Mire szolgál ez az eledel?

Az Eucharisztia misztériuma elválaszthatatlan és eleven kapcsolatban van az Egyházzal. Ezért az eucharisztikus áldozatot olyan odaadással ünnepeljük, amit az megérdemel, és megadjuk az Eucharisztiában jelenlévő Jézusnak szentmisén kívül is az imádás hódolatát, ami e nagy misztériumot megilleti. Az ünnep egyre inkább Krisztusra és az Ő arca szemlélésére támaszkodik. Csak így alakulhat ki az eucharisztikus lelkiség, amelyre az Egyháznak szükségessége van. Bizonyos értelemben az összegezés, az egész eddig megtett út csúcsa.

A kinyilatkoztatásból ismerjük, hogy az ószövetség népe a pusztai vándorlás negyven éve alatt a gondviselés ajándékával, a mannával élt (MTörv 8, 2-3. 14b-16a). Az adomány megléte Isten jelenlétét és gondoskodását bizonyítja. Isten az egész emberről gondoskodik, aki test, szellem és lélek. 

Érdekes fejezete a biológiának, hogyan épül be a táplálék a szervezetünkbe. 

A művelődés síkján az ismeretek épülnek bele gondolkodásunkba, szellemi világunkba. 

Jézus tovább vitte a fejlődést, mert szavával és testével, mint étellel és itallal szentségi módon a hívő emberbe épül, hogy az ember beléje épülhessen. Szándéka szerint erre születtünk.

A kenyérszaporítás és az Eucharisztikus beszéd kapcsolatában is szembetűnő Jézus szándéka, hogy az örök élet táplálékát hagyja ránk. 

Együtt érez az emberek gondjaival, ezért jól lakatja. 

Látja lelki-szellemi szükségüket is, ezért tanítja, hogy ne a testi táplálékra fordítsák figyelmüket. 

Ő önmagát adja táplálékul, amely annyira fontos, hogy ha valaki nem fogadja el, annak nem lesz igazi élete. 

Miután szavaival megdöbbentette hallgatóságát, azt is megmondta, mire szolgál az az eledel, amelyben önmagát adja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom az utolsó napon.”   

Ő az égből szállott alá, azért adhat égi életet, amelyet az Atyától kapott. Aki visszautasítja ezt a táplálékot, az az örök életet utasítja vissza. Az Oltáriszentség az örök élet kenyere, ezért benne van a halál legyőzése és a feltámadás ajándéka, amelyet hittel vallunk minden szentmisében (Jn 6, 51-58).

Nem kérték, maradj velünk, Uram

Borberek falu Gyulafehérvártól délre, Alvinc szomszédságában, a Maros nyugati partján fekszik. Ma csak a történelmi múltja magyar. Évente felkeresem boldog Hunyadi János által újraépített gótikus, tető nélkül maradt, ott árválkodó, hat évszázados templomot. Oda belépni csak a templom oldal ablakán lehet. A benti látvány leírhatatlan. Halott templom, csak a falai állnak, maholnap rom lesz. Hívei nincsenek, csak leltári tárgy a kolozsvári református püspökségen. A hitújítással az Eucharisztia ünneplése megszűnt a templomban. Ott nem kérték: maradj velünk, Uram, mert esteledik és lemenőben van életünk napja. Ott nem cselekedték meg Krisztus parancsa szerint a szentmisét. Nem tudott csak igével megmaradni a magyar közösség, ezért elpusztult teljesen. A zord idők során a szemét is felvette, pontosan a falba épített szentségtartófülke aljáig. Ilyenkor sajgó szívvel, csupasz kézzel kiseprem ki onnan a szemetet. Barátaimnak csak ennyit szoktam mondani, amely életre szóló figyelmeztetés: Így pusztul el a nép, amely nem tudja Jézust az Eucharisztiában maga között tartani és őt ünnepelni. A húsvéti misztérium ünneplését az utolsó vacsorára emlékeztető nagycsütörtök esti misével kezdjük.

A szentmisén azt kell tenni, amit Jézus tett (Jn 13, 1-15). János evangéliumában az utolsó vacsorát úgy jellemzi a más három evangélium ismeretében, hogy ott Jézus különlegesen kifejezte szeretetét övéi iránt. A szeretet szentségével együtt Egyházára hagyja szeretete végrendeletét. Szent János az emberi kapcsolatot, a lábmosást emeli ki, mert ezzel kezdődik a Jézushoz tartozás. Innen lehet az önátadó-befogadó partnerségbe lépni az Atyával a Szentlélek által.

A szentmisére életünket kell elhoznunk, és mise után az életbe kell visszamennünk, hogy legközelebb gazdagabb, istengyermekségben érettebb életet hozzunk. A magunk életét és feladatait kell vállaljuk, az Istenemberrel egyesülten. Ahogy Jézus beletestesült ebbe a világba, hogy megszentelje, úgy mi is a szentmise megcselekvése és az áldozás által egybeasszimilálódunk Jézus életével.

Jézus megtiszteli tanítványait, hogy példája nyomán a szeretet tettei megmaradjanak az Egyházban és az Oltáriszentség ünneplése az ő szeretetének szentségi jelenléte legyen, sőt életük teljesen azonosuljon az ő szolgáló életével. Így növekszik a Titokzatos test és jut el egyre inkább a világ is teljességre.

Krisztus mivel jelen van az Oltáriszentségben, ezért van templomunk, oltárunk, papságunk, liturgiánk, mert minden az Eucharisztiában jelenlévő Krisztusért van, Krisztus meg értünk. Mert Krisztus velünk van, ezért van életörömünk, életgazdagságunk. A sorvasztó világban, hogy úgy ne járjunk, mint a borberekiek, kérjük Urunkat, hogy maradjon velünk és legyen életünk és feltámadásunk.

Az egyházi rend, a papság szentségének rendelését is ünnepeljük, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig. A szolgálati papság az általános papság szolgálatában áll és az összes keresztény keresztségi kegyelmének kibontakoztatására irányul. Az Eucharisztia Évében különös jelentősége van nagycsütörtöknek.  Szentatyánk e napra levelet küldött a világ összes papjához. Ebben a papi lelkiségről elmélkedik, különösen a „végsőkig” elmenő krisztusi szeretetről (vö. Jn 13,1). „Gondolatom hozzátok szól, (…) betegként a betegek között, az Eucharisztiában egyesítve szenvedésemet Krisztus szenvedésével. Mindezt az Eucharisztia alapításának szavai által vezetve teszem, amelyeket Krisztus személyében mindennap kimondunk azért, hogy az oltárainkon jelenvalóvá tegyük a Kálvárián egyszer és mindenkorra végbevitt áldozatot.” Arra kér bennünket, híveket és papokat, hogy állandó hálaadó lelkületet ápoljunk magunkban az életünk folyamán kapott ajándékokért: különösképpen a hit ajándékáért, amelynek köszönhetően a hit hirdetőjévé válhattunk, és a papi hivatás ajándékáért, amely bensőleg felszentelt Isten Országának szolgálatára.

Ma különlegesen éljük át a Szent Eucharisztia misztériumát. Kérdéseink, nyugtalanságaink olykor súlyos csalódásaink útján az isteni Zarándok ma is útitársunk, hogy az Írások magyarázatával elvezessen Isten misztériumainak befogadásához. Amikor a találkozás Vele teljessé válik, az Ige világosságát követi az a világosság, amely "az élet kenyeréből" fakad, és Krisztus ezzel teljesíti leginkább ígéretét: "Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig“ (vö. Mt 28,20). A legszentebb imádságba foglalta kérést, mint aranykeretbe a gyémántkövet: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” kérjük mindannyiunk számára (Mt 6, 11). Az Eucharisztiában Ő a mi mindennapi kenyerünk és örökre az Egyház életének középpontjában van. Maradjon is életünk középpontjában. Az Oltáriszentségben személyesen Jézust kapjuk, ”az égből alászállott élő kenyeret” (Jn 6,51), és Ővele nekünk adatott az örök élet záloga, melyben megízlelhetjük a mennyei Jeruzsálem örök lakomáját.”

Úgy szeretlek, majd megeszlek

Nagycsütörtökön az Eucharisztia szerzését, Jézus új és örök, felbonthatatlan szeretetszövetségét ünnepeljük. Az apostolok az Úr Jézus halottaiból való feltámadása után visszatekintve érezték át ennek az estének és történéseinek egyedülálló voltát. Így vagyunk most mi is, földi zarándokok, hogy Istennek ezt a gyöngéd szeretetét, ezt a szent misztériumot, ahogyan nekünk adja magát, szóval kifejezni nem nagyon tudjuk, csak megsejteni engedi az Úr annak, aki helyes lelkülettel ünnepli e közösségteremtő szentséget. A Jézust szerető lelkek felismerik Urunkat e szentségben, aki belülről tanítja és vezeti választottjait. Isten szolgája Prohászka Ottokár püspök idézi az Élet igéiben Bona kardinálist: „Quid possunt docere libri, quod Deus praesens melior non doceat!” Mit taníthatnak a könyvek, amit a jelenlévő Isten jobban nem taníthatna. Ez a felismerés a hit ajándéka. 

Nézzük meg miért is adta magát Jézus nekünk.  

A húsvéti bárány feláldozása Jézus áldozatának előképe (Kiv 12, 1-8. 11-14). Az olvasmányok a húsvéti vacsorára összpontosulnak. Isten, a húsvéti bárány vére által – amely helyettesítő áldozat volt – Egyiptomban megőrizte a meghívott nép minden elsőszülöttét és elindította őket a megígért föld felé. A hébereknek ezt a szabadítást felidéző és közösségteremtő szertartását minden évben meg kellett ismételniük. Az Úr tiszteletére megült húsvét évenkénti ismétlése nemcsak visszatekintés volt, hanem ébren tartotta a jövő reményét, amit a Messiás valósít meg.

Jézus jeruzsálemi bevonulásakor kifejezte, hogy mint próféta néz szembe az eseményekkel, előre látja és vállalja mindazt, ami rá vár. Az Úr nevében jön, Isten országának kegyelmeit hozza, mint békefejedelem, mint igazi zarándok, aki kész engesztelést nyújtani népe bűneiért. A nép ajkáról felhangzott a tanúságtétel: Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből, a Messiás. A gyermekek így kiáltoztak a templomban: Hozsanna Dávid fiának! A tömeg lelkesedéséből kiérződik a várakozás valamilyen nagy csoda után. Meg voltak győződve, hogyha Jézus tud betegeket gyógyítani és más csodákat tenni, akkor meg is szabadíthatja őket. Ezért Jézus az ószövetségi húsvét ünnepét választja az ő húsvétja megalapítására, amikor őt, az igazi „tökéletes bárányt” áldozzák fel a világ megváltásáért. Ezzel a bűnből való megszabadítás és a csodatétel is bekövetkezett, csak másképpen, mint ahogy azt a nép várta.

Jézus megcselekedte a csodát az utolsó vacsorán. Ez a csoda az Eucharisztia, melyben szentségi módon a kenyér és bor színében önmagát adta apostolainak. Ez a legnagyobb csodának, Jézus keresztáldozatának és feltámadásának elővételezése. Szent Pál, a kései apostol közli, hogy az Úrtól kapta kinyilatkoztatásban az utolsó vacsora tényét. Az Egyház megértette, hogy Jézus önmagát tette áldozati báránnyá, amikor értünk adta életét. Aki  áldozatot hoz másért, az valamiben lemond a maga éltéről. Aki áldozatul adja magát másokért, az egészen lemond az életéről. Jézus istentisztelete az ő teljes engedelmessége és önátadása a mennyei Atyának. Az Egyház azt is megértette, hogy Jézus bevont a maga önfeláldozásába a szentmise rendelésével, hogy ajánljuk fel mi is Őt magunkért és vele együtt saját magunkat az Atyának. Amikor az utolsó vacsora emlékét ünnepeljük, misztikus módon megadjuk Istennek az Őt megillető dicséretet és hálát, s kieszközöljük magunknak a bocsánatot és Isten segítségét egész életünkhöz. Ezzel együtt kijutunk a földi vándorút megpróbáltatásai közepette a bűn rabságából Isten gyermekeinek a szabadságára. Bennünket gyermekeinek tekint Atyánk, így közvetlenül magunkat Neki adhatjuk Jézussal egyesülten. Az áldozat az újszövetségben az ember részéről önátadás, az Isten részéről elfogadás. Az áldozattá válás a legteljesebb élet megtalálása, szeretet partnerség Istennel, Atyánkkal. Emiatt lesz otthonunk ez a világ, amelyben istengyermekeként tudunk élni.

Csodák 3.

Tumaco Kolumbia egy kis csendes-óceáni szigetén található. 1906. január 31-én délelőtt tíz órakor heves földrengés ejtette kétségbe Tumaco lakosait. Ez olyan erős és tartós volt, hogy sok ház romba dőlt, a templom szobrai mind a földre hulltak. A pánik teljes volt, a nép apraja-nagyja a templomban keresett menedéket. Sírva kérték a két misszionáriust, engesztelő körmenetben esedezzenek Isten irgalmáért, s máris hozták a templomi feszületet, a zászlókat és szentképeket, hogy ájtatosságuk kifejezőbb legyen.
A misszió vezetője, P. Larrondo, mindenekelőtt lelket igyekezett önteni a fejvesztett tömegbe, s ezért a templomtéren maga köré állította a népet. Már éppen szólni akart hozzájuk, amikor tekintete a tengerre tévedt, s megdöbbenve látta, hogy a víz fokozatosan visszahúzódik, bár nem volt apály, és már vagy másfél kilométerre maga mögött hagyja a partot (cunami). Távolabb azonban a tenger felszínén feltornyosultak a hullámok, óriási vízfalat képeznek, mely minden pillanatban visszafelé fordulva Tumaco egész partvidékét elárasztva, megsemmisítheti.
A félelmetes veszély a páter torkára forrasztotta a szót. Nyomban a templomba rohant. Az áldoztató kelyhet kivette a szentségházból, a benne lévő Szentostyákat egy kivételével a misekendőre öntve, visszahelyezte a tabernákulumba. A nála maradt Oltáriszentséget jobb kezében, az üres cibóriumot bal kezében magasra emelve a tengerpartra futott. A toronymagas vízfal aközben teljes szélességében összeroppant, a hullámok meg több méteres magasságban a part felé özönlöttek. Asszonyok, férfiak és gyermekek rémítően sikoltoztak, mert bizonyosra vették, hogy otthonukkal együtt menthetetlenül elvesznek.
Larrondo atya pedig már csípőig gázolt az előrezúduló vízárban, magasra tartva a Szentostyát és megáldva vele az öldöklő vízzuhatagot. Erre a hatalmas hullámóriások néhány méterre a kicsike Szentostya előtt hirtelen megálltak, mintha csak engedelmességgel akarnának hódolni isteni Mesterüknek és parancsolójuknak. Azután hátat fordítottak a partnak és lassan visszatértek a tenger végtelenségébe.
A halálveszélyben vergődő nép lenyűgözve szemlélte megmenekülése csodáját. Sírva járta körül a Szentostyát, úgy ünnepelt s adott hálát Szabadító Istenének.
Páter Larrondo a templom arany monstranciájába helyezte a Legszentebbet, majd énekelve, imádkozva vonult a nép - mint Úrnapján szokott - ünnepi körmenetben, boldogan a megmentett város utcáin végig.
A Tumaco-i csoda híre mindenfelé elterjedt és mindenütt nagy feltűnést keltett. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztus mentette meg a várost és környékét a tengerár rombolásától.
A partmenti lakosok százai lelkipásztoraikkal, a két ágostonrendi atyával: Páter Gerard Larrondoval és Páter Julian Morenoval együtt szemtanúi voltak e történelmi eseménynek.

Bővebben: http://www.eucharisztia.hu/csoda/tumaco.html
Ajánlás:
Csodák 1.
Csodák 2.
A föld legnagyobb szőlőtőkéje

Csodák 2.

Csoda Sienában

A sienai minorita atyák Assisi Szent Ferenc templomából 1730. augusztus 14-én, a Mária Mennyvétele ünnepét megelőző napon, ismeretlen tettesek elloptak egy értékes kelyhet, amely 223 szentostyát tartalmazott. A szokatlan rablás híre oly mélységes megdöbbenést keltett a lakosságban, hogy azonnal felfüggesztették a város legjelentősebb eseményét, a híres Palio lovasversenyt. Az egyházi és polgári hatóságok azonnal az eltűnt kehely és Oltáriszentség keresésére indultak. Három nap múlva meg is találták azokat a szomszédos Santa Maria in Provenzano szentély poros és pókhálós perselyében. A gondosan megtisztított szentostyákat körmenetben vitték vissza a Szent Ferenc templomba, ahol a minorita atyák az idő múlásával meglepetten észlelték, hogy a szentostyák állaga semmit sem változott. A tudósok időnként vizsgálatokat végzetek a szentostyákon, amelyeket közben megérintettek, megszámoltak, por és nedvesség érte azokat, ám azok frissek, érintetlenek, kémiailag változatlanok maradtak. Az utolsó vizsgálatokat Szent X. Piusz pápa megbízásából különböző tudományágakat képviselő világhírű tudósok csoportja végezte el. 1914. június 10-én a tudományos bizottság jegyzőkönyve megállapította: „A sienai szentostyák esete klasszikus példája annak, hogy az 1730-ban kovásztalan oltárkenyérből átváltoztatott ostyák tökéletesen konzerválódtak. Ez a sajátságos jelenség ellentéte a szerves anyag tartósságára vonatkozó természetes törvénynek. A tudomány történetében tehát egyedülálló esetről van szó.”
1922-ben Giovanni Tacci bíboros kristály tartóba helyeztette át a szentostyákat, 1950-ben pedig értékes szentségtartóban kaptak helyet.
1951-ben újabb bántódás érte azokat. Soha fel nem derített tettesek ellopták az értékes szentségtartót, feltörték azt és az ostyákat a szentségház márvány alapzatára borították.
A siénai csodálatos szentostyák előtt II. János Pál pápa is imádkozott 1980. szeptember 14-én tett látogatása során. „A siénai állandó eucharisztikus csoda, amely számára az idő megállt, még a kételkedők és a távolállók számára is lehetőség arra, hogy saját szemükkel lássák és kezükkel kitapintsák Krisztus egyik legnagyobb földi csodáját, amely előtt a Tudomány is fejet hajt.”
A csodás módon éppen maradt szentostyák tisztelete manapság is rendkívül eleven: a sienai contradák, városnegyedek ünnepeik során tisztelegnek előtte, az elsőáldozó gyermekek szüleikkel együtt idezarándokolnak, Úrnapján ünnepi körmenetben viszik körül, minden hónap 17-én eucharisztikus napot tartanak, annak emlékére, hogy 1730. augusztus 17-én találták meg a három nappal korábban ellopott sienai szentostyákat.

Bővebben: http://www.eucharisztia.hu/csoda/siena.html 
Ajánlás: Csodák 1.

Csodák 1.

Eucharisztikus csoda Bolsena olasz városban, 1263-ban

A bolsenai csodát Raffaello is megörökítette a vatikáni Apostoli Palota stanzáiban, 1512-ben. Bolsena az azonos nevű tó partján fekszik, Viterbo közelében. A bolsenai csoda a XI. századi Szent Krisztina templomban történt. A templomot egy szent kislány emlékére emelték, aki 12 évesen, 305-ben szenvedett vértanúságot Diocletianus császár keresztényüldözése idején.
Feljegyzések szerint 1263-ban egy Rómába tartó prágai Péter cseh pap, miközben szentmisét mutatott be, kétségek gyötörték afelől, hogy az ostya valóban Krisztus testévé változik-e? Az átváltoztatás pillanatában a prágai pap megdöbbenve vette észre, hogy az átváltoztatott és megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra, az oltárra, sőt még a márványpadló néhány köve is véres lett. A bolsenai hívek a bevérzett oltárkendőt körmenetben vitték IV. Orbán pápához, aki éppen a közeli Orvietoban tartózkodott. A Pápa, miután 1264. augusztus 11-én meggyőződött a történtek hitelességéről, szeptember 8-ai dátummal bullát adott ki, amellyel elrendelte Corpus Domini, Úrnapja ünnepét. A Pápa ugyanakkor megbízta Aquinói szent Tamást, hogy az ünnep számára saját liturgikus szövegeket szerkesszen. Így írta meg az Angyali Mester a nap csodálatos Lauda Sion kezdetű szekvenciáját: „Dicsérd Sion Megváltódat, vezéredet, pátfogódat áldja hangos éneked. Nagy titokról szól az ének, élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk”.

A szent ostyából csöpögő vérrel áztatott három márványkövet ma a bolsenai Szent Krisztina templom un. „Csoda Kápolnájában” őrzik és kérésre megtekinthetők. A vércseppek ma is világosan láthatók.  
A bevérzett oltárkendő az orvietói dómban található, amelynek építését IV. Orbán pápa rendelte el, de a munkálatok valójában csak 1290-ben kezdődtek meg. Canova szerint ez a templom Olaszország egyik legszebb egyházi építménye. Az ereklye ma a dóm „Korporálé Kápolnájában” tekinthető meg. Az értékes kövekkel kirakott ereklyetartóban őrzött, vérrel áztatott oltárkendőt évente kétszer, Húsvétvasárnap délután és Úrnapján teszik ki közszemlére az oltárra. Az eucharisztikus csoda tényleges helyén, Bolsenában nagy pompával tartják meg Úrnapját. A történelmi belváros utcáit friss virágokból készült művészi virágszőnyeggel borítják be és körmenetben viszik a három vércseppel áztatott kő egyikét. A három kilométer hosszú virágszőnyeg készítésében a belváros apraja nagyja kiveszi a részét. A szent jeleneteket előbb papírra vagy közvetlenül az utca kövére rajzolják és erre helyezik rá a virágszirmokat. A virágművészek megállás nélkül három napig dolgoznak, az utolsó simítások az ünnep reggelére maradnak, amikor a gyorsan hervadó virágszirmok is a helyükre kerülnek."

Bővebben: http://www.eucharisztia.hu/csoda/bolsenai.html

A föld legnagyobb szőlőtőkéje

Angliában egy kastély közelében található a föld legnagyobb szőlőtőkéje. Leghosszabb venyigéje huszonöt méter hosszú. Kedvező időjárás esetén 1000-1200 kg szőlő terem rajta. Vajon hogyan lehetséges ez? A magyarázat igen egyszerű. A szőlőtőke gyökere legalább tíz méter mélységbe nyúlik, és onnan szívja fel a Temze folyó éltető vizét. Az állandó nedvesség biztosítja a szőlővesszők gazdag termését.

A keresztségi kegyelem által Jézusba oltódtunk, hogy az Atyával való szeretet találkozásunk az Oltáriszentség vételében teljes legyen (Lk 9,11b-17). 

Ezt a találkozást, a szentmise kezdetét mindig a bűnbánat és vezeklés szelleme jellemzi. Az, hogy olyanok akarunk lenni, akik úgy szeretnek, ahogyan kell: azok buzgalmával, akik érzik, hogy még mindig nem szeretik eléggé az egyedül elég Valakit, aki kimondhatatlanul szeret minket (Ter 14,18-20). Jézus az élet kenyerének és élő vízforrásnak nevezte magát. Minden szentáldozásban Vele lépünk kapcsolatba és tőle kapjuk azt a táplálékot, ami istengyermeki életünk növekedését és gazdagodását biztosítja. Közben az Úr halálát és feltámadását hirdetjük, amíg el nem jön (1Kor 11,23-26). Ezért hangsúlyozta Szent X. Pius pápa: „A gyakori és jó szentáldozás legrövidebb út a mennyországba.” Most a mennybe vezető út fontos állomásán, szentségi módon találkozunk Jézussal, Úrnapján – az Oltáriszentség ünnepén.

Úrnapja - egyesülés az Istennel

V. Orbán pápa nagyon tisztelte az Oltáriszentséget. 1264-ben éppen Orvietóban tartózkodott, amikor hírül vitték neki, hogy a közeli Bolsena városában az ostya a pap kezében átváltoztatás alatt vérezni kezdett. Ismeretes, hogy a csodát egyik vatikáni freskón Rafael is megörökítette. A pápát a csoda most már arra indította, hogy Úrnapjának megünneplését az egész Egyházban elrendelje. Aquinói Szent Tamást megbízta az ünnep miséjének és zsolozsmájának összeállításával.
Az Úrnapi kultuszt Magyarország a legelsők között karolta fel. Kolozsvárt már 1271-ben ünnepként ülték meg. A fényes, hitvalló körmenetet előbb a királyi udvarban tartottak, majd városokon és falvakon. Budán 1424-ben tartott Úrnapi körmeneten Zsigmond király vendégeként még az öreg II. Mánuel görög császár is megjelent. Városokon az ünnep részeként Oltáriszentségről szóló iskoladrámákat, misztériumjátékokat adtak elő.

1668 Úrnapján Székelyudvarhelyen, szabad ég alatt, magyar nyelven került előadásra a Melkizedek áldozata misztériumjáték. A nagyszámú nemesség között ott volt István moldvai fejedelem is, aki azért jött át az erdélyi havasokon, hogy e színjátékon jelen lehessen.
Minden szentmisében az átlényegüléssel: „Ez az én testem, ez az én vérem”, Jézus állandó jelenlét titkába kapcsolódunk be, hogy az Ő halálának emlékezete köztünk megmaradjon, és Teste s Vére „éltető lélekké” váljék mindenki számára. Általa „egyet alkotunk”: eggyé válunk, új emberré. Íme a közös asztal szentsége, a megosztott és mégis el nem fogyó Kenyér bősége, amely Szent Tamás énekeiből árasztja biztató üzenetét: „Aki veszi, meg nem osztja, / Meg nem töri, nem szakasztja, / Mindenek épen veszik. / Veszi egy és ezrek veszik, / S minden egyenlőn kapja részit, / Mégis: nem fogyatkozik.”

Úrnapi misénket ajánljuk fel a családok megújulásáért és a születendő gyermekekért. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy mint fogyó nemzet egyesülhessünk a ’fogyhatatlan istenséggel’.

Igazi élet szirmok.