2014. 05. 31.

Elballagtak a gyímesfelsőloki Gimnáziumból

Három végzős osztály ballagott el a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumból. Az iskola készülő tornaterme zsúfolásig megtelt a fiatalok ünneplő rokonaival, ismerőseivel, barátaival.
szent erzsebet gimnazium ballagas vn 005_b 
A készülő új tornaterem adott helyet a ballagási ünnepségnek
A római katolikus gimnázium két tizenkettedik- és egy nyolcadik osztállyal végzett diákjai szombaton vettek búcsút tanáraiktól, diáktársaiktól, addigi oktatási intézményüktől. 
 Az ünneplés kilenc órakor a hagyományos lovas felvonulással kezdődött, azt követően szentmisén vettek részt az ünneplők. Miután imádsággal kísérték útjukra a ballagókat, az ünnepeltek átvonultak az iskola most készülő tornatermébe. Az ünneplő rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal zsúfolásig megtelt a teremben elsőként Bálint Gergely, az intézmény igazgatója szólalt fel. Beszédében kiemelte, ez az alkalom egyaránt a búcsú és a hála ideje: a végzősöknek búcsúzniuk kell a helytől ahol felnőttek, ugyanakkor hálásak kell legyenek azoknak (szülőknek, tanároknak), akik révén ez megtörténhetett.
Timár Zsombor László, a település polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, véleménye szerint a helyi gimnázium diákjai a tanulás és a fegyelem mellett lelki táplálékban is részesülnek. Olyan értékeket közvetítenek feléjük, amely sajnos nem szerepelnek első helyen a mai társadalomban. Felhívta a végzősök figyelmét arra is, hogy az „élet iskolája” sokkal nehezebb lesz, mint az eddigi iskolai évek. Hiszen vonzhatja őket a pénz, a siker, a karrier, és ezen értékek között hajlamosak lehetnek elfelejteni, hogy miért érdemes élniük – azért, hogy üdvösségük legyen Jézusban – nyomatékosított a községvezető.
szent erzsebet gimnazium ballagas vn 012_b
A beszédek és az oklevelek átadása után a végzős diákok is elbúcsúztak, köszönetet mondtak az elmúlt évekért, azt követően pedig fiatalabb iskolatársaik bátorító szavakkal engedték útjukra a rangidős korosztályt. Végezetül a végzősök névtáblái felkerültek az iskola zászlórúdjára, amelyet minden tizenkettedik osztállyal végzett diák saját kezűleg szögezett fel.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése