2015. 11. 04.

Kádár János a hóhérlelkületű keresztapa

Hruscsov és Kádár koccintanak 1964-ben
1956. november 4. után a kommunista Néró 1,1 millió embert akart internáltatni
Kevesek előtt ismert, hogy Kádár János volt a keresztapja ifjabb Rajk Lászlónak, de ez nem gátolta meg őt abban, hogy sztalinista belügyminiszterként 1949-ben segédkezet nyújtott legjobb barátja, Rajk László koncepciós peréhez és kivégzéséhez.
Ennek a hóhérlelkületű keresztapának a nevéhez fűződik a magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása is, amelynek előzményeként az ő asszisztálásával 1956. november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak, megtámadták és lerohanták Magyarországot. Ezt megelőzően, 1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő népfelkelés, majd a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás által irányított kommunista állami terror, valamint a szovjet megszállás ellen. A forradalom a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá terebélyesedett. Az ország sorsát végül a nemzeti függetlenséget kíméletlenül eltipró november 4-i szovjet katonai invázió pecsételte meg.
Miközben az ország élet-halál harcát vívta a szovjet megszállókkal, Kádár a törvényes Nagy Imre-kormány államminisztereként, a kommunistáktól már megszokott sunyisággal, november 1-jén júdáslelkű társával, Münnich Ferenccel a budapesti szovjet nagykövetségre sompolygott, hogy elárulja hazáját. November 4-ének hajnala már Ungváron találta, ahol Hruscsov nyakába borulva biztosította őt töretlen elvtársi hűségéről és a forradalmárokkal való véres leszámolás iránti eltökéltségéről. Innen az oroszok Szolnokra vitték, ahol összetákolta a teljesen törvénytelen és minden közjogi alapot nélkülöző Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt. Kádárnak óvatosságánál csak gyávasága volt nagyobb, mert mindig mások árnyékában meghúzódva, taktikázva várta a kedvező alkalmat politikai riválisainak eltakarítására.
Most eljött végre az ő ideje.
Hruscsov támogatását bírva november 7-én szovjet tankokkal érkezett meg Budapestre. A harcok végeztével már a Minisztertanács elnökeként, megfontoltan és rideg számítással megindította azt a brutális megtorlógépezetet, amelynek kegyetlensége és kíméletlensége még a bresciai hiénáét, vagyis Haynauét is túlszárnyalta. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Haynau körülbelül 150 embert végeztetett ki, és 1000-2000 ember kerülhetett börtönbe. Ezzel szemben 1957 és 1963 között a kádári megtorlás idején a magyar történelem példátlan méretű kivégzéssorozata és erőszakhulláma zajlott le.
Kádárék mintegy négyszáz mártírt juttattak bitófára (Gosztonyi Péter történész szerint 453 főt). Maga Kádár azonban csak 280 halálos ítéletet volt hajlandó beismerni Mihail Gorbacsovnak 1985-ben. A kivégzettek egy részét jeltelen sírokba, drótokkal összekötözött végtagokkal, ócska kátránypapírba göngyölve, arccal a sírgödör alja felé, mint állatokat kaparták el. Micsoda aljas ördögi lelkület kellett ahhoz, hogy ezeket a borzalmakat egyáltalán képes legyen kigondolni is valaki, nemhogy véghez is vinni!
Azt hihetnénk, hogy az ilyen mértékű becstelenséget már nem lehet fokozni, de Kádárék még erre is képesek voltak. A pártállami vezetés már 1952-ben önkényesen úgy döntött, hogy a 16–18 éves korosztály tagjait, akik ellen addig „csak” háborús és népellenes ügyekben lehetett halálos ítéletet kiszabni, ettől kezdve a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérlete miatt is akasztófa alá lehessen hurcolni. Ezt az embertelen és kegyetlen, jogszabálynak csúfolt horrorisztikus rendelkezést a megtorlás időszakában Kádárék az 1957. évi 34. törvényerejű rendelettel megerősítették. Ennek alapján küldték bitófára Mansfeld Pétert, és a közhiedelemmel ellentétben nem azért vártak a kivégzésével, hogy betöltse a 18. életévét, mert ez egyáltalán nem volt akadálya a halálos ítélet végrehajtásának. A kádári véres terror példa nélküli gonoszsága mindezek ismeretében még inkább elborzasztó.
Az államilag intézményesített mészárláson túl húszezer embert kilakoltattak, tizenháromezer embert internáltak, huszonhatezer embert bebörtönöztek. Az országból becslések szerint mintegy 200 ezer ember menekült el a megtorlásoktól való félelem miatt. Kahler Frigyes jogász-történész említ egy állítólagos kijelentést arról, hogy Kádár, a kommunista Néró 1956 után 1,1 millió embert akart internáltatni. Mintha az egész magyar néppel le akart volna egyszer és mindenkorra számolni. Nem túlzás, ha azt mondjuk, az 1956 utáni hazai totalitárius rezsim megszületése az ’56-os mártírok vérében fogant, és egy egész nemzet rémuralomba taszításával volt csak fenntartható.
Kádár megtorló túlbuzgósága már az oroszoknak is sok volt, ellentétben állt a Nyugattal ekkor éppen megbékélésre törekvő Hruscsov érdekeivel. Az oroszok 1957-től már nem erőltették, hogy legyenek akasztások, Nagy Imrét és társait nem lett volna „kötelező” kivégezni 1958-ban, az oroszok többször el is halasztatták Kádárral a Nagy Imre-pert. Azonban ez a per Kádár személyes bosszúja volt, többek között azért, mert Nagy Imre nem volt hajlandó lemondani kormányfői tisztségéről, és ezért Kádár mindaddig veszélyben érezte illegitim hatalmát, ameddig Nagy Imre életben volt.
Nagy Imre halálba küldése után egy olyan shakespeare-i figura vált belőle, akit folyamatosan követett áldozata szelleme. Élete végéig nem mondta ki nagy nyilvánosság előtt Nagy Imre nevét, mindig csak „arról az emberről” beszélt. Utolsó, egyórás, zavaros, nehezen követhető beszédéből kiderült, hogy Kádárnak Nagy Imre kivégzése súlyos lelkiismeret-furdalást okozott. A sors úgy rendelte, hogy élete utolsó napjaiban még látnia kelljen azt a történelmi igazságtételt, amelynek során Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén az áldozatokat a legnagyobbaknak kijáró tisztességgel egy egész nemzet búcsúztatja. A sorsnak arra is gondja volt, hogy a Legfelsőbb Bíróságon azon a napon hirdessék ki Nagy Imre és társai rehabilitációját, amely napon halálba küldőjük eltávozott az élők sorából. Azonban holtában sem talált nyugalomra az anyaföldben a hazaáruló. 2007. május 2-ára virradóra Kádár Fiumei úti sírkertben található síremlékét felfeszítették, és elvitték csontjainak a medencecsonttól felfelé eső részét koponyájával együtt, a sír fedőlapjára pedig a „gyilkosok 56” feliratot fújták.
Az 1956-os orosz invázióhoz és Kádár tombolásához a Nyugat békésen asszisztált. Ma is elfogadhatatlan a magyarok számára a nyugati hatalmak ’56-os események idején tanúsított magatartása, majd néhány évvel később Kádár keblükre ölelése. A nyugati politika kezdetektől fogva kettős játékot folytatott, kifelé harcias kijelentéseket tett, de valójában eszébe sem jutott fegyveres segítséget nyújtani. Az amerikai vezetés a drámai napokban sietve igyekezett Moszkvát megnyugtatni, hogy nincs szándékukban megváltoztatni a második világháború végén létrejött európai status quót, és nem tekintik Magyarországot lehetséges katonai szövetségesnek. A nyugati hatalmak annak érdekében, hogy ne veszítsék el hazai közvéleményük előtt és a világ szemében a szabadság hős bajnokának szerepét, az ENSZ-ben még nagy lármát is csaptak.
A Nyugat nem lehetőséget, hanem problémát látott a magyar forradalomban, a legjobban az izgatta, hogy Moszkva esetleges túlzott reakciója politikai presztízsveszteséget okozhat számára. A nyugati világnak egy napon számot kell adnia önmagának azért, ami Magyarországgal történt, és azért is, ami nem történt. Ez a számadás lassú, de elkerülhetetlen lesz. És már megkezdődött.

magyaridok.hu
Petrin László

USA: Le kell rohanni Magyarországot

Bell, Colleen
Colleen Bell tengerészgyalogosok társaságában – Fotó MTI
Az amerikai kritika szerint Bell nem elég konfrontatív. Túl puha volt a minapi kritika, eligazításra rendelték a nagykövetet. Az Orbán-fóbiás Nuland vette kézbe a hazánk elleni támadásokat.
Újrakezdésnek ígérkezik Colleen Bell október végi, nagy visszhangot keltett beszéde: az Egyesült Államok újra felerősítheti az Orbán-kormánnyal szembeni bírálatait, ahogy, ha lassan is, de közelednek a 2018-as választások. Mint a Magyar Idők megtudta, a budapesti nagykövet szerdán konzultációra utazik Washingtonba, ahol főnökéhez, Victoria Nuland Európa-ügyi államtitkárhoz lesz hivatalos.
Amerikai forrásból származó értesülésünket tegnap egy, a két kormánytól független, de a kétoldalú kapcsolatokra rálátással bíró forrás is megerősítette. Úgy tudjuk, Nuland szerint Bell „puha”, nem elég konfrontatív, és ezért is akar vele találkozni.
Bell, aki tíz hónapja tartózkodik Magyarországon, a Corvinus Egyetemen elmondott felszólalásával nem tartalmilag keltett feltűnést – „a beszédemben nem volt semmi újdonság”, magyarázta másnap a Népszabadságnak –, hanem azzal: hosszú szünet után ő is újrakezdte a magyarországi demokráciával, a sajtószabadsággal, a korrupcióval kapcsolatos amerikai kritikák sorát. Vagyis ott folytatja, ahol André Goodfriend ideiglenes ügyvivő az év elején abbahagyta.
Mindez persze viszonylagos. Amikor Nuland a nyáron egy dubrovniki fórumon találkozott Szijjártó Péterrel, a külgazdasági és külügyminiszter újra meghallgatta a 2010 óta jól ismert kifogásokat, de Bell mostani beszédéig ezek csaknem egy éven át kívül estek a budapesti közélet nyilvános terein. Most visszakerültek. Az, hogy a kritikákat Bell saját rendezvényükön, a Corvinus úgynevezett „amerikai kuckójában” mondta el, míg két héttel korábban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – oldalán Simicskó István honvédelmi miniszterrel – csak nagyon burkoltan utalt rá, hogy lehetnek nézeteltérések a két ország között, arra vall: a hangnemváltást az amerikai diplomácia nagyon tudatosan készíthette elő. Értesüléseink szerint a bírálatok mostantól újra rendszeressé válhatnak.
Bell a következők miatt tett szemrehányást: a magyarországi korrupció „szerinte súlyos aggodalmakra ad okot”, a kormány „keménykezű taktikát” folytat a civilszervezetekkel szemben, korlátozza az igazságszolgáltatás, beleértve az Alkotmánybíróság szerepét, valamint a médiaszabadságot, továbbá „egyesek” – a nagykövet beszédéből nem világos, hogy kik – „intoleráns módon szólnak a menekültekről”. Nyilvánosságra kellene továbbá hozni a paksi reaktorbővítésről szóló magyar–orosz államközi megállapodás részleteit, állította. - (Megjegyzés: Süket ez a fehérnép, országa hányszor tette közzé az államközi megállapodásait? A 2010-es CIA migráns-programot pedig 2015. júniusában perelték ki a civilek és így tudta meg a világ, hogy a migráns-ügy mögött az USA van.) - Hogy megédesítse a keserű pirulát, Bell a baráti és szövetségesi viszony szokványos szóvirágait dicséretekkel is kiegészítette, így köszönetet mondva a kormánynak, mert az ellenezte, hogy szobrot állítsanak Hóman Bálintnak. Azt is mondta, az Egyesült Államok sem felel meg mindig a saját eszményeinek. A bírálatokra válaszul Szijjártó leszögezte: a felvetett kérdéseket Magyarország az EU-val vitatja, illetve vitatta meg, és azokat le is zárta, az Alapjogokért Központ pedig azt közölte: Bell bizonyos kijelentései tévesek voltak.
Mindezeken túl: ha virtuálisan is, de visszatért Goodfriend, aki hónapok óta Washingtonban dolgozik, a külügyminisztériumban. Most elismerően reagált Bell beszédére a saját Facebook-oldalán; ezt a rutinos diplomata aligha tette volna meg, ha úgy érzi, baja lehet belőle. Goodfriend napra pontosan másfél évig – 2013 júliusától 2015 januárjáig – tartó ügyvivősége alatt 1989 óta nem látott mélypontra kerültek a magyar–amerikai kapcsolatok. Nyíltan korrupcióval vádolt meg magyar köztisztviselőket, és mint véres kardot, vitte maga előtt a kitiltási listát. Rágalmazási pert akartak indítani ellene, de nem tudták elérni diplomáciai mentességének felfüggesztését. Ha ez megtörtént volna, már fügefalevélnek se lett volna elég a sok szövetségesi szófordulat. Goodfriend tevékenységét sokan két okból találták különösen irritálónak: bár csak ügyvivő volt, mégis hiperaktív, ráadásul épp 2014-ben, amikor Washingtonnak bele kellett törődnie, hogy az Orbán-kormány három választást is fölényesen megnyert.
Bell viszont nagykövet, és ha lassan is, közelednek a 2018-as választások. A Magyar Hírlap tegnapi számában Daniel McAdams, az amerikai Ron Paul Intézet ügyvezető igazgatója tömören megfogalmazza, mi a baja Washingtonnak Orbán Viktorral: „Azt várják el tőle, hogy szalutáljon, amikor Amerika mond valamit. Egyre idegesebbek, szerintük ez a magatartás egyfajta vírusként terjed Európában.” (Aki szembe mer szállni velük, az a többit is felbátorítja. Ezért támadják Orbánt.)
Viszont a Ron Paul Intézet beavatkozásellenes külpolitikai felfogása marginális Washingtonban, mindkét nagy párt főáramától idegen. Egy éve az Obama elnökkel szemben álló John McCain republikánus szenátor – épp Bell meghallgatásán – élesen kirohant Magyarország ellen, és neofasiszta diktátornak nevezte Orbánt.

Szőcs László
magyaridok.hu

Gyászos évforduló november 4.

Forrás: minalunk.hu
1956 - Áldozatvállalásuk kötelez
Maléter Pál honvédelmi miniszter, Kovács István vezérkari főnök, Szűcs Miklós hadműveleti csoportfőnök és a kíséretükben lévő katonai szakértők előző esti tőrbe csalása és letartóztatása után, 1956. november negyedikének hajnalán a Szovjetunió hadserege hadüzenet nélkül megtámadta Magyarországot. A nemzet pedig, mint ahogy történelme folyamán eddig is tette, fegyvert ragadott, szembefordult a betolakodókkal, és ezzel kezdetét vette újabb szabadságküzdelme, melynek során elszántságból, bátorságból és kitartásból újból példát mutatott az egész világnak.

Egy teljes hétig dúlt a harc vidéken és Budapesten, míg a repülőgépeket, tankokat és nehézfegyverzetet is bevető idegen csapatoknak, hatalmas veszteségek árán ugyan, de végül mégis sikerült felszámolni az ellenállási gócokat. És ne feledjük, hogy a demokrácia védelmezőjének magát kikiáltó Nyugat ezt karba tett kézzel nézte és tűrte, mint ahogy az önálló létért folytatott küzdelmet követő véres leszámolást is. A fegyverek elhallgatása után ugyanis azonnal kezdetét vette a Csermanek néven született, majd Kádár Jánosként kommunistává vedlett áruló által irányított megtorlás, mely elől 200 ezer lélek kényszerült külföldre menekülni. A parancsára létrehozott és neki engedelmeskedő népbíróságok kezén ugyanakkor több mint 300 halálos ítélet, 22 ezer bebörtönzés és 13 ezer internálás szárad.

Számunkra gyászos évforduló tehát november 4-e, mert egy olyan keserves időszak kezdetét jelöli, mely ágyúszóval, lőporfüsttel, lánckerekek csikorgásával, keserűséggel, fájdalommal és tömérdek mennyiségű kiontott vérrel írta be magát a magyarság történelmébe. Vigasztalhat azonban a tudat, hogy mindez nem volt hiábavaló, mert a fél világot rettegésben és elnyomásban tartó kommunista szörnyetegen ezzel oly mély sebeket ejtettek, melyek végül a pusztulását okozták. Hajtsunk hát fejet kellő alázattal a hazájukat védelmező hőseink emléke előtt, akiknek a múló idő fátylán is átsütő tekintete a jogaink kikényszerítésére kell ösztönözzön és kötelezzen minket, magyarokat Kárpát-medence-szerte.

Bedő Zoltán
Székely Hírmondó

2015. 11. 03.

Halottak napi emlékmise a "Don-kanyar emlékkápolná"-nál

Kegyeleti megemlékezést tartottak halottak napján, november 2-án Pákozdon, a Don-kanyar emlékkápolnánál az I. és a II. világháborús hősi halottak emlékére. A hagyományoknak megfelelően a szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A Magyar Honvédséget Fucsku Sándor vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka képviselte. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete Karsai Béla elnökkel és a testvérvárosi nagyváradi civil szervezetek tizennyolc fős küldöttségével együtt vett részt az ünnepségen.
Szentbeszédében a főpásztor elmondta: ezen a napon lelki közösséget alkotnak mindazok, akik a „történelmi időkben, a megpróbáltatásokban sorsközösséget vállaltak értünk, utódokért. (...) Imádkoznunk kell értük, akik az Istennek ajánlották testüket-lelküket, életüket és imádkoznunk kell minden rájuk bízottért, hogy vállalják a sorsot, amelyet ők készek voltak vállalni. Amit mi tehetünk, ha rájuk emlékezünk, hogy magunkat erősítjük. Amikor példát veszünk róluk, mi fogunk biztosabban állni lábunkon, ha értékeljük azt, ami nekik érték volt, mi leszünk gazdagabbak. Imádkoznunk kell értük, hogy az égi hazába segítsük őket, hogy szabaduljon ki minden elhunyt a tisztulás állapotából, és a mennyei seregek vezére, Szent Mihály vezesse őket a világosság házába.”
A szentmisét követően Meleg Vilmos nagyváradi színész Arany János Az örökség című versét adta elő, majd Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület segédpüspöke emlékezett meg a hősökről: „A Don mellett elesettekre úgy is kell gondolnunk, mint fiúkra, akiket szüleik sirattak, akiknek feleségük és gyermekeik voltak, rájuk mint vissza nem térő apákra is kell emlékezünk. Bajtársaik az elveszített barátot siratták bennük, az áldozatot, akit odadobtak, magára hagytak, akit el akartak feledtetni. (...) A doni hősök, bár személyükben ma már ismeretlenek, emlékük mégis tovább őrződik a nemzet szívében.”

A megemlékezés végén az elhunyt katonák tiszteletére koszorút helyeztek el a felekezetek és a honvédség képviselői, illetve a civil szervezetek küldöttei és magánszemélyek.

A Székesfehérvárhoz közeli Mészeg-hegyen épült doni emlékkápolna volt az első olyan kegyeleti hely Magyarországon, amely nem hagyta feledni a feledésre ítélteket, és ahol kegyelettel lehetett emlékezni az elesett katonákra, a túlélőkre. Székesfehérvári kezdeményezésre halottak napján hosszú évek óta püspöki szentmisével emlékeznek rájuk.
Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír

Erős nemzetállamok jelentenek erős Európát

A magyar kormány a nemzetállamok megtartása mellett foglal állást, mert az jelent egy erős Európát – hangsúlyozta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Mint kifejtette: Európában jelenleg két nézet van. Az egyik szerint az erős nemzetállamok erős szövetsége jelent egy erős Európát. A másik álláspont az európai embert tekinti példaképnek, amelyben feloldódik a „német, az osztrák, a magyar, a francia, és egy európai ember jön létre”. Ez az európai baloldal koncepciója, ezt a magyar kormány nem támogatja – emelte ki.
Tuzson Bence azt mondta: 
„Magyarország egy vihar előtti csendben van”. Jelenleg a migrációs útvonalak elkerülik Magyarországot, de nem tudni, mi lesz akkor, ha a szlovén határon is megtörténik a lezárás, ezért fenn kell tartani a védelmi rendszert a déli határszakaszon. Az európai szolidaritás abban áll, hogy közösen védjük meg Európa határait – emelte ki az államtitkár, aki szerint erre jó példát adnak a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország). Ezzel együtt kiemelte: a schengeni rendszer egyik legnagyobb vívmánya a határok szabad átjárhatósága. Ennek előnyét viszont Tuzson Bence szerint csak egységes fellépéssel lehet megőrizni.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az európai uniós javaslat szerint „betelepítésről beszélünk”. Az Európai Unió ránk akar erőltetni egy olyan kvótarendszert, amelyben Magyarországnak évente nagyjából 13-15 ezer embert kellene befogadnia, s ebben még nincs benne a családegyesítés – emelte ki Tuzson Bence, aki szerint ennek nyomán civilizációs, kulturális szempontból is megváltozna az ország. Ez a szociális és az oktatási rendszerre nézve és biztonságpolitikai szempontból is számos kihívást jelentene Magyarország számára – fejtette ki.


MTI

Ne habozz ártani a nyugati országoknak!

Ismételten a nyugati országok elleni támadásokra szólította fel a muszlimokat az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője a Twitteren közzétett videofelvételen, amelyen üdvözölte a palesztinok által Izraelben elkövetett késeléses merényleteket is.

Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint Ajman az-Zavahíri az említett felvételen immár sokadik alkalommal buzdítja arra a muzulmánokat, hogy minden rendelkezésükre álló módszerrel mérjenek csapást a nyugati országokra. Mint ahogy szeptemberben is tette, ezúttal is állást foglalt a “magányos farkasok” által elkövetendő, vagyis nem szervezett akciók mellett.
Az Egyesült Államokat ebben az üzenetében is elsőrendű célpontnak nevezte. Mint fogalmazott, az Egyesült Államokat “saját földjén” kell sújtani.
Ajman az-Zavahíri üdvözölte a palesztinok által Jeruzsálemben, Izraelben és Ciszjordániában elkövetett késes merényleteket. Erre azután tett utalást, hogy két palesztin férfi hétfőn megpróbált leszúrni egy izraeli katonát egy ciszjordániai útellenőrző pont közelében (a katonák egyiküket lelőtték, másikukat pedig elfogták), ugyanezen a napon fiatal palesztin merénylők két különböző támadás során Izraelben megkéseltek idős embereket is.
Az al-Kaida vezetője szeptemberben már közzétett hasonló felhívást az interneten. Akkor úgy fogalmazott, hogy akinek lehetősége van ártani a nyugati országoknak, az “ne habozzon”. “Arra kell most összpontosítanunk, hogy a háborút a keresztes hadjáratot folytató Nyugat, és különösképpen Amerika otthonainak és városainak szívében folytassuk” – mondta.
Az-Zavahíri többször közölte azt is, hogy nem tekinti legitimnek az Iszlám Állam által meghirdetett kalifátust, ugyanakkor követői csatlakoznak hozzájuk a nyugati országok és a szekuláris haderők elleni harcban Szíria és Irak területein.
Feltételezések szerint egyébként a nemzetközi terrorszervezet vezetője a tálibok uralta afgán-pakisztáni határterületen bujkál. Augusztusban hűséget fogadott Manszúr mollának, az afganisztáni tálibok új vezérének.

globoport.hu

 

Krisztus világa, 2015. november - Szemle



1951 nyarán sok székelyföldi férfit letartóztattak és a brassói börtönbe hurcoltak, köztük a futásfalvi Márton fivéreket, Benedeket és Endrét. Onnan a brassói vasútállomás rabszállító vagonjába terelték és Bukarestbe szállították. Köztük volt Márton Áron püspök is, kezén “amerikai bilincs”, ezért nem tudta mozgatni. A Márton fivérek megismerték a kegyelmes urat és segítségére siettek. Tarisznyájukból előkerült a kenyér, a paradicsom és a püspök urat megetették. „Nem tudom mióta nem ettem zöldséget” - mondta a püspök. Öt év múlva Futásfalvára érkezett a püspök bérmálni. A templomi fogadáson az egyházközség gondnoka, Márton Benedek köszöntötte a főpásztort. A szentmise után a püspök úr egy ajánlással ellátott imakönyvet ajándékozott a gondnoknak. A plébános kíváncsian megkérdezte: - Kegyelmes úr, honnan ismeri a gondnok urat? A püspök úr szelíden válaszolt: „Egyszer egy nagy kiránduláson vettünk részt, szükségben voltam és ő segített rajtam.”… Isten ajándéka, hogy útitársunknak vallhatjuk a szenteket földi zarándoklásunk idején is – olvassuk a 2. oldalon.
Vigasztalásodra – A novemberi harang hív. Különleges erővel szól és felszólít minket: „Emlékezzél meg a halottakról!” – Kovács József kispap gondolatai a 3. oldalon.
Dom Lou – Kelet és Nyugat határán, a kínai származású konfuciánus, megtérését mutatja be Molnár Annamária (4. o.).
A lélek útikalauza – Ha  szabadidő áll rendelkezésünkre, használható a saját magunkhoz való utazásra is – írja Matthias Mühl, tolmácsolta Bács Béla János az 5. oldalon.
Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei 1. – mutatkoznak be a Szerzetesek Erdélyben rovatban. Október 17-én Árkoson tartott jubileumi szentmisén megáldották a most épült kolostort és kápolnát. A nővérek életéről és tevékenységéről többet tudunk meg Francesca nővér által a 6–7. oldalon.
Játékos ismerkedés szentekkel – címen a szabolcsi zsinattal, Szent Kolumbán apáttal, Boldog Rupert Mayerrel és egy francia püspökkel kapcsolatban törhetjük fejünket Vitos Antal jóvoltából (7. old.).
Visszaemlékezés egy látogatásra 2. – Hirsch doktor, feleségével, Filep Judittal aktív résztvevője volt a két világháború közötti évek csíkszeredai kulturális életének. doktoréknál való látogatásáról és csíkszeredai sátorozásáról olvashatunk Hirschné Emlékirataiból, amely kéziratban maradt unokahúgára, ebből idézünk egy újabb részletet, a világhírű szegedi professzor, Szent-Györgyi Albert Hirschéknél való látogatásáról. (8-9. o.)
Jeles napok novemberben – A magyar tudomány napjáról, a magyar nyelv napjáról, a nők elleni erőszak világnapjáról készített összeállítást Sárközi Sándor piarista (10-11. oldal)
Szórványközösség és papja – az új alapokon – munkahelyi kínálat által – létrejött maroskeresztúri plébániával ismerkedhetünk meg. Továbbá a szórványban dolgozó pap egyházi és népi jellegű tevékenységével. Az öntudatos pap tudja, hogy a szórvány nem olyan csatatér, ahol vereséget kell szenvednie, hanem Krisztussal mindig győzhet. Munkája szerteágazó és sokszínű.  A végkövetkeztetés: a szórványok akkor fejlődtek, amikor a szolgáló pap fáradozásában Krisztus szeretetét megérezték a hívek – írja Darvas-Kozma József (11. old.).
Admissio Gyulafehérváron – 12 kispap beöltözéséről, az ünnepi szentmiséről Kelemen Arnold III. éves kispap, és a Márton Áron konferencia, amelyet Budapesten a Parlamentben tartottak szeptember 26-án, Ferencz Kornélia tudósít a 12. oldalon. 
Pontozás! Lelki ápolás? – címen Bakó Mária Hajnalka számol be egy kórház akkreditálásának körülményeiről. Ha elolvassuk a cikket, akkor bennünk is összeáll az akkreditálás képe. (13. o.) A szárnyas királyfi népmesét és a novemberi feladatokat Katóca állította össze. A Keresztrejtvényben – József Attila sorai rejtőznek. Közben megismerhetjük a hűséges megfejtőket és a nyertest. (14–15. o.)  
Közeleg az emberfia – Dsida Jenő verse (16. oldal).

Itt lapozhatod = http://issuu.com/balazstunde/docs/novemberissu 

KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc 

Kihívás az okkultizmus terjedése

Egy átlagos hívőnek gyenge a hittudata és minél lazább a kötődése az egyházhoz, annál nagyobb az esélye, hogy a lelki fogékonyság miatt megnő az érdeklődése az okkult dolgok iránt - mondta Török Csaba, az MKPK tv-referense, teológiai tanár.


Számos könyv és film foglalkozik a természetfölöttivel, a titokzatos erőkkel, a démonokkal. Magyarországon is vannak szép számmal, akik boszorkányoknak vagy mágusoknak nevezik magukat. Néhány kattintással az interneten könnyedén találhatunk olyan boszorkányszövetséget, amely például szerelmi kötéssel foglalkozik úgymond „a mágia tiszta erejével”, vagy éppen rontáslevétellel, amihez a „mágia sötétebb erejét” hívja segítségül.
Magyarországon a rendszerváltás után az okkult ágazatok nyíltan színre léptek, jelenlétük elterjedt – nyilatkozta a hirado.hu-nak Török Csaba. A teológiai tanár elmondta, hogy az okkultizmus szó az elrejtettségre utal, titkos tudáson, képességen alapuló mágikus gyakorlat, rituális gesztus, ide tartozik a fekete- és fehér mágia is.
Az okkult kifejezést a Magyar Katolikus Lexikon szerint először 1545-ben használták. Az okkultizmus főbb területei a lexikon szerint: az alkímia, az asztrológia (mely sajátos világnézetet és jóslási műfajt is jelöl), a jóslás egyéb formái (Tarot-kártya, tenyérjóslás, Uija-tábla, Ji King stb.). A spiritizmus (szellem- és halottidézés); az újabb időkben a channeling, az energiagyógyászat, a Feng Shui, az ufo-hit, a sátánizmus és a konkrét mágikus rítusok (inga, varázsvessző, varázskard, varázskör, varázsigék, átkok, amulettek, különféle meditációk, mantrák).
Katona István, nyugalmazott katolikus pap is úgy látja, hogy 1990 óta folyamatosan jöttek be Magyarországra a nyugati okkult csoportok, könyvek. Nagy erővel terjednek nézeteik ma is. Elmondta: az okkultizmus nem istenközpontú, hanem bizonyos szempontból démonközpontú. Minél jobban belevonja magát valaki az okkult tevékenységbe és hívja magához a gonosz lelket, annál nagyobb az esély, hogy megszállottság alakuljon ki nála – tette hozzá. Az egyház az okkultizmus ellen a „tiszta tanítással” és a hívekkel való beszélgetésekkel tud küzdeni, véli az idős lelkipásztor.
Nagy kihívást jelent az okkultizmus terjedése a katolikus egyház számára, erre utal az is, hogy Budapesten október 29-én szakmai napot szerveztek a papoknak.
Az egyház egyik legfontosabb feladata a hívők megtartása. Egy átlagos hívőnek gyenge a hittudata, és minél lazább a kötődése az egyházhoz, annál nagyobb az esélye, hogy a lelki fogékonyság miatt megnő az érdeklődése az okkult dolgok iránt – magyarázta Török Csaba.
A teológiai tanár elmondta, hogy ezek a hívők keresztényként hisznek a személyes gonosz létezésében és számolnak a világban jelen lévő szellemi erőkkel. Ezért „számunkra egy spirituális kihívás, hogy mi történik azokkal, akik ilyen gyakorlatok révén a negatív erőkkel kapcsolatba kerülnek” – magyarázta. „Sokszor tapasztaljuk, hogy az okkult gyakorlatok lelki megkötözöttséget tudnak előidézni az embereknél és lelkipásztorként feladatunk, hogy segítsük őket ezeknek az élményeknek a helyes feldolgozásában” – jegyezte meg Török Csaba.
„Ördögűzés létezik”

Bizonyára sokan látták és még emlékeznek a több mint 40 évvel ezelőtt készült filmre, Az ördögűzőre. Minden idők legfélelmetesebb mozijában a kis Regan-t megszállja az ördög és egy katolikus pap próbál neki segíteni. Az ördögűzésről azt gondolhatnánk, hogy csak a képzelet szüleménye és nincs olyan, hogy valakit megszáll a sátán.
De a katolikus egyház már 1999-ben kiadott egy ördögűzésről szóló, átdolgozott szertartáskönyvet.
Az ördögűzők társaságának világszerte harminc országban mintegy 250 katolikus pap a tagja.
A nemzetközi ördögűzők társaságát tavaly hivatalosan is elismerte a Szentszék, a Római Katolikus Egyház legfőbb intézménye. A társaság tagjai arra hivatottak, hogy megszabadítsák a híveket az őket kínzó démonoktól.
A rossz és a gonosz elleni küzdelem egyre sürgetőbbé válik, mert gombamód szaporodnak az olyan üzenetek a média minden ágazatában, amelyek – főleg az új nemzedékekben – felkeltik az érdeklődést az új az okkultizmus, a sátánizmus iránt, sőt azok gyakorlására buzdítják őket – közölte az ördögűzők nemzetközi társaságának szóvivője a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva.
„Ördögűzés létezik” – erősítette meg a hirado.hu-nak Török Csaba. Magyarországon 15 egyházmegye működik és minden egyházmegye püspöke hivatalból eljárhat, mint ördögűző. Továbbá szükséges minden egyházmegyében még egy olyan pap, aki a konkrét gyakorlat szintjén, a püspök megbízásából elláthatja az ördögűzés szolgálatát. Az ördögűző minden esetben felkészült, megbízható, erős karakterű és szilárd hitű – tette hozzá Török Csaba.
Teológus, pszichiáter és segítők vannak az ördögűzésen
Többen jelen vannak az ördögűzés során, teológus, pszichiáter és 2-3 segítő vesz részt. A folyamat, 5-10 perctől akár 3-4 órán át is eltarthat, attól függően, hogy mennyire mély a megszállottság. A résztvevők távozásra szólítják fel a gonosz lelket. A segítők azért vannak jelen, hogyha szükséges, fizikailag lefogják a megszállottat – magyarázta Katona István.
Török Csabától megtudtuk azt is, hogy minden katolikus hitben keresztelt ember élete során egyszer biztosan átesett ördögűzésen. Ugyanis a római katolikus keresztelési szertartásnak is része az ördögűzés.
Ezt megerősítette Katona István is, azzal egészítve ki, hogy a keresztségi szertartás része a rövid ördögűző ima, ilyen értelemben valóban minden katolikus részesült legalább egyszer az ördögűzésben élete folyamán.
Fotó: Lambert Attila
Hirado.hu/Magyar Kurír