2015. 07. 31.

A székelyeket szerető költő

Sík Sándor: Székely pap

Az arca ráncos, mint a csíki dombok.
A szeme, mint az erdőn az eperszem:
Melegít is és mosolyog is ejszen,
Ha a levelek hűséből kibontod,
De a homloka verejtékben ázik,
Mert harisnyásan, mint a többi székely,
A kurta nyárban ő is arat, csépel,
Szénát csinál látástól vakulásig.
Századok óta kullog fenekedve
Faluja körül a farkas, a medve,
De pásztor virraszt a plébánián:
Bástyaövezte kicsi templomának
Báránya közt még nem esett hiány,
Hála legyen a csíki Máriának!
 
Marosfő-Csíkszentdomokos, 1941. augusztus

Mátraszentimrén hűséggel őrzik annak emlékét, hogy Sík Sándor piarista tartományfőnök és költő 1949 és 1959 között nyaranta hosszú heteket töltött a faluban; ennek emlékére július 25-én felavatták Sík Sándor mellszobrát – tájékoztat a Piarista Rendtartomány.


Sík Sándor számos verse Mátraszentimrén keletkezett vagy ottani élményeit örökíti meg. 1983 óta nevét emléktábla őrzi a templom bejáratánál, most pedig az önkormányzat (a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával) fölállítatta a piarista költő mellszobrát, amely az őt ábrázoló első köztéri emlékmű. Sütő Ferenc szobrászművész alkotása a templom szentélye mögött található.

A szoboravató ünnepség 2015. július 25-én, szombaton délután a templomban kezdődött, ahol Jelenits István piarista és Kacsik Árpád plébános mutattak be szentmisét, majd ugyanott Jelenits tanár úr afféle nyilvános irodalomóra keretében mutatott be néhányat Sík Sándor mátraszentimrei verseiből.

Ezután Stuller András polgármester a templom előtti utcára invitálta a jelenlévőket, ahol irodalmi műsorral emlékeztek a költőre. Ennek keretében Józsa-Kalocsai Mária népdalénekes és Kotány Dániel színművész előadásai, valamint Tóth Sándor költő, újságíró emlékező gondolatai hangzottak el. Eközben került sor a szobor megszentelésére, melyet szintén Jelenits István végzett. Végül a mátraszentimrei önkormányzat és a Klotildliget-Piliscsabai Községszépítő Egyesület is elhelyezte koszorúit az új szobor talapzatánál.
Fotó: Piarista.hu
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése