2013. 12. 11.

Az év embere - Time magazin kitüntetettje


Ferenc pápa a 2013-as év embere – jelentette be a neves amerikai hetilap igazgatója, Nancy Gibbs. Ferenc a harmadik pápa, akit a Time magazin ezzel a címmel tüntetett ki. 1962-ben XXIII. Jánosnak, 1994-ben pedig II. János Pálnak ítélte oda az elismerést.

P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő ezzel kapcsolatban elmondta:

„A dolog nem meglepő, tekintettel arra a hatalmas visszhangra és figyelemre, amit Ferenc pápa megválasztása és pápasága kezdeti időszaka kiváltott. Pozitív jel, hogy a nemzetközi sajtó egyik legrangosabb elismerését olyan személynek ítélik oda, aki a lelki, vallási és erkölcsi értékeket hirdeti a világban, és hatékonyan szól a béke és a nagyobb igazságosság érdekében. Ami a pápát illeti, nem törekszik hírnévre és sikerre, mivel szolgálatát az evangélium hirdetéséért végzi, amelyben Isten szeretete nyilvánul meg mindenki iránt. Ha ez vonzó az embereknek és reményt ad nekik, akkor a pápa örül. Ha ez az „év embere” választás azt jelenti, hogy sokan megértették – legalább implicit módon – ezt az üzenetet, akkor a Szentatya bizonyára örül” – nyilatkozta még P. Lombardi.

(gá) VR



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése