Anyaszentegyházunk a keresztség szentségének kiszolgáltatásakor hitvallást kér tőlünk, amelyet a megkeresztelt személy elsőáldozásakor és bérmálásakor már öntudatosan tesz meg. Minden vasár- és ünnepnap szentmiséjében megvalljuk hitünket. Temetéskor a nyitott sírnál szintén hitvallást teszünk: hiszünk az Atyában, aki teremtett; hiszünk a Fiúban, aki megváltott; hiszünk a Szentlélekben, aki megszentelt. Hiszünk a Krisztus által alapított egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. A Credo azonban akkor éri el tetőpontját, amikor meghirdeti a halottak feltámadását az idők végén és az örök életet.
Jézus Krisztus búcsúbeszédében ezekkel a szavakkal nyugtatta tanítványait: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek.” (Jn 14,18; 26–28)
Erősen hisszük, hogy amint Jézus Krisztus a halottak közül feltámadt és örökké él, úgy halála után az igazak is örökké élni fognak Krisztussal, és Ő feltámasztja őket az utolsó napon (vö. Jn 6,39). Feltámadásunk – miként Krisztusé – a Szentháromság műve lesz: „Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által” (Róm 8,11).
Gyászoló Testvéreim!
A 20. század nagy gondolkodója, konvertitája, Gabriel Marcel (1889–1973) francia filozófus, író, zeneszerző, a keresztény egzisztencializmus egyik meghatározó képviselője így vallott önmagáról: „Úton lévő filozófus vagyok… menetelünk…” Valóban úton vagyunk a fogantatásunktól a halálunkig. – Már megtérésében is segítette őt az az alapvető kérdés, amellyel minden ember szembesül egyszer: „Mi lesz a halottak sorsa?” Erre nincs megnyugtatóbb válasz, mint Jézus Krisztus kinyilatkoztatása: a halhatatlan örök élet és a feltámadás reménye.
A kereszthalálra készülő Jézus apostolaival is megosztotta küldetésének titkát: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,23–24).
Isten, aki a mérhetetlennek tűnő világunkat megalkotta, és minket ezen a földgolyón megteremtett, nem a megsemmisülésre, hanem a dicsőségre teremtett bennünket. Gyermekeivé fogadott, megáldott minket, és életutunkat boldognak gondolta el. Úgy rendelte, hogy a búzaszem a földbe kerülve alkalmazkodjon a helyi adottságokhoz, és új életet fakasszon. A csírasejtekben található gének az átöröklés eszközeiként közvetítik a búza életét. A búzaszemnek azonban először el kell halnia, fel kell bomlania ahhoz, hogy új élet sarjadhasson belőle.
Istenünk hasonlóképpen a mi életünket is átvezeti a változásokon. Testünk, amely a föld elemeiből épül fel elporlad, de szellemi lelkünk azonban – amelyet a Teremtőtől kaptuk – Istenhez tér vissza. Majd a dicsőségben visszatérő Krisztus testünket is új életre támasztja fel.
Már sokszor megtapasztaltuk Jézus szavait: „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki kevésbé szereti életét ebben a világban, az megmenti az örök életre” (vö. Jn 12,25).
Az Üdvözítő az igazi keresztény életre gondolt, amely lemondással jár. Hány ember menekül ettől az életformától! Hányan törik össze a Tízparancsolat kőtábláit! Mentik, mentik az életüket, és egyszer csak azt veszik észre, hogy elvesznek, mint a Titanic utasai.
Aki viszont gyűlöli a bűnt, és bátran ellen tud mondani a kísértésnek, azt a nem vallásos emberek talán bolondnak tartják, mert nem él mindenáron az élet kínálta lehetőségekkel és gyönyörökkel. Azt mondják róla, hogy elveszíti az életét, pedig éppen ezek az emberek nyerik el az örök életet. Mert őket a Szentlélek vezeti és erősíti, hogy örök céljukat elérjék.
Gyászoló Testvéreim!
Mezei Géza testvérünk életútja lezárult. Ditróban született 1939. február 24-én, egy hétgyermekes iparos család hatodik gyermekeként. Édesapja a műhely vezetésével, a segédek és az inasok foglalkoztatásával foglalkozott. Édesanyjára hárult a gyermekek nevelése, a mezőgazdasági munkák elvégzése és az állatok gondozása.
Családjában és a közösségben megkapta a kellő útravalót, és elsajátította azt a keresztény értékrendet, amely felkészítette az életre. Szülei mind a hét gyermek taníttatásáról gondoskodtak, köztük az elhunytéról is. Géza a csíkszeredai tanítóképzőben elvégezte az első évet, majd az oktatás állami átszervezése miatt tanulmányait a mai Márton Áron Gimnáziumban folytatta. Érettségi bizonyítványát végül a sepsiszentgyörgyi Mikó Gimnáziumban szerezte meg.
Ezután felvételizett a Bukaresti Agrártudományi Egyetemre, amelyet sikeresen el is végzett. Az államvizsga után Máramarosba helyezték, ahol megismerkedett Bartha Ilonával, aki Kolozsváron végzett agronómiát. Házasságot kötöttek, és két gyermekük született: Anna-Mária és Géza-István.
1970-ben nagy nehézségek árán sikerült Nyárádszeredába költözniük. Ott és a környező falvakban fejtették ki szakmai tevékenységüket. Gyermekeik is itt tanultak és innen indultak az Életbe. 1998-ban megözvegyült, majd két évvel később Csíkszeredába költözött, ahol lánya és veje élt. Élete végéig ők voltak a támaszai, mivel fia a családjával Magyarországon élt.
Özvegységének első évében megismerkedett a Cursillo katolikus mozgalommal, amelynek tevékeny résztvevője lett. Csíkszeredában is közösségre talált, és 2003-ban a csíkszeredai M. Á. Katolikus Férfiak Szövetségének alapító tagjaként tevékenykedett.
Amíg egészsége engedte, kezdetben több ismerősével, barátjával együtt járt a reggeli szentmisére. Később Anna-Mária hozta-vitte az esti szentmisére, mert ő csak akkor érezte igazán jól magát, ha részt vehetett a szentmisén.
A csíksomlyói kórházban, a Szűzanya templomának közelében részesült a betegek szentségében. Élete utolsó négy napján kezében szorította a feszületet, egészen október 21-ig, amikor lelke eltávozott a földi világból. Nagyon találó reá, Tiszteletreméltó Fulton J. Sheen amerikai püspök szavai, aki így írt az imádságról: „Azokban a pillanatokban, amikor a láz, az agónia és a fájdalom megnehezíti az imádkozást, az imádságnak az a puszta gondolata, amely a rózsafüzér puszta tartásából – vagy még jobb, a végén lévő feszület simogatásából – fakad, csodálatos.”
Kedves Mérnök úr, kedves Géza, te hasonlóan távoztál körünkből. Utolsó imagesztusod a jézusi szeretet gyakorlása volt. Most lelkünket az Úrhoz emeljük, és azt kérjük, hogy fogadja be lelkedet országába. Testedet búzaszemként helyezzük feleséged sírjába, a nyárádszeredai temetőben, és kérjük az Úr Jézust, hogy az utolsó napon támasszon fel, és alkosson újjá téged.
Bennünket, gyászolókat, maga Krisztus vigasztal: „Eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát, és előjönnek: akik jót tettek, az élet feltámadására…” (vö. Jn 5,28–29).
Búcsúzásként megköszönjük munkádat, hűségedet és tanúságtevő életedet. Vigasztalásunkra szolgál az Úr tanítása: a búzaszemnek el kell halnia, de az is, hogy aki életében a jót cselekszi, „azt megtiszteli az Atya” (vö. Jn 12,26). Most búcsút veszünk tőled. Köszönöm, hogy megírtad búcsúleveledet és ezzel megkönnyítetted a dolgomat.
Búcsúzik lányától, Marikától, és férjétől, Andrástól; fiától Istvántól és feleségétől Enikőtől; valamint a nagyon szeretett unokáitól, Gellérttől és Szilárdtól.
Búcsúzik nővérétől, Irénkétől, akivel nagyon szoros kapcsolatban voltak, naponta telefonon egymás sorsa felől érdeklődtek; anyatársától, Edittől; továbbá sepsiszentgyörgyi, salamási, remetei és ditrói unokatestvéreitől és rokonaitól, a németországi, magyarországi és kanadai rokonoktól, valamint a nagyszámú közeli és távoli rokonságtól; valamint azoktól, akik betegségében segítségére voltak.
Elbúcsúzott és búcsúzunk tőle az erdélyi és a helyi Cursillo tagjai, a csíkszeredai M. Á. Katolikus Férfiak Szövetsége, plébániánk, szomszédai és jómagam is.
Gyászoló Testvéreim!
Fenséges, szép és csodálatos az emberi lét misztériuma a krisztusi kinyilatkoztatás fényében. Krisztus által és Krisztusban világosság derül a szenvedés és a halál rejtélyére, amely Jézus evangéliuma nélkül összezúzna bennünket.
Krisztus feltámadt, halálával legyőzte a halált, és békével meg örök élettel ajándékozott meg bennünket, hogy a Szentlélek ösztönzésére, Isten fiaiként a Fiúban, így kiáltsuk: „Abba, Atya!” (Róm 8,15)
Túrmezei Erzsébet - Meddig? című versének csendes Jánosaként voltál közöttünk:
Uram, Teneked sok a Pétered,
sokak a nagycsütörtök-éjszakáid.
S olyan kevés a csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de elkísér egész a Golgotáig.
Kedves Géza testvérünk, te elkísérted az Urat egészen a Golgotáig. Viszontlátásra a mennyországban, tested nyugodjon békésen a nyárádszeredai temetőben! Ámen.
Csíkszereda, 2026. október 26.
