközben a 132. zsoltárt énekelték. A babiloni fogság után a sátoros ünnep alkalmából tartottak nagy körmenetet a templomban. 

Jézus bevonulása Jeruzsálembe az első keresztény körmenet volt, amiről mind a négy evangélista megemlékezik. A körmenet előképe annak, ami Jézus pokolraszállásával kezdődött, alászállt a poklokra és az igazaknak megvitte az örömhírt, és őket bevezette a mennyek országába. Körmenetnek tekinthető Jézus és az apostolok kivonulása az Olajfák hegyére a mennybemenetel előtt. – Jeruzsálemi dicsőséges bevonulására emlékezünk Szent Máté írása szerint. (Mt 21,1-11) Máté itt Márkot követi, mégis mindent megváltoztat, egy vidám felvonulást ír le messiási felhangokkal, és beilleszti a beteljesedési idézetet (Iz 62,1 és Zak 9,6). A húsvétra érkező zarándokok sokasága értesült Jézus újabb csodájáról, Lázár feltámasztásáról, és hirét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Az ünnepi hangulattal együtt egy messiási forradalmi lelkesedés lesz urrá a népen. 
Jézus Betfágéból a szemközti Betániába küldte két tanítványát, hogy onnét hozzák el a szamarat csikajával. Mindkét szamarat felső ruhájukkal leterítették; az Úr Jézus a csikón ült, s ha ez nem tűri a hátán, akkor rendelkezésére áll a másik állat már teljesen előkészítve. A szamáron való bevonulás azt akarja jelezni, hogy a Messiás nem hadvezér, hanem alázatos és békét hozó fejedelem, s ezért idézi a próféták jövendölését. A Jézus előtt járó és az utána tóduló tömeg a sátoros ünnepkor énekelt 118. zsoltár 25 és 26 versét kiáltozza:
„Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” A két hozsanna a központban álló Jézus befogadását jelenti.Az egész város izgalomba jött, felmerül Jézus kilétének kérdése. A bevonuló nép keveset tud a krisztológiáról, erről tanúskodik válaszuk: Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből.” Mi pedig megvalljuk: Te vagy a Krisztus!

 

Maradjatok itt, és virrasszatok velem!” Mt 26,38.

 

2023. 03. 28.

Virágvasárnap

Virágvasárnap a nagyhét első napja. A nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig tart. Napjai: nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda és a húsvéti szent háromnap. Virágvasárnap elnevezései változatosak. Leggyakoribb neve Dominica palmarum (lat.), a pálmaágak vasárnapja, ami az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulására utal. Azokon a területekeken, ahol nincs pálmafa, használatos a virágvasárnap név, mely zöldellő vagy virágzó, a Kárpát-medencében a legkorábban virágzó fűzfaágakra, pimpóra, barkára, barkaszentelésre utal. – Virágvasárnap liturgiájának sajátossága a barkaszentelés, a virágvasárnapi körmenet és evangéliumként a passió.

A szentelt barkához fűződő néphagyomány Európa szerte egységes és napjainkban is eleven. 
A katolikusokon kívül a protestáns lakosság is kedveli. A magyar nyelvterületen ismert alkalmazási módjai a következők: az eresz alá, a szentképek mögé tűzött pimpóval védik a házat a villámcsapástól. Viharban vagy jégeső idején védekezésül gyakran a tűzre vetnek néhány szem szentelt pimpót. Ilyenkor a pimpót a szentelt gyertya lángjánál gyújtották meg, és imádkoztak mellette. Jégverés ellen még ki szokták tűzni a házikertek sarkaiba. Az ember és beteg jószág gyógyításához kedvelt gyógyszernek tartották a szentelt barka füstjét. Még előfordul, hogy a boldogasszony ágyába (az újszülött gyermek édesanyjának ágya) tett szentelt barkával védik az anyát és gyermekét a rontástól. Még számos vidékén él az a szokás, hogy a virágvasárnapi szentelés után a temetőbe is visznek a barkából, s ott a sírokra tűzik. Van ahol a halott koporsójába is tesznek. A barkaágakat rendszerint egy évig őrzik, majd elégetik, és a hamut a hamvazószerdai hamuhoz keverik.

2023. 03. 27.

Fekete Madonna Zarándoklat június 26-30. között

Fekete Madonna Zarándoklat - Zarándoklat indul autóbuszokkal Częstochowába, a híres Fekete Madonna kegyképhez, 2023. június 26-30. között. 
A zarándoklat vezetői Veres András püspök a Magyar Püspöki Konferencia elnöke, Tamás József nyugalmazott püspök, Darvas-Kozma József esperes-plébános, Balla Imre plébános és Bátor Botond pálos szerzetes.

Felszállási lehetőség: Csíkszereda, Szentegyháza, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagykároly (az útvonalon igény szerint máshol is).

Érdeklődni és jelentkezni lehet a 0747465674-es telefonszámon vagy a missziotours.hu honlapján keresztül a Fekete Madonna Zarándoklat Erdélyből címszó alatt: https://missziotours.hu/ut2.php?ut=653

Részvételi díj: 285 EURO vagy 240 EURO, a tájékoztatóban található két kategória közül választva. 

 


2023. 03. 25.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 4.

Maria Simmanak már fiatal korában megmutatkozott mélyen vallásos hajlama, és szorgalmasan járt dr. Karl Fritz plébános hittanóráira. Az elemi iskola elvégzése után Svábföldre került, később Hardba, Nenzingbe, majd Lauterachba. Nagyon szeretett volna rendi nővér lenni, de gyenge testalkata miatt ettől háromszor is eltanácsolták. A kolostorba lépéshez szükséges felszerelésre valót részben koldulással, részben a saját keze munkájával kellett megkeresnie. Három évig cselédlányként szolgált a feldkirchi St. Josefsheimben. Miután kilépett a gaissaui kolostorból, Maria apja háztartását vezette, és elvállalta a templom takarítását. Apjának 1947-ben bekövetkezett halála óta egyedül él az apai házban. Hogy jövedelmét kiegészítse, egy kis kertészetet kezdett működtetni, ennek ellenére igen szűkösen élt, és sokszor szorult rá jó emberek segítségére.

Hogy háromszor is élt kolostorban, megerősítette vallásos érzületeit, és felkészítette a szenvedő lelkekre vonatkozó apostoli küldetésre. Vallási életét a Máriához fűződő gyermeki szeretet, a szenvedő lelkek megsegítésére irányuló vágy jellemzi a legjobban – ugyanakkor a pogánymisszió mindenféle formáját is támogatta. Isten anyjának szüzességet fogadott, beteljesítette a grignoni Mária-tiszteletet, különösen ami a szenvedő lelkekre vonatkozott, és letette a szeretet és a bűn áldozatának fogadalmát is.
Úgy tűnik, Maria Simma rátalált arra az Istentől neki szánt hivatásra, amely abban áll, hogy imádsággal, vezekléssel és apostoli küldetéssel segítsen a szenvedő lelkeken. A nemzeti szocializmus tombolásának idején, és azóta is önkéntesként segít a gyermekek felkészítésében a böjtre és a szentáldozásra; kiegészítő vallásoktatást tart, amihez megvan az érzéke és a tehetsége.

Segítség a szenvedő lelkeknek – A szenvedő lelkek szolgálata

Ima és bűnbocsánati felajánlás formájában Mária már gyermekkora óta segített a szenvedő lelkeknek. 1940-től kezdve egyenként jelentkeztek nála szenvedő lelkek, hogy az ima segítségét kérjék. 1953-ban Mindenszentekkor kezdte a segítségnyújtást vezekléssel.
Mariának súlyos szenvedéseket kellett magára vennie egy katonatisztért, aki 1660-ban halt meg Karintiában. A szenvedések megfeleltek azoknak a bűnöknek, amelyekért bűnhődni kellett. A szenvedő lelkek Hetében ezek a lelkek különleges enyhülést kaptak szenvedéseikre Maria irgalmas szívének segítségével. Maga a november hónap is különleges kegyelmi idő számukra.
Mária örült, hogy véget ért a november, de a folyamat a Szeplőtelen Fogantatás Ünnepe körül kezdődött el igazán. Egy 355-ben élt kölni lélek jelentkezett nála, aki kétségbeesett ember benyomását keltette.  szenvedésre lenne szüksége, mondta, de ezt Maria Simmának önként kellene vállalnia, különben a férfinak az Utolsó Ítélet napjáig kell szenvednie. Az asszony beleegyezett, és egy hétig nagyon nehéz napokat kellett átélnie. A lélek minden éjszaka meglátogatta, és újabb szenvedésekkel terhelte meg. Olyan érzése volt, mintha szétszakítanák a tagjait. A lélek ránehezedett az asszonyra: olyan volt, mintha minden oldalról hegyes tőröket döftek volna belé. Máskor meg olyan érzése volt, mintha egy tompa vasat nyomtak volna a tagjaihoz, amely a teste ellenállása hatására elgörbült, aztán behatolt minden testrészébe.
A léleknek azokért a gyilkosságokért kellett bűnhődnie, amelyeket Szent Orsolya társnőin követett el, hogy hittagadásra bírja, többszörös házasságtörése és kereszténnyé levése után a szentmisén való méltatlan részvétel miatt.
Egyre több lélek kért segítséget. A paráznaságért és a magzatelhajtásért vállalt vezeklés szörnyű testi fájdalmakkal és heves rosszulléttel járt. Máskor úgy érezte, mintha órákon át jégtömbök között feküdne; a hideg a csontja velejéig hatolt: ez a vallással szemben lagymatag vagy hideg magatartás büntetése volt. A kölni lélek súlyos esetét követően – ezt az üzenetet kapta – még hat lélek ügyét kell magára vennie, akiket csak az önkéntes vezeklés válthat meg. Ezek után már sok léleknek könnyebb módon is megváltást hozhat, Jézus anyjának irgalmassága révén.

… folytatjuk …

 

 

Jézus teljes életet ad - Nb. 5.A.

Az élet új kezdetét jelenti, amikor egyének és közösségek a fogságból megszabadulnak. Ezekiel próféta (Kr.e. 593-571) a sírhantok megnyitásával hirdeti Izrael feltámasztását. A jövendölés a száraz csontokról, a csontmezőről szóló látomással a nép babiloni fogságból való szabadulását hirdeti. Ennek a tetőpontja, amikor az Úr újjááteremti választott népét, megmenti a nemzethaláltól: Belétek adom lelkemet, hogy életre keljetek, és nyugodt lakóhelyet adok nektek…” (Ez 37,12-14) Kettős üzenete, hogy az Úr új életet ad a fogságban sinylődő, halott Izraelnek, és a bűnben meghalt embereket is újra életre kelti. Messiási távlatban Ezekiel próféciája Jézus tevékenységével valóra vált. János evangélista a vak meggyógyításával bemutatta, hogy Jézus a világ világossága. 

Most Lázár feltámasztásával igazolja, hogy Jézus a világ “élete” is. (Jn 11,1-45) Ez a Lázár-csoda szemlélteti, hogy az Atya hatalmat adott a Fiúnak élet és halál fölött. Annak a jele akar lenni, hogy Jézus valójában az élet hatalma, ereje, mely a feltámadásban válik egyértelművé. A szakasz  biztosítja a szükséges időt Lázár halála és Jézus megérkezése előtt, hogy ne lehessen félreértés. Lázár nem kómában volt. Elég hosszú ideig volt halott ahhoz, hogy a rabbinikus hatóságok elmondhatták, hogy a lélek elhagyta a testet, és határozottan elkezdődött a bomlás. A történet Lázár nővéreinek, Mária és Márta üzenetével indul, hogy Lázár beteg. Jézus rámutat, hogy ez a betegség nem halállal fog végződni, a szenvedés Isten dicsőségét szolgálja, hogy így megdicsőüljön a Fiú, és ez előre mutat az igazi megdicsőülésre a kereszten. A betegség hírének vétele után két nappal Jézus Judeába való visszatérést kezdeményez, hogy az elaludt Lázárt fölébressze. A tanítványok félreértése miatt, Jézus nyiltan megmondta, Lázár meghalt. A apostolok félnek, Jézus örül, mert a jel alkalmat ad majd a tanítványoknak, hogy higgyenek.
Mikor Jézus megérkezett Lázár már négy napja a sírban feküdt, így senki sem kérdőjelezhette meg a tényt, hogy a “halálból” tért vissza.
– Márta és Mária hangot adtak az általános elvárásnak, hogy Jézusnak kellett volna meggyógyítania Lázárt. Vallomásukban benne van, hogy Jézus hatalma Istentől van, és hisznek a halottak világvégi feltámadásában. Jézus ekkor közli:
„Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre.” A négynapos halottra parancsol, és az meghallja Jézus szavát és előjön. Így lesz a világ végén is. Ez a jel, a Jézusban való hit kirobbanásához, a virágvasárnapi bevonuláshoz vezetett. Így a bűnből is Jézus kelt életre bennünket a Szentlélek által, aki a személyes élet- és szeretetközösség az Atya és a Fiú között. (Róm 8,8-11) A testünket is fel fogja támasztani, hisz így lesz teljes életet adó tevékenysége.

 

Én vagyok a feltámadás és az élet: aki bennem hisz, nem hal meg örökre.”