2014. 08. 23.

Gyűjtés a Közel-Kelet számára az egyesült Államokban

Joseph E. Kurtz, Louisville érseke, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának elnöke felhívást intézett a püspökökhöz, melyben rendkívüli gyűjtésre buzdítja őket a Közel-Kelet rászorulói javára – tájékoztat az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának weboldala.


Joseph E. Kurtz, a Kentucky-i Louisville érseke, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának elnöke felhívást intézett a püspökökhöz egy rendkívüli gyűjtést kezdeményezve azért, hogy „humanitárius segítségről és lelkipásztori támogatásról gondoskodjunk érintett testvéreink számára a Közel-Keleten”. Augusztus 19-ei levelében azt kérte püspöktársaitól, hogy szeptember első, vagy második hétvégéjén tartsák meg a gyűjtést egyházmegyéikben.
Az a lendület, amely e felé a különleges ügy felé fordít, nem más, mint „komoly aggodalom a Közel-Keleten, kereszténység bölcsőjében zajló válság miatt” – fogalmaz Kurtz érsek levelében. „Egyházunk kesereg az Irakban, Szíriában és Gázában élő keresztények borzalmas szenvedései és az erőszak más ártatlan áldozatai miatt, akik harcolnak a túlélésért, gyermekeik védelméért és azért, hogy méltósággal tudjanak élni szörnyű körülményeik között.”
A gyűjtés során befolyó pénzösszeget a Katolikus Segélyszolgálat (CRS) és egyéb katolikus segélyszervezetek fogják felhasználni a helyi egyházzal együttműködve humanitárius szükségletekre. Ezek a szervezetek, Kurtz érsek szerint, nagyon jó kapcsolatot ápolnak a katolikus egyházzal a közel-keleti régióban, és ez elősegíti a gyors és hatásos segítségnyújtást az áldozatoknak a néhány legnehezebben megközelíthető térségben. A gyűjtés olyan egyházi programok megvalósításához is alapot teremt, melyek egyrészt segítenek az üldözött keresztényeknek, másrészt lehetővé teszik a katolikus egyházmegyék újjáépítését az érintett területeken.
„Keresztény testvéreinknek és a többi ártatlan áldozatnak a Közel-Keleten haladéktalanul szüksége van az Egyesült Államok katolikus közösségének segítségnyújtására” – véli Kurtz érsek. „Köszönet ennek a rendkívüli gyűjtésnek a támogatásáért és a krízis áldozataiért mondott állandó imákért.”

Magyar Kurír
(jpb)

Miért hallgat a világ, miközben keresztényeket mészárolnak le a Közel-Keleten és Afrikában?

Az iraki keresztényekkel való szolidaritásának adott hangot a zsidó világkongresszus (WJC) elnöke, Ronald S. Lauder is, aki augusztus 20-án a kongresszus honlapján tette közzé felhívását: „Ki áll ki a keresztények mellett?” címmel.

Arra kér minden jóakaratú embert, hogy egyesült erővel állítsák meg ezt a gyűlöletes erőszakhullámot. Emlékeztet: „a zsidó nép túlságosan jól tudja, mi történhet, ha a világ csöndben marad”.
Ronald Lauder írásában, amelyet augusztus 20-án először a New York Times tett közzé, felteszi a kérdést: „Miért van csöndben a világ, miközben keresztényeket mészárolnak le a Közel-Keleten és Afrikában?”
A zsidó vezető utal többek között arra, hogy júniusban Budapesten, keresztények ezrei előtt tartott beszédében ünnepélyesen megígérte: nem marad csöndben, az Európában növekvő antiszemitizmus fenyegetésével szemben, és ugyanúgy nem marad közömbös a közel-keleti keresztények szenvedésével szemben sem.
A zsidó világkongresszus elnöke rámutatott a zsidók és keresztények közötti szoros kapcsolatra. A két vallás hívei ugyanazt a Bibliát olvassák, osztoznak az alapvető erkölcsi és etikai értékekben. Most a szenvedésben is osztoznak: keresztények halnak meg hitük miatt, mert védtelenek, és a világ közömbösen nézi szenvedésüket szemben.
„Nem vagyunk tehetetlenek. Úgy írom ezt a felhívást, mint a világ legerősebb katonai hatalmának állampolgára. Úgy írom ezt a felhívást, mint zsidó vezető, aki törődik keresztény testvéreivel” – fogalmaz Ronald S. Lauder.
Magyar Kurír

Okosság és oktalanság



„Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát!” (Ef 7,17) Veszedelmes dolog, ha az ember okosnak tudja magát, mert beképzeltséget szülhet. Ezen a ponton aztán könnyen csúszik át ok­talanságba. Azt hiszi magáról az ilyen ember, hogy nyugodtan hagyatkozhat kizárólag a maga eszére. Lelkiismereti döntései­ben is csak önmagára támaszkodik. így biztosan esik tévedésbe, tehát oktalanná válik.
Lelkiismereti döntéseimet magamnak kell meghoznom. De nem csupán a magam meglátására hagyatkozva. Azt kell kutatnom és megértenem, mi Isten gondolata és kívánsága. Nem szabad azt hinnem, hogy ezt csupán saját eszemmel megállapíthatom. Isten akarata sokkal inkább megnyilvánul az egyház tanításában, irá­nyításában, mint a magam-kialakított meggyőződésben. Sőt, ezen túlmenően az okos ember figyel mások élettapasztalatára. És, mi­vel saját ügyéről van szó, az elfogultság kiküszöbölésére rábízza magát egy nem befolyásolt valaki (gyóntató, lelkivezető, jóbarát) ítéletére.
Aki okos akar lenni, legyen alázatos, szerény, önmagában egészségesen kételkedő. „Aki együgyű, jöjjön hozzám!” (Péld 9,4) Végeredményben valamennyien együgyűek vagyunk. Van­nak dolgok, amelyek mindenkinek magasak, csak az isteni Böl­csességtől várhatunk eligazítást. És a maga ügyében is együgyű mindenki, mert még a legegyszerűbb, legvilágosabb dolgokat is képes elhomályosítani, meghamisítani a sok bűnre hajló ösztö­nös vágy.
Isten akaratát kell keresnem őszinte szívvel, nem a magam ön­igazolását. Csak így menekülhetek meg az oktalanság veszedel­métől.
Szalai János

Ajánlás: E kérdés elől nem térhetsz ki:

E kérdés elől nem térhetsz ki:



Hát ti, kinek tartotok engem?
Nagyon fontos, hogy mit felelünk erre a kérdésre. Azt, amit az emberek mondanak, vagy azt, amit az Úr vár tőlünk? Jézus nincs megelégedve azokkal a feleletekkel, amelyeket az emberek mondanak. Jézus éjszakai megjelenése a tavon, amikor Péter feléje indul a vízen, a tanítványok szívből fakadó vallomásával zárul: „Te valóban Isten Fia vagy!” Jézus útja ezután Sziroföniciába vezetett, ahol meggyógyította a pogány asszony lányát. Onnan a Tizváros vidékét érintve a galileai tenger felé tartott. A környékbeli nép csapatostul  tódult hozzá és Jézus lábai elé tették betegeiket. Mind meggyógyította őket. 
Amikor a nép látta a csodajeleket „elámult és dicsőítette Izrael Istenét”. Ez a legnagyobb elismerést a pogányok részéről. Jézus ekkor tanítványaihoz fordult: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem és nincs mit enniük.” Ekkor másodszor is megsokasította a kenyeret, majd elbocsátva a népet Magadán (Magdala) vidékén kötött ki. A tó partján farizeusok várták, akiknek finom iróniával válaszolt: „Az ég színéből tudtok következtetni, de az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni?” Ezután visszavonult és tanítványaival kezdett foglalkozni. Velük együtt elhagyta a zsidó felségterületet és Fülöp Cezáreájának vidékére ért. Jézus itt egy teljesebb vallomásra készteti őket. Arra akarja rávezetni, hogy lépjenek túl a közvéleményen, és személyes, közvetlen megismerésére támaszkodjanak. Ahogy akkor a nép valamelyik nagy prófétának tartotta, ma is vannak, akik rendkívüli egyéniségnek tartják, de mondják-e valahol, hogy mindemellett az élő Isten Fia? Egyedül Péter elsőként, és valamennyi társa nevében felelt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!” (Mt 16, 13-20) Ők azok, akiknek az Atya kinyilatkoztatta ezt a misztériumot. Jézus ezért mondja Péternek, hogy boldog, mert nem önmagától mondta ezt, hanem a mennyei Atya nyilatkoztatta ki neki. Isten megvilágosító kegyelme nélkül senki sem vallhatná meg ilyen kifejezetten Krisztus istenségébe vetett hitét. A hit Isten ajándéka. Jézus Péternek – aki most teljes készséggel fogadta be ezt az ajándékot –, megmondja a küldetését: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Az egyszerű halász, Péterré, biztos sziklává lesz, és Krisztus erre a sziklára építi fel Egyházát, s ennek kulcsait, vagyis oldó és kötő hatalmát kapja meg. Hatalma olyan nagy, hogy döntéseit maga Isten hagyja jóvá a „mennyben”. Krisztus így akarta felépíteni Egyházát és Péter primátusát. Ő adta kezébe a hatalmat, mint egykor az Úr Eliákimnak (Iz 22,11-23). Az Egyház és a primátus, mindkettő isteni intézmény. Bírálni nem lehet, inkább valljuk: „Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!” (Róm 11,33-36) Mindezt értünk tette Krisztus, hogy örök életünk legyen.

„Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Mt 16,15.

Ferenc pápa részvétét fejezte ki Foley szüleinek



P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő megerősítette a hírt: augusztus 21-én, csütörtökön római idő szerint az esti órákban, a pápa telefonált az Iszlám Állam fegyveresei által lefejezett riporter szüleinek, akik az USA New Hampshire államában lévő Richmond-ban élnek, hogy kifejezze részvétét fiuk tragikus halála miatt. A szülők hálával és meghatottan fogadták a Szentatya együttérzését – tájékoztatott róla James Martin amerikai jezsuita atya. P. Martin hozzátette: a hír közvetlenül hivatalos vatikáni forrásokból érkezett, amelyek engedélyezték annak közzétételét.

A 40 éves James Foley katolikus volt, Milwaukee (Wisconsin állam) „Marquette” Jezsuita Egyetemén végezte tanulmányait. Mindig kapcsolatban maradt az egyetem közösségével: tájékoztatta őket a háborús övezetekbe tett utazásairól, a humanitárius missziókban való részvételéről, arra kérve volt társait, hogy kísérjék el útjaira imáikkal.

Az egyetem közössége augusztus 26-án, kedden este imavirrasztással emlékezik meg egykori hallgatójáról, lelki támaszt nyújtva a gyászoló családnak.

A jezsuita egyetem augusztus 19-én nyilatkozatban fejezte ki mély fájdalmát az újságíró halála miatt. James Foley szívén viselte a társadalmi igazságosság kérdését. Nagy tehetségét arra használta fel, hogy tájékoztassa a közvéleményt a súlyos helyzetekről, annak a reményében, hogy ezzel hozzájárulhat a világ jobbá tételéhez – olvassuk a közleményben.

Először Líbiában esett fogságba 2011-ben. Szabadulása után levelet írt a Marquette egyetem közösségének, amelyben kifejezte, hogy milyen nagy erőt merített fogsága során nemcsak a saját imáiból, hanem szülei, rokonai és barátai imáiból is.

A megható levélben James külön kitért arra, hogy milyen fontos volt számára a rózsafüzér elimádkozása, amellyel édesanyja és nagyanyja példáját követte. Naponta 100 Üdvözlégy Máriát is elimádkozott, ujjpercein végezve a szentolvasót.

Az egyetem közössége, miközben gyászolja volt hallgatóját, felajánlja imáit a békéért is.

A barbár módon megölt James Foley édesanyja azt nyilatkozta, hogy büszke fiára, aki tanúságot tett bátorságáról, amikor feláldozta életét, hogy a világ figyelmét a térségben élő népek szenvedésére irányítsa. Az édesanya felhívást intézett az emberrablókhoz, hogy kíméljék meg a többi túsz életét.

A Szentszék Sajtótermének igazgatója, P. Federico Lombardi SJ, hangsúlyozta a pápai gesztus, a gyászoló családnak nyújtott spirituális vigasz jelentőségét.

(vm) VR



2014. 08. 06.

Székely kongresszust javasol

Székely kongresszust javasol Darvas-Kozma József

Az 1902-es tusnádfürdői gyűlés mintájára egy új székely kongresszus összehívását javasolta Darvas-Kozma József csíkszeredai főesperes vasárnap a nyergestetői csata 165. évfordulója alkalmából elhangzott beszédében. Az elgondolás részleteiről az ötletgazdától érdeklődtünk.
darvas kozma j�zsef_b
– Ön vasárnap a Nyergestetőn a következőket mondta: „Most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor. A kongresszusba be kell vonni valamennyi politikai és érdek-képviseleti, kulturális, gazdasági egyesületet, szervezetet, együtt a felekezetekkel, és helyzetfelmérést kell készíteni a hogyan tovább, a szubszidiaritás, az autonómia érdekében”. Honnan jött az ötlet egy új kongresszus megtartására?
– Az utóbbi időszakban azt tapasztaltam, hogy a székely népen is egyfajta politikai kiábrándultság és tétlenség, egymásra mutogatás, letargia vett erőt. Amikor meghívtak a Nyergestetőre, imádkoztam magamban, hogy mit is mondhatnék ott. Valami olyat kellene mondani, ami eltér az eddigiektől, a múltbeli események felidézésétől. Valami olyanra lenne szükség, ami a jelenről is szól, és a jövőbe is tekint. Ekkor eszembe jutott – ez volt az isteni sugallat – az 1902. augusztus 28–30. közötti tusnádfürdői székely kongresszus. Az ott elhangzottak egyébként mindenki számára elérhetők, mert a Székelyföld kulturális folyóirat is közzétette.
– Egyfajta párhuzamot vont az akkori és a mostani időszak között, mondván, hogy most is a kivándorlás és a munkanélküliség jelenti a legégetőbb problémát, mint akkor.
– Pontosan. Már a 19. század második felétől kezdve elkezdődött a székelyek kivándorlása, sokan többek között a Regátba költöztek. Akkor ezt még tetézte az 1871-es úgynevezett arányosítási és tagosítási törvény, aminek következtében a székely népet majdnem földönfutóvá tették. 1895-ben létrehozták a kivándorlást szabályozó bizottságot.
1901-ben már a magyar kormány kezdett foglalkozni a kivándorlás ügyével, majd az év nyarán eldöntötték, hogy Tusnádfürdőn szervezzenek székely kongresszust. A gyűlés után tulajdonképpen elindult egy székely akció: gazdakörök alakultak, hogy felvilágosítsák a gazdákat az állattenyésztéssel és földműveléssel, erdőgazdálkodással kapcsolatos fejlesztésekről. Elindult tehát egyfajta kibontakozás, amit az első világháború megtört, majd a román hatalom teljesen leállított.
– Egy ahhoz hasonló kibontakozásra lenne most szükség?
– Igen. Illyés Gyulát idézve az a magyar, aki a magyarság múltjáért, jelenéért és jövőjéért felelősséget vállalt. Ennek mentén most ne azt nézzük, hogy ki melyik pártban van, hanem közösen kell cselekednünk a székelységért, a székely autonómiáért, önrendelkezésért, a fiataljainkért.
– Kik lehetnének a kongresszus résztvevői?
– A politikai alakulatok – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt –, a Székely Nemzeti Tanács, a közbirtokosságok, a különböző gazdasági és kulturális szervezetek, egyesületek, valamint a történelmi egyházak vezetői. Fontos és alapos előkészítésre van szükség. Meg kell hallgatni, hogy mit kíván a nép. Ezt tudjuk tenni a székely népért, ezek a lehetőségeink. Kezünkbe kell vennünk a jövőnket.
– A pártok részéről van-e készség egy ilyen kongresszus megszervezésére?
– Még vasárnap, talán a nyergestetői ünnepség hatása alatt, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azt mondta nekem, hogy nagyon jó gondolatnak tartja az ötletem. A jelen lévő polgármesterek is gratuláltak azért, hogy megmutattam egy irányt. Kezdésként azokra az önkormányzatokra gondoltam, amelyek már helyi határozatot hoztak egy önálló székely régióba való tartozásról, de a többi is felzárkózhat. Fontos, hogy amit meg tudunk tenni, azt ne Bukarest határozza meg, szubszidiaritásra van szükség. Ez tulajdonképpen autonómiát jelent, erre a szóra viszont a románok begerjednek, ezért vigyáznunk kell a használt kifejezésekre.

Forrás:
„Ezt tudjuk tenni a székely népért”
„Ezt tudjuk tenni a székely népért” szekelyhon.ro
Székely kongresszust javasol Darvas-Kozma József - Krónika

Ajánlás:
Nyergestetői megemlékezés: Egy új Székely Kongresszus kell!
A székely hősiességet méltatta Nyergestetőn Victor Ponta
Victor Ponta a székely hősiességet méltatta

2014. 08. 04.

Üzenet: augusztus 17-23.



1. Hová tartasz? - A/20. vasárnapi gondolat
Nem az a döntő, honnan jön az ember, hanem az, hová tart. Van-e hit, készség, jóakarat a lelkében, vagy nincs. Ez tesz igazán értővé, belátóvá bennünket. Egy magyar pap lourdesi zarándoklatról hazafelé jövet meglátogatta Lyonban szolgáló pap barátját. Városnézés közben  fölkerestek egy kórházat, ahol egy magyar család egyetlen fia feküdt. Üvegfallal elkülönített ágyban volt, nehogy valamilyen fertőzést kapjon. Előzőleg veséi teljesen felmondták a szolgálatot. Az orvosok kijelentették: csak egy mód van élete megmentésére, ha egy egészséges vesét ültetnek át szervezetébe. Édesanyja vállalkozott arra, hogy átadja fiának az egyik veséjét. A műtét megtörtént, a fiú megmenekült a korai haláltól. Így adott életet a jó anya másodszor is gyermekének. Az anyai szeretet számtalan megnyilvánulását jegyezték fel. A kiskorú XIV. Lajos francia király helyett, 1643-tól 1651-ig Ausztriai Anna anyakirályné régensként uralkodott. A jóhiszemű királynéval egy udvarhölgy püspökké neveztette ki fiát. A kinevező okmányt Páli Szent Vincének kellett volna kiállítania. Ő azonban, minthogy botrányos életű papról volt szó, üresen vitte a blankettát a királynéhoz, hogy töltse ki maga. Fölvilágosítására Anna királyné megsemmisítette a kinevezést és arra kérte Vince atyát, adja tudtára az udvarhölgynek is a dolgot. Ő szívesen megtette mindjárt ott a palotában. Az anya elkeseredésében egy széket vágott Vince atya fejéhez. Az atya elővette zsebkendőjét és törölgette a homlokából patakzó vért. A fölháborodott kísérőnek mosolyogva csak ennyit mondott: "Csodálatos dolog, milyen erős tud lenni egy anyában a fia iránti szeretet."  Amikor az anyai szeretet hittel párosul ott a csoda is megtörténik. Jézusnak fájt a zsidók hitetlensége, akár Pál apostolnak (Róm 11, 13-15. 29-32). Tirusz város területére húzódott vissza, azaz egyedül akart lenni, és ismeretlenségben maradni. De vágya nem teljesült, mert egy pogány asszony, akinek a lányát tisztátalan lélek szállta meg, hallott felőle, odasietett és hangosan kérlelte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia!” (Mt 15,21-28) Feltűnő, hogy egy pogány asszony él a messiási szóval, de Jézus szóra sem méltatta. Mikor a tanítványok kellemetlennek érezték a helyzetet, mert kitartóan követi, Jézus világosan megmondja: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” Most pedig Jézus szavaiból kovácsol érvet: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya. Az Úr szabadításának ideje valóra vált: „Az idegenek közül, akik az Úrhoz csatlakoznak..., azt mind elvezetem szent hegyemre, és örömmel töltöm el őket.” (Iz 56, 1. 6-7)
           
„Tirusznak és Szidónnak elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján...” Mt 11,22 
Darvas-Kozma József

2. Ki a bölcs ember?
Bölcs mindenki lehet, kell is lennie. Sem született észtehetség, sem tanultság nem kell hozzá. Csak rá kell bíznunk magunkat a kegyelemre, a Szentlélekre.
A bölcs ember először is tudja, mit miért csinál. Van elgondolása az életről. Nem sodródik a tömeggel, nem hagyja, hogy magával ragadja az élet, a helyzetek, a divatok, mások rátukmált akarata, szóval nem „ahogy esik, úgy puffan” és „majd csak lesz valahogy” ember. Egy paraszt ember így szokta befejezni a családi imát: „Imádkozzunk még egy Miatyánkot azokért, akik össze-vissza szaladgálnak a világban, és azt se tudják, miért.”
De hogy a cél, a saját életről való elgondolás ne csak meglegyen, hanem bölcs legyen, ahhoz tudni kell mindennek az értékét. Tudni kell, hogy mi a legnagyobb az életben, és minden mást ahhoz kell igazítani. A bölcs ember tudja: a legtöbb, amit az ember az élettől kaphat, ha megláthatja és átölelheti Istenét. Ezért él,mindent erre állít be.
A bölcs ember nemcsak ismeri a helyes célt, hanem a szerint cselekszik is. Mert ha az ember nem a felismert igazsághoz alakítja életét, előbb-utóbb téves életmódjához igazítja elgondolásait is. Vagyis botorrá válik.
Világosság és erő. Ezt a kettőt kell kérnem a Bölcsesség Lelkétől.
Szalai János

Hirdetés:

3. 2014. augusztus 17.
1. Szerdán, augusztus 20-án Szent István király, ország- és főegyházmegyénk alapítója főünnep. Szentmisét végzünk reggel fél 7-kor és 7 órakor. Az esti ünnepi szentmisét P. Balla Barnabás pálos atya vezetésével végezzük. A szentmise után átvonulunk a plébánia udvarára, ahol ünnepi megemlékezést és koszorúzást tartunk. Mindenkit szeretettel várunk.
2. Hargitafürdőn a Szent István búcsút aug. 24-én vasárnap ½ 1 órakor tartják a pálos testvérek.
3. Péntek d. u. 6 órakor keresztelői felkészítő.
4. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus újságokat, folyóiratokat, könyveket és kegytárgyakat.