Hozz reá víg esztendőt!

Nemzeti imánk kérése szerint víg is lehet az új esztendő, de boldog is, ahogyan egymásnak kívánjuk. A szilveszterező fiatalok különös vígsággal kezdték az újévet, a felnőttek meghitt jókedvvel, a szép kort megértek csendben és imádkozva. Voltak, akik a pezsgős poharak visszafogott csengése mellett mondtak egyszerű fohászt: Adjon Isten boldog új esztendőt! vagy Adjon Isten jó esztendőt! Ez is szent idő, mert Istennel fejeztük be a letűnőt, és Ővele kezdtük el az érkezőt. Azóta is az élő Istennel fennálló szeretetet sugározzuk családjainkra. Azért imádkoztam és mutattam be az újévi első szentmisémet, hogy mindnyájunk szívében rakjon fészket a boldogság. Az idő Krisztusnak dolgozik. És Ő megáldja mindazokat, akik igazságban és szeretetben törekszenek a közösségre családban és a társadalomban, mert óhaja ez: "Legyenek mindnyájan egy!" (Jn 17,21) Mi ne pártoskodással, hanem Istennel és egymással közösen próbáljuk boldog esztendővé tenni 2013-at. Január 18–25 között imádkozunk, hogy  a Krisztus szeretete fűzzön össze minket.

Az újévben éljünk az igazság (Jézus) szerint. Legyünk józanok legalább annyira, mint a részeg ember. Mert a részeg, még ha tántorog is, még annyira józan, hogy nem önmagába kapaszkodik, hanem a kerítésbe, az oszlopba vagy a barátjába.

Nem kapaszkodhatunk önmagunkba, mert önmegváltás nincs! Mindenféle szédelgéseink ellenére, Kölcsey Himnuszával kapaszkodjunk Istenbe, és kérjük áldását az újévre, hogy ne kelljen tovább bűnhődni a jövendőt.  És tartsuk tiszteletbe a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 15.151/1939 III. ü. o. számú, a himnusz egységes előadása tárgyában kiadott rendelkezését, mely szerint, hangszeres és zenekíséretes előadásnál mind az előjáték, mind az utójáték kötelező. A himnuszt Kölcsey Ferenc eredeti szövegével kell énekelni; a könnyebb énekelhetőség kedvéért mindazonáltal az eredeti „hozz rá víg esztendőt” szöveg helyett „hozz reá víg esztendőt” énekelendő (GyÉL, Kv 1892-1942. sz.). 

Kapaszkodjunk és kezdjük így: Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel...

Mese a kődarabről

Egy magaslaton, az országút fölött, ott, ahol a kert kerítése végződött hevert egy kődarab, fákkal, mohával, virágokkal és fűvel volt körül véve. Egy alkalommal, mikor lent a nagy országúton egy csomó követ pillantott meg, szeretett volna hozzájuk menni és így szólt magában: mi örömem telik nekem ezekben a rövid életű, elkényeztetett virágokban és füvekben! Szeretnék, testvéreim a kövek között élni. 

Legurult az országútra azokhoz, akiket testvéreinek és rokonainak mondott. De itt nehéz szekerek kezdték nyomni és kemény csizmák tiporták. Ha időközben sikerült is kissé fölemelkednie és arról álmodozott, hogy szabadabban lélegezzen, tapadó sár borította el. Szomorúan nézett fel előbbi helyére és most, lentről valóságos paradicsomnak látta azt a helyet.

**

Így szokott ez történni azokkal, akik elhagyják hivatásukat, életterüket és az örök szomorúsággal telt tömegek szenvedélyeibe merülnek el.

Állati hízelgés és emberi szeretet

II. Alfonz (1448-1495) szicíliai-nápolyi király - Aragóniai Beatrix magyar királyné bátyja és I. Mátyás, valamint II. Ulászló magyar királyok sógora. - Szicíliából hajózva enni adott a hajót körülrepdeső madaraknak, melyek a kapott élelemmel tovább repültek. Erre a király a következő megjegyzést tette: 

"Íme ilyenek az én udvarlóim, ha szükségük van rám, eljönnek, ha nyertek tőlem hivatalt, vagy ajándékot, elrepülnek és vissza sem térnek addig, míg ismét nincs szükségük rám."

**

A lelkek megkülönböztetésének birtokában mondta ezt, Alfonz király. És te meg tudod-e különböztetni az állati hízelgést és az emberi szeretetet? Legalább ma próbáld meg.

 

Az öregember és a halál

Egy öregember az erdőn fát szedegetett. A hátára vett kötegfa terhe alatt vánszorgott, majd összeroskadt. Oh, kegyetlen halál – sóhajtott fel az öreg –, szabadíts meg terheimtől. Alig hogy kinyögte ezeket a szavakat, már is ott termett a halál. 

- Eljöttem, - úgymond – kívánságodra, mivel lehetek szolgálatodra?

Meggondolta magát ekkor az öreg és így szólt: 

- Köszönöm, hogy nem hagytál magamra, uram… ezt a fát add fel a hátamra, mert még sok tennivalóm van.

**

Igaza van Kamondy Lászlónak: “Kócos kobakokban is születhetnek “jól fésült” gondolatok.”

Virága van tavasznak, télnek...

Sokakat nyugdíjas- vagy öregkorukban az bánt, hogy életüknek már nincsen célja és rendeltetése. Pedig van foglalkozás minden életkor, minden évtized számára. Időskorban is átélhet az ember olyan szellemi és teremtő aktusokat, amelyek az élet teljességére emlékeztetnek.

Nagy tudományos felfedezések, világraszóló művészi alkotások, a bölcsesség nagy revelációi nemcsak nincsenek az öregkortól megtagadva, de gyakran számára vannak fenntartva.

- Haydn a „Teremtés” c. oratóriumát 67 éves korában komponálta.

- Wagner a Parsifalt 69 esztendős korában.

- Franz Hals legszebb képeit 60. éve után festette.

- Michelangelo legszebb vásznait 60-80 éves kora között készítette.

- Goya, aki 30 éves korában vette először kezébe az ecsetet 72 éves volt, amikor legszebb képeit festette.

- Tizián 90 évesen lankadatlanul dolgozott.

- Archimedész 75 éves korában találta fel a gyújtólencsét.

- Plátón 80 éves korában írta legszebb dialógusait.

- Ma a remegő kezű falusiak nem festenek, nem zenélnek, legfeljebb csak énekelnek és ismerkednek a laptoppal. Bizonyára valamit kisütnek (tán hamarabb a biztosítékot). Bár a rontás nem rántás, de az is valami. Mégha étlenek is, de nem tétlenek...

Kései zászlóhajtás P. Takács Gábor előtt

A történelem fintora, hogy egy-egy igazi nagyságot az utókor elfelejt. Ez a korok amnéziája, tudatkiesése. Ez abban nyílvánul meg, hogy az igazi szereplőket elfelejti és az utánuk jövőket helyezi előre. Így tettek Jegenyei András Ferenc (1619-1684) csíksomlyói kusztosszal, aki a Czeglédy István kassai református prédikátor meghurcoltatásakor az erdélyi katolikus papságnak Csíkszeredában 1670. nov. 22-én elkészített beadványával, melyben Czeglédy prédikátor szabadon bocsátását kérték, Rotthal János törvényszéki elnökhöz címzett levelével, és Damokosnak a kongregáció bíborosához írt üzenetével Jegenyei kusztosz Bécsbe ment. A státus urak pedig az Erdélyben működő jezsuitákon keresztül próbáltak hatni a Habsburg uralkodóra. Jegenyei küldetése sikerrel járt, amint 1671. február 20-án jelentette is Pozsonyból: „Jó hírt viszek, a prédikátor már kiszabadult a fogságból.” A 20. században a ferencesek tévesen ezt már Kájoni Jánosnak tulajdonították.

Hasonló sors jutott P. Takács Albert Gábor csíksomlyói ferences házfőnöknek is. P. Takács Budapesten született 1896. dec. 19-én. A ferences rendbe lépett 1912. szept. 30-án. Egyszerű fogadalmat 1913. okt. 1-jén, az örök fogadalmat 1917. április 29-én tett. Pappászentelték 1919. dec. 22-én. 1927-ben lett csíksomlyói házfőnök. A történelmi idő úgy hozta, hogy népi kultúránk védelmét felvállalta a Csíkszeredában működő Szociális Testvérek Társulatának egyik vezetőjével, Stettner Andrea testvérrel és a kolozsvári Katolikus Nőszövetséget képviselő Zakariás Flóra nővérrel. 1930-ban eltervezték az Ezer Székely Leány Napja rendezvény szervezését, amelyre 1931. június 7-én került sor az első alkalommal, hosszú hónapokig tartó előkészület után. Célja a székely népviselet, néptánc és népzene megőrzése. Ennek jelmondata: Hitében erős, erkölcsében tiszta, önazonosságában szilárd ifjúság nevelése.

A hagyományőrző találkozóra 42 településről jöttek el Csíkszeredába. 1932-ben a mozgalomba  új emberek  kapcsolódtak be, úgymind Domokos Pál Péter gimnáziumi tanár, aki a konferanszié szerepét vállalta és P. Lukács Manszvét ofm szónok. 1935-ben megtartott ötödik találkozó után a román hatóság betiltotta. Újraéledése 1940. október elején volt, amikor Csíkszeredába látogatott vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó. 
Az emberek hamar felejtenek, így történhetett meg, hogy az Ezer Székely Leány Napja rendezvény kezdeti szervezőjének Domokos Pál Pétert tekintik, mondják tévesen. Az igazi szervezőt, P. Takács A. Gábor ferences atyát, a rendezvény egyik lelkes kezdeményezőjét, szervezőjét a történelem szele Amerikába sodorta. Az Egyesült Államokban halt meg 1974. január 1-jén. E sorokkal szeretnék zászlót hajtani emléke előtt, remélve, hogy kortársaink kijavítják nagy tévedésüket.

---