A közeli és a távolabbi jövő

Jézus búcsúbeszédének első része (Jn 14,1-14), amikor meg akarja nyugtatni apostolait. Nyugtalanságuk érthető, hiszen megmondta, hogy tovább nem lehetnek vele, hogy mindnyájan megbotránkoznak benne, Péter háromszor meg fogja tagadni. Jézus arra kéri őket, hogy e lehangoló közel jövő helyett tekintsenek a távolabbi jövőbe: visszajön majd, miután helyet készített számukra és magához veszi őket. 

Ahhoz, hogy azt a helyet elfoglalhassák, a helyes utat kell járniuk. Jézus ezért értük jön és vezeti az örök élet útján. Ő nem útmutató, hanem Ővele kell azonosulni, azzá kell lenni, ami Ő. 

Ő az út, az igazság, vagyis általa és benne lehet találkozni az Atyával. Az Istennel való élet, az üdvösség csak Jézussal érhető el. 

Fotó - Iochom Zsolt 2017.05.07.

Az apostolok megértették, hogy Krisztus követésük igazi célja a mennyei Atya megismerése, aki  azért küldte Jézust a világba, hogy rajta keresztül ismerjük meg Őt. Így lett Isten megismerésének útja a Jézusban való hit. Mivel Jézus az út, ezért fejezzük be imádságunkat, hogy „Krisztus a mi Urunk által.” 

Jézus megígéri, hogy Vele nagyobb és eredményesebb tetteket hajthatunk végre. Ez felszólítás is az apostolkodásra, amiben megtapasztaljuk, hogy Isten velünk van.

A szentmisében találkozunk Jézussal, a szentáldozásban egyesülünk Vele, ez a küldetésünkre is emlékeztet: „Menjetek az egész világra...” Ezért nekünk, az Egyház tagjainak kötelességünk, hogy mindenütt hirdessük az evangéliumot, éreztessük meg Isten jóságát, türelmét, emberszeretetét. Ha mi úgy élünk, ahogy mennyei Atyánk elvárja tőlünk, az nagyobb és hatásosabb csoda lesz minden másnál. Mert akkor mint „élő kövek” egybeépülünk Krisztusban és Isten népének egyetemes papsága valósul meg. 

Szent Péter az egyházat úgy jellemzi, mint új templomot, amely élő kövekből épült a szegletkőre, Krisztusra, aki alap és életünk forrása. (1Pt 2,4-9). Az Atya Krisztust tette meg alapkőnek, s ő az marad akkor is, ha az emberek nem vesznek róla tudomást, és Jehováznak vagy szombatoznak.

Krisztus az Egyház erőssége, az üdvösség hordozója a történelemben. A hívek őrá épülnek a keresztségben és Jézussal együtt mutatják be az imádás szellemi áldozatát. A gonosz hatalma nem tud erőt venni rajta, mert tagjai élő kövek módjára viselkednek és istentiszteletüket végezik. 

Az Egyház kezdettől fogva Krisztus szava szerint rendezkedett be. (ApCsel 6,1-7) A közösség szolgálatában jelentkező nyelvi problémákat nagyszerűen megoldották. A közösség görögül beszélő tagjai a 72 tanítvány közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit választott, és őket az apostolok elé állították, akik imádkoztak és rájuk tették a kezüket. Így érvényesült a szubszidiaritás, vagyis az autonómia: az apostolok, a 72 tanítvány, a diakónusok és a hívő nép körében. Terjedt is az Úr tanítása ... 

Akarom, legyen így ma is!

„A tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben...” ApCsel 6,7.