2016. 02. 09.

+ Hervay Ferenc Levente O. Cist.

97 éves korában, szent hivatásának 72. évében február 8-án elhunyt Hervay Ferenc Levente, a Zirci Apátság Újkönyvtárának vezetője. Temetése február 12-én 11 órától lesz a zirci apátsági templomban.


Hervay Ferenc Levente 1919. január 7-én született Pozsonyban. Elemi iskoláit Debrecenben kezdte 1926-ban, majd Pécsett folytatta. A nyolc gimnáziumi osztályt Pécsett végezte a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában 1929 és 1937 között. Érettségi előtt határozta el, hogy jelentkezik a ciszterci rendbe, melynek 1937. augusztus 29-én lett tagja. Érettségi után 1937-től 1940-ig Zircen a rend Szent Bernát Hittudományi Főiskoláján hallgatott teológiát, 1940-től a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán földrajz–történelem szakon folytatta tanulmányait, és középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ünnepélyes örökfogadalmát 1944. január 4-én tette le.

Pappá Mindszenty József veszprémi püspök szentelte 1944. május 16-án, Zircen. 1944 szeptemberében Budapesten a Trefort utcai mintagimnáziumban kezdte meg gyakorló tanári évét, de 1944 végén a front közeledtével az iskolákat bezárták, ezért elöljárói engedélyével Zircre utazott. Ott először segédlelkész, majd segéd novíciusmester, utána házgondnok, jószágfelügyelő, erdészeti felügyelő lett. 1946-ban Endrédi Vendel apát Egerbe helyezte, ahol az általános iskolában és a rend gimnáziumában tanított. Több tevékenységet végzett: osztályfőnök volt, a diákotthont vezette és a cserkészéletbe is bekapcsolódott. 1946–1952-ig az egri Szent Bernát-plébánia lelkésze volt.

A szerzetesházak feloszlatása után, 1953–1955-ig erdőgazdasági segédmunkás volt. 1955–1959 közt magántanítványoknak adott nyelvórákat. 1959-ben ismét segédmunkás lett a Nyugatbükki Állami Erdőgazdaságban, Bélapátfalván, majd rövid ideig a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalatnál dolgozott.

1959–60-ban könyvtáros volt az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban. 1960–61-ben a Miskolc-hámor-lillafüredi Erdőgazdasági Vállalatnál először tehergépkocsi-kísérőként, majd raktárosként dolgozott. Ebben az időszakban is foglalkozott az ifjúsággal, de nem hivatalosan, ezért illegális hitoktatás miatt 1961. február 6-án letartóztatták, és négy és fél évi börtönre ítélték.

Szabadságvesztését Márianosztrán és a kőbányai gyűjtőfogházban töltötte számos paptársával együtt. 1963-ban szabadult amnesztiával.

Mezey László segítségével került 1963-ban a Magyar Tudományos Akadémiához, munkája keretében az Országos Széchényi Könyvtárban a régi magyar nyomtatványok kutatásán dolgozott, Borsa Gedeon, Holl Béla, Käfer István és Kelecsényi Ákos kollégáival. A Magyarországhoz köthető nyomtatott könyvek feltárását Szabó Károly kezdte el, s neve alatt jelent meg (1879–1898) a háromrészes monumentális munka Régi Magyar Könyvtár címmel. Hervay Ferenc Levente szerkesztőként jegyzi a Régi Magyarországi Nyomtatványok első két kötetét (1971 és 1983), amelyek nemcsak bibliográfiai leírást adtak, hanem könyvészeti és szakirodalmi összefoglalásokat is. A kutatások során Hervay Ferenc Levente a Bernhard-, a Bornemissza-, a debreceni, a Farkas-, a lőcsei, a Manlius- és a Mantskovit-nyomda anyagát, valamint a cirillikákat és a Calepinus-szótárakat dolgozta fel. Kezdeményezésére kerültek a kötetekbe a tárgyalt nyomtatványok címlapjainak kicsinyített reprodukciói, ami nemzetközi viszonylatban is úttörő újítás volt, de ő készítette a kötetekhez a címek, tárgyak, nyelvek és könyvtárak mutatóját, továbbá a bibliográfiák konkordanciáját.

1976-tól az OSZK tudományos főmunkatársa lett, 1981-ben vonult nyugdíjba.

1983-tól a püspöki kar egyháztörténeti munkabizottságának titkára lett, 1983-tól 1990-ig kisegítő lelkész volt a budapesti pozsonyi úti Szent Ágoston-kápolnában. A ciszterci rend újraindulását követően elsőként érkezett meg Zircre, ahol 1990–1994-ig az apátság szerzetese volt. 1993-ban a ciszterci Szent Bernát Hittudományi Főiskolán tanított egyház- és rendtörténelmet. 1998-tól lett a Zirci Apátság Újkönyvtárának vezetője.

Hervay Ferenc Levente több mint hatvan évet dolgozott a ciszterci rend történeti repertóriumán. Amikor lehetősége nyílt külföldre utazni, egy-egy országot célba véve felkereste az ottani ciszterci történelmi helyeket, könyvtárakat, monostorokat – összesen csaknem négyszázat; Norvégiától Szicíliáig, Írországtól Lengyelországig. A témában számos cikke, publikációja született. A teljes kutatási területet felölelő, többkötetesre tervezett munka kézirata a feldolgozott és begépelt részeket tekintve eléri a négyezer oldalas terjedelmet. A magyar egyháztörténeten belül az összes szerzetesrend középkori történetének feldolgozását is célul tűzte ki. A bencés, a ferences és a pálos rend történetéből önálló írásai vagy cikkei gyarapították a téma irodalmát. Szakértelmét felhasználták a Documenta artis Paulinorum, a Korai magyar történeti lexikon, a Magyar katolikus lexikon és Magyar művelődéstörténeti lexikon szerkesztői, s ezt több száz szócikk is jelzi. Magyar egyház- és szerzetességtörténeti cikkei több rangos külföldi szaklexikonban is helyet kaptak (pl. Dizionario degli istituti di perfezione, Róma, 1974–2003). Ilyen formában munkássága nyomán a nemzetközi szakirodalom is megismerheti Magyarország gazdag egyházi történelmét és kultúráját. 1984-ben megjelent kötete, a Repertorium Historicum Ordinis Cisterciensis in Hungaria, a történeti Magyarország ciszterci apátságainak történetét dolgozza fel.

2001-ben Fraknói Vilmos-díjjal tüntették ki. 2011. augusztus 19-én közgyűjteményi munkásságának elismeréseként Széchényi Ferenc-díjban részesült.
Forrás: Országos Széchényi Könyvtár; Wikipédia
Fotó: Baranya Péter
Magyar Kurír

1716 - 2016 - Tricentenárium



Háromszáz évvel ezelőtt, 1716. február 18-án Erdélynek ismét római katolikus püspöke lett Gyulafehérváron. A reformáció idején, Petrovics Péter a szultán megbízásából Erdélybe jött és 1556. március 8-án tartott szászsebesi országgyűlésen kiutasította Bornemissza Pál püspököt Erdélyből, a katolikus közösségek és papjaik áttérését követelte, a szerzeteseket elűzte és javaikat a kincstár javára lefoglalta. Erőszakosan lépett fel, és a a püspökétől megfosztott hívek és papok száma egyre fogyott. A hűséges papok sok nehézség árán öt-hat plébániát is gondoztak. Az 1567. május 17-én a Hargita tetői csata után, a csíksomlyói ferencesek jártak a székelyföldi falvakba, valamint a katolikus főurak udvarába. A ferences barátok mellett 1579-től 1603-ig a jezsuita misszionáriusok voltak a katolikus nép igazi támaszai. Az 1683-1699-i török ellenes háború során Erdély a Habsburgok kezére jutott, nemcsak a politikai és társadalmi életben állott be változás, hanem a vallásügyei is átalakuláson mentek keresztül. A Lipót-féle Diploma (1690) szavatolta a bevett vallások szabadságát. A katolikusok sérelmei ennek nyomán jobban felszínre kerültek: 1. lehessen püspökük, 2. iskolákat építhessenek, 3. a katolikus egyházi személyeknek hasonló szabadságuk és jövedelmük legyen, mint a többieknek, 4. egyenlő szabadság legyen a tisztségek betöltésében, mind egyházi, mind világi személyekben, számuk meghatározása és személyválogatás nélkül, 5. bármelyik szerzetesrend, amelyik azelőtt Erdélyben volt, szabadon bejöhessen, 6. ahol több templom van, ott egyenlően osztassanak el,  ahol a katolikusoknak nincs templomuk, ott építhessenek.
A Pót-Diploma (1693) nyomán a katolikusok álláshoz jutottak az erdélyi kancelláriában, megyei és városi hivatalokban. Lipót császár 1696-ban kinevezte a csíkszentgyörgyi származású Illyés Andrást erdélyi püspöknek és felszólította, hogy foglalja el hivatalát. Be is jött Erdélybe, 1697. május 19-én misézett is a gyulafehérvári székesegyházban. A protestáns többségű Gubernium azonban kiutasította az országból. Jelentős előrelépés volt 1699-ben a Mikes-féle Diploma meghozatala, melynek a legfontosabb pontjai, hogy a katolikusok a tizednek, a lelkészeknek járó negyedét ne a protestáns papoknak, hanem saját egyházuk papjainak fizessék, a főhivatalokra kijelölt három személy közül az egyik katolikus legyen, városi és községi hivatalokba katolikusok is választassanak, a katolikusokat sértő törvények eltöröltessenek, hogy Erdély három pecsétjének egyikét katolikus őrök őrizzék. E pontok végrehajtása természetesen késett, és késleltette ezeket a Rákóczi szabadságharc is. II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1707. április 5-én Marosvásárhelyen történt beiktatásakor az erdélyi rendek mind hozzájárultak az erdélyi katolikus püspökség visszaállításához, utána a református és evangélikus képviselők megakadályozták.

Az 1711-i szatmári béke és Illyés András erdélyi püspök 1712. szeptember 29-én bekövetkezett halála után, 1713. február 18-án III. Károly (1711-40) magyar király (VI. Károly német-római császár) erdélyi megyéspüspökké nevezte ki csíknagyboldogasszonyi Mártonffi Györgyöt és visszaszolgáltatta a püspöki javadalmak egy részét a székesegyházzal együtt. A püspök az erdélyi Gubernium tudtával és beleegyezésével foglalta el püspöki székét 1716 februárjában. Tekintélyét a császár azzal is emelte, hogy Alsó-Fehér vármegye főispánjává nevezte ki, és bárói rangra emelte. Végül Klobusiczky Ferenc püspöknek sikerült az 1743-as nagyszebeni országgyűlésen a katolikusokra sérelmes törvénycikkeket eltöröltetni. A katolikusok számára a vészterhes idő, amely 1556-ban vette kezdetét csak 1743-ban ért véget. A 18. század eleji lendületet, virágzást itt nem tudjuk néhány sorban bemutatni. Viszont beszédes az a számadat, hogy 1700 és 1849 között 142 plébániai közösség újult meg, kapott lelkipásztort, ahol az egyházi szervezet teljesen helyreállt. A katolikus reform mindig is az egyház tagjainak benső megújulásával kezdődött.
**

Exc. Dr. Jakubinyi György Miklós érsek úr 70. születésnapjára. 

Ad multos annos!

Imádságos megemlékezéssel,

Darvas-Kozma József

2016. 02. 08.

Ráduly és Szőke ügyében a DNA szerint a bírák megbizhatatlanok?

Bírói részrehajlástól tart Hargita megyében az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály, ezért kérte a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult per áthelyezését a Maros megyébe – derül ki a kérés indoklásából.
raduly szoke per vn 005_b 
Ráduly a Hargita Megyei Törvényszéken. Lehet, hogy Maros megyébe kell járnia tárgyalási ülésekre
A Csíkszereda tavaly lemondott polgármestere és hivatalának gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere ellen indult bírósági eljárás elsőfokú tárgyalása a vádhatóság peráthelyezési kérése miatt nem kezdődött el. Mivel a kérés indoklásáról nem esett szó az elhalasztott tárgyaláson, ezt először a DNA bukaresti központjától kértük, ahol a Hargita Megyei Törvényszékhez irányítottak.
A törvényszék válaszából kiderült, hogy az ügyben a Marosvásárhelyi Ítélőtábla illetékes, mivel a kérést ott nyújtották be.
Az ítélőtáblától végül megkaptuk az áthelyezési kéréshez csatolt indoklás rövid összefoglalóját.
Mint írják, a január 28-án benyújtott kérésben a DNA a büntetőjogi perrendtartás 71. és 72. cikkének megfelelően kéri a per tárgyalásának áthelyezését a Maros Megyei Törvényszékre. A kérés indoklása kitér azokra a cselekedetekre, amelyek miatt a két személy ellen vádat emeltek, de a Ráduly és Szőke által a vádemeléskor betöltött tisztségekre is – derül ki a válaszból. „A vádlottak által betöltött polgármesteri és alpolgármesteri tisztség, az a tény, hogy a lakosság nagy többsége választotta meg őket, és a közösség sajátossága megerősítik azt az elfogadható gyanút, hogy a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságát mindez befolyásolhatja” – hangzik az elég bonyolult, de lényeges magyarázat.  
(Ez magyarázat???? A közösség azért választotta meg, hogy a közösséggel korruptak legyenek? A bírák pártatlanságát ez is befolyásolja??? Hát mi a demokrácia, az amit a DNA mond?)
A válaszban megjegyzik, hogy azokat a cselekedeteket, amelyek miatt a két vádlottat bíróság elé állították, nagy érdeklődés követi Csíkszeredában, ahol a Hargita Megyei Törvényszék is található, de ugyanígy Hargita megyében is.
A vádhatóságtól nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, hogy miért most, az elsőfokú tárgyalás kezdetén nyújtották be ezt az áthelyezési kérést, és nem korábban. A kérésről február 26-án dönt a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, akkor derül ki, hol folytatódik a per tárgyalása.
A volt polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA. Mindketten hatósági felügyelet alatt állnak, rendszeresen jelentkezniük kell a rendőrségen, és nem hagyhatják el az országot.

székelyhon.ro

Ferenc pápa a két szent kapucinus előtt


Ferenc pápa szombat délután, a Pió atya imacsoportokkal való délelőtti találkozást követően, váratlanul megjelent a Szent Péter bazilikában és helyet foglalt Pio atya és Lipót atya kristálykoporsója mellett, miközben a zarándokok imádkozva, lassan elhaladtak a Szent Péter oltár elé helyezett két kristálykoporsó előtt.  
A Szentatya azonnal bekapcsolódott a hívek rózsafüzér imádságába. Mintegy félórás csendes imádság után a pápa hangosan elimádkozta azt a két fohászt, amelyet Angelo Comastri bíboros, a bazilika főpapja írt és amely a zarándokok számára készült kettős szentkép hátlapján olvasható.


Ima Petrelcinai Szent Pió atyához

Pió atya,
te a büszkeség századában éltél és alázatos voltál.
Te köztünk jártál az álom kergette, eljátszott
és imádott gazdagság korszakában és szegény maradtál.
Pió atya,
melletted senki nem hallotta a Hangot
és te Istennel beszéltél;
közeledben senki nem látta a Fényt,
és te láttad az Istent,
miközben mi kifulladva keresgéltünk,
te térden állva maradtál
és láttad az Isten keresztrefeszített Szeretetét,
sebekkel a kezén, a lábán és a szívében: mindörökre.
Pió atya,
segíts minket, hogy sírjunk a keresztrefeszített Jézus előtt,
segíts nekünk, hogy higgyünk a Szeretetben,
segíts bennünket, hogy úgy érezzük a szentmisét, mint Isten sírását.
Segíts, hogy úgy keressük a megbocsátást, mint a béke ölelését,
segíts minket, kereszténynek lenni azokkal a sebekkel,
amelyek a hűséges és csendes szeretet vérét hullatják:
úgy, mint Isten sebei! Ámen

Ima Szent Lipóthoz

Kicsi Szent Lipót,
Te a szeretet óriása voltál:
A te szíved, Jézus szívével összhangban
Izzó hévvel vágyta a keresztények egységét
egy akolban, egy pásztor vezetése alatt.
Könyörögj értünk, hogy az egységnek
türelmes és állhatatos építői legyünk.
Kicsi Szent Lipót,
te az irgalmasság világítótornya lettél:
A hozzád térő bűnösökkel megéreztetted az Isten ölelését
És a megbocsátás örömét, mely begyógyít minden sebet.
Könyörögj értünk, hogy az
Isten irgalmasságának karja és arca legyünk.
Kicsi Szent Lipót,
Te nagy voltál az alázatban!
Mária lábad alá tetted a büszkeséget
és a nyomdokain jártál,
Tőle tanulva az egyszerűek hitét
és a hősök engedelmességét.
Imádkozz értünk, hogy Krisztus
ragyogóan tiszta és alázatos szolgái legyünk!
Kicsi és Nagy Szent Lipót,
Segíts bennünket! Ámen!

VR (vl)
 





Erdogan: “Az USA-nak választania kell közöttünk, vagy mi vagy a kurdok”

Az Egyesült Államoknak választania kell, hogy a törököket támogatja vagy a kurdokat – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő egy héttel azt követően, hogy egy magas rangú amerikai tisztviselő felkereste azokat a szíriai kurd erőket, amelyeket az ankarai kormány terroristának tekint.
az erd
A török elnök vasárnapi csípős megjegyzéseit az váltotta ki, hogy Brett McGurk amerikai nagykövet ellátogatott a szíriai Kobaniba, ahol találkozott a PYD katonai szárnyával, amelynek az Egyesült Államok légi csapásokkal segített kiűzni a városból az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet.
Ankara ugyanakkor terrorszervezetnek tekinti a PYD-t, mert kapcsolatban áll a Törökországban törvényen kívül helyezett Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK). A török kormány határozottan ellenzi a szíriai kurdok segítését, attól tartva, hogy a török–szíriai határ mentén kiterjesztik a befolyásukat.
Erdogan most azt a kérdést tette fel, hogy ezek után miképpen bízhatnak meg az amerikaiakban. „Én vagyok a partnerük vagy a Kobaniban lévő terroristák?” – fogalmazott.
forrás: mno.hu

Katolikus egyház felszólította Merkelt

A német katolikus egyház feje, Reinhard Marx felszólította Németországot, hogy csökkentse a beérkező menekültek számát, hiszen az ország nem engedheti be a világ összes rászorulóját.
German Chancellor Angela Merkel addresses a joint news conference with Ethiopia's Prime Minister Hailemariam Desalegn at the Chancellery in Berlin December 3, 2014.          REUTERS/Hannibal Hanschke

A bíboros szerint Németország a tavaly beáramló 1,1 millió migránst sem tudja kezelni, ezért a lehető leghatékonyabban kell csökkenteni a számukat. Elmondta, hogy a menekültválságra adott válasz nem lehet csak jótékonysági, hanem ésszerűnek is kell lennie.
Reinhard Marx egyik nagy aggodalma az idegengyűlölet, a rasszizmus és a jobboldali szélsőségesség megerősödése.

forrás: breitbart.com
http://legfrissebb.info

Hármas ünnep Hargitafürdőn



Emlékeztek, hálát adtak és ünnepeltek a hargitafürdői pálos közösség tagjai és vendégei január 24-én, a Szent István kápolnában tartott szentmisén. Hármas ünnep volt, hiszen a jelenlévők Remete Szent Pálra, a pálos rend névadójára, Szent Özséb rendalapítóra, valamint a hargitafürdői pálos kolostor alapításának második évfordulóján a fehér barátok erdélyi visszatelepedésére is emlékeztek.
„A szerzetesi közösség vagy lelkiségi mozgalom a Szentlélek nagy ajándéka a közösségnek. Úgy vagyunk ezzel, mint a fénnyel, az üveghasáb a rajta áthaladó fényt a szivárvány színeire bontja. Csodálatos a kivirágzott nyári mező is, ilyen csodálatos az anyaszentegyházunk, mert mindenki a maga képességét, talentumát valahogy feltudja csillantani a közösség javára" - mondta Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános, aki helytörténészként a pálos rend kutatója is. 

Prédikációjában részletesen szólt a magyar alapítású rend névadójáról, Remete Szent Pálról, majd az esztergomi Szent Özséb rendalapítóról, illetve a pápai engedéllyel alapított és Szent Ágoston Regulája szerint szervezett pálos közösség évszázadokat átölelő sorsának történetéről. „Az Istenbe vetett öröm a mi erősségünk, és ezt a magyarság is megtapasztalta, hiszen számos megpróbáltatás mellett sem vesztette el hitét. Ha ünnepelni tudunk, akkor meg fogunk maradni, mert Isten szeretete megvéd minket. Mi, akik Krisztusban megkeresztelkedtünk, élő közösség vagyunk. A megsemmisülés az önzés eredménye. Fel kell ismernünk, hogy felelősek va­gyunk egymásért. Isten gondoskodó szeretete megjelenik a világban, a kapott ajándékokért pedig hálát kell adni, és a közösség szolgálatára fordítani" - hangsúlyozta a plébános.
A fehér barátok hargitafürdői kolostorát két évvel ezelőtt szentelték fel. Két szerzetes alkotja az Erdélybe visszatelepedett szerzetesi közösséget, akik egyben plébániai teendőket is ellátnak a közigazgatásilag Csíkszeredához tartozó településen.
„Hála Istennek, az elmúlt két esztendőben nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani az itteni hívekkel. Nagyon kedvesek, barátságosak, segítőkészek. Ugyanígy jó kapcsolatunk van Tamás József püspökkel, Darvas-Kozma esperessel, a káplánokkal és munkatársaikkal. Nagyon segítőkészek. Az itteni gyerekekkel való foglalkozások pe­dig gyermekkori élményeimet elevenítik fel. Ilyen a Betlehem-járás, mind a két eszten­dőben jártunk velük a faluban, vittük a Betlehemet házról házra, és a kedves hívekkel a Szent család kilencedet is megtartottuk. Nagyon jó élmények, kedves gyermekkori emlékeim elevenedtek fel ezek által is itt, Hargitafürdőn” – mondta Szücs Ferenc, Imre testvér, a kolostor legrégebbi lakója. Balla Barnabást 2015 novemberében váltotta Bátor Péter Botond korábbi budapesti tartományfőnök. Szerinte Hargitafürdő a Kárpát-medence egyik gyöngyszeme, természeti adottsága miatt is. ,,Én szeretem a hideget, a tél az egyik kedvenc évszakom, és hát természetesen ami a legfontosabb, hogy valahogy az ember itt másképpen érzi magát szerzetesként, Isten közelében, mint ahogy más kolostorainkban. Persze azok is jók, de mindegyik más. 
Talán itt, Hargitafürdőn tényleg ezt a jó értelemben vett másságot mindig megéljük nap mint nap az imádságban, az emberekkel való foglalkozásban. Ezért is jó itt lenni. érezzük azt, hogy sok tennivaló és munka van a lelkek terén, bár mindig hűséggel jártak föl vagy Csíkszeredából, vagy Csicsóból ide a papok, s arra, hogy hétfőtől vasárnapig folyamatosan itt legyenek, csak néhány évig volt lehetőség, amikor már önálló plébánosa volt a településnek, de hát ez nem hosszú idő. Tehát ilyen tekintetben is van amit tenni, de a nyitottság, az elfogadás, az nagyon jo. Ezeket összefoglalva azt lehet mondani, hogy igen, valóban jó itt, Hargitafürdőn" - mondta Bátor Botond.
Az ünnepi szentmisén részt vett Ferencz Imre nyugdíjas plébános és ifj. Czikó László plébános, a közösséggel együtt ünnepelt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa, dr. Csige Sándor konzul is.

Kép és szöveg: Csúcs Mária

Előtte:

 Utána:

2016. 02. 07.

Nógrádi : itt mindenki vesztes

Forrás: index.hu

A biztonságpolitikai szakértő szerint az illegális migráció kérdésében nem tud létrejönni az egységes Európa, miközben az unión kívül mindenki más meg tudja védeni magát.

A szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában elmondta, bár az unió tesz kisebb lépéseket, de ezek nem elégségesek,és az egész balkáni térség nagy bajban van, mert nem volt felkészülve a migránsáradatra.

Nógrádi György szerint a horvát menekültügyi rendszer 24 óra alatt összeomlott, Macedónia „koldusszegény ország", ahol egyre nagyobb az albánok aránya, Szerbiában ugyancsak nagy a szegénység, ebben a környezetben az Iszlám Állam többször toborzott már sikeresen. Hozzátette: ebben a folyamatban az egész térség vesztes, mert, aki belekerül, az nem tud jól kijönni belőle.

hirado.hu /M1