2012. 03. 14.

A professzor szerint Orbán nem őrült

Szelényi Iván szociológus, az amerikai Yale Egyetem professzora szerint a kabinet tudatosan játszik az államcsődre. Úgy véli, a Matolcsy–Orbán-duónak jól átgondolt és következetes, egyben igencsak kockázatos a stratégiája.
Nem irracionális őrültek kapkodása az első 18 hónap politikája, hanem konzekvens, bár feltehetőleg csak a legszűkebb belső kör által ismert „mestertervet” követ a kormányzat – idézi a szakértő írását a HVG.hu. Lehet-e józan politikusnak államcsődöt vállalnia, sőt keresnie? Szelényi szerint igen, lehet. Argentína – mint írja – már a kilencvenes években egyre súlyosbodó gazdasági problémákkal küszködött. Nőtt a költségvetési hiánya és az államadóssága. 2001-ben a Standard & Poor’s bóvlira értékelte az államkötvényeit.
A történet ideáig félelmetesen hasonlít a görög és a magyar eseményekhez. 2002-ben azután az argentin kormány egyik napról a másikra korlátozta a peso konvertibilitását, a dollár pesoárfolyama 1:1-ről 1:4-re korrigálódott, felfüggesztették az államkölcsönök visszafizetését, és – az IMF rosszallása ellenére – azok újratárgyalását ajánlották a nem különösebben lelkes hitelezőknek, akik elfogadták, hogy a kötvények eredeti értékének csak a 25-35 százalékát kapják meg – írja Szelényi a gazdasági hetilap csütörtökön megjelenő számában.
A magyar miniszterelnök felismerte, hogy a csőd nem is olyan rossz lehetőség, pusztán annyit jelent, hogy a befektetők elszenvednek némi veszteséget – véli a MarketWatchon megjelent elemzés szerzője, aki szerint ezen az úton könnyen követőkre találhat Orbán Viktor – írja a Napi Gazdaság.
Orbán meglehetősen kellemetlen ember, potenciálisan egy újabb Vlagyimir Putyin, ezért nehéz szimpatizálni vele, ám az IMF terápiái nem hoztak gyógyulás más országok esetén. A görög gazdaság továbbra is több mint ötszázalékos ütemben zsugorodik, és semmi jele a kilábalásnak. Írország visszacsúszott a recesszióba – ha ez az ára az IMF támogatásának és a kötvénypiacok megnyugtatásának, akkor nem csoda, hogy sok magyar köszöni, nem kér ebből.
A lázadás 2012 folyamán tovaterjedhet, a politikusok szembefordulhatnak a megszorítások politikájával és a piacok követeléseivel. Aligha képzelhető el Görögországban, hogy tartósan fenntartható a 30-as éveket idéző recesszió, hiába ültet az EU technokratákat a vezetői posztokra. Ugyanez igaz Spanyolországra és Olaszországra.
Izland csődbe ment, és gazdasága most ismét növekedési pályán van. Jobban teljesít, mint sok ország, amely adósságai visszafizetésével küszködik. Mindez olyan politikusok megjelenéséhez vezethet, akik a tartozások egy részének leírását követelik. Ennek a folyamatnak Európa lesz a középpontja, de megjelenhet a színen az USA is, amely valószínűleg szintén megengedhetetlenül nagy adósságot halmozott fel, valamint a hasonló helyzetben lévő Japán.
Forrás: HVG.hu

Magadra hagytunk Tégedet

Ramon Cué Romano: Magadra hagytunk Tégedet

Kicsi húgunk, te drága!
Magadra hagytunk Tégedet.
Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva,
S Európa szívéről letéptek rőt kezek.
Keresztútján a művelt világnak
Magadra hagytunk Tégedet.

Hogy körülálltuk földre tiprott tested,
A hulló jaj és forró vér felett,
Melynek árjával bepermetezted
Ruháinkat, - mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk,
De senki előre egy lépést se tett,
Csak kezeinket emeltük az égnek,
S magadra hagytunk Tégedet.

Szemünk láttára tapostak a sárba,
Nem távoli őserdők megett,
De Európa szívében, hol drága
Múltunk őre a Fórum és a Parthenon meredt
A dómokra, mely visszhangként hordta
A vádat, amit Dante emelt érted,
Hogy bölcsesség, jog széthullt darabokra
S Beethoven dala kilencszer zokogja:
Az életünk új barbár korba tévedt.
S bár vállainkon húsz évszázad súlya,
Elárultuk múltunkat és újra
Vak félelembe fúlt a tett,
S magadra hagytunk Tégedet.

Bűvölten néztük mozdulatlan
Hogy gázol át törvényen az ellen,
S a szörnyetegnek végső pillanatban
Hogy étvágya beteljen
Áldozatként a szörnyű lakomára
Kis húgunkat dobtuk oda s holnap
Új áldozatra vajon kit sorolnak?
Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot
Kívántad, mint a kék magas
Büszke királya a sas.
És annyi volt hős fiadnak vétke,
Hogy hitvesüket úgy hívták “enyém”,
Hogy anyjukat is úgy hívták “enyém”,
Hogy lányukat is úgy karták hívni,
S a földbe, melybe búzát s vért vetettek,
“enyém”-nek hívták a hazát, történelmet.
Óh Isten mondd hát vétek ez?
Ezért tiportak le, s mi szabadok
Magadra hagytunk Tégedet!

Kicsiny húgunk, te drága Magyarország!
A lelkünk mélye és a városok
Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok
A vádat hordják,
Hogy letiportak s friss véred kiált
A szabad ember foltatlan ruháján
A munkások olajos öltönyén
S a vasárnapi vasalt nadrágokon…
Nincs, ki lemossa véredet,
Mit vád-piros ajakkal égetett
A homlokunkra húszezer halott:
- “Világ porondján fényes nappalon
Megint magunkra hagytatok!” -

És üldözni fog majd e bűnnek árnya:
A béke szavát elfojtja a jaj,
A szabadság új árulást takar.
S ha ajkunk olykor igazságot hirdet
Saját vétkünkkel hazudtol meg minket,
Mert lelkük mélyén érzik már a népek,
Hogy bűneiknek súlyos agyaglába
Megindult és sár tapad nyomába
És árulásuk, árulásba hal,
És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg
Rajtunk ég, - és homlokunk az égnek
Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar.
Mert Európa szívében előttünk
Fényes nappalon megtörténhetett,
Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,
S mi magadra hagytunk Tégedet. 


A fenti verset Ramon Cué Romano (1914-2001) SJ spanyol pap írta, amely 1957-ben a “Sangre de Hungaria” (Magyarország vére) kötetben jelent meg.

2012. 03. 13.

Megkérdezték a halálraítélteket: szeretik-e még Jézust

Örvendek, hogy a kedves olvasók között Dél-Koreában élők is vannak. Megtisztelő látogatásukat szeretném viszonozni a plébániánk hetilapjában a tavaly írt rövid beszámolóm ide csatolásával.

"A kommunista Észak-Koreában több mint ötvenezer keresztényt tartanak koncentrációs táborokban. A holland Open Doors alapítvány tanulmánya ötven országot rangsorol a keresztényüldözés mértéke szerint. A listát a kommunista Észak-Korea vezeti, ahol jelenleg is több, mint 50.000 keresztényt tartanak táborokban vallásuk miatt.
Ki a te kedves vezetőd?
2000-ben 400 keresztényt végeztek ki pusztán azért, mert Bibliát találtak náluk. A kivégzésre kivezényelték a pártelitet és a halálra ítéltektől egyenként kérdezték meg, kit tartanak legfőbb vezetőjüknek, a „kedves vezetőt” Kim Ir Szen-t, vagy Jézust. Egyikük sem tagadta meg hitét. 2010 májusában 23 keresztényt fogtak el, hosszú kihallgatások után hármójukat – akikről úgy vélték a közösség vezetői – kivégezték, a többieket jelenleg is táborban tartják fogva. Csak nemrég vált ismertté, hogy Szon Dzsong Nam észak-koreai tisztviselő, akit megtérése miatt 2007-ben halálra ítéltek hosszú kínzás után meghalt a börtönben. Annak ellenére, hogy Dél-Koreában él a kelet-ázsiai országok közül a legtöbb keresztény, a népesség csaknem fele, a fegyverszüneti vonaltól északra mindössze három százaléknyian vallják magukat Krisztus követőinek. Az érvényben levő alkotmány szerint Észak-Koreában vallásszabadság van. Az üldözés kiváltó oka nem a vallásos meggyőződés, hanem a kereszténység közösségszervező ereje. A diktatúra nem tűri az összejöveteleket és a kapcsolattartást, márpedig ezek nélkül a hitélet aligha képzelhető el. A keresztény közösségek tagjait gyakran vádolják hazaárulással, politikai szervezkedéssel. Kim Ir Szent, a „nagy vezetőt” és fiát, Kim Dzsong Ilt, a „kedves vezetőt” Istennek kijáró tisztelet illeti a diktatúra hivatalos ideológiájában, az úgy nevezett dzsucséban.
Imádkozzunk a fogvatartott észak-koreai keresztényekért, erőért és bátorságért. És gondoljunk arra is, ha a mi kényelmes keresztyénségünkre valami hasonló csapna le, mint Koreában, akkor mennyien maradnánk hűségesek?"
Ez a cikk egy évvel ezelőtt jelent meg az Egyházközségi apostol: 10/1 – 2011. jan. 2. – Újév számában. Az év végén, 2011. december 17-én a "kedves vezető" Észak-Koreában elhalálozott. Kínából 120 kamion virágot vitettek temetésére, ami december 28-án megtörtént. A hatalmat fia, Un vette át. A helyzet változatlan. Imádkozzunk az üldözöttekért.

Életünk folytonos szabadságharc

A múlt erős gyökér, a jelen és a jövő belőle él! Emlékezünk, gondolkodunk, mert jövőt akarunk! Az egyéni és nemzeti szabadságunk megőrzése állandó küzdelmet jelent ma is. Ezért szabadságharcunk folytatódik.
1920. április 25-én a román néppárt kolozsvári nagygyűlésén Ghilezan dr. főügyész mondta a Gyulafehérvárt gyűlésező Maniuékról: „A kormányzótanácsnál csak a panamisták tudtak érvényesülni, a becsületes tisztviselőknek csak rossz ruha meg rongyos cipő jutott.  A korrupció annyira elhatalmasodott, hogy egész jelentéktelen dolgoknak egyik faluból a másikba szállításához is engedély kellett már. Stefan-cel-Mare 500 évvel ezelőtt szabaddá tette a kereskedelmet, s Maniuék szerencsétlen kormányzása 500 évvel való visszafejlődést jelentett. Hosszú idő kell mindannak a felsorolására, hogy mennyit ártott az országnak... Az a nagy drágaság, amely egyformán fojtogatja Erdély minden lakóját s megbénította a kereskedelmet, ennek az átkos uralomnak az eredménye. Rendeletek jelentek meg, amiknek a megvalósulása éppen az ellentéte a rendeletek intencióinak. Különösen érezhető ez az agrárreformnál, amely valóságos anarchiára vezetett a vidéken. Súlyos bűne a letűnt rezsimnek a kiutasítások embertelen végrehajtása is, ami a külföld előtt ugyancsak megtépázta a románság becsületét, de nagyon megutáltatta az itten élő magyarsággal is a románok sok eddigi vezetőjét.
– Maniu mindig megígért mindent és megnyugtatott mindenkit, de minden ígéretnek az ellenkezőjét hajtotta végre.” (Csíki Lapok, 1920. május 9.). Eddig a kolozsvári volt főügyész megállapítása.
Emlékezünk és szem előtt tartjuk azt, hogy vándorlásunk az örök haza felé tart, és sziszifuszi küzdelmünkben, szabadságharcunkban jelen van az Isten, az ő szava, ereje és gondviselése.
Két múlt századi költő üzenetében látom tennivalónkat.
Először is követeljük vissza egyéni és közösségi javainkat, és el ne adjuk az ősi földet, amely megtartott bennünket. Másodszor legyen szent a család. Leányaink ne menjenek idegenhez. Ifjaink alapítsanak családot és szolgálják az életet.


Pósa Lajos: Anyám intése                            
El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget!

Ha elfáradsz a világban:
Gyere haza megpihenni,
Az öreg fák árnyékában
Szép időkre emlékezni!

Rád nevet, mint hajdanában
A cseresznye, piros alma;
Gyermek leszel újra, fiam,
S belefogsz egy régi dalba.

Szántófölded kenyeret ád,
Az a föld a kalásztermő!
Friss vizet a csörgő patak
Tüzelőnek fát az erdő.

El-elsétálsz a mosolygó
Virágok közt andalogva...
Úgy-e, fiam, hozol majd ki
Egy-egy szálat a síromra?

Gyümölcsfáid oltogatod,
Tisztogatod, nyesegeted,
Ablak alatt a kis kertben
Az utakat rendezgeted.

El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget!


Reményik Sándor: Elpártolt liliomszál

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Más öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása,
Mi lesz, ha lesz hamvadása?

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Apád-anyád megsiratott,
Sírván, mégis hozzá adott.
Lehetsz neki százszor drága:
Más világ az ő világa.
Világába - ősi átok -
Beolvad a te világod.

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Ha magod lesz: drága gyermek,
Nem tanul liliomnyelvet.
Vagy kis lelkét összetépik,
Meghasonlik, míg megérik.
Két tűz között, kevert vére
Kiomlik a csatatérre.

Liliomszál, liliomszál,
Hajladozzál, hajladozzál.
Szerelmes hajladozásod
A te legfőbb igazságod.
Mi szomorún körülállunk,
Mert más a mi igazságunk,
Siratjuk a nászi kedved,
Siratjuk a fajtánk benned. (1933. aug.)


A március 15-i megemlékezéssel hirdetjük, hogy önmagunkra találtunk, mert nyitottak vagyunk a Szeretet feltétel nélküli ajándékozására. A szívünkbe zárunk minden jóakaratú embert, legyen az román vagy roma. És elvárjuk, hogy ők is igazságosak legyenek. Tudatában vagyunk annak is, hogy az eszményt csak tudatos önneveléssel közelíthetjük meg. De megközelíthető annak, aki hisz Istenben és tudja, hogy a múlt erős gyökér, a jelen és a jövő belőle él! Legyünk szabadok, hogy élni tudjunk. Ha lesz egymillió székely, akkor Európa is megváltozik.




2012. 03. 11.

Egy népnek, amelytől elvették határait

"Egy népnek, amelytől elvették határait, hogy ne védhesse magát, amelytől elvették fegyvereit, hogy ne támadhasson - nem marad egyebe, mint az irodalma... De mi csak szétszórt őrszemek vagyunk. Szegény, magányos őrszemek, akiket a vártán lassan befúj a hó. Pedig ha összehordanók a fegyverünket, sok magányos őrtüzünk zsarátnokát, nagy világosságot tudnánk teremteni, - szellemi honfoglalók tudnánk lenni."- mondta Tormay Cécile a Napkelet folyóiratot alapításakor.
Ki volt ő?
Tormay Cécile 1876-ban született Budapesten, nemesi ősök leszármazottjaként, aki négy nyelven folyékonyan beszélt, öt nyelven írta novelláit. A firenzei és párizsi szalonok kedvelt szereplőjeként megismerkedett Gabriel D'annuncio költőfejedelemmel, aki lefordította az írónő két novelláját, amit megküldött a Revue Paris szerkesztőjének. 1914-ben elnyerte az Akadémia Péczely-díját. Anatole France író páratlan jövőt jósolt az írónőnek.

Az első világháború kitörésekor a világ számos pontján várták, biztosították neki a védelmet, ő azonban itthon maradt, mert a harctérről hazatérő sebesült katonáknak kellett a segítség. Hamarosan Vöröskeresztes ápolóként szolgálta a magyarságot.

Amikor 1918. október 31-én meggyilkolták Tisza Istvánt, naplójában elkeseredetten írt az eseményekről, s a nemzet sorsát "politikai kalózok" kezében látta süllyedni. Hazánk talpraállítása érdekében ekkor szervezte meg a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét (MANSZ). Hívó szavára mintegy 480 vidéki szervezet állt mögé, s hamarosan elérték az egymilliós tagságot. Céljuk volt, hogy a széteső világban lelkileg erősítsék a magyar férfiakat, és fiakat.

Rothermere lord Trianonnal kapcsolatos állásfoglalását a Bujdosó könyv alapozza meg. Menken szenátor Tormay hatására nem kevesebb, mint 600 amerikai lapban leplezte le Károlyi Mihályék hazaáruló mesterkedéseit. A MANSZ erején felül mindent megpróbált, hogy Trianon kérdésében a magyarok mellé állítsa a világot.


Tormay a vész első percétől kiáltványokat juttatott el kilenc nyelven tíz ország asszonyaihoz. Ime belőlük pár gondolat
"Minden mesénk és minden szomorú dalunk és minden könnyünk és minden sóhajunk arra fogja lázítani Magyarország gyermekeit, hogy ne nyugodjanak meg hazánk tébolyító sorsában. Ne nyugodjanak, ne álmodjanak, ne enyhüljenek, ne pihenjenek, ne legyenek egy pillanatig se fiatalok és boldogok és gondtalanok, ne legyen addig béke a földön, amíg ősi honunk valamennyi rögét, melyen magyar bölcső ringott, valamennyi rögét, melyből magyar sír hantolódott vissza nem szerezték. Anyák, asszonyok, - testvéreink, az igazság és a világ nyugalma nevében emeljétek fel tiltakozó szavatokat, amíg nem késő. És követeljetek számunkra népszavazást, melyet mi nyugodt öntudattal kérünk, melytől azok félnek, akik véreinket és ezeréves földünket tőlünk elragadni akarják!"

Több igaz történet maradt fenn arról, hogy az írónő milyen frappánsan védte meg hazája igazát: "...egy magasrangú antant-diplomatával teázott, (aki) ...bizonyítgatni próbálta, hogy a trianoni béke helyénvaló volt... Tormay... az asztalon álló kannából teát öntött a bal tenyerébe, fölvett egy kést s odanyújtotta a diplomatának.

- Próbálja meg ezt a tenyeremben levő teát késsel úgy elosztani, hogy négy részt vágjon le belőle.
A diplomata azt felelte, hogy ez lehetetlen...

- Látja - mondta neki Tormay - amíg Nagymagyarország folyói nem a szomszédos... országok felé, hanem ide, a mi hazánk szívébe torkollanak, addig hiába szakítanak el maguk országrészeket a mi hazánk testéből. Amit a Természet egységes és összefüggő területnek alkotott meg, azt nem lehet békeszerződések papírra írt rendelkezéseivel szétszaggatni."

1936-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték, ám 1937-ben meghalt (Mátraházán) az Ősi küldött trilógia befejezése előtt.

 


2012. 03. 10.

Március 15. - Nemesen magyar és istenien örök

Március van. Tavaszodik a világ. Erre lehet alapozni, mint a szentek segítségére. Rügyek fakadnak, életek indulnak, ahogy az Isten Fia élete is. Csendben.
Március 15. a nemzetté érésünk napja, nemzeti ünnep. Tisztelettel mondhatjuk, hogy Attila, Szent István és Szent László népe itt vagyunk a Kárpát-medencében, még akkor is, ha az országhatárokat már kétszer átvitték a fejünk felett. Itt vagyunk a Kárpátok övezte tájakon, annak minden kis szögletében, ahol az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szelleme végigsöpört Bánát, Délvidék, Dunántúl, Felvidék, Kárpátalja, Partium és Erdély településein. Jelen vannak férfiak és asszonyok az erő divatja öltözetben, hogy tisztelegjünk a hősök és áldozatok előtt. Itt vagyunk, hogy mindegyre lelket kérjünk Istentől a küzdő erőnek.
Az emlékezők lelkén mindig átsuhan a pesti március 15-től az aradi október 6-ig terjedő szívet, lelket, testet hol betöltő, hol eltipró másfél év, és 1867-ig tartó elnyomás. A Kökös-i hídnál, a Nyerges-tetőn, Fehéregyházán, Világosnál vagy Aradnál, ha nem is beszélne senki, csak vigyázállásban hallgatjuk a Himnusz dallamát, azzal is gazdagodunk, mert észleljük a föld leheletét, a fák susogását, az emlékjelek néma intését, a szabadságharc ősi szellemét. Ismert és ismeretlen vértanúkra emlékezünk, életáldozatuk előtt meghatódva tisztelgünk, hogy szívünk-lelkünk feltöltsük isteni és emberi erényekkel.
A szabadságharcban vértanú és hitvalló nemzet lettünk. kezdve Szent Gellért, Bőd, Beneta, Beszteréd püspököktől napjainkig. A magyar ember lelkülete a vértanúságra épül, mert akit és amit megszeret, azért kész életét is adni. 
Népünk ezer évvel ezelőtt, itt a Kárpát-medencében Isten gyermeke lett, ízig-vérig itt vált kereszténnyé. Az Egyház által itt kaptunk égi és földi koronát. E földön, ahol Isten kegyelme lett osztályrészünk, mindegyre tapasztaljuk Gondviselőnk szeretetét. E szülőföld számunkra az a hely, ahol Isten szeretete érleli bennünk a lélekújulást, hogy gyarapítsuk a kultúrát, civilizációt és szolgáljuk a haladást. Krisztus szeretetének mindennapos átélése szívünkben oltja a hazaszeretetet, a szabadság lelkületét és a vértanúk tiszteletét.
Március 15-én hősi halottainkra is emlékezünk, mert az igazért és jobbért küzdő embernek erkölcsi tartása van. A vértanú valamely eszméért adja életét, így nemesíti meg halála a jellemét. Az eszmék, az ideálok közt, amelyért életét adja valaki, a legnyobb az Isten. A tizenhárom aradi vértanú búcsúlevele is erről tanúskodik. Részben bíztak a győztes belátásában és nagylelkűségében, de leginkább Isten jutalmazó és örök életet adó szeretetében.  
Szent IX. Lajos francia királynak valahányszor Poissyba vezetett útja, mindig betért abba a templomba, ahol megkeresztelték és hosszan imádkozott. Egy alkalommal valaki azt találta mondani, hogy miért nem a párizsi Notre Dame-ban imádkozik a király, mert az előkelőbb. Lajos röviden így válaszolt: Ott csak földi koronát kaptam, itt viszont örök koronát.
Március 15. számunkra a szülőföld-, a hazaszeretet napja. Akkor tudjuk jól szeretni a szülőföldet, a földi hazát, ha az örök hazát még jobban szeretjük. Aki megéli istengyermekségét, aki gerinces keresztény, aki gerinces magyar, az jó hazafi is. Az ilyen kitartóan dolgozik honfitársaiért, még ha áldozatba kerül is, mert hisz az örökkévalóságban. 
Minden korban és minden helyen a földi haza szeretetének kifejezője és fokmérője az örök haza szeretete.  
Kérjük a jó Istent, segítsen bennünket, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig igaz értékekért dolgozzunk. Tegyünk valamit naponta a magyar örökséghez,  dolgozzunk nemzetünk felemelkedésén. Rövid, de nagyra hívatott életünket gazdagítsuk azzal, ami nemesen magyar és istenien örök.

2012. 03. 09.

Recept a bűn legyőzésére – 2012.

Recept a bűn legyőzésére – 2012.

Lelki Környezetvédelmi Minisztérium: Római Katolikus Egyház

Kirendeltség: Saját Plébániád

Rendelőintézet: Római Katolikus templom

Szakrendelés: 2012. Hamvazószerdától Húsvétig.

A beteg neve: Botorkáló Keresztény 

Diagnózis:   Lucifer-vírussal fertőzött emberi természet,
                                amelyben ösztönös erők törekednek hatalomra jutni,
                    és a környezetében felgyülemlett sokféle bűn.

Állapota: Nagyon veszélyeztetett

            Gyógymód: Az 1-3.-ig nagyon fontos, a többi immun-erősítő:

1) Kiengesztelődés szentsége (gyónás) szükség szerint, havonta …............….1x  
                                        
2) Ima naponta ……………………………………………...…….…..............…3x

3) Szentmise + áldozás  vasárnap és ünnepnap…………..…....…..…...........…1x

4) Szentírásolvasás naponta………………………..…..….……........................ 15 perc

5) Hitelmélyítés: Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK), Zsinati Könyv, A II. Vatikáni zsinat tanítása, keresztény sajtó naponta ……………...................................................1x

6)  Önmegtagadás: alamizsna, beteggondozás és látogatás, böjt vagy bűnbánati nap legalább hetente…………...……..……….….......................................................................1x

7) Lelkivezetés havonta………..……………………….…… ..…..…….............1x

8) Kapcsolat éltető keresztény közösségekkel hetente…...........………………1x

9) Csendes időszak: különösen adventben és nagyböjtben.

Ha a fentieket betartod, akkor boldog leszel és őrökké fogsz élni.


Kelt, Jeruzsálemben 33. Húsvétvasárnapján


                                                                  P. H. = INRI

               Testi-lelki főorvos:                                                             Gyakornokok:

           Dr. Názáreti Jézus Krisztus                                               Plébános, segédlelkész
                                                                                                                                                      ©Darvas-Kozma József

1848. március 15.

Az 1848-as események hírét április 4-én hozták el Csíkba. A csíksomlyói diákok Szeredától Pálfalváig a kétfejű sasos táblákat „elröpítették.” Április 18-án a székgyűlés üdvözölte az uniót. Gál Sándor miniszteri biztos Csíkot a magyar haza védelmére szólította fel. A somlyói diákok mind felcsaptak honvédnek. Az iskola kapui három évre bezárultak. Az erdélyi magyarság a székelyek segítségét kérte. Értük az agyagfalvi nemzetgyűlés kiállt (okt.16-18).
Gál Sándor 1849. január 21-én Csíkszeredába jött és január 28-ra három csíki (76, 77, 78. számú) honvédzászlóaljat szervezett. Csík ekkor lépett be a polgárháborúba. Sepsiszentgyörgyről a Barcaságon át a Vízaknánál várakozó Bemhez siettek. Vele voltak Szebennél, Brassónál, a Piski-hídnál, és április 16-án szuronyt szegezve megverik Szörénybalázsnál (Vajszlovánál) az ellenséget.
E hősiességet Petőfi örökítette meg A székelyek című versében. Hírneves versét bevezető szöveggel küldte meg a debreceni Közlönynek: „Annak lehet fogalma a székely vitézségről, aki maga látja. … De a székely csak egy feltétel alatt ily vitéz: ha vezére még vitézebb, mint ő, ezért szükséges, hogy Bem legyen a vezérük.”
A Nyerges-tetői csata után (1849. aug. 1.) a csíkszeredai törvényszék Veres Ignác somlyói házfőnököt halálra, Sebestyén Gábor szeredai plébánost és még tíz papot kötél általi halálra ítélt. Wohlgemuth erdélyi kormányzó a halálos ítéletet 10 évi várfogságra változtatta. Sebestyén Gábor plébános nyolc évi várfogság után szabadult.
Emlékük legyen áldott!