2018. 12. 11.

3. A bérmálás szentsége


A bérmálás szentsége
Cél: Megérteni a bérmálás szentségét, keresztény életünkben való helyét és jelentőségét.
Mi a bérmálás szentsége, amelyet fel akarunk venni?
Minden szentség valamilyen külső cselekmény, valamilyen jel és eszköz, amelyet Jézus Krisztus rendelt, s amely által megszentelő kegyelmet ad nekünk, vagy ha ez már megvan, akkor növeli bennünk.
Krisztus a mindennapi emberi életet vette magára, és ezért a szentségi jeleket is a mindennapi életből választotta: víz, kenyér, bor, olaj, stb.
1.)    A szentség külső cselekmény: jelzi, mutatja, hogy közben mi megy végbe a lelkünkben. Ezért mondjuk, hogy a szentség hatékony jel, mert jelzi és ugyanakkor meg adja a belső kegyelmet. A szentség tehát a belső kegyelem külső jele.
Kegyelmet csak Isten adhat, ezért szentséget csak Jézus rendelhet. Miért van szükség a szentségekre, és miért van éppen hét szentség? Mert Krisztus ennyit rendelt azért,
-         hogy megszenteljék életünk fontosabb fordulatait;
-         hogy magunkat és egész életünket Istennek szenteljük. (vö. KEK 1210-1211)
Szentséget felvenni azt jelenti, hogy az életünk egyik fontos fordulópontjában a kegyelemben magát átadó Istennel találkozunk, és Isten szeretetének üdvözítő erejét tapasztaljuk magunkban.
2.)    A bérmálás is egy fontos életfordulót szentel meg. Kiléptünk a gyermekkorból és elkezdtünk önállóan gondolkozni és cselekedni. Készülünk, hogy belépjünk az életbe, most dől el, hogy mit tartunk meg a gyerekkori vallásos életből. A döntés nem könnyű. A bérmálás segít, hogy helyesen döntsünk. Vállaljuk a vallásos élettel járó kockázatot, adjuk bele magunkat.
a) A Megváltó Jézus Krisztus embersége szerint, akkor kapta a Szentlelket, amikor megkeresztelésével megkezdte messiási működését. Ahogy azt Szent Márk leírja: „Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá” (Mk 1,10).
b) Az apostolok akkor kapják a Szentlelket, amikor meg kell kezdeniük az evangélium hirdetését, ahogyan Krisztus meghagyta nekik: „De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig."  (ApCsel 1,8).
c) A mi feladatunk öntudatos hitünkkel és keresztény életünkkel tanúságot tenni a világ előtt Krisztusról, és ehhez a nehéz feladathoz kapjuk a bérmálásban a Lélek kegyelmét.
A bérmálás tehát szentség. Meg van a külső jel, a cselekmény. A püspök a bérmálkozó fejére teszi a kezét, és közben krizmával megkeni homlokát e szavakkal:
Vedd a Szentlélek ajándékának jelét! – Ámen.
Béke veled. – És a te lelkeddel.
 
3.)    Mikor rendelte Krisztus ezt a szentséget? búcsúbeszédében ismételten megígéri apostolainak a Szentlelket: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. De amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn 16,12k). Az első pünkösdkor Jézus teljesíti ígéretét. Külső jelekkel: szélzúgással és tüzes nyelvekkel.
Az apostolok kézrátétellel adják a Szentlelket a híveknek. Így van ez Szamariában, ahol Fülöp diakónus által megkereszteltekre Péter és János imádkozás után ráteszik kezüket, s azok megkapják a Szentlelket (ApCsel 8,14-17). Így csinálja Szt. Pál Efezusban (ApCsel 19,5-6).

4.) Ki szolgáltathatja ki ezt a szentséget?
a) Az első századokban minden városnak volt püspöke, mikor a falvak is kezdtek megtérni, kétféle gyakorlat alakult ki: Keleten és Nyugaton.
b) A római katolikus egyházban a püspök bérmál.
c) Természetesen kivételek is vannak. 1971-ben vezették be a bérmálás új, mostani szertartását.
5.) Ki veheti fel a bérmálás szentségét? A bérmálást olyan megkeresztelt veheti fel,aki már tudja, hogy mit jelent a keresztény élet, és szabadon, saját elhatározásából vállalja a velejáró kötelességeket (ZSK 35. rend.). Erdélyben a 9. osztályosok vagy 15 éves korban levők bérmálkozhatnak, ha felkészültek.
Kötelesek vagyunk-e felvenni ezt a szentséget? A mai életben sok lelki veszélynek és nehézségnek tenné ki magát, aki elutasítja ezt a hathatós segítséget, amit a bérmálás szentsége által kap.
6.) A bérmálás szentségének a hatásait a keresztséggel kapcsolatban ismertettük.     
7.) Az Egyház gondos előkészületet kíván a bérmálandóktól. Egyházmegyénkben senki sem bérmálkozhat, amíg az előkészületet el nem végezte, és erről igazolást nem kapott.
Ismernie kell a szentség mivoltát, s a velejáró kötelességeket.
A keresztény élet pedig gyakorlat, hit szerinti élet.
 
Válaszolj az alábbi kérdésekre!
1. Mik a szentségek?
2. Ki adhat kegyelmet? Ki rendelhet szentséget?
3. Miért van szükség a szentségekre? Miért van éppen hét?
4. Mikor rendelte Krisztus a bérmálást és az apostolok mikor kapták a Szentlelket?
5. Ki szolgáltathatja ki ezt a szentséget?
6. Ki veheti fel a bérmálás szentségét?
7. Milyen hatásai vannak a bérmálás szentségének? - Növeli és elmélyíti a ker. kegyelmet.
8. Mire avat fel a Szentlélek? - Hogy hitünkkel és életünkkel bizonyságot tegyünk Kr-ról.
9. Hogyan kell előkészülni a bérmálkozásra? - Ismerni kell a szentség mivoltát és a velejáró kötelességeket.

Kunszery Gyula – PÜNKÖSD

És amikor elérkeztek
a Pünkösdnek napjai,
összegyűltek egy kis házban
Krisztus első papjai.
(Rongyos ruhák, kérges kezek,
fésületlen üstökök :
ily egyszerű proletárok
a legelső püspökök.)
És hirtelen lőn az égből
mint egy sebes szélvihar,
s betölté az egész házat
zengő-zúgó égi zaj.
És eloszlott tüzes nyelvek
lebegtek a szobában,
s az isteni Szentlélekkel
betelének mindnyájan.
S akik eddig gyávák voltak,
bátrak lettek hirtelen,
s a tudatlan agyvelőkben
kigyulladt az Értelem.

S kik eddig a zsidón kívül
nem tudtak más nyelveket,
minden nyelven hirdették már
a krisztusi elveket.
És kiket a sanda kétely
oly gyorsan megrendite:
ingadozó tamásoknak
megszilárdult a Hite.
Köztük eddig egyetértés
alig-alig lehetett,
s fellángolt most a szívükben
az isteni Szeretet !


Én vagyok a bérmálkozó EMBERKE,
ki négy betüből állok.
Azért bérmálkozom, hogy
Érteni tudjam az evangéliumot és
Öntudatos keresztény legyek.
Tanuságot akarok tenni Jézusról, hogy
Áldássá legyen amit tanultam.


Püspök: Vedd a Szentlélek ajándékának jelét.
Bérmálkozó: Ámen.
Püspök: Béke veled!
Bérmálkozó: És a te lelkeddel!

A keresztény élet hitünk szerinti élet addig a pillanatig, amikor magamat minden fenntartás nélkül a minket szerető Istennek adom.

Mindnyájunk örök vágyát Ady fogalmazta meg: „Szeretném, ha szeretnének/ S lennék valakié/ Lennék valakié.”

Csak Istennel lehetek örök valaki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése