A pálos rend általános káptalanján, amelyet pünkösd vigíliáján kezdtek, nemcsak a vikáriusoknak, hanem a kolostorok összes perjelének meg kellett jelennie. Aki nem tudott részt venni, annak megfelelő helyettest kellett küldenie.
A rendfőnökválasztó káptalanra a nagyobb kolostorok, ahol vikárius székelt, egy-egy, a kisebbek többen egy discretust, vagyis küldöttet választottak a perjel és a vikárius részvétele nélkül. A küldötteket az általános káptalanon alapos vizsgálat alá vetették, hogy mindenben megfelelnek-e a rendi elvárásoknak (nem hiányzik-e a fogadalma, nincs-e kiközösítés alatt stb.) és legalább subdiaconus-e, különben a küldöttnek dicséretes életű és a titoktartásban kipróbált sacerdos atyának kellett lennie. A káptalanra hívatlan nem mehetett senki.
Először elénekeltek a Szentlélek segítségét kérő misét, majd a választás helyére vonultak. A Szentírásból olvastak fel egy részletet, amit buzdító beszéd követett. A választás előtt a generális vikárius felolvasta a konstitúciókat. Ezt követve bejelentették a választást, amelyen csak a fogadalmas atyák voltak jelen. Az isteni megvilágosításért elénekelték a Veni Creator spiritus himnuszt és a Mindenszentek litániáját a könyörgésekkel együtt. A halott testvérek feloldozása után a generális lemondása jeleként letette a pecséteket, majd cellájába vonult. Ez alatt a generális vikárius vezetésével alaposan megvizsgálták a rendfőnök egyéves tevékenységét. Ennek megtörténte után visszahívták és a generális vikárius ismertette a vizsgálat eredményét, és ott a felmerült kérdésekre a generálisnak válaszolnia kellett egészen addig, amíg az egész közösség fel nem oldozta.
A káptalanon a definitorok választhattak, akik két vagy több monostort irányító vikáriusokkal voltak azonosak. A generálist a tisztségviselők közül választották (vikáriusok, perjelek és mások). A választás elején három perjelt választottak szavazatvizsgálónak, akik a választáson megjelenteket összeírták.
A kánonjogilag megfelelő személyekre leadott szavazatokat nem összeszámolták, hanem mérlegelték. A középkori általános európai elv szerint cselekedtek, vota non numerantur, sed ponderantur[1], s hogy a pars sanior, a józanabb fél határoz.[2] A „pars sanior” szavazatai döntöttek, hacsak a többi szavazat nem múlta felül az érdemesebb szavazók szavazatát. Ha két személy között oszlottak meg a pars sanior szavazatai, a választást addig folytatták, amíg az egyik „pars sanior” szavazatai a másikat felül nem múlták. Ezután a definitorokat választották meg, akik a vikáriusokkal voltak azonosak. Az eredmény kihirdetése után Te Deumot énekeltek, amelyet versiculus követett és két könyörgés.
A megválasztott rendfőnököt munkájában sociusa, titkára és egy szervítor atya segítette. A vizitációkat többnyire ők végezték évente kétszer: Mindenszentek után a szerzetesek regula szerinti életét vizsgálták, Húsvét után a szerzetesi öltözéket és az ellátást. A rendtartomány ügyeit az egyes országokban a tartományfőnökök intézték a rendi tanáccsal karöltve. Ha a rendfőnök vagy személyes megbízottja tartott vizitációt, ilyenkor a terület irányítójának kellett elkísérnie őket.[3]
[1] A szavazatok nem számíttatnak, hanem
mérlegeltetnek.
[2] Ferdinándy Gejza: A választói jog történeti fejlődése. In: Magyar Társadalomtudományi Szemle. 1909. december. II. évf.
909–910.
[3] Spekner Enikő: Pálosok és domonkosok az ágostonos regula és a konstitúciók tükrében.
In: Decus
sollitudinis... i.m. 319–320.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése