2014. 02. 27.

A botrány pedig öl



Aki nem következetes keresztény, az botrányt okoz, a botrány pedig öl – fejtette ki csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa
Február 27-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a pápa kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Aki részesül ebben a szentségben, az kinyilvánítja, hogy keresztény akar lenni – hangsúlyozta a Szentatya. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy tanúságot teszünk Jézus Krisztusról. A keresztény olyan személy, aki keresztényként gondolkozik, keresztényként érez, és keresztényként cselekszik. Ez egy következetes keresztény élet. Valaki mondhatja azt is, hogy hisz, de ha egy is hiányzik ezek közül a dolgok közül, akkor nem keresztény az illető. Van valami, ami nincs rendjén, egy bizonyos következetlenség áll fenn. A keresztények, akik rendszeresen nem következetesen élnek, nagyon rosszat tesznek.

A pápa utalt az első olvasmány szavaira (Jak 5,1-6): hallottuk Szent Jakab apostol mit mond néhány nem következetes embernek, akik azzal dicsekedtek, hogy keresztények, de kizsákmányolták alkalmazottaikat: „Íme, a munkások bére, akik mezőiteket learatták, s amelyet ti megdézsmáltatok, felkiáltott, és az aratók kiáltása eljutott a Seregek Urának fülébe”. Az Úr erőteljes szavakat használ. Ha valaki ezt hallja, azt gondolja: ezt egy kommunista mondta. Nem, ezt Jakab apostol mondta! Ez az Úr Szava. Amikor nincs keresztény következetesség és e szerint a következetlenség szerint élünk, botrányt okozunk. A keresztények, akik nem következetesek, botrányt okoznak.

Jézus erőteljesen felemeli szavát a botrány okozói ellen: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe vetnék” (Mk 9,41-50). Egy következetlen keresztény nagyon rosszat tesz, a botrány pedig megöl. Hányszor hallottuk: de atyám, én hiszek Istenben, de nem hiszek az egyházban, mert ti keresztények mást mondotok és mást tesztek. Vagy például: én hiszek Istenben, de bennetek nem. Mindez a következetlenség miatt van így – mondta a pápa, majd így folytatta:

Ha te például, találkozol egy ateistával, aki azt mondja, hogy nem hisz Istenben, te felolvashatsz neki egy egész könyvtárat, amely arról szól, hogy Isten létezik és be is bizonyíthatod, hogy Isten létezik, az ateistának attól még nem lesz hite. De ha te ez előtt az ateista előtt tanúságot teszel következetes keresztény életedről, akkor valami elkezd majd működni szívében. Éppen a te tanúságtételed következtében lép fel majd nála az a kereső nyugtalanság, amely a Szentlélek működéséhez vezet. Ezt a kegyelmet mindnyájunknak, az egész egyháznak kérnie kell: „Urunk, add, hogy következetesek legyünk”. Imádkozzunk tehát, mert ahhoz, hogy következetes keresztény életet élhessünk, imára van szükség.

A keresztény következetesség Isten ajándéka, amit kérnünk kell: Uram, add, hogy következetes legyek. Uram, add, hogy soha ne botránkoztassak meg senkit, hogy olyan személy legyek, aki keresztényként gondolkozik, keresztényként érez, keresztényként cselekszik. Amikor gyöngeségünk miatt elbukunk, kérjünk bocsánatot: Mindnyájan bűnösek vagyunk, mindnyájan, de mindnyájunknak meg van az a képessége, hogy bocsánatot kérjen.

És Isten soha nem fárad bele, hogy megbocsásson! Legyünk alázatosak és kérjünk bocsánatot: Uram, nem voltam következetes, bocsáss meg! Haladjunk előre az életben keresztény következetességgel, annak a tanúságtételével, aki hisz Jézus Krisztusban, aki tudja, hogy bűnös, de akinek van bátorsága, hogy bocsánatot kérjen, amikor téved, és aki nagyon fél attól, hogy botrányt okozzon. Az Úr adja meg mindnyájunknak ezt a kegyelmet!

(vm) VR


Válságország



Válságország. Ezt produkálta Románia. Válság, súlyos zavar, nehéz helyzet, melynek kimenetele jó is, rossz is lehet. Az ország vezetősége a gazdasági válság nyomán sok munkanélküli és elszegényedett embert kreált. A diktatúrában kifejlesztett és továbbélő nemzetimádat kultiválása hitbeli válsághoz vezetett. Ma a keresztény szeretet helyett a nemzeti- és felekezeti elfogultság dominál. A virágzó korrupció és felemás igazságszolgáltatás, a pártoskodás és széthúzás pedig erkölcsi válságot idézett elő. Ezt tetőzte a kormányválság, melyet önös érdekek hajszolásával és pártos csatározással teremtettek. A züllesztéssel ma válságország lettünk. 
Hogy ilyen állapotba ne kerüljünk, hallgassunk az Úr szavára: „Senki két úrnak nem szolgálhat… Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24-34) Jézus azt ígérte, hogy aki Isten országát építi, és azon van, hogy igaz és jó ember váljék belőle, annak a többit hozzáadja Isten. Mit jelent ez? Aki igaz ember akar lenni, annak dolgoznia kell becsületesen, legjobb tudása szerint a közért, a családjáért, önmaga fenntartásáért. Isten akarata: dolgozni becsületesen, és nem kell csalni, lopni, fösvénynek lenni, mástól elirigyelni a kenyeret. Ugyanakkor bízni kell az Úrban, hogy a becsületes, szorgalmas embert nem hagyja el, és a bajokban sem kell kétségbeesni, rágódni, mert van Gondviselés. A gondviselő dicséretét zengik az ég madarai és hirdetik a mezők virágai is. Isten Atyánk, akinek szíve van, és az irántunk való szeretete az anyai szívnél is végtelenül gyengédebb (Iz 49, 14-15). A bűnöst is szereti és sajnálja, mert tudja, mit veszít azzal, hogy megmarad bűnében. Elveszíti a földi élet igazi élvezetét és az Istennel való örök egyesülést a szeretetben. Istennek szíve van, ezért tőlünk is szeretetet vár, nem parancs teljesítést. Azt akarja, hogy szeressük őt és szeressük egymást. Mivel egyedül ő ismeri szívünket, az ő napja derít majd fényt az emberi szívek rejtekeire. Tőle fogjuk megtudni, hogy kik-mik vagyunk igazában. Minden jó cselekedet, buzgóság ellenére se ítélkezzünk (1Kor 4,1-5). Inkább dolgozzunk hűségben, keresve Isten országát és annak igazságát, s a többi szükségeset mind megkapjuk tőle. Akkor a pénzből, nem csinálunk bálványt, és úgy használjuk, ahogyan kedves Isten előtt. A pénztért dolgozunk, de Isten nagyobb a pénznél, ezért vasárnapi munkaszünetet tartunk. A szeretet is nagyobb, ezért ne szerezzünk pénzt mások megkárosításával. Az egészség is nagyobb, ezért ne hajszoljuk agyon magunk, se családtagjaink. A családi élet szépsége, békéje is nagyobb a pénznél, ezért ne boruljon fel a család. A gyermekek nevelése is nagyobb a pénznél, az erre szükséges időt ne “fusizd” át. Ha pénzed van, ne pazarolj, de élj szép családi életet. Szolgáld az embereket, tiszteld minden ember jogát, mert életed ott van Isten tenyerén. S ekkor jóra fordul a zavart állapot, megszűnik a válságország.

“Ne aggódjatok életetek miatt.” Mt 6,25
dkj

Esély vagy veszély Bukarestben?

Traian Băsescu államelnök szerdán bejelentette, aláírta a lemondásukat benyújtó liberális miniszterek helyére az ideiglenes minisztereket kinevező dekrétumokat.
Az államelnök hangsúlyozta, jelen pillanatban a kormánynak 9 ideiglenes minisztere van a 17-ből, ami „instabil kormányt” jelent.
„Reménykedem abban, hogy a kormányfő tervei bejönnek, azaz legkésőbb jövő kedden a parlament bizalmat szavaz az új kormánynak, mivel Romániának törvényes kormányra van szüksége, amelyet szilárd parlamenti többség támogat” – mondta még Traian Băsescu.

Victor Pontának most épp megbízható szövetségesre van szüksége a kormányzás végett, így előkotorták az RMDSZ-szel  2012-ben kötött szerződést, melyet akkor nem tartottak be. Most viszont szövetségesre van szükségük és ajánlatokkal jönnek.

Kelemen Hunor közlése szerint az RMDSZ három nagy kérdéscsomaggal ülne a tárgyalóasztalhoz.
A kisebbségi jogok területén, 
a gazdasági és szociális ügyek területén, valamint 
az infrastrukturális beruházások területén próbálná érvényesíteni céljait.

A szombatra összehívott RMDSZ kisparlamentje (Szövetségi Képviselők Tanácsa – SZKT) „mandátumot adhat a tárgyalásokra, s majd később megerősítheti vagy elvetheti a tárgyalások eredményeit" – jelentette ki az elnök.


erdély.ma

2014. 02. 26.

RMDSZ közlemény


Forrás: rmdsz.ro
„A Szociáldemokrata Uniónak (USD) nagyon vékony többsége van, két-három szavazat csupán, egyértelmű tehát, hogy egy nyugodt többséghez, egy stabil kormányhoz, szükségük lesz az RMDSZ-re.

Emellett, ha megnézzük az ellenzék oldalát azt látjuk, hogy szét vannak darabolódva, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) egyáltalán nem tárgyal egymással, ott nem lehetne építő jellegű többséget kialakítani” – nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Hozzátette, ha azt szeretnénk, hogy Romániának egy jobb kormánya legyen, és a következő hónapok ne csússzanak el újabb instabilitás felé, amelyet az ország gazdaságilag is megérezne, le kell ülnünk tárgyalni. „Erre valószínűleg hamarosan sor kerül, hiszen az USD a jövő héten, kedden, már véglegesíteni akarja az egyeztetéseket” – magyarázta Borbély.

A Szövetség politikai alelnöke kifejtette: az RMDSZ előkészített egy prioritás-listát, amely elsősorban a kisebbségi jogokra, a nemzeti szimbólumok szabad használatára, az egészségügy, a Nép Ügyvédje esetében és az igazságszolgáltatás terén az anyanyelvhasználatra, a tanügyi törvényre, szociális kérdésekre, valamint az erdélyi infrastrukturális beruházások folytatására összpontosít. „Nyilván a parlamentből is támogathatnánk a kormányt, de az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a kormány asztalánál ülve, másként kezelik prioritásainkat. Van kormányzási tapasztalatunk, bizonyos feltételek mellett vállalhatjuk a kormányra lépést, és nyilván az ezzel járó miniszteri, államtitkári, valamint a területeken levő hivatali funkciók betöltését” – nyilatkozta a politikai alelnök.A döntéshozatalban önkormányzataink jövője is fontos szerepet játszik. A tavaly igencsak ínséges évük volt, sokat nélkülöztek, szeretnénk ha idén nagyobb költségvetésből tudnának gazdálkodni a szociális kérdések terén. Az utóbbi időben több diszkriminatív döntés is született, amely arra kényszerítette önkormányzatainkat, hogy állják bizonyos szociális költségek 25 százalékát. Ez a döntés teljesen megnyomorítja őket. Van tehát amin javítani” – nyomatékosította Borbély.

Hozzátette, a Szövetség annak az 50-60 peres ügynek is véget szeretne vetni amelyet Kovászna megye prefektusa kezdeményezett a helyi polgármesterekkel szemben, a székely zászló kitűzése miatt. „Amennyiben azt látjuk, hogy van politikai akarat a nemzeti szimbólumok szabad használatára, a kisebbségi jogok támogatására, az adótörvénykönyv módosítására – amely lehetővé teszi, hogy több adó maradjon a helyi önkormányzatoknál –, és más szociális kérdések megoldására, valószínű, hogy tudjuk majd támogatni az új kormányt. Ugyanakkor kérni fogjuk azt is, hogy a decentralizációs törvényt minél hamarabb szavazza meg a parlament. Ezekről a feltételekről a napokban fogunk tárgyalni” – hangsúlyozta Borbély.

RMDSZ közlemény

Mégsem lesz az ortodox egyházé a kovásznai Fenyő szálló?

Forrás: wikimapia.org
A kormánypártok vitája miatt nem ért célba az ortodoxoknak szánt háromszéki ajándékingatlan. A szenátus kedden leszavazta azt a decemberben elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, amely arról rendelkezett, hogy a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökség tulajdonába kerül a Kovászna városi Fenyő szálloda, illetve a honvédelmi minisztériumnak utalták volna Traian Băsescu államfő kedvenc háromszéki szálláshelyét a fürdővárosi állami protokollvillát.

A Szociálliberális szövetséget (USL) alkotó pártok több hete tartó vitájának folyományaként a liberális párti (PNL) szenátorok kedden minden olyan javaslatot leszavaztak, amelyet a szociáldemokraták (PSD) terjesztettek be, így nem emelkedett törvényerőre az a kormányrendelet, amely révén a kormány egy háromszéki hotellel ajándékozta volna meg az ortodox egyházat.

Klárik László háromszéki RMDSZ szenátor a Sláger Rádiónak elmondta: természetesen az RMDSZ politikusok is a törvény ellen szavaztak, mert méltánytalannak és etikátlannak tartják az ingatlancserét. Klárik László hozzátette: az ügyben a képviselőház a döntő fórum, de remélik ott egy „számunkra jobb politikai konstellációban” sikerül visszafordítani a rendeletet.Az ortodoxoknak szánt ajándék ingatlan egyébként nagy felháborodást keltett a háromszéki közvéleményben. A Kovászna városban lévő hatemeletes, több mint 9 millió lejes leltári értékű, 89 szobás szálloda ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkezik, eddig az állami protokollalap tulajdonában volt.

slagerradio.ro
erdely.ma

Szabad akaratából született...



Kétség nem fér hozzá, hogy érvényes péteri székéről való lemondása, abszurd minden találgatás e döntését illetően – az emeritus pápa nyílt levélben válaszolt a La Stampa olasz napilap kérdéseire, amelyek az olasz és a nemzetközi sajtóban megjelent értelmezések után merültek föl.

XVI. Benedek fölidézi 2013. február 11-ét, amikor bejelentette lemondását hivataláról. Kézzel írt levelében rövid, de velős válaszokat ad az elmúlt napokban elterjedt sajtóspekulációkat illetően. Döntése minden tekintetben érvényes volt, amely szabad akaratából született. Minden más értelmezés teljességgel abszurd – szögezi le az emeritus pápa. Azzal kapcsolatban, hogy miért tartotta meg a fehér ruha viseletét, így válaszol: ennek egyszerűen praktikus okai vannak. A lemondás pillanatában nem állt rendelkezésre másik öltözet. Egyébként pedig teljesen eltérő módon viseli fehér ruháját Ferenc pápához képest. Itt is csak alaptalan találgatásokról van szó – zárja levelét XVI. Benedek.


(gá) VR

Ez a nyilatkozat is jót tesz, hogy józanodni tudjanak a Nagyfigyelmeztetés "hírnökeit".

Az RMDSZ nem utasítja vissza a párbeszédet

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem utasítja vissza a párbeszédet az új román kormány megalakításáról, de eddig nem keresték meg a szervezetet – nyilatkozta Kelemen Hunor (képünkön), a szövetség elnöke szerda reggel az MTI-nek.
kelemen_hunor_0001_szh
Közlése szerint az RMDSZ három nagy kérdéscsomaggal ülne a tárgyalóasztalhoz. A kisebbségi jogok területén, a gazdasági és szociális ügyek területén, valamint az infrastrukturális beruházások területén próbálná érvényesíteni céljait.
Kelemen Hunor biztosnak mondta, hogy az RMDSZ kisparlamentjének (Szövetségi Képviselők Tanácsa – SZKT) szombatra összehívott ülésén nem születik döntés egy esetleges koalíciós megállapodásról.
„Az SZKT mandátumot adhat a tárgyalásokra, s majd később megerősítheti vagy elvetheti a tárgyalások eredményeit” – jelentette ki az elnök.
crin_antonescu_01A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyanakkor visszahívta minisztereit a román kormányból, és megvonta a bizalmat Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnöktől. A kormányból való kilépésről szóló döntést a PNL állandó tanácsa nagy többséggel hozta meg kedd esti ülésén – jelentette be Crin Antonescu pártelnök.

Antonescu (fotó) közölte, hogy a liberális miniszterek és államtitkárok szerdán hivatalosan is beadják lemondásukat. A párt Victor Ponta kormányfőt is felszólította a lemondásra, arra hivatkozva, hogy a 2012-es parlamenti választásokon a Szociálliberális Szövetség (USL) szerzett kétharmados támogatást, amely a liberálisok nélkül nem létezik többé.
Victor Ponta még a liberálisok várható döntése előtt kijelentette, hogy nem mond le, amíg politikai ellenfele, Traian Băsescu tölti be az elnöki tisztséget. A román alkotmány ugyanis tág mozgásteret biztosít az államfőnek arra, hogy kit bíz meg kormányalakítással, ezért a szociáldemokrata (PSD) pártelnök nem akar kockáztatni.
A Victor Ponta vezette szociáldemokraták, több kisebb párttal együtt, törékeny többséggel rendelkeznek a bukaresti parlamentben. A kormányfő azt is előre bejelentette, hogy szívesen meghívná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is a kormányba, nemcsak egy kényelmesebb parlamenti többség reményében, hanem azért is, hogy a magyar kisebbség „radikalizálódását” megelőzze.

Székelyhon.ro

Ugyanazok vagyunk-e, mint azelőtt?



London és York Lancaster között van a Mártírok dombja, egy hatalmas tér ahol tizenöt katolikus papot és számos laikust a protestánsok felakasztottak vagy felnégyeltek az angol katolikusok üldözése idején. A vértanúk emlékére - Ashton Memmorial - 1996-ban emlékkövet állítottak, amire Jézus szavait vésték: „Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?”  Ők azt felelték neki: „Meg tudunk.” (Mk 10,38-39) 
Lancasterben élt Chorley-i Roger Wrenno takács (1576-1616), aki John Thules (1568-1616) papot rejtegette, akit már háromszor bebörtönöztek és mindig akadt valaki, aki kiszabadította. A börtönben négy tolvajt megtérített, akiket ezért felakasztottak. John Thules atyát Wrenno ki akarta menekíteni éjnek idején Lancasterből. 

De hajnalban mindkettőjüket a város határában elfogták és halálra ítélték. Elérkezett 1616. március 18., a kivégzés napja Lancashire-ben. Előbb John Thules papot négyelték fel. Majd  Wrenno kivégzése következett, akit kötél általi halálra ítéltek. Nyugodtan lépett fel a bitófa lépcsőjén és a nyakát a hurokba tette. Lelökték a létráról, de a kötél Wrenno súlya alatt elszakadt, s a földre zuhant. A vértanú felkelt és letérdelve imádkozott. A körülállók kegyelmet követeltek, majd próbálták őt rábeszélni, hogy tegye le a hűségesküt, amely királyi kegyelmet jelent számára. De Roger Wrenno felkelt és kijelentette:
„Én ugyanaz vagyok most is, mint azelőtt” – és visszatért a létrára.
– Hát olyan sürgős? – kiáltott rá a csodálkozó hóhér.
De az áldozat boldogan válaszolt: „Ha te láttad volna azt, amit én az előbb láttam, ugyanígy sietnél meghalni!”
S most a hóhér erősebb kötelet tett a nyakára, s kirántotta alóla a létrát s elküldte őt „az élők országába, hogy lássa ott Isten ékességeit, melynek fényét itt a földön mint valami tükörben látta”.
A két vértanút, 1987-ben II. János Pál pápa a boldogok közé iktatta.