2014. 08. 04.

Három üzenet augusztus 10-16.




1. Hogy te nem félsz ilyenkor? - A/19. vasárnapi gondolat
Sokak számára ismerős az a kedves történet, amikor egy tengerész a hosszú útra magával vitte tíz éves fiát. Az egyik napon a viharos szél játékszerként dobálta a hajót, s az utasok mind halálra rémültek. A társaságnak feltűnt a tíz éves fiú, aki kifejezetten élvezte a tengeri vihart. Az egyik utas meg is kérdezte a gyereket: - Mondd, hogy lehet az, hogy te nem félsz ilyenkor? - A kisfiú meggyőzően válaszolt: - Miért félnék? Apám a kapitány, az ő kezében van a kormány. – Világunk legnagyobb hibája, hogy az élet viharai között sokan nem mernek bízni Istenben, hanem elkezdenek kapkodni a maguk feje és ösztöne szerint. Csak néhány példa: A leány, ha megijed, hogy férj nélkül marad, hajlandó minden erkölcstelenségre, még arra is, hogy több gyermekes családapát elcsábítson. Nem egy vallásosnak indult élet végződött itt. – Az élet túlbiztosítása érdekében hányan lopnak, csalnak, sikkasztanak. – Kellemetlen helyzetekben milyen gyakori, hogy hazugsággal vágjuk ki magukat. – A házasélet viharaiból sokan válással akarnak kimenekülni. – Ha valaki örömtelennek gondolja életét, elkezd féktelenkedni. Bosszút áll, áskálódik, mert nem mer bízni Isten igazságszolgáltatásában. Rágalmakat szór másokra, mert fél, hogy különben mások „intézik el” őt. A sort sokáig lehet folytatni. Most gondoljuk végig a magunk életét, és figyeljük meg a mai evangéliumot és vegyük észbe, hogy mennyire hasonlítunk a süllyedő Péter apostolhoz kishitűségünkben és kapkodásunkban. (Mt 14, 22-33) A kenyérszaporítás után Jézus elbocsátja a tömeget, a tanítványokat is csónakkal átküldi a tó túlsó partjára. Egészen együtt akar lenni az Atyával, imádkozik. Majd hajnalban a tó vizén járva a bárka után indul, amely ellenszéllel küzd. Az apostolok először megrémülnek, de Jézus megnyugtatja: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!” Péter odakiáltja: „Uram, ha valóban te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen! – Jöjj!” S ebben a pillanatban a csoda megtörténik. Péter megbizonyosodik, hisz, belép a Krisztusban ható hit erőmezejébe, és együtt műveli Krisztussal, amit tesz: jár a vízen. Ameddig Péter tekintetét az Úr tekintetében tartja, ameddig hite az Úr akaratával egyezik, hordozza a víz. De a szél erejére, a víz hullámzására Péter bizalmának ereje engedni kezd, az emberi tudat lép előtérbe. Erre eltűnik az erőtér, Péter süllyedni kezd. A világot legyőző hitből gyámoltalan kiáltás lesz: „Uram, ments meg!” Jézus pedig ezt feleli: kicsinyhitű miért engedted a kétséget magadhoz? Jézus bemutatja, hogy Ő a teremtményi lét korlátai felett van, s hogy a hit által emelkedhetünk fel ebbe az isteni régióba. A tanítványok leborultak és imádattal mondták: Te valóban Isten Fia vagy! Az Istennel való találkozás pillanatát élték át a tanítványok, úgy mint egykor Illés az enyhe szellőben felismerte a végtelenül nagy Istent (1Kir 19,9a, 11-13a). Isten szeretetét és hatalmát Jézus szelídségében és kiszolgáltatottságában tárta fel. Pál apostol a hit továbbadásával küszködik, hogy népe nem részesedik a hit teljességében (Róm 9,1-5). De benne van a Krisztus szemébe tekintés, az isteni erőmezőbe állás valósága is. Így részesedik Krisztus hatalmában, és keresztjében.

 „Jézusom, bízom Benned!”


**
2. Napbaöltözött Asszony - augusztus 15.
Szűz Mária mennybevételének hittitka azt az igazságot foglalja magában, hogy Jézus anyja, a Boldogságos Szűz Mária, halála után testestével-lelkével a mennyei dicsőségbe felvétetett. E hittételt a kinyilatkoztatás nyomán az Egyház mindenkor vallotta. Az efezusi zsinat (431) Máriát „theotokosz”-nak, istenszülőnek nevezte. Jeruzsálemben már az 5. században megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, a szentséges Szűz elszenderülése névvel illették. A 6. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Rómában a 7. században, s itt a 8. századtól Assumptio beatae Mariae, a Boldogságos Szűz menybevételének nevezték. Magyarföldön a Mária-tiszteletnek új lendületet Szent István király országfelajánlása adott. Ám érdemes röviden átgondolni azt, ami a Mária-tisztelet gyors elterjedésének és felvirágzásának hátterében állt. Szent Gellért püspök kisebbik és nagyobbik legendája is arról ír, hogy - tanítása nyomán a magyar nemzet Krisztus anyjának nevét ki nem ejti, hanem csak Úrnőnek mondja, hisz Pannóniát is Szűz Mária családjának nevezte Szent István király -, aki lobogóira Mária képét festette. A szent király országos törvénynapját minden évben augusztus 15-én, Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepén tartotta Székesfehérváron. A nagyobbik Gellért-legenda szerint István épp egy Nagyboldogasszony-napi prédikációja miatt szerette meg Gellértet, aki a Napbaöltözött Asszonyról beszélt (Jel 11, 19a; 12,1. 3a-6. 10ab), aki Fia által legyőzte a sátánt. A győzelemnek, hogy igazán örvendhessünk, nekünk is naponta küzdenünk kell Nagyasszonyunk példája nyomán, éspedig alázatosan ismerjük el kicsinységünket és teljes készséggel adjuk magunkat Isten szolgálatára. Megingathatatlan hittel higgyünk Isten irgalmas, mindenható szeretetében, mert az eljövendő életben Isten, a Szűzanya és a szentek koszorúja vár reánk.
D-K. J.

**

3. Hirdetés: 2014. augusztus 10.
1. Augusztus 13-án Boldog XI. Ince pápa emléknapja van. Népünk Magyarország megmentője címmel tüntette ki és Budán a Margit-híd közelében szobrot emelt tiszteletére.
2. Szerdán befejező jegyes-kurzus d.u. 6 órakor az altemplomban.
3. Péntek, augusztus 15. Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevétele. Parancsolt ünnep. Szentmisét végzünk: reggel ½ 7-kor, 7 órakor, de. 11 órakor és este 7 órakor.
4. A keresztelői felkészítőt d. u. 6 órakor tartjuk a hittanteremben.
5. Katolikus sajtó kapható a kegytárgyasnál.
 
Ajánló: Nyergestetői megemlékezés: Egy új Székely Kongresszus kell!

2014. 08. 03.

Pálos hírek

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy a Magyar Pálos Rend
honlapján (www.palosrend.hu) meghallgatható a Mária Rádió, Az idők jelei
című műsora, ami a pálos rend történetének egy részletét dolgozza fel. 
A műsorban az 1786-os feloszlatás nehézségeit hallhatjuk és annak
ismertetését, hogy a lengyel pálosoknak mennyit köszönhetünk azért, hogy
az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend meg tudott maradni napjainkban
is.
 
 ***

2014. augusztus 10-én, vasárnap 16 órakor lesz a szokásos
Szent Lőrinc tiszteletére bemutatott szentmise Budaszentlőrincen,
a pálos kolostor romjainál.
Ez a budapesti helyszín megközelíthető a 22-es autóbusszal vagy a gyermekvasúttal. A Szépjuhászné megállónál kell leszállni.
Autóval a Budakeszi útról érhető el.

 
**

MEGHÍVÓ
A

Magyar Pálos Rend

nevében

a rendalapítónk, esztergomi Boldog Özséb vezetésével,

tisztelettel és szeretettel hívjuk

az első pálos szerzetesek kezei által,

a Szent Kereszt tiszteletére emelt

klastrompusztai pálos templom és kolostor

romjainál

2014. szeptember 14-én, vasárnap 12.00 órakor

tartandó ünnepi, búcsúi szentmisére.

**
 
 

Victor Ponta a székely hősiességet méltatta

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székely honvédjeinek hősiességét méltatta vasárnap, a Nyergestetői csata 165. évfordulója alkalmából a csata helyszínén tartott megemlékezésen Victor Ponta román miniszterelnök, aki Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének a meghívására vett részt a rendezvényen.
VAR_9728 nyerges tetoi csata_megemlekezes_vargyasi_b 
Hagyományos székely falatokkal és italokkal kínálták a megjelenteket magyarul is köszöntő Victor Ponta miniszterelnököt
Victor Ponta románul és magyarul is köszöntötte a rendezvény mintegy 200 résztvevőjét – mint mondta, vállalva, hogy ezért, illetve jelenlétéért bőven kijut majd neki a kritikákból a román sajtó részéről –, majd hozzátette, „egyfajta székely Thermopülaként” hallott a helyről. Román kormányfő első alkalommal vett részt a minden év augusztus elején megtartott rendezvényen – a miniszterelnök egyébként vasárnap délelőtt a Kézdivásárhelyen rendezett országos gyorsulási gokart bajnokságot tekintette meg, mivel kisfia versenyzőként állt rajthoz a megmérettetésen.
„Minden elismerést megérdemel az a tény, hogy ezek az emberek az életüket adták olyan ideálokért, amelyek közösek minden nemzet és minden ország számára: a szabadságért, az önrendelkezés jogáért, a harcért, amelyet vagy a bécsi, vagy a cári, vagy a török birodalom ellen vívtak” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, „minél gyakrabban hívnak meg ebbe a régióba, láthatják, számos zászló loboghat anélkül, hogy ebből újabb olyan háborúba kezdjünk, amelyre semmi szükségünk nincs”.
Kelemen: megértésre van szükség
Kelemen Hunor a szabadságért folytatott küzdelem fontosságáról beszélt, amelyet annak idején fegyverrel, most viszont érveléssel és meggyőzéssel kell folytatni. Az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kijelentette, az erdélyi magyarságnak továbbra is küzdenie kell a szabadságért, követve az 1848–49-es szabadságharcosok szellemi örökségét.
nyergestet�r�l_b
Köszönetet mondott Victor Ponta miniszterelnöknek, jelezvén, hogy ő az első román miniszterelnök, aki ellátogat a székelyek és magyarok tudatában szimbolikus tartalommal bíró helyre. Hozzátette, ha gyakrabban jár a kormányfő Székelyföldre, olyanoknak ismerheti meg a térség lakóit, amilyenek, és jobban megértheti őket. Kelemen Hunor szerint e megértés vezethet el oda, hogy a magyar közösség vágyai és Románia vágyai is megvalósuljanak.
A népességfogyás fenyeget
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta, a Kárpát-medencei magyarságot, a székelységet ma már nem az osztrák császár ágyúcsövei fenyegetik, hanem a népességfogyás, a kivándorlás. Szerinte ezért szükség van a párbeszédre a románsággal is, hiszen gondjaink többsége azonos, elsősorban az elvándorlás és népességfogyás.
nyergestet� Tam�s Ponta_b 
Zsigmond Barna Pál, Tamás Sándor, Kelemen Hunor, Victor Ponta és Borboly Csaba is felszólalt a megemlékezésen
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke két irányban fogalmazott meg üzenetet: a székelyeknek és Bukarestnek. „A csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket szeretném emlékeztetni, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje. Az 165 évvel ezelőtti szabadságharcosok javarésze iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből és nem túl sok katonából állt. Hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. A miniszterelnök úr előtt is azt mondjuk, amit eddig: elfogadjuk a mindenkire érvényes szabályokat, de nem fogadunk el kettős mércét. Tiszteljük az államhatalmat, de nem fogadjuk el, hogy bármelyik kormány tiszteletlenül viszonyuljon hozzánk. Tekintettel arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök úr jelen van, az az jelenti, hogy a bukaresti politikában fordulat következhet be” – fejezte ki reményét.
Darvas-Kozma József csíkszeredai főesperes javasolta egy új székely kongresszus megtartását, az 1902-es mintájára, amelynek a megvalósítása az első világháború után megakadt. „Most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor. A kongresszusba be kell vonni az összes politikai és érdekképviseleti, kulturális, gazdasági egyesületet, szervezetet, együtt a felekezetekkel, és helyzetfelmérés kell a hogyan tovább, a szubszidiaritás, az autonómia érdekében” – fejtette ki. (Nyergestetői megemlékezés: Egy új Székely Kongresszus kell!)
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja azt mondta, a székely hősök áldozata arra tanít, hogy a közösségért áldozatot kell vállalni, mert csak úgy van értelme az emberi életnek. „Csak akkor tudunk családot alapítani, nemzetet építeni, ha a közösségért felelősséget vállalunk” – jelentette ki a főkonzul.
A résztvevők megkoszorúzták az emlékművet, a megemlékezést a csíkkozmási Bojzás néptánccsoport előadása és a Tuzson János Fúvósegylet tette ünnepélyesebbé. Hagyományszerűen idén is felvonultak a csíkszéki és háromszéki huszárok.
nyergestet�_b
A Csíkszék és Háromszék közötti Nyergestetőn zajlott 1849. augusztus elsején az a csata, amely a székelység önvédelmi harcának egyik kiemelkedő szimbólumává vált. A Tuzson János őrnagy által vezetett mintegy 200 fős székely csapatnak önfeláldozó harccal sikerült rövid időre feltartóztatnia a mintegy 1200 fős összevont osztrák-orosz csapatok csíkszéki behatolását.

székelyhon.ro

Nyergestetői megemlékezés: Egy új Székely Kongresszus kell!



Tisztelt Emlékező Testvéreim!
Itt állunk a székelyföldi Thermopülai-nél.
A nemzeti emlékezésekben látszólag a múlt megbecsülése a tét, valójában a jelen önbecsülése és a jövő lehetősége. Ott rejtőzik benne a tragédia: a jövőbeli perspektívák elhalványulása, majd elvesztése a múltbeli értékek „hűtlen kezelésével” kezdődik.
A nemzet, ha nem érzi múltját, elveszti jelenét. „A múlt tiszteletén, a jelen munkásságán, a jövőbe vetett hiten nyugszik a társadalom, az állam és az egész emberiség” – figyelmeztetett Gyulai Pál.
Nyergestetőn, a történelmi küzdelmek színhelyén ma meghatódva állunk.
– Itt verték szét 1550-ben a székelyek Kemény János vezetése alatt István moldvai vajda testvérének moldvai és tatár seregét, aki a porta által küldetett Fráter György megtámadására.
– Itt álltak ellen a csíkiak 1660-ban Barcsai Gáspárnak, aki Háromszéket nérói kegyetlenséggel feldúlta.
–  Itt állította fel védekezésre 1849. július 31-én Tuzson János honvédezredes a megmaradt nyolc gyalogszázadot, egy lovas századot s néhány ágyúval rendelkező tüzérséget, mintegy ezer, ezeregyszáz fős alakulatot. Számolt az orosz-osztrák tízszeres túlerővel, melynek több órás rohamát augusztus 1-jén a székely honvédek és haláltosztó ágyúik mindig visszavertek. Az oroszok és osztrákok ágyukkal jöttek ezen az úton, de ide feljutni nem tudtak. 

Ma Pontan miniszterelnök nem ágyukkal jött, hanem az európaiság, a demokrácia és a szubszidiaritás (autonómia) útján. Nem ágyukkal jött, mert tudja azt, amit egy becsületes politikusnak tudnia kell: sólymokra ágyukkal nem lövünk!
Itt a Székelyföld 17 és 26 éves korú „sólymai” küzdöttek. A honvédek a mai Sírkertben temették el, ezután Nyergestetőről Mitács felé vonultak. Ez volt a szabadságharc utolsó székelyföldi csatája 165 évvel ezelőtt.         
A csatában elesett hősök emlékét a látható emlékoszlop őrzi, amely a Bukarestben dolgozó „hon leányok” adománya. Az emlékművet 1897. augusztus 8-án avatták föl 5.000 ember részvétele mellett. Az eseményen jelen volt a kis székely sereg vezére, Tuzson János ezredes is. 
Tisztelt Emlékező Testvéreim!
Salamon király példabeszédében mondja: „Jövőkép nélkül elpusztul a nép!” Az ember igényli a jövőképet, ha szabadon akar munkálkodni, de ehhez az emlékezésnek kell társulnia. A nemzet, ha nem érzi múltját, elveszti jelenét.
Milyen a jelenünk, milyen a Székelyföld múltja?
A jelenünk olyan, mint a XIX. század végén volt: a helyi tőke hiánya, az ipar fejletlensége, a közlekedési viszonyok elmaradottsága – a miniszterelnök úr mondta az előbb, hogy az út amely érkezett javítást igényel. A mezőgazdasági rendszer pedig elavult volt. Ha látná a földeket, akkor a fejét is fogná.
A székelység problémája a XIX. század végén túllépte a helyi és állampolitikai kereteket és az egész magyarság nemzeti problémájává vált. A Székelyföldre úgy tekintettek a kortársak, mint a magyarság legkeletibb védőbástyájára és aggódva figyelték a székely kivándorlás növekedését a Kárpátokon túli román területekre. A Kivándorlási Bizottság elhatározta, hogy 1902-ben az ország négy különböző vidékén kivándorlási kongresszust szerveznek: Felvidéken, Dunántúlon, Délvidéken és Székelyföldön. Így került sor 1902. augusztus 28–30-án a tusnádi Székely kongresszusra, amelynek célja a kivándorlás okainak feltárása volt. A kongresszus küldöttei – élén Darányi Ignác földművelésügyi miniszterrel – a székely térség gazdasági és társadalmi problémáinak feltárásán munkálkodott és ennek hatására a magyar kormány lépéseket tett a fennálló problémák orvoslására. Így került sor a Székely Akció beindítására, a székelyföldi miniszteri kirendeltség megszervezésére. A földművelésügyi minisztérium irányításával gazdakörök alakultak, mezőgazdasági tanfolyamok szerveződtek. Támogatták a székely fiatalok képzését a nagyobb ipari központokban. Megszervezték a háziipari oktatást, népkönyvtárakat létesítettek, ingyenes jogi tanácsadást indítottak be, amelyek célja a székelység felvilágosítása volt. Az első világháború, majd az új román állam keretei nem tették lehetővé a magyar kormány által elindított székelyföldi gazdasági modernizációs program kiteljesedését, így a tusnádi Székely Kongresszus által megfogalmazott követeléseknek ma is van aktualitása. 
Ezt igazolja, hogy a székely ifjak Angliába, Hollandiába, Magyarországra vándorolnak ki, akár csak a néhány millió román honfitársunk Itáliába, Spanyolországba vagy más nyugati országba, akik nem térnek vissza. Ezzel a problémával országosan kell foglalkozni.
Most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor. Nekünk székelyeknek szükségünk van egy új Székely Kongresszusra, amelyen a székelyföldi politikai tömörülések: RMDSZ, MPP,  EMNP, SZNT, MNT mellett legyenek jelen a történelmi egyházak, továbbá a gazdasági, a kulturális szervezetek, egyesületek, az erdélyi, a budapesti és bukaresti képviseletek, hogy együtt keressük a fennálló problémák megoldását.
Egy kis keserűség van a lelkemben, mert a nép között élek és naponta hallom panaszukat. A székelyek sorsa sok szempontból aggasztóbb, mint az ország más régióinak sorsa. Éppen ezért nem elég a Tusványos, nekünk határozottan egy új Székely Kongresszus kell. Erre szeretném most felhívni az ország vezetőinek és mindannyiuknak a figyelmét.
Szent István királyunk a Kárpát-medencét a boldogságos Szűzanyának ajánlotta fel, így lett a Kárpát-medence Szűz Mária Virágoskertje. Akik itt születtek, itthon kellene boldoguljanak. Szent II. János Pál pápa Bukarestben tett látogatásakor azért imádkozott, hogy Szűz Mária Virágoskertjében mindenki otthon érezze magát.
Alapvetően fontos az a vélemény, amelyet N. Bălcescu fogalmazott meg majdnem 165 évvel ezelőtt: „Majd meghasad a szívem, amikor látom a bátor magyarokat és lelkesedésüket, és amikor arra gondolok, mily süllyedésben vagyunk, és mily csúnya szerepet játszottunk mi, románok eddig”.
Bălcescu véleményének kifejezését látom Ponta miniszterelnök úr meglepő és megtisztelő jelenlétében. Szűz Mária Virágoskertjében ne egymás ellen, hanem együtt dolgozzunk Istennek tetsző, szolidáris és szubszidiáris világért.
Ezért itt, a Nyerges-tetőn anyaszentegyházunk imájával kérjük égi édesanyánk közbenjárását:  
Üdvöz légy, Mária...  

Augusztusi örökség

 István király az Úr 1038. évében, Nagyboldogasszony ünnepe vigíliáján az ország vezetőinek és püspökeinek társaságában végrendelkezett: országát és koronáját, népét és lelkét a Szűzanyának ajánlotta fel. Kire bízhatta volna jobbra, mint akire a mennyei Atya az ő egyszülött Fiát, Jézusát bízta? Az örökkévalóságba való átmenete – tranzitusa – augusztus 15-én megtörtént. A magyar nép már ekkor tudta, hogy István személyében az Árpád-ház kimagasló uralkodója, államalapítója hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta, mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett. Harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette, és a szállásterületén mozgó, nomád életvitelről a helyhez kötöttségre szoktatta.
 Nagy tiszteletnek örvendett István király az ország határain kívül is, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt mivel a sorsüldözötteknek menedéket nyújtott. A Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló embereknek vendéglátást, hoszpiciumokat és kedvező átvonulást biztosított.
 A Szent Istvánt követő méltatlan vezetők miatt, népünk énekben fogant vágyakozással szólítgatta Szent királyát: „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga, ki voltál valaha országunk istápja? Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, gyászos öltözetben, teelőtted sírván.”
 Olyan ritka keresztény uralkodó volt, akiben a természetes és természetfeletti tulajdonságok mind együtt voltak. A közösségben és a közösségért úgy dolgozott, hogy nem kapta fel a szél, és indulatai nem forgatták szélkakas módjára. Tudta, hogy Krisztusban, Krisztussal és Krisztusért hol, kivel, mit kell beszélnie és tennie. Intelmei Imre herceghez és fennmaradt 56 törvénye a jó vezető vallomásait tartalmazza, amit érdemes ma is tanulmányozni, mert kiállta az idő próbáját, és egy évezredre megalapozta a magyar államiságot.
A nagy francia író és diplomata Paul Claudel írta: „Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő Intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus, erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást.”
 Gyönyörű vallomás egy szent királyról. Feladatunk pedig, hogy az ő gazdag élete nyomán ismerjük fel gyógyulásunk útját, hivatásunkat, és akarjunk környezetünk jó vezetői lenni. Először a családban, a munkaközösségben majd a társadalomban. Alapozzuk életünket újra Jézus Krisztusra, mint Szent István király. „Vessük le magunkról a régi embert, és kősziklára építsünk országot és életet, hogy minden vihart rendületlenül álljunk.”
 Halála negyvenötödik évében (1083. aug. 20.) egy másik emberi nagyság, László király szorgalmazására, az életszentség övezte István király eszményi magasságba került. Tartsunk kilencedet (aug. 6-15.) és kérjük mi, megújulni, egységben maradni akarók: „Magyarok fénye, ország reménye, légy áldott Szent István király! Szent hitben tarts meg, Jézusnál áldj meg, Légy áldott Szent István király!”


2014. 08. 02.

A palesztin nép genocídiuma

Bűnösök mindazok, akik hallgatnak, akik nem látnak, s akik nem tesznek semmit ellene!
Mads Gilbert MD PhD norvég orvos július 31-i nyílt levele magyarul:

Kedves Barátaim!
Az elmúlt éjszaka elmondhatatlanul iszonyatos volt. Az úgynevezett "szárazföldi támadás" újabb rengeteg halálesetet, szörnyű sebesülést és szenvedést eredményezett - a legkülönbözőbb korú sebesült palesztinok érkeztek a kórházba, akik mindegyike ártatlan civil volt. Az emberfeletti hősiességgel, sokszor 12, sőt 24 órát egyfolytában dolgozó mentősök, orvosok és ápolók majd összeesnek a fáradtságtól és az embertelen munkakörülményektől. (Az elmúlt négy hónapban a Shifa kórházban senki sem kapott fizetést.) Minden tőlük telhetőt megtesznek a sebesültekért, és próbálják megérteni a felfoghatatlan káoszt, amit a testek, végtagok, járni képes, járni nem képes, lélegző és már nem lélegző, vérző és már nem vérző emberek tömkelege okoz! EMBEREK! Akikre ismételten úgy tekint a "világ legerkölcsösebbikének" kikiáltott hadserege, mintha állatok lettek volna.

Mélységes tiszteletet érzek a sebesültek iránt, akik szörnyű fájdalmaik, az őket ért sokkhatás és szenvedéseik közepette is megőrzik akaraterejüket. Elmondhatatlan csodálatot érzek az orvosok és ápolók, az önkéntes segítők iránt. A legendás palesztin "sumud" (állhatatosság, kitartás, elszántság) az, ami erőt ad nekem, noha vannak pillanatok, amikor üvölteni, sírni szeretnék, és valakit szeretnék magamhoz ölelni, magamhoz ölelni a vérrel borított kicsi gyermekeket, hogy egy végtelen öleléssel védjem meg őket - de ezt persze nem tehetem meg.


Az orvosok, mentősök, ápolók és önkéntes segítők fáradtságtól hamuszürke arcai - ó, nem! Ne legyen több megnyomorított testű, vérző sebesült, hiszen a vér már most is patakokban folyik a padlón, vértől csepegő pólyatekercsek vannak szerteszét a földön! A takarítók gyorsan dolgoznak, és eltüntetik a vért, hajat, emberi maradványokat, ruhákat, mindazt, ami a halottak után megmaradt. Az elmúlt 24 órában egyedül a Shifa kórházba több mint 100 sérültet hoztak, ami sok lenne még egy jól felszerelt kórház számára is. Itt azonban szinte már semmi sincs - nincs áram, elegendő fecskendő, kötözőszer, gyógyszer, orvosi felszerelés. Ami van is, az is régen elavult, eszközeink olyanok, mintha valamilyen orvosi múzeumból kerültek volna elő. Ennek ellenére senki sem panaszkodik. Az orvosok, mentősök és ápolók igazi hősök. Valami hihetetlen elszántsággal teszik a dolgukat.

Most, amikor írom ezeket a sorokat, egyedül vagyok, az ágyamban fekszem, és megállás nélkül folynak a könnyeim. Az elmondhatatlan fájdalom és gyász, valamint a félelem és a düh haszontalan könnyei ezek. Nem, mindez nem történhetett meg! És akkor egyszer csak felhangzik az izraeli hadigépezet borzalmas kórusa, ez a halált hozó iszonyú szimfónia: a haditengerészet tüzérsége a tengerpartot lövi, az égen F 16-os gépek húznak el, Apache helikopterek dübörögnek, rakéták, drónok csapódnak be. Mindaz a gyilkos fegyver, amit az USA-ban, vagy az USA pénzét felhasználva gyártottak le.

Obama úr - van Önnek szíve? Meghívom Önt, töltsön el egy éjszakát - csak egyetlen éjszakát - velünk itt, a Shifa kórházban. Esetleg beöltözhetne takarítónak, hogy senki se ismerje fel. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ha egyetlen éjszakát itt töltene, megváltozna a történelem menete. Akinek van szíve, és emellett hatalom is van a kezében, egészen biztosan nem tudna úgy elmenni innen, a Shifa kórházból, hogy el ne határozná magában: véget vet a palesztin nép genocídiumának. Azonban a szívtelen és kegyetlen emberek megvalósítják a maguk ördögi terveit, és egy újabb támadást intéznek Gáza ellen. A vér újból patakokban fog folyni az elkövetkező éjszakán. Már hallom, amint a halál gépezete ismét beindult. Kérem, tegyék meg, amit lehet! Ez így tovább nem folytatódhat!

Mads, Gázából, a megszállt Palesztinából
Mads Gilbert MD PhD, Professor and Clinical Head
Clinic of Emergency Medicine, University Hospital of North Norway
N-9038 Tromso, Norway. Mobile: +4790878740
http://gaza.scoop.ps/
Üdvözlettel:...

Nemzeti Hírháló

Kapcsolódó:
   Sokkoló videó! Vérfürdőt rendeztek az Iszlám Állam terroristái - 18+!
   A világszélhámos bevallotta, hogy ő finanszírozta az ukrajnai államcsínyt
   Szudáni zsoldosok harcolnak Ukrajnában - brit útlevéllel
   Kijev el akarja pusztítani a lelőtt maláj gép roncsait
   Bukik a kijevi junta - John Kerry már tárgyalna
   Gázmezők és az ukrajnai polgárháború

 Dr. David Duke - Cionista Terror Gázában

Dr. David Duke megmutatja a szörnyű cionista terrort Palesztinában és bebizonyítja hogyan hazudik a cionisták által befolyásolt média mindenhol a világon. Nem csak Palesztinát kell felszabadítanunk, meg kell szabadítanunk a Nyugatot és az egész világot a cionista globalista zsarnokságtól!

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=84hdqL-yOBU

A roma holokauszt nemzetközi emléknapja


ciganytelep.jpgAugusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, ebből az alkalomból országszerte megemlékezéseket tartanak – írta az MTI. Jellemzően az úgynevezett roma holokausztra minden liberális államban kötelező megemlékezni, még akkor is, ha hazánkban a jobboldali elkötelezettséggel igazán nem vádolható, zsidó származását büszkén felvállaló történész, Karsai László kicsit másképpen látja a helyzetet, mint amit a világhivatalosok sugallnak. Karsai ugyanis cáfolja, hogy a németek nálunk, vagy egy sor más megszállt, elfoglalt országban bármilyen parancsot adtak volna a romák üldözésére.
A hvg.hu 2014 márciusában kereste meg a vészkorszakkal foglalkozó történészt, Karsai Lászlót, a Szegedi Tudományegyetem professzorát. Karsai elmondta: „A cigány holokausztról szóló könyvemben kb. 10 ezerre becsültem a cigány voltukért valamilyen üldöztetést szenvedettek számát, a meggyilkoltakét körülbelül 5 ezerre. Azóta, hogy a könyvem megjelent, a Yad Vashem Archives Magyarországi Kutatócsoportja vezetőjeként munkatársaimmal együtt körülbelül 4 millió eddig nem ismert levéltári dokumentumot tártunk fel az 1938-1949-es korszakból. Ma már inkább hajlok arra, hogy becslésemet lefelé módosítsam: körülbelül 5-8 ezer lehetett az üldözöttek és mintegy ezer fő a halottak száma.” Arra a kérdésre pedig, hogy adtak-e parancsot a németek a romák üldözésére, Karsai közölte: „A németek sem nálunk, sem még egy sor más megszállt, elfoglalt országban nem adtak semmiféle parancsot a romák üldözésére. A nyilas hatóságok csak novemberben tereltek néhány ezer romát a komáromi Csillag-erődbe. Ott (ellentétben a zsidó holokauszttal) kiválogatták az öregeket, betegeket, a kisgyerekes anyákat gyerekeikkel, csecsemőikkel, és őket szabadon engedték. Csak a munkaképes férfiakat és nőket vitték ki a Nagynémet Birodalomba. Szerveztek még körülbelül 4-5 cigány katonai munkaszázadot is, ezek további sorsa ismeretlen, valószínűleg dolgoztatták őket is a határ menti erődítmény-rendszeren."

Kincses Albin - Hunhír.info

Ukrán pilóta állítja, hogy ő lőtte le a Boeing-ot

Ukrán SZU-25-ös pilótája állítja, hogy ő lőtte le a Boeing-ot

Ukrán SZU-25-ös pilótája állítja, hogy ő lőtte le a Boeing-ot

Egy SZU-25-ös csatarepülőgép ukrán pilótája a Wahrheit für Deutschland német kiadványnak adott interjújában felelősséget vállalt a Malaysia Airlines utasszállító repülőgépének megsemmisítéséért Ukrajna keleti részén.

A pilóta elmondta, hogy július 17-én a repülőgép fedélzeti kétcsövű 30 mm-es ágyújából lőtt a Boeing 777-esre és hogy állítólag éppen az ő gépe látható az orosz védelmi tárca által bemutatott műholdas felvételeken. A kiadvány nem közli a beszédes pilóta nevét.
A malajziai repülőgép közelében orosz objektív megfigyelési eszközök észlelték SZU-25-ös jelenlétét.
OH