2023. 06. 16.

+ Báró Apor Csaba agrármérnök fölött

Főtisztelendő Plébános atyák! Gyászoló Család! Gyászoló Testvéreim!

Jézus Szent Szívének főünnepén Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szereti a világot. Szent II. János Pál pápa 2004-től Jézus Szívének ünnepét a Papok Megszentelődésének Világnapjává tette. Azóta megszentelődésünket is ünnepeljük. A megszentelődés az a folyamat, amikor Isten életét öltjük magunkra. Az életszentség Istenhez való hasonlóság Jézus Krisztus követésében, ezért nekünk az ő belső életét kell magunkra öltenünk. S ezt jelenti Jézus Szívének tisztelete.  Ezen a főünnepen temetjük özv. Báró Apor Csaba testvérünket. Ez nem véletlen, hisz a Jézus Szíve tisztelete élő volt az Apor családba. 1945. április 2-án, húsvétvasárnap Győr vértanú püspöke, Báró Apor Vilmos a szovjet golyók által hazaindult az örökkévalóságba. Utolsó szavait papjai írták le: ,,Még egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot! Segítsenek romjaiból fölépíteni szerencsétlen magyar hazánkat! Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!
Fölajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját bűneimért, de fölajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért. Kérem Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek. Fölajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!
Istenem, Atyám, a te kezeidbe ajánlom testemet, lelkemet! Jézus, Mária, Szent József legyetek énvelem most és halálom óráján! Jézus Szentséges Szíve, bízom benned!...”  

Gyászoló Család! Gyászoló Testvéreim! Anyaszentegyházunk a beavatás szentségénél hit válaszunkat kéri, amit a kisgyermekek esetében a szülők és keresztszülők tesznek, a megkeresztelt majd az elsőáldozáskor és a bérmáláskor öntudatosan tesz hitvallást. A liturgiában minden vasár- és ünnepnak elhangzik a helyi egyház tagjainak közös hitvallása. A temetési szertartásunkban újra hitvallást teszünk: Hiszünk az Atyában, aki teremtett, hiszünk a Fiúban aki megváltott, hiszünk a Szentlélekben aki megszentelt. Hiszünk a Krisztus alapított egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, de a Credo tetőpontját akkor éri el, amikor meghirdeti a halottak föltámadását az idők végén és az örök életet.

Jézus Krisztus búcsúbeszédében azzal nyugtatta tanítványait: „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Nem hagy­lak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok... S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek” (Jn 14,18… 26-28).
Erősen hisszük és ezért reméljük: amint Krisztus valóban föltámadt a holtak közül és örökké él, úgy haláluk után az igazak is örökké élni fognak a föltámadt Krisztussal, és Ő föltámasztja őket az utolsó napon (Jn 6,39k). Föltámadásunk, miként Krisztusé, a Szentháromság műve lesz: Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki föltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Jézus Krisztust föltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által” (Róm 8,11).

Testvéreim! Amikor koporsót látunk az eredeti bűn következményét, a halált is látjuk. Fáj, hogy ő, aki hozzánk tartozott, akit szerettünk, most élettelenül koporsóban fekszik. Ilyekor sokféle kérdés támad bennünk, melynek végén kikristályosodik a válasz: sic transit gloria mundi – így múlik el a világ dicsősége!, de a mi hazánk a mennyben van!

A 20. század egyik konvertitája, a francia filozófus, drámaíró, zeneszerző, a keresztény egzisztencializmus megalapítója, Gabriel Marcel (1889-1973) mondta önma­gáról: „úton lévő filozófus vagyok... menetelünk...” – Már a megtérésében is segítette őt az az alapvető kérdés, amellyel minden ember találkozik egyszer: „Mi lesz a halottak sorsa”? Nincsen más megnyugtató válasz, mint Jézus Krisztus kinyilatkoztatása: a halhatatlan örök élet és a feltámadt élet.

A ma embere két világnézettel szembesül, az egyik hamis, a másik igaz. József Attila is azt mondja a Thomas Mann üdvözlése című versében, hogy „…az igazat mondd, ne csak a valódit”, azaz beszélj a dolgok leírhatóságán túli jelentéséről, a dolgok szelleméről is, a kép csak így teljes. 

Két fotót hoztam, két székely művész üzenetével, amely két világnézetet mutat be. Az egyik a mindennapok felszínét láttatja, az értelmetlen emberi munkával,

ezt fejezi ki Gyarmathy János: Sziszüphosz szobra. A másik fotó id. Imets László Húsvét c. fametszetét mutatja, és  az igazsághoz vezet. A Sziszüphoszi életvitel az értelmetlen emberi kínlódásról szól, amely a születéstől a halálig lát. Jézus a húsvéttal felragyogtatta a feltámadt test örök életét, melyben részesít - ezt hírdeti a fametszet. 

1. A kereszthalálra készülő Jézus aposto­laival közölte: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,23-24).

Isten, aki a mérhetetlennek tűnő világunkat megalkotta, aki minket e földgolyón megterem­tett, nem a megsemmisülésre teremtett, hanem az élet szolgálatára, szeretetére és dicsőségre. Gyermekévé fogadott, megáldott, életpályájánkat boldognak gondolta el. Isten, aki úgy gondolta el, hogy a búza­szem a földben a helyi adottságaira legyen nyitott, érzékeny és szaporodjon. A csírasejtekben levő gének, mint az átöröklés eszközei közvetítsék a búza életét. De először el kell halnia, fel kell bomlania, hogy új életeket fakasszon. Isten hasonlóan a búzaszemhez, az ember életét is átvezeti a változásokon: 1) magzati élet; 2) földi élet; 3) örök élet; 4) föltámadt élet, ez bekövetkezik, amikor dicsőségben visszatérő Krisztus testünket is új életre támasztja fel. Az Úr Jézusnál a négy változás:1) márc. 25-től dec. 25-ig magzati élet; 2) karácsonytól nagypéntekig földi élet; 3) naygpéntek du. 3 órától örök élet; 4) feltámadt testtel húsvétvasárnap reggel. Negyven napon át tanítványai megbizonyosodtak a megdicsőült Jézus életéről, amelyben nekünk is részt ad. Ez a végső célünk.

2. Már sokszor láttuk beteljesedni Jézus szavait: „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki kevésbé szereti életét ebben a világban, az megmenti az örök életre” (Jn 12,25). Az Üdvözítő itt a keresztény életről beszél, amely sok lemondással jár. Hány ember menekül előle. Hány ember összetöri a tízparancsolat kőtábláit. Menti... menti az életét, és egyszer csak azt veszi észre, hogy elveszítette. Zinovjev Sztalin  embere, amikor kegyvesztett lett 1936. augusztus 25-én Moszkvában a sírgödör elé állították, felkiáltott: Hallad, Izael, az Úr, a mi istenünk az egyetlen Úr…” Kivégezték.

Aki viszont vállalja Kr követését, aki bátran ellene tud mondani mindenféle kísértésnek, akire a nem hívő emberek azt mondják, bolondok, mert nem élvezik az élet lehetőségeit és gyönyöreit, ezek az emberek megnyerik. Krisztus kegyelme vezeti őket és erősíti az emberhez méltó életben.

Özv. Báró Apor Csaba életútja: 1921. szeptember 21-én látta meg a napvilágot a Maros megyei Dedrádszéplakon. 1924-ben került Torjára, az Apor család birtokára, itt járt három elemit, a negyediket már Marosvásárhelyen a ferenceseknél járta ki. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron a piaristáknál, majd a Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban végezte. 1940 júniusában érettségizett Brassóban. Hivatásos katona, repülős szeretett volna lenni, de édesapja, id. Báró Apor Péter azt mondta: „édes fiam, olyan pályára kell menni, amiből békeidőben is meg lehet élni”. Már gimnazista diák korában nagybátyjától, Vilmos bácsitól megkapta a politikai felkészítőt. A bécsi döntés után, szeptemberben beiratkozott a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolára, és 1944. április 24-én diplomázott agrármérnökként. 1944 októberében be kellett volna vonulnia katonának, de nem vitte rá a lelkiismerete, hogy Szálasira letegye az esküt. Elmentek Vilmos bácsihoz a győri pp-höz, és a közeli Szanyba húzták meg magukat. Onnan Debrecenbe és megfogadta gróf Haller István tanácsát: »Itt kell maradni Erdélyben! Te légy a legjobb suszterként vagy mérnökként, de itt, Erdélyben«”. 1945. január 16-án hazatért Torjára, ahol mindent kifosztva talált. Amit meghagytak a németek, azt elvitték az oroszok. Január volt, hideg, tél és szegénység. Bár nyomorúság fogadta itthon, de kékebb volt az ég, és szebbek a hegyek.

Szülei is hazakerültek. Nekiálltak és keményen dolgoztak. Közben végig kellett tűrni és elviselni a sok zaklatást, letartoztatást. 1949. március 2-án elkezdődött a család még nagyobb kálváriája. A kommunista hatalom az elsők között kényszerlakhely vitte: egy évet Sepsiszentgyörgyön és tizenhárom évet Balázsfalván töltöttek. Indok: akadályozták a kollektív gazdaságok létrehozását. A dél-erdélyi Küküllőszegre, azaz Balázsfalvára érkezésük után néhány hónappal, 1950 februárjában alakult a településen egy zöldségkertészet, és százhektárnyi zöldséges gondozását bízták Apor mérnökre, ősszel már mintakertészetként szerepeltek a filmhíradóban. Majd Sáromberkére az állatfarmra került, hogy rendbehozza a gazdaságot.

1955-ben megnősült, feleségül vette a csíkszeredai dr. Pál Gábor (1883-1968) ügyvéd, publicista, szenátor (román) és országgyűlési képviselő (magyar)  lányát, Pál Verát, aki hűséges sorstársa lett. Őket Isten három gyerekkel áldotta meg. Több állami gazdaságnál a szakmájában dolgozhatott, így Nyárádtőn is. Ott ismertem meg 1981-ben. Nyugdíjazásakor Marosvásárhelyen telepedett le. A ’89-es rendszerváltást ott élte meg, ahonnan rövid időn belül, 1990 márciusában visszatért ősei birtokára, és elkezdte kitartó és fáradhatatlan küzdelmét, az 1991-ben napvilágot látott 18-as földtörvény alapján, a perek sokaságát az egykori Apor-birtok visszaszerzéséért. Az erdélyi magyar történelmi családok közül neki sikerült a legnagyobb arányban  visszaszereznie az 1949-ben államosított nemesi birtokot. Az első 40 hektáron kezdett dolgozni, s több mint húsz éven át maga vezette a gazdaságot.

Báró Apor Csaba négy évig Torja önkormányzati képviselője volt, és 2007. szeptember 10-én Torjáért-díjban is részesült. Ő volt az erdélyi magyar történelmi családok szervezetének, a Castellum Alapítványnak az első elnöke. Élete utolsó éveit feleségével együtt már nem Torján, hanem Marosvásárhelyen töltötte, ahol megérték házasságuk 67 évét. 2022. áprilisa óta özvegyként Vilmos fia családja szeretetében élt. A tavaly nyáron beszélgetéseinkben arra kért, hogy legyek segítségére Boldog Apor Vilmos püspök 1944. július 29-én kelt Végrendeletének végrehajtásában. Úgyanis az első boldoggá avatott székely, Apor Vilmos győri vértanú püspök végrendeletileg általános örökösévé a mérnök urat tette meg. Idézem:“Minden családi ingatlan vagyonomnak általános örökösévé altorjai Báró Apor Csaba torjai lakost, id. Báró Apor Péter torjai (Háromszék vm) lakos másodszülött fiát teszem meg, fenntartva azonban testvéreimnek a holtukig való haszonélvezetet.” Nagy megtiszteltetés volt ez akkor egy 23 éves unoka öcssnek, ugyanakkor az ifjú emberi kvalitásainak is az elismerése. Életelve volt: ha életünk legfőbb törvénye a Tízparancsolat, nagy baj nem lehet. A földi bajok február 10-én véget értek, és végakarata szerint földi maradványai itt, a középtorjai Mária-kápolnában fognak pihenni, az Apor család számos tagja közelében.

Kedves Mérnök úr, vagy Báró úr, vagy Csaba bácsi ahogyan szólítottunk: köszönjük példás életed, nem könnyű, de helytálló katolikus, magyar szolgálatodat.

A jézusi szeretet gyakorlásának utolsó aktusa volt, hogy életkorod keresztjeit és szenvedésedet egyesítetted Jézus szenvedésével. Szentségekkel ellátva költözött át lelked a mennyei hazába, de tested itt pihen a torjai földön. Mindnyájunkat és a téged gyászolókat, megvigasztal az Úr Jézus ígérete: „eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát, és előjönnek: akik jót tettek az élett feltámadására...” (Jn 5,28).

Vigasztalásunkra szolgál, az Úr tanítása, hogy a búzaszemnek el kell halnia..., de arról is, hogy aki életében tette a jót, az az Ő munkatársává vált. „Aki nekem szolgál, ... ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtisz­teli az Atya” (Jn 12,26). Jézusunk örök országot és boldogságot ígért nekünk. Most lelkünket hozzá emeljük és kérjük, hogy fogadjon be országába, és testedet alkossa újjá az utolsó napon.

Most búcsút veszünk tőle. Búcsúznak gyermekei: Vera, Vilmos, Csaba és családjuk, a 4 unoka és a 3 dédunoka, közeli és távoli rokonok, ismerősök, szomszédok és nem utolsó sorban Torja község lakói.

Gy. T.! Fönséges, szép és csodálatos az ember misztériuma a krisztusi kinyilatkoztatás fényében. Krisztus által és Krisztusban világosság derül a szenvedés és a halál rejtélyére, amely Jézus evangéliuma nélkül összezúzna minket. Krisztus feltámadt, halálával legyőzte a halált, és lelki békével, örök élettel ajándékozott meg, hogy mint fiak a Fiúban, kiáltsuk a Szentlélek ösztönzésére: Abba, Atya! (Róm 8,15) 

Krisztusban megboldogult Csaba testvérünk, Isten veled, a viszontlátásra a mennyországban! Ámen.

Elmondta: Ft. dr. Darvas-Kozma József

Torja, 2023. június 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése