Boldog P. Rupert Mayer
(1876 – 1945)
München gyönyörűen újjáépített belvárosában elegáns
üzletek közt van a Bürgersaal templom, amelynek kriptájában van P. Rupert Mayer
sírja. A nap minden órájában a padokban térdelnek imádkozó hívek. Az embereket
vonzza ide a lelkipásztor kiváló egyénisége, a nyomorban élők
szeretetapostolának emléke, az embertelen hatalom ellen küzdő bátor harcos
példaképe.
II. János Pál pápa müncheni látogatása alkalmával
1980. november 19-én, a Thresienwiesén tartott szentmisén mondta: „egy férfiről
szeretnék megemlékezni, a jezsuita P. Rupert Mayerről, aki súlyos sebesülése
ellenére, amelyet az első világháborúban a front élvonalában kapott,
rendíthetetlenül lépett fel az Egyház jogai és szabadsága érdekében. Ezért a
koncentrációs tábor és a számkivetés szenvedését kellett elviselnie...
Ugyanakkor Istennel történő egyesüléséből sokak számára a vigasztalás forrása,
új reménység közvetítője és a szegények atyja lett. A segítség keresőket
nyitott szívvel fogadta.
Ezt vallotta: „Melegség áradjon belőlünk. Az
emberek érezzék jól magukat körünkben!” Stuttgartban született 1876. január
23-án, hat gyermekes kereskedő családban.
A teológiai tanulmányait Freiburgban, Münchenben és
Tübingenben végezte.
1899-ben Karl Wilhelm Keppler, rottenburgi püspök
pappá szentelte. Egy évig Spaichingenben káplán, majd az üldözött jezsuita
rendbe lépett. A noviciátust az ausztriai Feldkirch melletti Tisisbe és a
hollandiai Valkenburgban végezte.
Néhány éven keresztül Észak-, majd Dél-Németország
falvaiban egyhetes népmissziókat tartott.
1912-ban München-Giesingbe küldték, ahol a bevándorlóknak
és a munkás-egyesületeknek szánta minden idejét. A veszélyeztetett családokat
támogatta, és jótanácsaival segítette. 1914-ben katonák lelkésze lett
Elzászban. Néhány hónap után a mozgó katonakórházhoz csatlakozott, és a súlyos
sebesültekkel törődött.
Megsegítésünkre jöttek
 |
| P. Rupert Mayer kápolna 2003-ban |
1916 augusztus 27-én a románok hadüzenet nélkül
betörtek Magyarország keleti részébe, Erdélybe. A magyarok megsegítésére jött
német katonák lelkészeként P. Mayer 1916 őszén Erdélybe kerül. Az
Ojtoz-szorosban november 16-án jobb szemére megsebesül, de rövid időn belül a
brassói kórházban helyre jön. Mayer kitartott az első sorokban, a szanitécekkel
együtt mentette a sebesülteket az élvonalból biztonságba. Történt, hogy egy
sebesült kint feküdt szabadon, mindkét lába ellőve. Rémült arccal segítségért
könyörgött: „Vigyetek magatokkal!” Mire P. Mayer odarohant, elkötötte vérző
végtagjait, egész testével föléje hajolt és védte: „Bajtárs, ne félj. Ha találat
jön, először engem ér el, nem téged.”
A karácsonyt a Csíki
havasokban töltötte.
Csíkszeredán
át a Gyímes-i határra mentek. December 30-án délelőtt 10 órakor a Katumba-hegy
elfoglalásáért indított heves támadás idején P. Mayer nem maradt fedezékben. Az
előretörő tisztekkel akart a Sósteleki fahídon átmenni, amikor egy
gránátlövedék térden alul szétzúzta bal lábfejét. Az elsősegély után, az erős
katonai támadás közepette, a nyílt völgyön vöröscsíkos fehér gyapjútakaróval betakarva
hordágyon vitték a sosteleki kötözőhelyre. Itt dr.Carossa és dr. Rouge orvosok
este amputálták a lábfejet. Négy liter konyhasóoldatot adtak be lassanként a
vérbe, mire kezdte visszanyerni eszméletét.
 |
| Sosteleki emlékjel |
A
századnapló jelentésében az áll: „Sajnos
a sikertelen Piricske akciónak 37 halottja, 101 sebesültje és négy eltűntje
van. A sebesültek között akad egy ember, akinek elvesztése igen mélyen érinti
mind a századot, mind az egész hadosztályt. Ez az ember a mi bátor és igen
tisztelt tábori lelkészünk, P. Mayer.”
1917. jan. 6-án kórházvonattal Csíkszentmihályra
és innen „a közeli városba, kórházba” a Csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium földszintjén
kialakított német hadikórházba szállították, ahol újabb csonkolásra került sor.
Innen Kolozsvárra vitték, ahol térden felül is amputálni kellett a lábát.
Március 30.-ra került a müncheni „Karl Theodor” kórházba. A Lech-melletti
Landsbergben lévő rokkantiskolába került, falábat kapott. Október 27-én mutatta
be tíz hónap szünet után szentmiséjét. Ettől kezdve megint prédikált.
Munkásegyesületeknek és a Máriakongregációknak tartott buzdító beszédeket.
Vallotta: „A sebesülés fájdalma nélkül – amit tapasztalnom kellett – a háború
számomra nem lett volna az, amit vártam tőle, vagyis egy eszköz, amely által közelebb kerülhetek az Istenhez.” P. Mayer
néha beszélt az „Erdélyben megboldogult
lábáról”, amit egy szanitéc Sostelek kötözőhelyén temetett el.
Az apostol. 1921-ben a müncheni férfiak
Mária-kongregációjának vezetője lett, temploma a Bürgersaal. P. Mayer megadta
szükséges irányítást az égető kérdésekre: Lehet-e hívő katolikus nemzeti
szocialista? A felekezeti iskolák kérdése. Az alkoholisták gondozása stb.
Hétvégén 7 órát is gyóntatott. Szívesen látogatta meg a súlyos betegeket. Az
élőszó embere volt. Volt olyan hónap, hogy hetvenszer prédikált. Esti köröket
tartott. Ő vezette be az un. pályaudvari szentmiséket, még ma is vannak
ilyenek. A jezsuita rendben a szegényekről való gondoskodással bízták meg. A
szükséges anyagi segítség ismert és ismeretlen jótevőktől jött. Gyűjtő utakra
ment és ő maga kereste fel a szégyenlős szegény családokat. A müncheni
Caritasnál 70.000 szegény neve szerepelt. Ha becsapták azt mondta: „Akit még nem csaptak be, az még nem is tett
jót soha.”
A második világháború alatt száműzetésben volt, de
buzdította rendi testvéreit, hogy küldjenek a kommunistáknak is csomagokat a
koncentrációs táborba. „Ez a legjobb előkészítése a missziónak, amelyet köztük
még teljesíteni fogunk. Ha érzik szeretetünket, szavunknak is fognak hinni.”
A németek lelkiismerete. A Gestapo 1937. június 5-én letartoztatta. Hat hónapra elítélték.
Münchenben és Stadelheimben volt elzárva. Szabadulása után prédikált, amiért
1938. január 5-én letartoztatták, Stadelheim-i börtönbe és Landsbergbe vitték,
ahol rabruhát is kapott. Májusban minden megokolás nélkül szabadon engedték. Elvein
nem változtatott. 1939. november 3-án ismét a Gestapo letartoztatta.
Sachsenhausenbe vitték, a Berlin melletti koncentrációs táborba. Egyedül volt
egy cellában. Testi munkára nem kényszeríttették, úgyhogy egész idejét imára és
tanulmányaira fordította.
1940. augusztus 7-én váratlanul az Ettal-i bencés
kolostorba vitték, ezzel megkezdődött száműzetése, ami mindaddig tartott, míg
az amerikaiak 1945. április 3-án elfoglalták Münchent. Egy látogatóban járó
evangélikus lelkész mondta róla: „P.
Mayer úgy él, mint a ketrecbe zárt oroszlán. A kívülről jövő szomorú hírek
nagyon megrendítették.”
1945. május 11-én Münchenbe utazott. Ezentúl
minden vasárnap 11 órakor a St. Michael templom keresztelőkápolnájában misézett
és prédikált. A templom többi része le volt bombázva.
 |
| Millenniumi-templom, ahol Páter R. M. kápolnája van |
Mindenszentek ünnepén, november 1-jén reggel 8
órakor megkezdett szentmiséjén prédikált, amikor megakadt: „Der Herr...der
Herr...der Herr..(az Úr).” Tovább nem jutott. Kórházba szállították, és ott de.
11 órakor az örökkévalóságba költözött. Este a ház elöljárója, P. Dold méltatta
életét: „Mindenkivel jót tett...Ezzel
mindent megmondtunk. Állva búcsúzott az élettől, mint egy férfi.”
Mi csíkszeredaiak, Dr. J. B. Neuhäusler
püspökkel mondjuk: „Kedves jó P. Rupert
Mayer, vidd el a mi kéréseinket és kívánságainkat Isten színe elé. Mi érezzük
és tudjuk, hogy köztünk vagy; vedd fel a te nagy, jó szívedbe óhajainkat, és
vidd el Isten trónja elé.”
Felhasznált irodalom:
- A. Koerbling – P. Riesterer S.J.: Boldog Rupert Mayer, Korda kiadó 1995.
- Szentiványi Dezső: P. Rupert Mater, München apostola,
in Sugárzó emberek, Prugg Verlag, Eisenstadt 1981. 146-157.
- Dr. Jakubinyi György: A szentek nyomában Erdélyben,
Gyulafehérvár 2000.
- Antal
Imre: Hans Carossa német katonaorvos naplójegyzetei
Gyimesről 1916-ban, Csíkszereda 2005.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése