2014. 11. 18.

Kultúrharc van kibontakozóban a vallásóra kapcsán

A vallásóra kapcsán Romániában  kultúrharc van kibontakozóban. Úgy látszik az EU államokban a baloldal és szabadkőművesek forgatókönyve, propagandája beindult az év elején. A következő újságcikk erről szól: Törölnék a kötelező vallásoktatást
Ehhez írt kommentek miatt a következő megjegyzésem van: A történelmi Magyarországon (Erdélyt is értsd alatta) Szent Istvántól 1868-ig az egyház tartotta fenn az iskolákat. A népoktatás 1868-ig teljes egészében hitvallásos jellegű volt. Az 1867-es kiegyezést követő szabadelvű-szabadkőműves kormány az 1868-as országgyűlésen új iskola törvényt terjesztett elő és ez megváltoztatta, ha tetszik államosíttatta az iskolákat mégpedig úgy, hogy a közösségeknek felkínálta azt a lehetőséget, hogy az iskolák jellegét állapítsák meg. Ha úgy határoznak, hogy állami jellegű legyen, akkor a polgári közösség (helyi önkormányzat) lesz az iskola fenntartó, ha felekezeti jellegű marad, akkor az egyházközség a fenntartó.
Azon székely falvak, akik az I. világháború előtti években e törvény alapján állami iskola mellett döntöttek, azokat a trianoni békediktátum után nyomban román nyelvű állami iskolává nyilvánították, s csak románul tanítottak. A székelység megmaradását nem azok az állami iskolák szolgálták, hanem a megnyomorított felekezeti iskolák.
A csíkszeredai Róm. Kath. Főgimnáziumot, amikor 1948-ban államosították utána fokozatosan megszüntették a magyar osztályokat.
Ami a megmaradásunkat illeti, erre vonatkozóan idézem az ELTE hebraisztika karának professzorát, a zsidó vallású Komoróczy Gézát, aki 1994-ben tartott előadásán összehasonlította az örmények történetét a zsidókéval. Megállapította, hogy mindkét nép történelme diaszpóra történet. Majd így folytatta: "A politikai széttagoltságba, diaszpóra létbe taszított kultúrákra jellemző módon, az apák hitének megőrzése és továbbadása a legfontosabb!"
Ha azt mondom, az iskolai hitoktatás fontos, akkor a tudós megállapítását is figyelembe veszem.
Az iskolákban pedig nem papok, hanem hittanárok tanítanak jóváhagyott tanterv szerint. Eddig is módjában állt annak a szülőnek, aki nem akarta, hogy gyermeke részt vegyen a vallásórán, hogy írást tegyen le és akkor gyermeke fel volt mentve, mint a torna óra alól egyesek.
A történelem nemcsak az élet tanítómestere, hanem elődeink helytállása is kötelez bennünket, hogy értékeinket továbbadjuk, jövőnket szolgáljuk.
**
A magyar kultúrharcról itt:
Gyurcsány Ferencnek a Székelyföldről

Kultúrák közti különbség: http://kolozsvaros.ro/-/sabin-gherman-meghuztak-a-hatart-erdely-es-romania-kozott-?inheritRedirect=true 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése