2014. 04. 18.

Aki testvére gyilkosának megbocsátott


Gualbert Szent János 1000 körül született Firenzében. Katonáskodott. Amikor bátyját orvul meggyilkolták, megesküdött, hogy a gyilkost üldözni fogja és megöli. Egyszer rábukkant a gyilkosra, aki menekülni már nem tudott. A szerencsétlen letérdelt előtte az úton, és karjaival kereszt jelét formálva kegyelmet kért tőle: ma nagypéntek van – mondta – Jézus, e nap ellenségeinek is megbocsátott. Bár Jánosnak neveltetése és kora szokása szerint meg kellett volna ölnie, nem vette el a gyilkos életét. Röviddel ezután, belépett egy templomba, hogy imádkozzék. Ott az oltárkereszt Krisztusa meghajtotta a fejét annak jeléül, hogy az Úr elismerte irgalmas gesztusát. János erre elhatározta, hogy életét teljesen a Megfeszített szolgálatának szenteli. Ezt követően szerzetes lett, az egyházatyák írásai által mély lelki tudásra tett szert. Camaldoliba ment, ahol a Szentlélektől azt a különleges megbízatást kapta, hogy alakítsa ki saját közösségét. 
A szent botja, és címere
A Szent Benedek regulája mellé kiegészítő szabályokat írt.  Szigorú életet éltek: szigorúan vették a klauzúrát és nem kevésbé szigorúak voltak a táplálkozásra, ruházatra, fegyelemre, hallgatásra vonatkozó utasítások, s a rend széles körben terjedt.  János így lett a vallombrosai rend alapítója és általános apátja. Szürke habitus viseltek, hogy már a ruházatukról meg lehessen különböztetni a fekete bencésektől és a fehér kamalduliaktól. Sorra megreformálta a kolostorokat. Különös felelősséget érzett a szegények és betegek iránt. Számukra menedékházakat csatoltak minden vallombrosai kolostorhoz. Halálos ágyán a testvérek még egy utolsó oktatást kértek tőle. Ő a szeretetről beszélt. Ez a beszéde maradt meg. 1073. július 12-én halt meg. III. Celesztin pápa 1193-ban avatta szentté. Gualbert János megtérése az ellenség szeretettel kezdődött, életét az Isten iránti szeretet hevítette és kiteljesedett a testvéri szeretet gyakorlásában.

Ajánló: A szív győzelme egy mai eset

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése