2018. 03. 17.

Hirdetés: 2018. március 18.


1. Keresztúti ájtatosságot végzünk vasárnap du. ½ 5 órakor, szerdán és pénteken délután ½ 6 órakor.
2. Márc. 19-én, Szent József ünnepén a püspöki kápolna búcsúja, ünnepi szentmise 16 órakor lesz.
3. A diákokat várjuk a plébániai hittanórára kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton. Az elsőáldozásra és a bérmálkozásra készülők megjelenése pénteken kötelező.
4. Szerdán jegyeskurzus 18 órakor az altemplomban.
5. Csütörtökön 17 órakor az elsőáldozó gyerekek szüleivel tartunk szülőértekezletet a Millenniumi templomban.
6. Pénteken 18 órakor a Városházán Dr. Obrusánszky Borbála: Kelet Kapuja folyóiratot és az Európa ura Attila című könyvét ismerteti.
7. Hargita Együttes legújabb előadásának címe: Erdély.ma - Levelek Londonba. Az előadásra március 22, csütörtök 19 órakor és március 23, péntek 19 órakor kerül sor a Városi Művelődési Házban.
8. Pál József-emlékkönyv, a Verbum kiadónál jelent meg Kolozsvárt. Pál József lónyai plébános életét és korát ismerhetjük meg, akit 1954-ben letartóztattak és 1964-ben szabadult ki. Egész élete a keresztény hitről szóló bátor tanúságtétel volt. 1982-ben, 55 éves korában halt meg.  A könyv ára: 20 lej.
9. Figyelmükbe ajánljuk a keresztény sajtót. Krisztus világa márciusi száma kapható a kegytárgyasnál és a ministránsoknál.

10. Március 24-ig regisztrálhatnak a határon túli választók az április 8-i országgyűlési választásra, a külképviseleti szavazáshoz pedig március 31. a bejelentkezés határideje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése