2014. 10. 07.

Október 6-i megemlékezés Csíkszeredában

Csíkszeredában minden év október 6-án a Millenniumi-templomban este 7 órakor megemlékezünk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc halottairól. A hívekhez a következő beszédet intézte dr. Darvas-Kozma József esperes-plébános:
Imádkozó és emlékező Testvéreim!

A nemzetek élettani törvénye a szakadatlan küzdelem, törtetés az önállóság, a függetlenség felé, ahogy ma mondjuk az autonómia felé.
A magyar nemzet életét a mohácsi vész után főleg a jogaiért való küzdelem jellemzi. A Kelettel, Nyugattal vívott százados küzdelem a magyar nemzet javára dőlt el, felszabadult az ország 1700 körül a török alól a Habsburgok segítségével. Majd az osztrákok a dualizmus alapján nem a kettős állam nemzeti kifejlesztésén fáradoznak, egy önálló Magyarország és egy önálló Ausztria, hanem csak az egy, abszolút Ausztria megalkotásán.
A Habsburg-ház szándékát világosan látja, II. Rákóczi Ferenc fejedelem, aki a magyar szabadság védelmére kel. Éppen ezért a hazaszeretet mélységét és tisztaságát tekintve II. Rákóczi Ferenc szabadság hőseink között az első helyen áll; mint egyén, hívő katolikus pedig példaképe minden időnek. Utána időben az 1848/49-es szabadsághősök és mások következnek napjainkig.
A hazaszeretet hőseinek emléke arra tanít bennünket, hogy haldokló népet csak szabadsághősök képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a földön csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes emléke lelkesít. Ezért számunkra október 6. erős gyökér, a jelen és a jövő belőle él!
Emlékező Testvéreim!
E napon gondoltunk-e arra, vajon mit szerethettek más népek fiai a magyarokban? Vajon mi állította a magyar szabadságharc mellé az osztrák, a német, a horvát és a szerb nemzetiségű tábornokokat?
Kérdéseinkre a feleletet megtaláljuk népünk jellemében. Múltunk gazdag története és irodalmunk tanúsítja a magyar népnek azt a jellemvonását, hogy akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem. Ezt nemcsak előkelő királyaink, hanem a nép földközelben élő rétegeiben is előfordul a magyarságnak az a jellemvonása, amit nagy kultúrfilozófusunk Prohászka Lajos így fogalmazott meg, hogy a magyar „gens sibi prodiga” vagyis önmagát pazarló nemzet vagyunk. Vagy ahogy a szólásmondás is jelzi: vígan megyünk tönkre!
Gens sibi prodiga! - önmagát pazarló nemzet vagyunk. A prodigus, a, um  latin szónak több jelentése van. Ma a pazarló szót az ifjak kevésbé értik. Inkább tékozlót, szét pallót, mindent szétszórót értenek alatta. Pedig a pazarló nem tékozló! A tékozló anyagi és erkölcsi értéket méltatlan célra fordít (Lásd a tékozló fiú történetét: Lk 15,11). 
A pazar szó jelentése pompás, remek, fényűzően díszes, gazdag.
A jó értelemben vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott a gazdag ifjúnak: „Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Mt 19,21)
A magyarság e gáláns természetét felfokozta a kereszténység. Jézus, amikor a szeretetet jellemezte, akkor ilyeneket mondott: Aki kér, annak adjál... Aki elveszi a ruhádat, annak add oda a köntösödet is... Aki egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőre... Aki értem és az evangéliumért elhagyja.... száz annyit kap e földön, s ráadásul az örök életet!
Ez a jézusi szeretet mérce: a határtalan szeretet. Szent István Intelmeiben ezt a szeretetet emelte ki. Ezért fogadtuk be magunk közé az üldözött jászokat, kunokat, északról a szlávokat, majd a Balkánról menekülő népeket.
A feltett kérdésre, hogy mi állította a magyar szabadságharc mellé a tábornokokat? – válaszom egyértelmű: a magyarok önfeláldozó és szabadság szeretete vonzotta az igazi értékeket tisztelő osztrák, német, horvát és szerb nemzetiségű tábornokokat. Az aradi 13 és Batthyány Lajos vértanú napján erre az önfeláldozó, odaadó, örök szeretetre emlékezünk.
Gondolkodjunk azon, hogy mit nyerne nemzetünk, mit nyerne a magyarság, ha minél többen követnénk szentjeink és nagyjaink példáját!
**
A szentmise végén közösen elimádkozták az alábbi imát:


Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait. Tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
 



Hirdetés: 2014. október 5.



1. Ma október első vasárnapja, szentségimádás ¼ 2 órától 16 óráig.
2. Októberi rózsafüzér ájtatosságot végzünk minden este fél 7 órakor. Kedden Rózsafüzér királynője, szerdán Magyarok Nagyasszonya emléknap.
3. Szerda este ½ 8 órakor a S. Mária Gimnázium bentlakásában Ima est a tisztaságért. Tiszta szerelem lehetséges-e? címmel előadás előadás is lesz. Várják a fiatalokat.
Élet a Lélekben szeminárium este 1/2 8 órától a Millenniumi-templomban.
4. A plébániai hittanórák rendje: 
I-II. osztályosoknak kedden 3-4 óráig, 
IV-V. osztályos tanulóknak kedden 4-5 óráig.
VI--VII-VIII. osztályosoknak csütörtökön du. 5-6 óráig.
III. osztály I. csoportjának (Nagy Imre Iskola) pénteken 3-4-ig, 
a II. csoportnak (Nagy István, Petőfi, József Attila, Rebreanu, Goga iskola) 4-5 óráig.
A bérmálkozóknak péntek este 7-8 óráig felkészítő.
A hittanórák beosztása megtalálható az Egyházközségi Apostolban.
5. Péntek du. 6 órakor keresztelői felkészítő a plébánián.
6. Szombaton de. 10 órakor ministránsképző. Várjuk a ministránsokat vagy akik ministrálni szeretnének.
7. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus újságokat és kiadványokat.
8. Arra kérjük a kedves híveket, hogy ha valaki keresztény rendezvényeket, köröket akar szervezni plébániánk területén, akkor azt előre beszélje meg a plébánossal. Senki a saját felelősségére ne szervezkedjen, mert az csak kellemetlenséget fog okozni.

2014. 10. 04.

Világbank: Romániának be kell fektetnie az oktatásba


Forrás: marosvasarheéyiradio.ro
Romániának be kell fektetnie az oktatásba, tekintettel arra, hogy – bár vannak kitűnő eredmények is – a lakosság 15 – 20 százaléka nem rendelkezik alapfokú tanulmányokkal, vagyis nem végezte el az általános iskolát – nyilatkozta Bukarestben a Világbank romániai igazgatója, Elisabetta Capannelli.

Mint mondta, bár egyes területeken remekel az ország- például az idegennyelv terén, a befektetők örömére – van, ahol gyengén teljesítenek, a PISA-tesztek szerint például matematikából.

Három román és nyolc magyar nemzetiségű személy szerepel azon a százas jegyzéken, amelyet a közép-európai régió világszínvonalú feltalálóiról állított össze a Res Publica a többi között a Google-lel, a Visegrádi Alappal és a Financial Times napilappal együttműködve.

A Google MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ezzel a teljesítménnyel Magyarország a New Europe 100 elnevezésű régiós lista negyedik helyén áll, a legtöbb innovátort Lengyelország adta, a százas listán 28-an lengyelek. Romániából Ionut Alexandru Budisteanu feltaláló, Paul-Andre Bran, a Biblionet program menedzsere és Cristian Botan, a jobs.gov.ro portál létrehozója szerepel a listán.

marosvasarhelyiradio.roerdely ma

2014. 10. 03.

Miért lett a legesélyesebb?

 2014. okt. 2. Sajtószemle
A Magyar Nemzet (14. o.) Nobel-békedíjra esélyes a pápa című beszámolója szerint a legnagyobb fogadóirodáknál Ferenc pápa számít a legesélyesebbnek az idei Nobel-békedíjra. A William Hill, amennyiben a Szentatya kapná a kitüntetést, kétszeres pénzt fizet. Hatszoros oddsszal a második Denis Mukwege, az a kongói orvos, aki a fegyveres konfliktusban nemi erőszakot elszenvedő nők számára nyitott kórházat, a harmadik pedig Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyolcszoros szorzóval.
A Heti Válaszban („A jóság hiánycikk” 22–25. o.)
Müller Péter író nyilatkozik, aki elmondta: Ferenc pápából „sugárzik valami, amit ma a legfontosabbnak tartok: a jóság. Nem egy nagy teológus, hanem egy jó ember szól hozzád, ezt tévedhetetlenül megmondja mindegyikünk szíve. Több előadást tartottam Böjte Csabával vagy Pál Feri atyával, aki nagy pszichológiai tudással képes megszólítani a nem hívőket is. Ahhoz persze, hogy valaki ezt tegye, forró drót kell a benne élő Istenhez; e nélkül nem működik.” Müller Péter elmondta azt is, miért nem foglalkozik politikával: azért, mert a politikus azt hirdeti: „ha átalakítom a társadalmat, azzal harmóniát teremtek a lelkemben. Így működött a kommunizmus, a fasizmus, de így működik a demokrácia is – holott a nagy változások mind belülről fakadnak. Ha például Saul csak úgy érdeklődésből kezdi figyelni, milyen különös dolgokat beszélnek Krisztus követői, abból nem lett volna kereszténység. Azzal viszont, hogy legbelső valójában villámcsapásként érte Isten üzenete, s lelke átélte a nagy megfordulást, a metanoiát, megváltoztatta a világ történelmét.”

MK

Végső búcsút vettek Nicolae Corneanutól

Temesváron az ortodox katedrálisban szeptember 2-án több ezren, köztük katolikus püspökök, vettek végső búcsút Nicolae Corneanutól, a Bánság ortodox metropolitájától, a romániai ökumenikus mozgalom és vallásközi párbeszéd emblematikus alakjától – tájékoztat a Catholica.ro.


Nicolae Corneanu temesvári ortodox érsek, aki közel 52 évig töltötte be ezt a tisztséget, szeptember 28-án, kilencvenéves korában hunyt el. A temetési szertartást Dániel ortodox pátriárka vezette, a szertartáson jelen volt Roos Márton temesvári és Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök, illetve Alexandru Mesian lugosi és Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök.

Corneanu a rendszerváltás után az ortodox főpapok közül elsőként ismerte be, hogy együttműködött a román titkosrendőrséggel, a Securitatéval; feltárta tevékenységét, és bocsánatot kért érte.


Corneanu érsek a romániai ökumenikus mozgalom és a vallásközi párbeszéd emblematikus alakja volt. Többek között olyan tettek fűződnek a Bánság metropolitájának nevéhez, mint hogy a ’90-es években az ökumené szellemében több alkalommal is részt vett a Tőkés László által szervezett decemberi megemlékezéseken, Krauter Sebestyén katolikus püspökkel, Neumann Ernő temesvári főrabbival, Nicolae Teodorescu görögkatolikus vikáriussal és más főpapokkal együtt. Ugyancsak a felekezetek közti együttműködés jegyében Temesvár gyárvárosi zsinagógájának állagmegóvásához jelentős magánadománnyal járult hozzá. A kommunizmus idején az ortodoxok által használt egykori lugosi görögkatolikus székesegyházat visszaszolgáltatta a görögkatolikusoknak. (Romániában még napjainkban is számos egykori görögkatolikus templom visszaszolgáltatásának tárgyában folyik peres eljárás – A szerk.)

Egyik legnagyobb visszhangot kiváltó lépését pedig 2008-ban tette, amikor részt vett a temesvári Dózsa György utcában épült új görögkatolikus templom fölszentelésén, és nemcsak együtt imádkozott katolikus testvéreivel, de az apostoli nuncius által celebrált Szent Liturgia során meg is áldozott. Cselekedetével az ortodox egyház jelentős részét felháborította, az érseket eretnekséggel vádolták, és kezdeményezték papi tisztségeitől való megfosztását.


2011-ben a román ortodox egyház Szent Szinódusa megvonta Corneanu metropolitától a jogot, hogy hivatalos dokumentumokat aláírhasson, a döntést azonban hamarosan visszavonták, és csupán „megfenyítették” a metropolitát.
Nicolae Corneanu nem kívánta kommentálni az ügyet. A föltett kérdésre a következőt nyilatkozta: „Nem akarom véleményezni ezt a döntést. Isten mindig megold mindent. Szeretném megköszönni a híveknek, minden jó szándékú embernek, akik támogatásukról biztosítottak ebben az egész időszakban.” Ezt követően az ortodox egyház úgy határozott: egyetlen hívük sem vehet részt egyházi szertartáson, még imádságon sem katolikus vagy görögkatolikus templomban. Ha mégis jelen vannak egy-egy nagyobb eseményen, nem szólalhatnak meg.

Nicolae Corneanut 1992-ben a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává, a Román Írószövetség pedig rendes tagjává választotta. A temesvári ortodox érsek tevékenységnek elismeréseként elnyerte a Temesvár, Lugos és Karánsebes (szülővárosa) díszpolgára címeket.
Fotó: Catholica.ro
Magyar Kurír
(ki)

Orbán miatt kritizálta Băsescut Ponta

A romániai magánlátogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök fogadása miatt bírálta Traian Basescu román államfőt az ország kormányfője pénteken.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Victor Ponta egy dél-romániai kampányrendezvény után szerencsétlennek nevezte, hogy Traian Basescu „baráti vacsorára" hívta Orbán Viktort, akit az Amerikai Egyesült Államok is bírált politikája miatt. Hozzátette, ő maga elnökként nem ült volna le „elvtársi vacsorára" Orbán Viktorral. „Láthatják, miniszterelnökként sem tettem" – jelentette ki a romániai államelnöki tisztség megszerzéséért kampányoló Victor Ponta.

Traian Basescu korábban elmondta, amikor értesült, hogy Orbán Viktor Kolozsvárra megy magánlátogatásra, meghívta Bukarestbe is, hogy a román-magyar kapcsolatok alakulásáról beszélgessenek.

Az államfő közölte: többek között arról a módról kíván beszélgetni Orbán Viktorral, ahogyan egyes magyar politikusok viszonyulnak olyan kérdésekhez, amelyeket a román alkotmány szabályoz. Hozzátette a román-magyar kapcsolatokat veszélyeztető kockázatokat is szóba kívánja hozni.

Traian Basescu elnöknek decemberben jár le második, egyben utolsó mandátuma. A novemberi elnökválasztás egyik esélyese Victor Ponta miniszterelnök. A román belpolitikát az elmúlt években a Ponta-Basescu ellentét határozta meg.

MTI

Politikusok, diplomaták vagy hazugok?

Az EU cáfolta az amerikai alelnök szavait

Az EU cáfolta az amerikai alelnök szavait

Az Európai Unió önállóan döntött az Oroszországgal szembeni szankciók életbe léptetéséről – jelentette be Maja Kocijancic, az európai diplomácia vezetőjének, Catherine Ashtonnak a szóvivője.

Ezzel cáfolta Joe Biden amerikai alelnök állítását.
Tegnap az amerikai alelnök kijelentette, hogy az USA és személyesen Barack Obama amerikai elnök kényszerítette rá az uniós országokat arra, hogy szankciókat léptessenek életbe Oroszországgal szemben az ukrajnai fejlemények miatt. Biden szavai szerint Obama kénytelen volt rávenni Európát arra, hogy vállalja az ezzel járó gazdasági rizikót.
OH

Megszületett a FÁK közös piaca

Putyin aláírta az Eurázsiai Gazdasági Unióról szóló szerződést ratifikáló törvényt

Putyin aláírta az Eurázsiai Gazdasági Unióról szóló szerződést ratifikáló törvényt

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvényt, amelyikkel az orosz Szövetségi Gyűlés ratifikálta az Eurázsiai Gazdasági Unióról (EGU) szóló szerződést – jelenti a RIA Novosztyi.

A Fehéroroszország, Kazahsztán és Oroszország közös gazdasági trésége bázisán kialakítandó EGU létesítéséről szóló szerződést májusban írták alá. A szerződés 2015. január 1-től lép hatályba. Örményország és Kirgizisztán máris bejelentette csatlakozási szándékát.
Egyszóval, a FÁK térségében befejezéséhez ér a legnagyobb közös piac kialakítása, amelyik 170 millió népességet fog közre és amelyik a gazdasági növekedés új hatalmas központja lesz.
OH