LÉGY KÉSZEN! - 32.A. - 2026.11.08.

 A szigorú trappista szerzetesekről azt tartják, hogy ezzel a köszöntéssel üdvözlik egymást: Memento mori! – Gondolj a halálra! A hagyomány szerint egyetlen nap kivételt jelent: húsvétvasárnap. Ekkor reggel tavaszi kankalint szednek a kertben, amelyet égi kulcsvirágnak is neveznek, majd egymásnak nyújtják e szavakkal: Memento vivere! – Gondolj az életre! Gondolj Jézus Krisztusra, aki feltámadt, és meghívott bennünket az örök életre. Megígérte, hogy dicsőségben visszatér, és megítéli a világot. Az Úr érkezésére tudatosan kell készülnünk. Ennek a készületnek része a mai vasárnapi szentmisénk is. Most bánjuk meg bűneinket, és adjuk át életünket Krisztusnak! 

Krisztusban kedves Testvéreim!

A kolostorok ősi rendje, hogy a napot a hajnali órákban Isten dicsőítésével kezdik. Ezáltal egész napjuk tartalmasabbá és összeszedettebbé válik, hiszen a reggeli imádság célt és irányt ad a napnak. A csendes együttlétben áttekintik napi teendőiket, és kérik Istent, hogy kísérje és segítse őket.

Az Úrral töltött idő tisztánlátást ad, és segít rendet teremteni életünkben. Enélkül nem képzelhető el az igazi bölcsesség. Ha napunkat Istennel kezdjük, ő munkánk végzésében is mellettünk lesz. A bölcs ember ezt felismeri.

1. Aki korán kel, megtalálja a bölcsességet. (Bölcs 6,13–17)

A bölcsesség kereséséről és megtalálásáról szól az ószövetségi Szentírás egyik legkésőbb keletkezett könyve. A bölcsesség első foka annak felismerése, hogy a teremtett világ szépségéből és rendjéből megismerhető a Teremtő nagysága és hatalma. Teremtő nélkül nincs teremtés. Aki szemléli a természetet, és elgondolkodik annak szépségén és rendjén, közelebb kerül Istenhez. Ahogyan Vörösmarty Mihály írta: „A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél: Benne az Istennek képe leírva vagyon.” (1842)

A teremtett világban azért találhatjuk meg Istent, mert általa is kinyilatkoztatja önmagát. Ő kezdeményezte a velünk való kapcsolatot: mellénk állt, sőt, előbb hívott bennünket.

A bölcsesség eleven és derűs istenkapcsolat. Magában hordozza a krisztusi erények vonásait: az önzetlenséget, a hűséget, az erélyt és a szelídséget. Az Ószövetség több helyen megszemélyesíti a bölcsességet, s ezzel előkészíti Isten megtestesült Bölcsességének, Jézus Krisztusnak a felismerését.

Az Újszövetség Jézus Krisztusban látja Isten megtestesült Bölcsességét, aki közénk jött. Nekünk csak be kell fogadnunk őt, hogy már földi életünkben boldoggá tegyen bennünket. A kereső szív megnyugszik, mihelyt megtalálja Istent. Az Isten akarata szerint berendezett élet: ez a mi igazi bölcsességünk.

2. A Krisztusból forrásozó, kegyelem táplálta hitet őriznünk kell. (Mt 25,1–13)

Jézus korának lakodalmi szokásaiból kiindulva mondta el a tíz szűzről szóló példabeszédét. A menyasszonyt atyja házából a vőlegény házába kísérték. A lakodalmi menet este indult útnak, a menyasszony kísérői pedig égő lámpásokat vittek magukkal. Mivel a vőlegény érkezésének időpontját nem lehetett előre tudni, komolyan fel kellett készülniük: tartalék olajat is kellett vinniük. Aki előrelátó volt, azt nem érte váratlanul a vőlegény késlekedése. Amikor megérkezett, megkezdődhetett a menyegzői ünnepség, majd bezárták a kapukat, hogy senki se zavarja az ünneplők örömét. A menyegző képe Jézus hallgatósága számára jól érthető, meghitt kifejezésmód volt, amely kettős tanítást hordozott.

– A példabeszéd elsőként Jézus Krisztus és Izrael kapcsolatát világítja meg. Az ószövetségi nép kapta elsőként a meghívást, hogy Isten áldása rajta keresztül áradjon ki az egész emberiségre. Izrael küldetése a menyasszony kísérőinek feladatához hasonlítható: a menyasszony szolgálatára vannak, és a vőlegény érkezését várják, hogy vele együtt részt vehessenek a menyegzői ünnepen.

Jézus, a megígért Messiás, eljött. Keresztelő János is tanúságot tett róla, mégis sokan készületlenül fogadták, mert beleragadtak a megszokott vallási gyakorlatokba. Izrael vezetői között is sokan voltak, akik nem keresték Isten bölcsességét, nem ápolták kellőképpen a szövetséget, ezért Jézus tanításából és csodatetteiből sem ismerték fel, hogy ő a Messiás. Látszólag ők is várakoztak, de hiányzott belőlük az a nyitott és élő hit, amely által felismerhették volna Jézusban a Megváltót.

A vezetők is meghívást kaptak Isten országába, mégis jobban ragaszkodtak saját elképzeléseikhez, előítéleteikhez és kiváltságaikhoz, mint Isten akaratához. Így saját magukat zárták ki az újszövetségi lakomából. Igaza van Szent Bernátnak: „Nincs biztonságban annak a jósága, aki nem akar jobbá válni. Amelyik pillanatban nem akarsz jobb lenni, megszűntél jó lenni. A világ minden kívánságával elenyészik egyszer, téged azonban előbb utadra tesz.”

– A példabeszéd második üzenete a földön zarándokló Egyháznak, vagyis mindannyiunknak, a meghívottaknak szól. A vőlegény Krisztus, menyasszonya az Egyház. A várakozás földi életünket jelképezi, a lakoma pedig az üdvözültek boldog együttlétét Isten országában.

Mivel Krisztus második eljövetelének időpontját nem ismerjük, az Egyház minden tagjának fel kell készülnie az ő érkezésére. Az öt okos szűz azokat jelképezi, akik Isten akarata szerint rendezték be életüket. Hittel és jótettekkel várták Krisztus érkezését.

Előrelátók: lámpásaik mellett korsójukban tartalék olajat is visznek. Állandó készenlétüket nem a számítgatás, hanem a szeretet motiválja. Várakozás közben ők is el-elszunnyadnak, de alapvető magatartásuknak, készenlétüknek köszönhetően a vőlegény érkezésekor azonnal rendbe tudják hozni lámpásaikat. Egyet azonban nem tehetnek: a döntő pillanatban nem adhatják kölcsön saját készenlétüket, vagyis azt az imádságos életet és azokat a jótetteket, amelyekkel Isten előtt megállhatnak.

A balgákból hiányzik a fegyelmezettség és a bölcs előrelátás. Készületlenségüket az utolsó pillanatban megnyilvánuló kapkodásuk igazolja. Sorsuk végzetes, mert a felkészülést és a készenlétet már nem lehet az utolsó pillanatban pótolni.

A keresztény ember ismeri az örömhírt. Ezért úgy éljen, hogy ha az Úr megszólítja, ne érje váratlanul: legyen készen! A népi mondás szerint: a fa arra dől, amerre irányítják. Életünk irányát is tudatosan kell megválasztanunk. Aki Krisztus közösségében az örök életre készül, az részesül a Messiás dicsőségében.

3. Az elhunytak sorsáról nem vagyunk tájékozatlanok. (1Tessz 4,13–14)

Amikor Timóteus beszámolt Szent Pálnak a tesszaloniki hívek kérdéseiről és aggodalmairól, az apostol levélben válaszolt nekik. Többek között arra is kitért, hogyan részesülnek az elhunytak Krisztus dicsőséges eljövetelében (parúzia), amikor földi testük már visszatért a porba. A pogány környezet reménytelensége ránehezedett a gyászoló hívekre. Ezért foglalkoztatta őket a kérdés: mi lesz elhunyt szeretteik sorsa?

Pál apostol kijelenti, hogy az elhunyt keresztények feltámadását Krisztus feltámadása teszi lehetővé. Ahogyan a vőlegény érkezésekor mindenki megmozdult, úgy történik majd a világ végén is. Az örökkévalóság szempontjából nem az a döntő, hogy megérjük-e Krisztus második, dicsőséges eljövetelét. A végső célt kell szem előtt tartanunk: Isten azokat is feltámasztja, akik Jézusban hunytak el. Oltódjunk egészen Krisztusba, hogy a halál utáni feltámadásban örökre vele lehessünk!

Titusz római császárról egy régi történet azt beszéli, hogy volt egy szelídített szarvasa. Az állat mindennap a császári kertben kapta meg eleségét, és szabadon mozoghatott. Hogy egyetlen vadász se vethessen szemet a szép állatra, a császár színes szalagot köttetett a nyaka köré, ezzel a felirattal: „Noli me tangere, Caesaris sum!” – Ne nyúlj hozzám, a császáré vagyok!

Szüleink és keresztszüleink a keresztségben a világmindenség Urának, Jézus Krisztusnak ajánlottak bennünket. A kereszt jelével jelölték meg homlokunkat, és a keresztség szentségi pecsétjét kaptuk lelkünkbe. Szent Pál szeretettel és határozottan figyelmeztet bennünket: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,19–20).

A keresztség óta Krisztushoz tartozunk. Ezért sem a gonosz lélek kísértései, sem a halál nem szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől, ha hűségesek maradunk hozzá. A gonosz minden kísértésére és a halál fenyegetésére bátran válaszolhatunk: Ne nyúlj hozzám, mert Krisztushoz tartozom! Ámen.