2023. 07. 15.

Évközi 15. A. - Dicsőségre hívott minket

Egy történet szerint, a kereskedő hazafelé tartott a vásárból.
Jól ment az üzlet és tekintélyes összegű pénz volt nála. Útközben megeredt az eső és teljesen elázott. Méltatlankodott, hogy Isten jobb időt is adhatott volna. Útja sűrű erdőn vezetett keresztül. Egyszer csak egy rablót pillantott meg, aki puskáját éppen reá szegezi, a kereskedő szinte biztos volt a halálában. Szerencsére a puskapor is elázhatott, a fegyver nem működött. A kereskedőnek sikerült elmenekülnie. Mikor biztonságban érezte magát, így gondolkozott: balga voltam, hogy panaszkodtam a rossz időjárás miatt és nem ismertem fel benne Isten szeretetét. Ezért nem felejtem el többé a közmondást: Amit Isten küld, mindig jó, akkor is, ha sokszor másképp látszik. 
A teremtéstörténet Isten szavának erejéről és hatékonyságáról szól. Isten egy „legyen” szava elég volt, hogy az univerzum létrejöjjön, és életre hívja teremtményeit. Isten akarata és igéi valósulnak meg a világban. (Iz 55,10-11) Isten szavának ereje van. Szava áldást, életet jelent: Mint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi (…), éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” Isten üzenete a babiloni fogság idején hangzott el, melyben vigasztalja, bátorítja a száműzötteket. Útjuk élettől, örömtől lesz hangos, mert Isten szava termékennyé, gazdaggá és tartalmassá teszi életüket és a világot. 
Az idők teljességeében Isten már nem szavakat intézett hozzánk, hanem örök Igéjét küldte. Az Ige emberré lett, Jézus Krisztusnak hívják. (Mt 13,1-23) Ő példabeszédében az Istenország programját megadta. Ez a természetfeletti valóság Isten önközlésével bontakozik ki azokban, akik befogadják. A mennyek országa megvalósulása bele-bele ütközik az emberek hitetlenségébe, de befogadásra talál a Jézusban hívőkben. Jézus ezt a palesztinai földműveléssel példázza. A földműves munkája némi kudarc ellenére is eredményes. 
A földműves bízik Isten gonviselésében, hogy családját el tudja tartani. Az apostoli munka hasonlít a magvetéshez: teljes szívvel kell Isten országának hirdetéséhez állni. A különböző talajok, amelyre a mag hull a különböző emberi fogadtatást képviselik. Jézus a magvető vállalja küldetését, mert a jó földbe eső magvak bőségesen, bár nem egyenlő arányban hoznak termést. Akinek füle van, hallja meg!… hozzánk intézett felhívás ez, hogy gondolkodjunk el a kép emberi alkalmazásán. Aki befogadja az örömhírt, abban Isten szeretete diadalmaskodik. 
A keresztény élet remény és bátorítás, mert a Szentlélek által Jézus dicsőségében részesülünk. (Róm 8,18-23) Testünk a Szentlélek temploma és a föltámadáskor meg fog dicsőülni. Átutazók vagyunk ahhoz a dicsőséghez, melyben Isten fiai részesülnek.

 

„A jómag az Isten igéje, Krisztus a magvető, aki reá talál, örökké élni fog”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése