Avilai Szent Teréz

 Spanyolország kellős közepén, Avila fölött épúgy megállt az idő, mint Assziszi fölött, és ezt egyik szülötte, Cepeda Sanchez Alfonz és Ahumada Beatrix leánya, Nagy szent Teréz művelte vele. A régi város ma is olyan állapotban van, mint mikor ő meghalt. Hatalmas bástyák övezte várfalak, szorongó utcák és sikátorok. A szőlőkben két kolostor közül az egyik az ő zárdája. A Gondviselés állította meg az időt, jobban mondva az a hatás ami Terézt érte. Ez a lány, aki itt született, nagyságát jelzi az is, hogy a 16. század klasszikus spanyol írói között időrendben ő az első. Ugyanakkor a misztika lélektanának ő a legelső mestere és a lélektani teológiának mindvégig egyik legnagyobb és nélkülözhetetlen szerzője maradt. 1515 és 1582 között élt mindössze hatvanhét évet, melyből az utolsó ötvenet átbetegeskedett. Életműve, írásai és levelei olyanok mint egyetlen zenei alkotás, melynek magasba csapnak dallamai, kihallatszanak belőle heves és dallamos sikolyai, a felindultság, az Istenért lángolás.

Még nagyon fiatal volt, mikor azt hitték róla, már meg is halt és már gyertyát csepegtettek a szemére, amikor magához tért, fölkelt és elkezdett két fakorong-kerekű kordén utazni különböző alapításaiba. A sarutlan karmeliták új alapításait látogatja, a szomorúakat, hogy megvigasztalja kasztanyetet ragad s táncol egyet nekik. Máskor meg misztikus élmenyeit rója papírra, hogy Isten szentségét feltárja, akit bűneinkkel mélységesen megbántunk. Mert a bűn ez a kettő: a gőg, hogy merünk vétkezni Isten végtelen hatalmával szemben, másodszor pedig az, hogy  Isten szentségét ennek tudomásulvételére kényszerítjük.

Hét éves volt, amikor bátyjával a szentek életét olvasva, megszöknek hazulról, hogy a mórok  közé menjenek téríteni és ha kell a vértanúságot elnyerni, mert akkor egyenesen a mennyországba jutnak. Még ki sem jutottak a városból, amikor nagybátyja elkapta és haza vitte. Ezután remeték akartak lenni kertjükben. Különös, hogy első eszmélődései Isten felé irányultak. Majd a lovagregények ragadták el képzeletét. Anyja halálával édesapja a város tizenhárom kolostora közül az egyikbe, az Ágostonos-apácákhoz adta be. Innen betegsége miatt került haza, de lelkében megszületett a vágy, hogy a Megtestesülésről nevezett szegény karmelita kolostorba lép. 1533-as év egyik őszi reggelén belépett a kolostorba, ahol sokan voltak és laza volt a fegyelem. Ezért Szent József különös közbenjárását kérte. Első nagy megbetegedése 1536-ra esik, amikor négy napon át nem tért  magához, végtagjai kihűltek, felravatalozták és viaszt csepegtettek szemhéjára, hogy lezárják. Ekkor Szent József közbenjárására valamennyire felépült, de állandó szenvedései megmaradtak, ahogy a Gondviselés engedte. Nemcsak a maga életét akarta megszentelni, hanem a karmelita rend női- és férfiágáét is. Húsz éven át tartott útkeresése, küzdelme. 

Ezután új korszak kezdődött életében, a belső nagy kegyelmeké és látomásoké, amiket roppant aggodalmak között fogadott. Megírta annak az útnak teljes lélektanát, ami azokra várakozik, akik teljesen Istennek szentelték magukat. Azokét akik egy szemlélődő szerzeten át keresik és akarják megtalálni Istent. Így lett a misztikus lelki jelenségek szakértője, bölcs gyóntatók és lelki tanácsadók tanítványa. Ebben a szellemi munkában kitűnő társa akadt, Keresztes Szent Jánosban, aki a lelkiélet teológiáját tárta fel.

Teréz a karmelita rend reformjára kapott küldetést Istentől. Az eredeti szabályzatot önként elfogadó női zárdák alapításával foglalkozott. Nem kívánt a sarusoktól zárdákat elhódítani. A reform elérése végett igyekezett a férfi rendben tagokat megnyerni. Egy év múlva Yepes János Mátyás testvér megalapította az első sarutlan férfi kolostort, aki a Keresztről Nevezett Jánosnak kezdte hívatni magát. Gyorsan új férfi zárdák keletkeztek és ez kiváltotta a sarusok nemtetszését. Hosszas, évtizedes harc keletkezett, mert a két elkötelezett és követőik élete ellentmondott koruknak. Ezért Terézt is kizárták, nem érte meg a karmelita rend nyugvópontját. Egy látomásban azonban Jézus így vigasztalta meg: „Te annyira szeretsz, hogy egyedül éretted is érdemes lett volna megteremtenem a világot...”

"Ha Jézus Krisztus mint jó barát és jóságos vezető ott van mellettünk, akkor mindent el tudunk viselni. Ő mindig kész rajtunk segíteni, és bennünket támogatni, senkit el nem hagy: egyszóval igazi és őszinte barátunk."

Egy tanító mondásaiból

Avilai Szent Teréz (1515-1582. okt. 15.)
szűz és egyháztanító intelmeiből

*Soha ne szűnjél meg magadat gyakorolni az alázatosságban és önmegtagadásban!

*Ébreszd föl magadban folyvást a szeretet indulatát, mert az felgyullasztja és meglágyítja a szívet.
Ugyanezt tedd más erénnyel is!

*Ajánld föl mindenedet Istennek, az örök Atyának, isteni Fiának, Jézusnak érdemeivel együtt!

* Mások iránt légy gyöngéd, magad iránt pedig szigorú!

*A szentek ünnepein elmélkedjél erényeikről és kérd Istent, hogy juttasson neked is azokból!

*Lelkiismereted megvizsgálását minden este nagy gonddal végezd!

* Szentáldozásod napjának reggelén fontold meg, hogy nyomorult bűnös létedre Istent veheted magadhoz; estéli imádban pedig azon elmélkedjél, hogy Uradat,
Istenedet vetted magadhoz!

*Ha elöljáró vagy, haragodban senkit se büntess, hanem csak haragod múltával; így lesz haszna a büntetésnek.

* Buzgón törekedjél a tökéletesség és áhítat magas fokára, így járj mindennek végére!

Tíz gondolat tíz napra, bárkinek bármikor

Tíz gondolat tíz napra, amit bármikor el lehet kezdeni. Kezd az első gondolattal és egész nap azt forgasd elmédben. A második nap a következővel, így a tizedik napon sokkal szebbnek látod a világot. Ezeket a gondolatokat a kármelita rend megújítójának írásaiból, mondásaiból válogattunk. Ezekből nyújtunk át egy virágcsokornyit a szent születésének 500. évfordulóján.

Március 19: „Isten csak azokat dédelgeti, akik nem szabnak határt az Ő mindenhatóságának.”

Március 20: „Igazán nevetnem kellene rajta, ha nem fájna a szívemnek, hogy mi mindenért kérik az imáinkat! Hiszen olykor még azt is akarnák, hogy eszközöljünk ki számukra Ő Szent Felségétől pénzt és nagyobb jövedelmet, mikor én inkább azt a kegyelmet szeretném számukra kérni, hogy vessék meg mindezt! […] Mit nekünk mindez! Íme, a világ lángban áll! Újra halálra akarják ítélni Krisztust!”

Március 21: „Egy-két óra hosszat tart ez az élet, s utána a jutalom végtelen. De ha semmi jutalomra sem volna kilátásunk s ingyen kellene megtennünk azt, amit az Úr nekünk tanácsolt, akkor is megvolna az a nagy elégtételünk, hogy legalább valamiben utánozhattuk Ő Szent Felségét. Ez a címer legyen tehát mindig a mi zászlónkon! Érvényesüljön nálunk a szegénység mindenben […], főleg azonban gondolkodásunkban. […] amint Szent Klára mondta: hatalmas védőfal a szegénység.”

Március 22: „Uram, Te vagy az irgalom Istene, s azért légy irgalmas velem, tolakodó, bűnös féreggel szemben. Ne tekintsd azt, hogy miképpen élek, hanem azt nézd, hogy mily forró vággyal és mily keserű könnyekkel fohászkodom hozzád és könyörülj meg azon a sok lelken, akik vesztükbe rohannak, könyörülj meg egyházadon. Ne engedd, hogy továbbra is ártsanak a kereszténységnek: gyújts végre világot ebben a sötétségben.”

Március 23: „A lelki szegénység akkora kincs, hogy magában foglalja e világnak összes javait: felséges nagy uraság az! Azt akarom ezzel mondani, hogy aki minden vagyont megvet, minden vagyon fölött uralkodik.”

Március 24: „Nem akarok arról beszélni, hogy mi mindent érhettek el imával; csupán arra kérlek, hogy ne akarjátok imátokkal az egész világot föllendíteni, hanem fordítsátok azt azok javára, akikkel együtt éltek. Így azután nagyon helyesen cselekesztek, mert e személyekkel szemben vagytok leginkább lekötelezve. Vagy azt hiszitek talán, hogy az olyan csekélység volna, ha az alázatosság, az önmegtagadás, a szolgálatkészség, a nagy testvéri szeretet és az Úrhoz való ragaszkodás, amelyet a többiek látnak, úgy hatna rájuk, mint a gyújtó tűz, és lángra lobbantaná valamennyit, ha a többi erényetek is folyton újra és újra erényekre sarkallná őket?”

Március 25: „Azért nem is igen láttam igazán szemlélődő embert, aki ne lett volna bátor és minden szenvedésre kész. Ha ugyanis gyönge az illető, úgy az Úrnak legelső dolga, hogy bátorságot önt belé, és megszünteti benne a szenvedéstől való idegenkedést. A munkás életet élők, ha azt látják, hogy a szemlélődők szellemi örömökben részesülnek, természetesen mindjárt azt hiszik, hogy csupán ilyenekből áll az életük; pedig hát biztosítalak benneteket, olyan napjaik vannak nekik, hogy ti azokból talán egyet sem tudnátok elviselni. Azért az Úr, aki tudja, hogy ki mire képes, mindegyiknek azt a hivatalt adja, amely legjobban megfelel az ő lelki üdvének, Isten dicsőségének és embertársai javának.”

Március 26: „Ha valaki közületek, leányaim, arra kíváncsi, vajon előrehaladt-e a tökéletességben, csak azt vizsgálja, hogy a legrosszabbnak tartja-e magát valamennyi között. Ennek a meggyőződésnek meg kell látszania minden tettében, hogy a többiek épülhessenek és tanulhassanak tőle. Szóval ne azt nézze, hogy megszaporodtak-e a szellemi örömei az imádságban; hogy vannak-e elragadtatásai, látomásai és más efféle kegyelmei, amelyeket az Úr osztogatni szokott, mert azt csak a másvilágon fogjuk megtudni, hogy mi volt ezeknek az értéke.”

Március 27: „Azt is tudom, hogy a testi sanyargatásoknak csak másodrangú jelentőségük van, mert a fő dolog mégis az, hogy a haladás mélységes alázatossággal történjék. S jegyezzétek meg, hogy éppen ez hiányzik azokban, akik nem tudnak előbbre jutni. Hitessük el magunkkal, hogy mialatt mi alig teszünk egy-két lépést előre, addig a mi testvéreink futva mennek a tökéletesség útján. S nemcsak óhajtsuk, hanem tegyük is meg a magunkét, hogy bennünket tartsanak valamennyi között a legrosszabbnak. Így azután kitűnő lesz a lelkiállapotunk, míg ellenkező esetben egész életünk folyamán egy ponton maradunk, s mindig tele leszünk bajjal és nyomorúsággal. Mert ha nem tudunk önmagunkkal szakítani, sok lesz a szenvedésünk és terhünk, s mindig görnyedezni fogunk nyomorúságaink súlya alatt; míg ellenben azok, akik bejutottak a belsőbb lelki lakásokba, rég megmenekültek mindettől.”

Március 28: „Végül pedig, nővéreim – s ez legyen az utolsó megjegyzésem –, ne építsünk tornyokat alapok nélkül. Az Úr nem annyira a tettek nagyságát nézi, mint azt a szeretetet, amellyel azokat végrehajtjuk. Ha tehát megtesszük azt, amit tehetünk, az Úr meg fog bennünket segíteni, hogy napról napra többre legyünk képesek. Ezért ne veszítsük el bátorságunkat mindjárt kezdetben, hanem ameddig ez a rövid élet tart – pedig talán rövidebb lesz, mint egyik-másik gondolná – ajánljuk fel a mi Urunknak belsőleg és külsőleg azt az áldozatot, amelynek felajánlása hatalmunkban van. Ő Szent Felsége majd egyesíti ezt azzal az áldozattal, amelyet miérettünk ajánlott fel mennyei Atyjának a kereszten és így bármi csekélység legyen is az, amit tettünk, olyan értéket kölcsönöz neki, amekkorát szeretetünk megérdemel.”

Forrás
Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, Szent István Társulat, 1979
Megjelent a Magyar Kurírban

 

Csak akiért érdemes lett volna megteremteni a világot

Spanyolország kellős közepén, Avila fölött éppúgy megállt az idő, mint Assziszi fölött, és ezt egyik szülötte, Cepeda Sanchez Alfonz és Ahumada Beatrix leánya, Nagy szent Teréz művelte vele. A régi város ma is olyan állapotban van, mint mikor ő meghalt. Hatalmas bástyák övezte várfalak, szorongó utcák és sikátorok. A szőlőkben két kolostor közül az egyik az ő zárdája. A Gondviselés állította meg az időt, jobban mondva az a hatás ami Terézt érte. Ez a lány, aki itt született, nagyságát jelzi az is, hogy a 16. század klasszikus spanyol írói között időrendben ő az első. Ugyanakkor a misztika lélektanának ő a legelső mestere és a lélektani teológiának mindvégig egyik legnagyobb és nélkülözhetetlen szerzője maradt. 1515 és 1582 között élt mindössze hatvanhét évet, melyből az utolsó ötvenet át betegeskedett. Életműve, írásai és levelei olyanok mint egyetlen zenei alkotás, melynek magasba csapnak dallamai, kihallatszanak belőle heves és dallamos sikolyai, a felindultság, az Istenért lángolás.

Még nagyon fiatal volt, mikor azt hitték róla, már meg is halt és már gyertyát csepegtettek a szemére, amikor magához tért, fölkelt és elkezdett két fakorong-kerekű kordén utazni különböző alapításaiba. A sarutlan karmeliták új alapításait látogatja, a szomorúakat, hogy megvigasztalja kasztanyetet ragad s táncol egyet nekik. Máskor meg misztikus élmenyeit rója papírra, hogy Isten szentségét feltárja, akit bűneinkkel mélységesen megbántunk. Mert a bűn ez a kettő: a gőg, hogy merünk vétkezni Isten végtelen hatalmával szemben, másodszor pedig az, hogy  Isten szentségét ennek tudomásulvételére kényszerítjük.

Hét éves volt, amikor bátyjával a szentek életét olvasva, megszöknek hazulról, hogy a mórok  közé menjenek téríteni és ha kell a vértanúságot elnyerni, mert akkor egyenesen a mennyországba jutnak. Még ki sem jutottak a városból, amikor nagybátyja elkapta és haza vitte. Ezután remeték akartak lenni kertjükben. Különös, hogy első eszmélődései Isten felé irányultak. Majd a lovagregények ragadták el képzeletét. Anyja halálával édesapja a város tizenhárom kolostora közül az egyikbe, az Ágostonos-apácákhoz adta be. Innen betegsége miatt került haza, de lelkében megszületett a vágy, hogy a Megtestesülésről nevezett szegény karmelita kolostorba lép. 1533-as év egyik őszi reggelén belépett a kolostorba, ahol sokan voltak és laza volt a fegyelem. Ezért Szent József különös közbenjárását kérte. 
Első nagy megbetegedése 1536-ra esik, amikor négy napon át nem tért  magához, végtagjai kihűltek, felravatalozták és viaszt csepegtettek szemhéjára, hogy lezárják. Ekkor Szent József közbenjárására valamennyire felépült, de állandó szenvedései megmaradtak, ahogy a Gondviselés engedte. Nemcsak a maga életét akarta megszentelni, hanem a karmelita rend női- és férfiágáét is. Húsz éven át tartott útkeresése, küzdelme. Ezután új korszak kezdődött életében, a belső nagy kegyelmeké és látomásoké, amiket roppant aggodalmak között fogadott. Megírta annak az útnak teljes lélektanát, ami azokra várakozik, akik teljesen Istennek szentelték magukat. Azokét akik egy szemlélődő szerzeten át keresik és akarják megtalálni Istent. Így lett a misztikus lelki jelenségek szakértője, bölcs gyóntatók és lelki tanácsadók tanítványa. Ebben a szellemi munkában kitűnő társa akadt, Keresztes Szent Jánosban, aki a lelkiélet teológiáját tárta fel.

Teréz a karmelita rend reformjára kapott küldetést Istentől. Az eredeti szabályzatot önként elfogadó női zárdák alapításával foglalkozott. Nem kívánt a sarusoktól zárdákat elhódítani. A reform elérése végett igyekezett a férfi rendben tagokat megnyerni. Egy év múlva Yepes János Mátyás testvér megalapította az első sarutlan férfi kolostort, aki a Keresztről Nevezett Jánosnak kezdte hívatni magát. Gyorsan új férfi zárdák keletkeztek és ez kiváltotta a sarusok nemtetszését. Hosszas, évtizedes harc keletkezett, mert a két elkötelezett és követőik élete ellentmondott koruknak. Ezért Terézt is kizárták, nem érte meg a karmelita rend nyugvópontját. Egy látomásban azonban Jézus így vigasztalta meg: „Te annyira szeretsz, hogy egyedül éretted is érdemes lett volna megteremtenem a világot.