2014. 04. 02.

Háborús készülődés - amerikai tisztek érkeznek Európába

Az amerikai hadsereg tisztjeinek csoportja érkezik Európába, hivatalosan annak okán, hogy előkészítsenek egy minden eddiginél nagyobb NATO hadgyakorlatot. A nyugati média újságíróinak a Pentagon egy magas rangú képviselője nyilatkozott, ő annak lehetőségéről is beszélt, hogy az ukrán helyzet miatt az amerikai flotta jelenlétét állandósítanák a Fekete-tengeren.
Márciusban az Egyesült Államok megállította a hivatalos kiküldetése szerint a Közel-Keletre tartó amerikai flottát, majd a hajóraj egyik rombolója rövid időre belépett a Fekete-tenger területére. Azt követően információk láttak napvilágot arról, hogy a egy nagyobb amerikai flottát vonnak össze a térségben, ami a Fekete-tengerre fog bevonulni a közeljövőben.
A George Bush repülőgép-hordozó anyahajó vezette a fent említett rajt, valamint a görög kikötőkben több amerikai hajó is megfordult, ami a későbbiekben a Fekete-tengerre tartó flottához csatlakozik.
Eközben a NATO hadgyakorlatokat kezdett a balti államokban, Lengyelországban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában.

A NATO "hadgyakorlatainak" frontja valójában felsorakozás az orosz határ mentén. Múlt héten kiderült, hogy az amerikaiak újabb csapatokat küldenek Romániába, tegnap pedig azt követően, hogy döntés született egy Ukrajnában tartandó NATO hadgyakorlatról, a nyugati katonai tömb külügyminiszterei bejelentették, hogy a beszüntetnek minden civil és katonai együttműködést Oroszországgal.
Mindezek után az amerikai tiszti gárda érkezésével kapcsolatos információk többre engednek következtetni egyszerű hadgyakorlatnál. A NATO egy Oroszország elleni nagyobb hadműveletre készül.

www.hidfo.net

Beköszöntött az új hidegháború

A NATO 28 tagállamának külügyminiszterei ápr. 1-jén Brüsszelben kinyilvánították a döntést, miszerint a NATO felfüggeszt minden civil és katonai együttműködést Oroszországgal. Ennek hivatalos indoka Krím Oroszországhoz történő csatlakozása, amit a nyugati országok katonai agressziónak és megszállásnak nyilvánítanak.
A miniszterek közös közleményt adtak ki, amiben bejelentették a civil és katonai együttműködések beszüntetését. A NATO és Oroszország közti politikai párbeszéd csak nagyköveti és magasabb szinteken marad meg. Ez lehetővé teszi a minimális kommunikációt a jelenlegi és a jövőbeni válságok idejére, de semmi többet.
Ezzel egy újabb hidegháborús időszak köszöntött be. A két hatalmi tömb nukleáris fegyverkezése újrakezdődött, az USA újabb atomfegyvereket telepít Európába. A politikai ellentétek kiéleződtek, Amerikában és Európa minden országában agresszív oroszellenes retorika zajlik. A NATO hadgyakorlatok ürügyén minden eddiginél nagyobb csapatmozgásokat folytat az orosz határ irányába. A háború csak idő kérdése.
Alig néhány órája a NATO főtitkára egy új hidegháború szükségességét próbálta megmagyarázni
Ha az újabb hidegháború a két világrend közti kiterjedt háborúvá növi ki magát, az az amerikai érdeket gátlástalanul kiszolgáló atlantista politikusok bűne... Nem hagyhatjuk, hogy az idegen érdekek kiszolgálása hazánkat egy újabb háborúba sodorja!

www.hidfo.net

Amiért az USA távozott a szír partoktól

Lehullt a lepel a rejtélyes amerikai távozásról. Az egész nyugati világ hatalmas vereségként értékelte az amerikai hadiflotta távozását a szíriai partoktól. Sokáig rejtély volt, hogy miért is távozott olyan sietve az egész nyugati flotta, de most lehullott a lepel a távozás okáról.
Jól emlékezünk arra, hogy 2013. augusztusában egy közel 1500 halálos áldozatot követelő vegyi fegyver támadás történt Szíriában. A nyugat azonnal Asszadra akarta fogni az esetet, azonban Moszkva jól tudta, és rövid időn belül bizonyítékokkal is alátámasztotta, hogy az országot felforgató terroristák használták a vegyi fegyvert. Az USA szenátusa megadta Obamának a felhatalmazást, hogy támadásokat hajtson végre Szíria ellen. A támadások azonban elmaradtak, és a nyugati világ legnagyobb csodálkozására az angol, majd amerikai hajók sebtében távoztak Szíria partjaitól.
De mi is az igazság? Az, hogy az USA támadás egyáltalán nem maradt el. Azok után, hogy Obama megkapta a felhatalmazást, szeptember 3-án rakétatámadásokat hajtottak végre. A robbanásokról felvétel is készült, amely bejárta a világot, a sajtó pedig rejtélyes izraeli repülőgépes támadásról beszélt. Csapás ért egy katonai objektumot Damaszkusz mellett, valamint egy TV állomást Damaszkuszban. Halálos áldozatok is voltak mindkét helyen. Csakhogy történt valami. Mégpedig az, hogy a szibériai központban a rakétafelderítő kémműholdak jelezték az amerikai hajókról induló cirkálórakétákat. A műholdképek bizonyították, hogy az amerikai hadihajókról indultak a támadó rakéták. Moszkvában azonnal összehívták a hadsereg rakétaerőinek parancsnokait. Az ülés rendkívül rövid volt. Az adatok alapján a szakértők egyértelműen állították, hogy az USA a legmodernebb rakétákat használja, mert sebességük jóval nagyobb volt, mint a szokásos cirkálórakétáké, feltételezhetően azért, hogy - az orosz és szír légvédelem képességeit ismerve - ne legyenek képesek a rakétákat lelőni. Az orosz vezetés nem habozott sokáig. A közelben állomásozó orosz hadihajók parancsot kaptak, hogy minden NATO hajóról induló rakétát semmisítsenek meg.
Az elkövetkezendő órákban a technika harca zajlott. Amerikai hajókról további rakéták indultak, melyeket az orosz hadihajók légvédelmi rendszerei sorra leszedtek. A nyugat legrosszabb rémálmában sem álmodott arról, hogy az orosz légvédelem képes ezeknek a rakétáknak a lelövésére, ráadásul olyan távolságból, amilyen messze az orosz hajók akkor voltak. A NATO további rakétacsapásokra nem volt képes. Ez teljességgel alátámasztja, hogy miért is ácsorgott valaki teljesen véletlenül éppen akkor Damaszkusz melletti magaslaton kamerával a kezében. A becsapódásokat kellett visszajeleznie, illetve a világ közvéleménye elé tárni videomegosztókon, ahogy az el is kezdődött azonnal. Csakhogy a további becsapódások elmaradtak. Így gyorsan ki kellett találni az izraeli légicsapás mesét. Nem sokkal később a NATO felmérve, hogy hajói ezek után feleslegesen állomásoznak a szír partok közelében, távozásra adott parancsot.

Már hatástalan
A világ közvéleménye teljesen értetlenül állt a történések előtt. Ott állt a nyugat a teletrombitált vegyi támadás esetével, a világháló tele a szenvedő gyerekek képeivel, és a NATO eloldalog Szíria mellől. Hogy mi történt, arra nem volt semmilyen hivatalos magyarázat. Gyakorlatilag egy összecsapás történt az orosz és a NATO technika közt, amiben a NATO technika alulmaradt. Voltaképpen a hadihajók fő csapásereje leszerepelt. Ezek után az amerikai hadihajók már maximum csak halászhajóknak lettek volna jók a Földközi-tenger keleti csücskében, - hát jobbnak látták távozni. Ha ki akarjuk sarkítani a történéseket, akkor a szíriai háború ott és akkor dőlt el, azokban az órákban. Minden ami azóta történt és történik, már csak vergődés. 

 www.hidfo.net

Ajánló: 1900 mecset, 98 templom dőlt romba Szíriában
Az elfelejtett háború
Mit üzent Ferenc pápa a politikusoknak?

2014. 04. 01.

Ponta: sosem fogjuk elfogadni az etnikai autonómiát

A román kormánypártok sosem fogják elfogadni az etnikai autonómiát – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök egy televíziós interjúban, a koalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség jogköveteléseire reagálva.
(Akkor majd a föderalizmust kell tudomásul venniök!)

A szociáldemokrata kormányfő a koalíció több román pártja nevében is arról biztosította az egyik hírtelevízió nézőit hétfő este, az RMDSZ-szel kötött kormányzati megállapodás nem jelenti azt, hogy elfogadnák az etnikai autonómiát.

„Az autonómia a helyi önszerveződés gazdasági, társadalmi, kulturális – de sosem etnikai (sic!) – szempontok szerinti fejlődésével egyenlő. Számunkra ez a téma le van zárva. Másfelől tudom, hogy az RMDSZ és a magyar kisebbség minden mozgalma egy olyan autonómiamodellt támogat, amely más országokban sem működőképes" – érvelt a román kormányfő.
Hozzátette: szerinte a magyar politikusok megnyilatkozásai a választási kampánnyal hozhatók összefüggésbe.

MTI

A palesztin keresztényeket Izraeli szolgálatra köteleznék


A Knesszet, az izraeli parlament törvénytervezete különbséget kíván tenni keresztény és muzulmán palesztinok között, amely szerint a keresztény palesztinok Izraelben nem palesztinok. Ennek következtében izraeli katonai szolgálatot kellene végezniük. Az izraeli politikusok elsősorban arra a tényre hivatkoznak, hogy a keresztény palesztinok nem arabok és nem részei a palesztin népnek. Ezt emelték ki abban a kampányban is, amelyet azért folytattak, hogy a keresztény palesztinok katonai szolgálatot végezzenek. A törvénytervezetet Jariv Levin, a Knesszet egyik tagja indítványozta.

A szentföldi katolikus püspökök tanácsa dokumentumot hagyott jóvá, amelyet a Iustitia et Pax Bizottság készített utalással a törvényjavaslatra. Az izraeli helyi katolikus egyház vezetői ebben nyomatékosítják, hogy az izraeli polgári hatóságoknak sem joga, sem kötelessége, hogy meghatározzák az izraeli katolikusok önazonosságát. Az izraeli hívek nagy része valójában palesztin arab. Ők egyben Izrael Állam állampolgárai. Nem látnak tehát ellentmondást abban a meghatározásban, hogy keresztény palesztin arab és izraeli állampolgár.

A szentföldi katolikus vezetők felhívással fordulnak a keresztény palesztinokhoz mind Izraelben, mind Palesztinában, továbbá az egész világon. Bárhol is éljenek, mindannyian keresztény palesztinok és állampolgárok – hangsúlyozzák.

Valójában vannak olyan keresztények Izraelben – egy elenyésző kisebbség –, amely érdekből, félelemből vagy a teljes egyenlőség álma miatt támogatja a Knesszet kampányát, amely újra akarja definiálni a keresztények identitását. Ők azonban nem tekinthetik magukat az Izraelben élő keresztény palesztinok szóvivőinek. Ennek a földnek a lakói: zsidók, keresztények, muzulmánok és drúzok évszázadokig itt éltek különböző kormányok alatt. Keresztények, muzulmánok és drúzok (valamint egyes zsidók, akik mindig is itt éltek) együttesen hangsúlyozzák, hogy közös identitásuk, amely az évszázadok során fejlődött ki, palesztin.

Ez a kampány tehát nyilvánvalóan egy olyan terv, amely meg akarja osztani a keresztényeket és muzulmán honfitársaikat. Ez azért is veszélyes, mert a keresztények egymás közötti megosztásával fenyeget.

Ha a Knesszet az izraeli állampolgárok javán munkálkodik, akkor tegyen meg minden szükséges erőfeszítést, hogy olyan törvényeket hozzon, amelyek véget vetnek a diszkriminációnak. Egy olyan társadalom megteremtése, amely egyenlőségben egyesíti állampolgárait, az igazságosságért és a békéért dolgozik, nem hagy teret az emberek közötti félelemnek. Izraeliek és palesztinok, keresztények, muzulmánok és drúzok együtt tudnak élni kölcsönös tiszteletben és méltóságban, továbbá együtt tudnak dolgozni egy jobb jövő építéséért – mutat rá a szentföldi katolikus püspökök Iustitia et Pax Bizottsága.

(sv) VR



Tong-Wan-Cheng, az egyetlen Hun főváros

Kínai régészek helyreállítják a teljes várost és annak a természeti környezetét,beleértve a sivatagi erdősítését.


A város több mind 1000 évig a sivatag homokja alatt pihent.

Ezt a várost magyarul Fehérvárnak hívták. A város neve kínaiul körülbelül azt jelenti "egyesüljön minden nemzet".

Az ősi főváros, melyet Helianbobo hun vezér épitett 419-ben, ma Kína San Hszi tartományban van (Kína északi határának mentén), kelet-nyugati tengelyen rendeződik el. Három részre tagolódik: a külső városra, belső városra és a palotavárosra.
A külső városban lakott a nép, a kormányhivatalnokok és a nemesek.
Palotaváros a császár lakhelye illetve szentélye volt, innen uralkodott Helianbobo. A számitások szerint 431 körül 40 000 éltek itt, majd 984-re pedig elnéptelenedett, azután pedig teljesen betemette a sivatag.

Forrás: Nemzeti Hírháló



A keleti kapcsolat címmel a Demokrata konzervatív hetilap 2006. május 11. számában cikket közölt Obrusánszky Borbála történészről — aki a Kínában feltárt hun város, Tong-wan-cheng (kínaiul: 统万城) romjait kutatta. Pajcseng, 白城 pinjin: baicheng, 'Fehér város'. Ez a várost magyarul Fehérvárnak mondjuk. A selyemút mentén épült a város, a belső mongóliai Ordosz terület központjában (A 16 millió ordos népről egy európai missziónárius még a 20. század elején azt nyilatkozta, hogy "majdnem magyarul beszélnek" - közölte az Élet és Tudomány.), a Sárga folyónál, Jingbian megyében. Két és félszer két kilométeres nagyságával ez eddig a legnagyobb déli hun település, ami egyértelmű bizonyítéka, hogy nem csupán kóborló sátorlakókról beszélhetünk. A hun építészet fejlettségét mutatja, hogy ezt az óriási, fénykorában 40 ezer lakosú várost alig hat év alatt építették fel.  
A város három részből állt: palotanegyed, ahol a császári palota található; belső negyed, ahol a kormányzati hivatalok vannak, valamint a hivatalnokok és a császári család tagjai és rokonaiknak lakhelyei; külváros, ahol a köznép lakott.
A hunok ottléte Hou professzor kutatásai szerint a VIII-IX. századig nyomon követhető.
A Sanhszi tartomány arra készül, hogy az ázsiai hunok máig fennmaradt fővárosát, Tongwanchenget a világörökség részévé nyilváníttassa.

A kínaiak azt vallják, hogy az ősi, hunnak tekintett Xia nemzetségből származnak, akárcsak mi, magyarok. A kínai iratok szerint a hunok már túl voltak egy ezeréves történeti időszakon, amikor Kr.e. 209-ben Mao Tun, más néven Bezter vagy Bator a különböző törzsekből megalapította a Hun Birodalmat a mai Kína területén.

Másik forrás ezzel kapcsolatban J.J.M. De Groot holland történész könyve, amelyet Bakay Kornél tett közzé magyarul a HUNOK ÉS KÍNAIAK címen, a hunok története a Kr.sz. előtti évszázadokban — kínai források alapján.

 

Találkozás Krisztus tekintetével

Március 30-án indult útjára a MennybeMenő-kampány, amely XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásához kapcsolódóan a személyes életszentségre hívja fel a figyelmet. A MennybeMenő védnökével, Beer Miklós váci megyéspüspökkel beszélgettünk.


Szinte fülünkben csengenek még II. János Pál mondásai. Egyik gyakran hangoztatott üzenete volt: ne féljetek szentnek lenni! Ön sok emberrel találkozik, hallja vágyaikat, gondjaikat. Tényleg félünk szentnek lenni?

– Elsőként Szent Ágoston jut eszembe, aki egyik elmélkedésében így fogalmaz: mi félünk a mennyországtól? Félünk Jézussal találkozni? Hát normális dolog ez? Nem az lenne életünk legnagyobb ajándéka, hogy szentek legyünk, vagyis azt tegyük, amit Isten vár tőlünk, amire bennünket teremtett?! Miért riadunk meg ettől mégis? Az a magyarázata ennek, hogy – amint Szent Pál is említi – kettős törvényt érzünk tagjainkban. Értelmünkkel szeretnénk azt tenni, amit Krisztus vár tőlünk, de valami érezhetően visszahúz minket, ez a visszahúzó erő az eredeti bűn nyomorúsága. Biztos vagyok ugyanakkor benne, hogy minden nemzedék esélyt kap a menny elérésére. Ferenc pápa szavai egybecsengenek II. János Pál üzenetével: legyetek bátrak, merjetek szentnek lenni! A félelemtől való szabadulás és a bátorság egy irányba mutat. Mindig szükségünk van olyan emberekkel való találkozásokra, akik ebben erősítenek bennünket, hogy a megtorpanások után is merjünk továbbmenni.

Van egy névrokona, aki egyben kollégája is: Szent Miklós püspök. Mikulás ünnepét az egész világ mind a mai napig a maga módján megünnepli. Ez pedig arra utal, hogy az adakozás, a cselekvő, ajándékozó szeretet, az embertársaink felé való önfeláldozó odafordulás ma is vonzó erény. Szokott Ön erőt meríteni elődje példájából?
– Szent Miklós püspök élete fontos példa számomra, aki korunk nagy lelkeivel, Teréz anyával, II. János Pállal együtt – Ferenc pápát is ide vehetjük – egyazon irányba mutat. Felerősítik a krisztusi példát, azt, hogy Isten Fia kiüresítette önmagát, vállalta a sorsközösséget az emberekkel. Kalkuttai Teréz anya mondta, hogy az igazi szeretet olyan mértékű ajándékozás, ami már fáj, ami már önmagunkból való ajándékozás. Ugyanezt Ferenc pápa úgy fogalmazza meg, hogy legyünk bátrak önmagunkból adni. Egyik visszatérő, kedves gondolatom, hogy ebben a beteg világban az egyetlen kiút az önkéntes önzetlenség krisztusi útja. Nem kényszerből, nem parancsszóra teszünk valamit, hanem abból az alapélményből, hogy az illető nem tehet róla, hogy most bajban van, én meg nem tehetek róla, hogy esélyem nyílik segíteni neki. Az ő feladata, hogy elfogadja a segítségemet, az enyém pedig az, hogy tiszteljem az ő személyes méltóságát. Jó lenne eljutnunk a felnőtt hitben arra a pontra, hogy nekünk nem jogaink vannak, hanem lehetőségeink. Nem a jogokat kell hangsúlyozni, hanem fel kell ismerni, hogy mennyi emberi sorsot tudunk megszépíteni, ha az anyagi lehetőségeinkből éppen úgy, mint a lelki, szellemi, időbeli kincseinkből tudunk másoknak adni.

Fiatalemberként élte meg a II. Vatikáni Zsinat éveit. Milyen emlékeket őriz ebből az időszakból?
– Jól emlékszem, hogy amikor ministránsgyerekként a zebegényi templomból jöttem haza, Vajda József atya behívott a plébániára: gyere, meghallgatjuk a Vatikáni Rádiót! Recsegett, ropogott az a rádió, egyszer csak felugrott ez a komoly, tudós ember, s felkiáltott: Habemus papam! Akkor választották meg XXIII. János pápát. 1961-ben érettségiztem, s akkor kezdtem a teológiát a Központi Szemináriumban, így pont egybeesett a zsinat a papnövendék éveimmel. Csodálatos élmény jelentett ez. Megszoktuk már akkoriban, hogy minden reggel gyászmise van, hogy a nagyheti szertartásoknak vannak furcsaságai, például nagyszombat délelőtt volt a húsvéti gyertya szentelése. Egy ilyen közegben egyszer csak hallottuk a híreket – akkoriban még lassabban terjedtek, mint manapság –, hogy a pápa kitárta az ablakot. Hallottunk az emberi gesztusairól, hogy megáldott egy szerelmespárt, hogy papként, pápaként is  tréfálkozott. Már egy ilyen megújult világban készültem nagy várakozással a papszentelésre. Ugyanezt élem át most is, öreg papként, püspökként, ahogy egymás után kapjuk a nagyszerű pápákat. Megadatott, hogy 27 éven át II. János Pál határozta meg az egyházélményemet. Ő nevezett ki püspökké, bennem élnek a vele való találkozások. Aztán jött Benedek pápa, Ferenc pápa és a megújulás, az új evangelizáció lendülete, ami a mostani egyházi életünkben is nagy reménységet, nagy örömet hordoz. Megszoktuk ugyan a régit, de érezzük, hogy valami új kezdődik. A változó világban új lendülettel, az evangélium örömével akarunk jelen lenni.

Az imént megosztotta XXIII. Jánossal kapcsolatos személyes élményét. Feltételezem, II. János Pálról néhány olyan emléket is őriz, ami keveseknek adatott meg, hiszen egy püspök közelebb kerülhet az egyházfőhöz, mint sokan mások.
– Az első igazán személyes élményem az 1991-es látogatása volt, amikor ott lehettem az esztergomi szabadtéri szentmisén. Pontosan emlékszem, hogy az oltártól jobbra az első széksorban volt helyem. Amikor a pápa az oltárnál állt, egyszer csak azt éreztem, hogy éppen rám nézett. Sok ezren voltunk ott, de elkaptam a tekintetét. Észrevett volna? Engem? – ezen tűnődtem. Úgy éreztem, mintha belelátott volna a lelkembe. Mások is mondták ugyanakkor, hogy hasonló élményben volt részük, mintha csak őrájuk figyelt volna a Szentatya. A 2000-es jubileumi szentévben, amikor megkaptam a püspöki kinevezést, ősszel egy magyar zarándoklat tagjaként kimentem Rómába. Október 9-én, hétfőn volt a magyar mise a Szent Péter-bazilikában. A liturgia után megérkezett a pápa, leült a Cathedra Petrinél, mi, püspökök pedig odamehettünk hozzá. Én voltam a legfiatalabb a jelenlévő püspökök közül, be is álltam a sorba, és vártam. Közben azon járt az eszem, hogy mit mondok majd a pápának. Aztán egyszer csak ott találtam magam előtte, letérdeltem, és a szemébe néztem. Soha nem felejtem el azt a tiszta, őszinte, jóságos tekintetet, ami számomra mind a mai napig Krisztus tekintete. Annyira látható volt rajtam a hatás, hogy egy barátom, amikor néhány héttel később találkoztam vele, megkérdezte: mi történt veled ott? Arról beszéltünk az előbb, hogy az a hivatásunk, hogy Krisztus arca tükröződjön a mi arcounkon. Ezt II. János Pál pápánál ilyen közvetlenül, személyesen tapasztalhattam meg.

Mit üzenne a mennyországról azoknak, akik olvassák ezt az interjút?
– Ferenc pápa egyik gondolata foglalkoztat mostanában, amelyet a szerzetesrendek elöljáróinak mondott 2013 őszén: ébresszétek fel a világot! Hiszen arra kaptatok meghívást, hogy úgy éljetek, mint akik elővételezik a mennyország örömét. Ezzel adjatok bátorságot a többieknek, mutassátok meg, hogy így is lehet élni! Szépen, tisztán, jóságosan, önzetlenül. Ébresszétek fel a világot!  – ez egybecseng II. János Pál szavával: ne féljetek! A vele való találkozásom kapcsán azt üzenem mindenkinek, hogy vegyék észre azokat a pillanatokat, amikor találkozhatnak Krisztus tekintetével!
Fotó: Szabó Veronika
Gégény István/Magyar Kurír

Külhoniak ellen hergel a baloldal

 A magyar baloldal a gyalázkodás minden eszköztárát igyekszik bevetni a szavazás előtti napokban, hogy a bizonytalankodó választókat a maga oldalára állítsa. Programjuk nincs, de a hatalom az kellene nekik!
A Háromszék független napilap cikke is erről szól.

**
A Fidesz szerint a baloldalon tényleg semmi sem változott, úgy vélik, a „Gyurcsány-koalíció” egyfolytában kétségbeesetten hazudozik, és újra a külhoni magyarok ellen hergel – reagált a kormánypárt a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnökének tegnapi közleményére.

Molnár Csaba korábban azt írta: a DK azt követeli Navracsics Tibor közigazgatási minisztertől, hogy naponta adjon tájékoztatást az egyes választókerületekben új lakcímet létesítők számáról, szerintük ugyanis a Fidesz a választás napjára szavazókat akar „importálni”. Hozzátette: az okmányirodák meghosszabbított nyitva tartással és vasárnap is fogadnak ügyfeleket, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok akár a választás napján is létesíthessenek hazai lakcímet.

A Fidesz válaszként hangsúlyozza, hogy a szavazóköri névjegyzék április 4-én, pénteken 16 órakor zárul, ezt követően már egyik szavazóköri névjegyzékbe sem lehet bejelentkezni vagy átjelentkezni. Hang­súlyozzák, az okmányirodák április 6-i nyitva tartása nem ad lehetőséget arra, hogy valaki a választás napján jogosulttá váljon a helyi egyéni választókerületi képviselőjelöltre szavazni. A választási névjegyzék ugyanis csupán a választást megelőző második napig módosítható akkor, ha a kérelmező legkésőbb a választást megelőző hetedik napig magyarországi lakcímet létesített.

„Csalni és hamisítani egyedül a Gyurcsány-koalíció képes, lásd a bajai, kislétai és berettyóújfalui videót, Simon Gábor meghamisított vagyonnyilatkozatát és nemzetbiztonsági vizsgálatát” – írják zárásként utalva a baloldalt érintő korrupciós és hamisítási ügyekre.

Háromszék