Örökség

Egy hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemes ember azon gondolkodott, hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot épít hagyatékként. A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte: 

-  „De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?”  Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal a szentmisére és függesszék fel a falon levő tartóra.

„Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz - felelte a nemesember. Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten templomának bizonyos része sötéten marad.”

Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk, ahová Isten helyezett minket? Ha a megfelelő helyen világít életünk, akkor igazi a mi Isten szeretetünk. 

Árverés

Egy vagyonos műgyűjtő és fia gazdag gyűjteményt hoztak össze Raffaellotól Picassóig. Gyakran leültek és csodálták a nagyszerű munkákat. Az 1960-as évek elején  nagyon sok sorköteles újoncot elvittek a vietnami háborúba, így a fiút is. Egy bajtársa mentése közben halálos lövés érte. Amikor az apa megtudta, mélyen meggyászolta egyetlen fiát. Azóta már hármadszor is eljött a Karácsony, amikor egy fiatalember kereste fel, kezében csomaggal. Így szólt: Uram, Ön nem ismer engem. Én vagyok az a katona, aki a fiának köszönhetem az életem. 

Aznap sok társamat mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta, és azonnal meghalt. Gyakran beszélt nekem Önről és a művészet iránti szeretetéről. 

A fiatalember csomagjára mutatott. Tudom, hogy ez nem nagy valami. Nem vagyok nagy művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt megtartaná.
Az apa kinyitotta a csomagot. A fiáról készült portré volt, amit a fiatalember festett. Csodálta, hogy a katona mennyire meg tudta ragadni a fia személyiségét. Az apa könnyes szemmel megköszönte a képet, és felajánlotta, hogy kifizeti. „Oh, nem uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez ajándék.”

Az apa jól látható helyre akasztotta a portét, így ha látogatók jöttek, a fiáról készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a kollekcióból. Pár évvel később meghalt az ember. Gyűjteménye árverésre került. Sok befolyásos ember összegyűlt, és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes képeket. 

A fiúról készült kép az emelvényen.  

Az árverésvezető bejelentette, hogy „Az árverést ezzel a képpel kezdjük.”
Ki akarja megvenni ezt a képet? - kiáltott valaki. Látni akarjuk a híres képeket. Hagyja ezt! – mondták. 

Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt.
„Ki kezdi el az ajánlást e képért? 100 $-ért, 200 $-ért?”
Egy másik hang mérgesen kiáltotta: „Nem azért jöttünk! Mi Raffaellot, Van Goghot, Rembrandtot akarunk! Gyerünk az igazi képekkel!” 

De az árverésvezető tovább folytatta. 

„A fiú, a fiú. Kinek kell a fiú?”
Végül egy ember szólalt meg a terem hátuljából. Ő volt hosszú ideig a család kertésze. Nagyon szerette a fiút, ezért mondta: „Elviszem a képet 10 $-ért.” 

A vezető folytatta: „Ki ajánl érte 20 $-t?”
„Adja neki oda 10 $-ért! Nézzük a mestereket!” - zúgtak egyesek.
„10 $ az ajánlat. Ki ad érte 20 $-t?”
Többen az értékes festményeket szerették volna a gyűjteményükbe tudni.
Az árverésvezető csapott a kalapáccsal. „Először, másodszor, eladva 10 $-ért.”
Egy ember a második sorból közbekiáltott: „Gyerünk már a többi képpel!”
Az árverésvezető letette a kalapácsot. „Az aukciónak vége.”
„Mi lesz a festményekkel?” - kérdezték.
„Sajnálom. Mikor felhívtak, hogy levezessem ezt az aukciót, elárultak nekem egy titkot, mely a végakaratban feltétel volt. Egészen eddig nem mondhattam el. 

Csak a fiú portréja volt eladó. 

Aki azt megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent.”

* * *

Isten nekünk adta Fiát, hogy örök életünk legyen. Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. A Fiú, a Fiú, ki viszi el a Fiút? Hiszen, akié a Fiú, az vele együtt megkap mindent.

Én vagyok a folyó - történet

Egyes kelet-afrikai törzseknél szokás, ha ikrek születnek, az egyik gyermeket ki kell tenni, mert két gyermeknek nincs esélye az életben maradásra. Egy bennszülött pap a Kilimandzsárótól délre eső faluba ment, hogy megkeresztelje az előkészített nagyobb gyerekeket. Ott talált egy idős asszonyt, már hatvanéves lehe­tett, s mellette volt egy hatéves kisfiú is. Az ő fia, állította az asszony. A lelkész úgy vélte, hogy semmi esetre sem lehet az ő gyermeke, legfeljebb az unokája. De az asszony nevetett és megismételte: - De igen, ez az én fiam!

Ott volt a felnőtt fia, és elmondta, hogy hat évvel azelőtt korsóval ment vízért a Pangani folyó felső folyásához. Mivel a folyóban sok a krokodil, ezért csak a férfiak mennek vízért. 

Visszafelé jövet találkozott egy falusfelével, aki egy újszülöttet vitt a karján. Megkérdezte tőle, hogy hova viszi a gyermeket, az pedig ezt felelte: 

- A feleségem ikreket szült, két fiút. A bába karomba tette ezt a gyermeket, hogy vigyem a folyóra. Tudod, hogy az ősök akarata szerint csak egy gyermek maradhat életben. 

Ekkor én ezt feleltem: - Ezt nem teheted meg!
De az kitartott szándéka mellett: - Ez a szokás! A szokás ellen nem tehetünk semmit.
- De Isten parancsolatot adott, s az így szól: Ne ölj!  S amikor egyre nyomatékosabban magyaráztam neki, hogy a gyermeket nem szabad a folyóba dobnia, így kiáltott fel:
- Jól van. Hajlítsd be a karod!
 Letettem a korsót, behajlítottam a karomat, s ő beletette a gyermeket, és így szólt:
- Te vagy a folyó, amelybe a gyermekemet vetem. Ha hazamegyek, ezt mondom: „A folyóba vetettem a gyereket. Számomra meghalt, örökre meghalt!” 

Ezzel elment. Én pedig ott álltam karomon a gyermekkel. Majd hazavittem édesanyámhoz, aki elfogadta, táplálta és felnevelte. 

És ez a gyermek most itt a keresztséget kéri.

Isten parancsolatot adott nekünk... erre hívatkoztam és szavamon fogtak. Az olyan hit, amelynek nincsen következménye, semmit sem ér! A hitünket mi így váltottuk cselekedetre. Szavaink és tetteink fedik egymást. A gyermek a miénk, kereszteld meg.

Mindenki azt adja

Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. 
A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és megtöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez, és visszaadta neki a kosarát a virágokkal együtt.
A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte: 
- Miért adsz nekem szép virágokat, ha én szemetet adtam neked?
A szegény ember így válaszolt: 
- Mindenki azt adja, ami a szívében van.

Tudod mit veszítesz el?

Történt egyszer, hogy egy tudós felfedező útra ment a Kongó folyóra. Talált is egy bennszülöttet, aki csónakjával az adott irányban vezette. Mikor már jó ideje együtt voltak, a tudós faggatni kezdte a bennszülöttet. 

- Mondja csak, ismeri maga a filozófiát? 

- Nem, nem ismerem - válaszolta a bennszülött. 

- Ha nem ismeri, akkor elvesztette az élete negyedét - mondta a tudós. 

- De legalább a történelmet? 

- Azt sem! 

- Akkor elveszítette a fél életét! 

- De a matematikát csak ismeri…?  

 - Nem, azt sem – felelte a bennszülött. 

- Hát akkor, elveszítette az élete három negyedét. 

Ekkor elhallgattak, mert váratlanul kitört a vihar. A hullámok ide-oda dobálták a csónakot. A hatalmas szélben az izmos bennszülött odakiált a tudósnak: 

- Professzor úr, tud-e úszni? 

- Nem – válaszolta. 

- Nem? Akkor elvesztette az egész életét! 

** 

Hiszel-e Krisztusban? 

Mert aki hisz, csak az üdvözül.

Észrevetted, hogy mennyi jó tulajdonságod van?

Egy kínai idős hölgynek volt két nagy korsója, melyeket egyszerre tudott vinni a vállán, hiszen egy botot dugott át a fogantyújukon, és úgy szállította a vizet. Az egyik korsón volt egy repedés, a másik viszont hibátlan volt. Mire hazaért az öregasszony, a repedt korsó már csak félig volt vízzel tele, a másik korsóból természetesen egy csepp sem hiányzott. Így ment ez két évig, mindig egy fél korsó vízzel kevesebbel ért haza az asszony. A hibátlan korsó büszke volt magára, míg a törött társa szégyenkezett amiatt, hogy nem tudja megtartani a vizet, ezért nagyon rosszul érezte magát. Egyik nap azt mondta: „Szégyellem magam…ezen a repedésen keresztül sok víz elfolyik hazáig.” 
A kedves öregasszony meghallotta ezt, és így felelt: 
„Észrevetted azt, hogy a te feleden mennyi gyönyörű virág nyílik, míg az út másik felén csak fű van? Ez azért van, mert észrevettem a repedésedet, és ezért arra a részre virágmagokat vetettem, hogy mialatt jövünk haza, te megöntözhesd. Két éve már ennek, és számtalan csodás virágot szedtem le és tettem a vázába. Ha te nem lennél ilyen, akkor virágok sem díszítenék a házamat.” 
A tanulság: mindenkiben van hiba, senki sem tökéletes, és éppen emiatt annyira szép és meglepetésekkel teli az élet. Mindenkit úgy kell elfogadnunk, ahogyan van, és csakis a jó tulajdonságait vegyük észre, annak örüljünk.