2016. 05. 13.

A csíksomlyói kegyhely születése



A hatályos egyházi törvénykönyv szerint „kegyhelynek azt a templomot vagy más szent helyet nevezünk, ahová különleges vallásos okból számos hívő zarándokol el a helyi ordinárius jóváhagyásával.” (CIC 1985, 1230. kán.) A vallásos ok általában egy csoda vagy történelmi vonatkozás, ami miatt a hívők sokasága oda zarándokol a helyi ordinárius vagy a Szentszék jóváhagyásával. A kegyhelyen (sanctuarium) bőségesebben kínálják fel a hívőknek az üdvösség eszközeit, Isten igéjének buzgó hirdetésével, a liturgikus élet megfelelő előmozdításával, főleg az eucharisztia és a bűnbánat szentsége útján, valamint a népi vallásosság jóváhagyott formáinak ápolásával.

A régészeti feltárások bizonyítják, hogy a 12. század előtt Csík lakói egyházilag megszervezett vármegyei területen éltek. Több település templomáról kiderült, hogy az alapok 11–12. századiak.  A Somlyó-hegy nyugati, kisebbik csúcsán állott egy kolostor, várszerűen megerősítve, 150 lépés hosszú fallal körülvéve. Belül falhoz épített cellák sorakoztak, középen kápolnával. A So(mlyó)vár és a kolostor még a nagy tatárjáráskor elpusztulhatott. (Léstyán 2000, I. 248.) A Szent Lukács kápolna végül is a kuruc-labanc harcok martaléka lett.  P. Györffy Pál ferences kusztosz összefoglaló, tájékoztató jelleggel megírta az erdélyi ferences kusztódia történetét az 1729. évi milánói nagykáptalanra. Györffi nem tesz említést a Szent Lukács kápolnáról, mert az ő szempontja csak a jelenre, a meglévő dolgokra irányul, amint írja: „Azokról a régebbiekről, amelyek már nem léteznek, mit használ tovább említést tenni?" (Györffi 1989, 69.)  Györffy a csíksomlyói kolostor alapításáról ezt írta: „ezen konventnek első alapját, valamely más, régebbi rend tagjai részére vetették meg. – „Hogy ki alapította vagy emelte először, arról nem tudunk biztosat mondani. Hogy pedig mikor és milyen alkalomból került hozzánk, nem tudjuk megmondani”. (Györffi 1989, 70.)  Két ferences történész, Losteiner és Gegő Elek szerint a csíksomlyói kolostort 1352-ben alapították.  
Marad a megválaszolatlan kérdés, melyik szerzet fiai voltak a Sóvárban? 

II. Géza (1142-1162) uralkodása alatt behívott jánoslovagok, a „kereszteseknek” hívott rend fiai a király akaratából megjelentek a Székelyföldön is. Hargitán a tetőn és beljebb a Kereszhegyen, Csíksomlyón, keletebbre a Tatros és Szulca patakok szögében a Keresztes-hegyen és a Kárpátokon kívül. Ez időben nemcsak a kunok beütésével kellett számolni, hanem a bizánci előnyomulással is. Kolostoruk volt Gyulafehérvárt, Tordán, Székelykeresztúron. (Marton 1993, 29.) Ispotályokat és fürdőket tartottak fenn, ahol nemcsak elaggottakat, hanem betegeket és utasokat ápoltak, vigyáztak a közbiztonságra. A nép vörös barátoknak nevezte, vörös köpenyükről, melyen fehér lovagkereszt volt. A  Lábas-ház "feliratos köve", amelyen 1208 CC áll - a ferences hagyomány szerint - a Hargitáról került Somlyóra, és ez a keresztesek emléke. A 14. század elején a keresztesek egy része, mint valamivel előbb a magyar templomosok Károly Róbert akaratából beolvadtak a pálos rendbe. 

Nagy Lajos király a tatárok betörését megelégelvén, Lackfi András székely és szász ispánt, a lovasság teljhatalmú parancsnokát, bátyjával Lackfi István vajdával együtt a tatárok földjére küldte. Lackfi 40.000 székellyel az élen, 1345. február 2-án háromnapos véres küzdelemben legyőzték a tatár seregeket, majd 1352-ben. Lajos király a győzelem és trónra lépésének tizedik évfordulója emlékére, 1352-ben Márianosztrán pálos kolostort alapított Nagyboldogasszony tiszteletére, és börzsönyi birtokának egy részét a pálos rendnek adományozta. Ezzel példát adott kortársainak a cselekvő istenes életre. (Kisbán 1938, I. 95–96.)

Pálos kolostorok építése először is azért volt lehetséges, mert Piaszt Erzsébet anyakirályné közbenjárására VI. Kelemen pápa 1349-ben megengedte, hogy új pálos monostorokat alapítsanak, főleg az ország azon vidékein, ahol még nem voltak rendházaik. A pápai kegy folytán letelepedésük még abban az esetben is érvényes, ha a megyéspüspökök nem járulnak hozzá. 
Másodszor ami megkönnyítette a pálos monostorok építését az a székelyek életterében és gazdasági erejében rejlett. Mivel nem kelhettek versenyre a nagybirtokkal rendelkező nemzetségek építette monostorokkal – mert az fölülmúlta volna erejüket –, viszont kapóra jött egy olyan szerzetesrend, amely a maga szerényebb körülményei között képes biztosítani és ellátni a székely vidék szakrális teendőit, ugyanakkor javadalmazása nem igényel nagyobb birtokokat, nem kíván erőn felüli megterhelést az alapítóktól. (vö. Guzsik 2003, 70.)
Az írott források, a régészeti kutatások, a liturgiatörténet és a néphagyomány alapján megállapíthatjuk, hogy a csíksomlyói konvent első alapjait 1352 körül fogadalomból rakták le, mégpedig a tatárok fölött aratott győzelem és Nagy Lajos király trónra lépésének tizedik évében, Lackfi András (Endre) székely ispán, Lázár Egyed csíki kapitány és a székely nép jóvoltából.

Az 1396. évi nikápolyi csatavesztést követően, a török betörések Erdélybe rendszeressé kezdtek válni. Csíkban az első nagy pusztítás 1421-ben következett be, amikor Murád vezetésével a török és tatár seregek – a békeszerződést megszegve – Brassót felégették, a Barcaságtól Háromszéken át egészen Csíkig mindent feldúltak, akár csak Fogaras vidékét.  
A legsúlyosabb csapás 1432-ben történt, amikor a török vezette csapatok feldúlták Moldvát, Besztercét, a Székely- és a Szászföldet. Ekkor megnőtt az erdős területen levő remeteségek szerepe, mert az emberek testi-lelki menedéket az ellenség elől az erdőkben találtak. A csíksomlyói pálos monostor sorsa a kifosztással és felgyújtással megpecsételődött. Ugyanis a törökök mindent a földig romboltak. A túlélő szerzetesek a Salvator remeteséget tartották meg.

A törökök elpusztította csíksomlyói pálos monostort a király nevében, mint erdélyi vajda és vajdatársa Újlaki Miklós testvére, Újlaki Dénes ferences vizitátor, pápai megbízott, joghatóságuk alapján rendelkeztek úgy, hogy a csíksomlyói lerombolt pálos monostort 1442-ben átadják az obszerváns ferenceseknek.


A csíksomlyói obszerváns elöljáró a pápának címzett, 1443-ban kelt folyamodványában beszámolt az újraépülő monostor és templom állapotáról, ugyanakkor hivatkozott a kolostorhoz fűződő és körülötte kialakult hitéletről, melyet a bulla így idéz: „ingens fidelium multitudo devotionis causa confluere consueverit, ac dietim non cessat confluere” vagyis ahova a hívek nagy sokasága fogadalomból szokott összeseregleni, és naponta sem késlekedik összegyűlni. 1448-ra a konvent elkészült.
 A Salvator-hegyi pálosok sorsán nagyott lendített VIII. Ince pápa 1484-ben a pálosoknak pünkösd szombatra és vasárnapra búcsút engedélyező bullája.  Teljes búcsút engedélyezett örökre mindazoknak „akik a keresztény fejedelmek egyetértéséért, az eretnekség kiirtásáért és az Egyház felmagasztalásáért imádkoznak, ha előzőleg azonban pünkösd előtti szombaton, pünkösd napján valamely pálos templomban a szentgyónáshoz és áldozáshoz járulnak.” (Kisbán 1940, II. 187.)  

János Zsigmond alatt a csíkiak 1567. május 17-én, pünkösd szombatján hitüket „saját vérükkel és véres fegyverekkel megvédték, megtartották. ... A Csíkiak buzgósága az igaz hit állhatatossága mellett nem merül feledésbe”, mert azóta minden év pünkösd szombatja a búcsú és hitvédelmi harc napja, új fogadalmi nap – „mint régi összejövetelük és győzelmük évfordulója”.


Középajtai Benkő József (1740–1814) református lelkész, tanár, történész 1776-ban Csíksomlyón járt és a következőt írta nagy művében: „A Kissomlyó hegy tetején áll a Salvator kápolnája, ahova a katolikusok buzgó serege évente népes körmenetben felvonul pünkösd vasárnapját megelőző szombaton kb. délután két órakor, sőt pünkösd vasárnapján reggel hat órakor is”. (Benkő 1999,  II. 239.) Így az új napon ismét teljes búcsút nyerhettek és indulhattak hazafelé.


Orbán Balázs vallja, hogy „a búcsújáratok központja a Kis-Somlyón levő Salvator, népiesen Silator kápolna... Ezen kápolna, mint mondók, a búcsújáratok központja, ide igyekszik a hívők mindenike”. 
(Orbán 1991, 5. 12–13.)


Napjainkban is zászlós keresztek alatt vonulunk pünkösd szombatján a Salvator-hegyre, hogy lelkünk megteljen Isten szeretetével. Ha tehetjük a kápolna oltárát megkerüljük térden állva háromszor, szeretetünk jeléül megsimítjuk nyírfaággal a Szűzanya lábát. A búcsú kegyelmeit megköszönjük, és zászlós keresztek alatt indulunk hazafelé, zengőének és katonás léptekre sarkalló csengők ütemén. Otthon pedig szívesen megosztjuk a rituális dráma búcsús élményét, a szívek-lelkek egységének pünkösdi örömét. A búcsúág, a nyírfaág pedig emlékeztet, hogy a Szentlélektől vezérelve, katolikusok és katolikus gyökerűek találkoztunk egymással a Szép Szűz képe körül, és részesültünk az Isten Fia örök életet adó áldozatában. 
A csíksomlyói kegyhely ezt a közösséget, kommuniót szolgálja 1352-től fent a hegyen és lent a templomban, ma és örökké. A Szentszék 1936. május 7-én  naponta egyszer elnyerhető teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik meglátogatják a kegyhelyet és eleget tesznek az előírásoknak. 



Forrás:
Darvas-Kozma József: A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete, Csíkszereda 2011.
Színes nyomtatás. Ára: 2500 Ft, vagy 32 RON.

Darvas-Kozma József: A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján. 2. bővített kiadás, Csíkszereda 2016. Színes nyomtatás.
Ára: 3500 Ft vagy 45 RON.

Megvásárolható a Kegytárgyboltban.






Pünkösdre ajánlott cikkek:
Csíksomlyó búcsú történetének egyházi vonatkozásai
A csíksomlyói pünkösdi búcsú - rövid története -
Csodákkal jeleskedő Csíksomlyói Szűzanya
Csodákkal jeleskedő csíksomlyói Segítő Mária
Visszük a csíksomlyói Madonna képmását
Csíksomlyóra zarándokolunk
A csíksomlyói pünkösdi búcsú
Csíksomlyói Sarlós Boldogasszony
Csíksomlyón vitéz nagybányai Horthy Miklós

2016. 05. 11.

Rémhír a csíksomlyói terrorveszély!!!!

Ma mindegyre telefonon hívnak Erdély különböző részeiről olyanok, akik a csíksomlyói pünkösdi búcsúra készülnek jönni.  Autóbuszokat mondanak vissza!! Kérdésük, hogy mennyiben igaz amit a világhálón terjesztenek, hogy muszlim terroristák akarnak robbantani a búcsú alkalmával?
Egy bolond százat csinál - ez ma beteljesedett nem tudom hányadik hatványon.
Ez álhír. Valakik furcsa tréfát játszanak, ami nagyon veszélyes!
Először is rossz időpontot választott a Care2Travel nonprofit szervezet, aki koordinálta ezt a moszlim diák-akciót.
Másodszor pedig a dezinformátorok súlyosan ártanak Székelyföld hírnevének és a csíksomlyói búcsú megtartásának. 
Íme egy rosszul időzített diák-akció, ahol a Szent István Kollégium vezetőinek a bölcsessége nem villogott.
Súlyos bűnt követnek el a rágalmazók, a pánik-keltők. 
A rágalomkeltő portálokat le kell tiltani és meg kell büntetni!
Íme az újság cikk, amiből a hisztéria kerekedett:  

Muszlim vendégdiákokkal készülnek pünkösdre Csíksomlyón

Nyolc napra érkeztek Csíksomlyóra 19 és 22 év közötti egyetemisták, hogy önkéntes munkájukkal könnyítsék a helyi közösség életét, illetve megismerkedjenek egy számukra teljesen új kultúrával. Jelenlétükkel talán a helybelieket is aktívabb részvételre motiválják.
muszlim_onkentesek_somlyon_b 
Több országból származó diákok végeznek önkéntes munkát nyolc napon át. Fotó: Care2Travel
Egy amerikai kirendeltségű egyetem, a katari Carnegie Mellon University diákjai kapcsolódnak be a pünkösdi készülődésbe a csíksomlyói Szent István Kollégiumban, részt vesznek többek közt a Barátok Feredőjénél zajló szombati kalákában, a Kis-Somlyó sípálya melletti részének megtakarításában, a kollégium zöldséges- és fűszerkertjének munkálataiban, továbbá gyermekekkel is foglalkoznak. Az önkéntesek a Care2Travel nonprofit szervezet koordinálásával kerültek a Szent István Kollégiumhoz, amelynek képviselői úgy látták, Csíksomlyón bőven akad tennivaló számukra. Az említett szervezet öt éve működik, Hargita megyét fedi le külföldi önkéntesekkel, akik például angol nyelvtáborokban bővítik hátrányos helyzetű gyerekek szókincsét.
Kedves Péter, a szervezet egyik képviselője elmondta, a csoport tagjai különböző országok szülöttei, mint Katar, Bangladesh, Pakisztán, Jordánia, Líbia, Irán, Marokkó, Nepál, Egyesült Államok, Kanada. A tizenöt önkéntes közös jellemzője, hogy valamennyien muszlimok, és akár ha vegyes házasságból származnak is, tartják magukat ehhez, ezért járnak az említett egyetemre.
„Azért jöttek ide hozzánk tizenöten, mert meg kívánják ismerni a kultúránkat, szeretnek utazni, segíteni a helyi közösségeken. Kicsit még úgymond meg vannak szeppenve, nagyon sok meglepetés éri őket, ezt úgy nevezném viccesen, hogy kulturális sokk éri őket: nem tudják, hogyan viselkedjenek adott esetekben, hogyan viszonyuljanak az emberekhez, mikor kérjenek elnézést, illik-e megállni egy társaságban és ott beszélgetni, vagy mennyire kell arrébb húzódni. Teljesen más környezetből jöttek, más vallásúak, mások a szokásaik. Alapvető kérdéseket tesznek fel, amelyek számunkra természetesek” – magyarázta Kedves Péter.
Érkezésük estéjétől tart a felkészítésük, ami nem csak az önkéntes programjukra vonatkozik. „Beszéltünk számukra többek közt a kisebbségi létről, hogy miért él itt kevesebb román nemzetiségű, milyen kulturális pozitívumaink vannak, milyen hagyományaink, terítékre került a romaprobléma, a kéregetés, a cigizés, a vendéglői szokások, a vegetáriánus vagy vegán ételek kevésbé ismertsége. Megismerhették Csíkszeredát, városnéző körutat tettek négy helyi önkéntes segítségével” – ismertette Kedves Péter.
Hozzáfűzte, ilyen messziről jött embereknek elég szűkös az idő arra, hogy elmondhassák, miként is élünk mi, általában az idegenből érkezett önkénteseknek kell négy-öt nap, hogy letisztuljon bennük mindaz a sok információ, amely az első napokban fogadja.

Izsák-Székely Judith - székelyhon.ro

A bérmálás szertartása



A szentmise evangéliumának elhangzása után a plébános bemutatja híveit a főpásztornak, aki a szentbeszédet követően a bérmálkozókhoz, a szülőkhöz és bérmaszülőkhöz, majd az összes megbérmálthoz fordul:
Püspök: Kedves bérmálkozók! Mielőtt megkapnátok a Szentlelket, újítsátok meg a keresztségi fogadalmat. Idézzétek emlékezetbe azt a hitet, amelyet a keresztség felvételekor megvallottatok, illetve, amelyet szüleitek és keresztszüleitek vallottak meg egykor az Egyházzal egységben. Feleljetek együtt arra mindnyájan, amit az Anyaszentegyház nevében kérdezek tőletek:
Püspök: Ellene mondotok-e a sátánnak, minden cselekedetének és minden csábításának?
Bérmálandók: Ellene mondunk!
Püspök: Hisztek-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében?
Bérmálandók: Hiszünk!
Püspök: Hisztek-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett, akit eltemettek, de feltámadt a halálból, és ül az Atyának jobbján?
Bérmálandók: Hiszünk!
Püspök: Hisztek-e a Szentlélekben, Urunkban és Éltetőnkben, akiben a mai napon a bérmálás által különleges módon részesültök úgy, mint Pünkösdkor az apostolok részesültek?
Bérmálandók: Hiszünk!
Püspök: Hiszitek-e a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test föltámadását és az örök életet?
Bérmálandók: Hisszük!
A püspök a hitvallást elfogadja ezekkel a szavakkal:
Ez a mi hitünk. Ez az Anyaszentegyház hite is, amelyet boldogan vallunk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Bérmálandók és hívek együtt válaszolnak: Ámen!
Püspök: Beveszek még tőletek az egész keresztény élet vállalására vonatkozó három ígéretet: Ígéritek-e, hogy a katolikus szent hitet mindenkor hűségesen megtartjátok és attól semmi csábításra, avagy földi érdekből el nem pártoltok?
Bérmálandók: Ígérjük!
Püspök: Ígéritek-e, hogy majdan házasságotokat Isten és az Anyaszentegyház törvényei szerint kötitek, hogy családotokat, gyermekeiteket katolikus szellemben nevelitek?
Bérmálandók: Ígérjük!
Püspök: Ígéritek-e, hogy a katolikus keresztény elvekhez mindenben és mindenkor hűségesek maradtok, hogy a közéletben is mindenkor Isten törvényeinek és az Egyház tanításának szellemében dolgoztok?
Bérmálandók: Ígérjük!
Püspök: Most a szülőkhöz, bérmaszülőkhöz fordulok:
1. Szülők és bérmaszülők! Ígéritek-e, hogy gyermekeiteket szóval és példával segítitek, hogy az elhangzott fogadásaiknak megfelelően mindig keresztény módon éljenek és viselkedjenek?
Szülők és bérmaszülők: Ígérjük!
Püspök: Most pedig az összes már megbérmáltakhoz fordulok. A mostani bérmálás emlékezteti őket egykor tett fogadásaikra és felelősségükre, hogy a bérmálkozókat maguk közé befogadják és a keresztény életben segítsék!
2. Akarjátok-e bérmálásotok kegyelmeit magatokban feléleszteni és ígéreteiteket hűségesen megtartani?
Megbérmáltak: Akarjuk!
Püspök: 3. Ígéritek-e, hogy a bérmálkozókat az egyházközségi életbe magatok közé befogadjátok és őket, mint nagyobb testvérek a keresztény életben segítitek?
Megbérmáltak: Ígérjük!
Püspök: Erősítsen meg benneteket a Szentlélek Isten hét ajándékával, hogy keresztségi fogadalmaitokat és ezen ünnepélyes ígéreteiteket hűségesen megtartsátok.
Miután a püspök imádságban lehívja a Szentlelket, krizmával megkeni a bérmálkozókat, akiket a helynek megfelelően felállítanak a templomban vagy a templomon kívül.
A püspök szavaira: Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!,
A bérmálkozó feleli: Ámen.
Majd a püspök szavaira: Béke veled!,
A megbérmált feleli: És a te lelkeddel.
Tanítsuk meg a bérmaszülőket is, hogy a krizmával való megkenés alatt jobb kezüket a bérmagyermek jobb vállára tegyék fel, így fejezve ki bérmaszülői kötelességük vállalását.
Klikk ide:  bérmálás 2009

Elsőáldozás Csíkszeredában 2016. (1. csoport)



Kedves Elsőáldozók!
Kedves Jó Hívek!
Jézus Krisztus közösségéhez, az Egyházhoz tartozunk. Amikor megkereszteltek, akkor lettünk Isten gyermekei és az Egyház tagjai. Drága szüleink vállalták a kereszteléssel járó kötelezettségeket: hogy szent hitünk tanítása szerinti életre nevelnek; hogy féltő gonddal ügyelnek arra, hogy az isteni élet napról napra növekedjék bennünk és azt a bűn soha meg ne fertőzze. A keresztszülők pedig kezességet vállaltak, azaz megígérték, hogy szüleinket támogatják vállalt kötelességük teljesítésében.
Miután megkereszteltek, a keresztelő pap így szólt a jelenlevőkhöz: Ez a kis gyermek, aki a keresztségben újjászületett, most már Isten gyermeke: nemcsak névleg, hanem a valóságban is. A bérmálásban elnyeri a Szentlélek ajándékainak teljességét; amikor pedig az Úr oltárához járul, részesül az ő áldozati lakomájából és Istent az Egyházban Atyjának szólítja.
Számotokra most érkezett el az a nap, amikor az Úr oltárához járulhattok, és az Oltáriszentségben Jézust vehetitek magatokhoz.
A történelem bizonyítja, hogy  minden közösség annyira életképes, amennyire személyválogatás nélkül nyitott minden ember számára és ezáltal megadja a lehetőséget arra, hogy bárki a közösség tagjává váljon. Ez a nyitottság és kitárulkozás mindig a közösség értékeinek bemutatása által történik. Ezáltal mindig az az ember válik a közösség biztos tagjává, aki annak értékeit felismeri és magáévá teszi.
Az otthont nyújtó közösséget minden korban keresték az emberek. Ezt akkor találták meg sokan az Egyházban, amikor voltak olyanok, akik a kívülállók figyelmét az Egyház Istentől kapott értékeire tudták irányítani. Ilyen érték bemutató nap a mai, mert közösségünk igazi értékeit, titeket, az Isten gyermekeit különös szeretettel veszünk körül, mert Jézus tanítását befogadtátok, a tegnap megtisztultatok a bűnbocsánat szentségében és e szentmisében pedig magatokhoz veszitek Jézust.
Az elsőáldozás: az Oltáriszentség első alkalommal történő vételét jelenti. A latin szertartásban a gyermekkeresztség elterjedése vonta maga után az áldozás önálló ünneplését. A magyar nyelv tanúsítja, hogy régebb Urunk mennybemenetele napján járultak első szentáldozáshoz, innen van az ünnep neve: Áldozócsütörtök. Így fejezték ki, hogy az Úr nem ment el, továbbra is itt maradt köztünk az Oltáriszentségben, csak megvonta látható jelenlétét. 
           
Antal Ibolya Mária, Bakó Brigitta Lilla, Balla Eszter, Bartalis Edina, Barabás Angyalka-Barbara, Bogács Nóra- Bernadett, Császár Beáta, Császár Kincső Bernadett, Demes Emőke, Dinu Amalia Dorothea, Elekes Köllő Boglárka, Gergely Timea, Gheorghiţă  Bianca, György Emese, Haricska Enikő, Haricska  Mercedesz, Karácson Anita- Mária, Köllő Krisztina- Mária, Kóós  Klaudia, Kótai Nóra- Bernadett, Léstyán Ágota, Mihály Alíz, Szőke Boróka, Tankó Renáta, Xantus Ágnes.
Az egyháztörténelemben először 1215-ben a IV. lateráni zsinat az elsőáldozás idejét az értelem használatához, a 7. életév tájához kötötte, amikor megfelelő oktatás után a gyermek már különbséget tud tenni a jó és a rossz között. Az áldozásnál pedig különbséget tud tenni az Oltáriszentség és a közönséges kenyér között és képes a gyónásra. Az 1600-as években Franciaországban, egy szigorú vallási irányzat (janzenizmus) hatására a korhatárt egyre feljebb vitték egészen a 13-14. évig, arra hivatkozva, hogy még nem érthetik az áldozás lényegét. A változás 1910. augusztus 8-án, Szent X. Pius Quam singulari dekrétumával a gyermekek korai elsőáldozása előtt nyitott lehetőséget. Ezt egy érdekes történet előzte meg. Egy pápai kihallgatáson egy hosszas köszöntő közben egy hatéves kislány észrevétlenül odalopózott a pápához. Amikor a kamarások észrevették, közbe akartak avatkozni, de a pápa leintette őket, és megkérdezte a kislányt, mi a kívánsága. “Pápabácsi, áldozni szeretnék!” – mondta a kislány. A pápa egy pillanatra lehunyta a szemét. Eszébe jutott gyermekkori kívánsága és püspökének válasza:
„Ha majd te leszel a pápa, megváltoztathatod az előírást.” A kislánynak hosszúnak tűnt ez a pillanat, ezért megrázta a pápa kezét: “Pápabácsi, alszol?” És a pápa mosolyogva kérdezgetni kezdte a kislányt. És ez a kislány mindent tudott, amit az elsőáldozóknak tudni kell. Végül a pápa  azt kérdezte: „Hol van anyukád?” „Itt vagyok” – felelte a kislány édesanyja. „Kérem – mondta a pápa –, holnap reggel hozza el kislányát a kápolnámba, saját magma fogom megáldoztatni.” „De Szentatya – szólt közbe a titkár -, ezt tiltják az előírások.” „Nem, holnap reggel már nem fogja ezt semmiféle előírás sem megtiltani” – válaszolta a pápa.
            X. Szent Pius pápa a korhatárt újra az értelem használatához és a gyónáshoz kötötte. Azóta az elemi iskolások elsőáldozása megengedett, ha: 1. gondos fölkészítésben részesültek; 2. kellő ismerettel rendelkeznek; 3. képességük szerint felfogják Krisztus misztériumát, s az Úr testét hittel és áhítattal tudják magukhoz venni; 4. előzőleg szentségi gyónáshoz járultak (913.k. 1.§, 9l4.k.). Általában mindez tavasszal, a húsvéti időben történik.
Ábrahám Lukács, András Hunor, András Koppány Örs Csaba, András Tas Előd, Balogh Szilárd, Boda Nándor, Boldizsár Krisztián, Csiszér Patrik, Elekes András, Föcze Márk, Gáll Ákos László, Gál István, György Loránd, Herki Máté-Gergő, Kálmán Tamás, Koncz Tamás, László Norbert, Lukács Barna, Nagy-Galaczi Gergő, Pap Szabolcs, Ráduly Szilárd, Sánta Csongor Árpád, Siklódy Gergő, Süveg Botond, Süveg István, Szüszer-Nagy Dániel, Tatár Csongor, Tatár Tamás Roland, Ujvari Ákos- Zsolt, Zöld Ádám, Zólya Botond Roland,Veress Máté.
Kedves Elsőáldozók!
A szentmise kezdetén megbántuk bűneinket, hogy méltóképpen vehessünk részt.
Dicsőséget énekeltünk, mert ilyen jó, szerető Istenünk van.
Felolvastuk az olvasmányt, a szentleckét és az evangéliumot, mert azokból Isten szól hozzánk. Az Apostolok Cselekedetei könyvből hallottuk: „Isten nem akarja, hogy a szükségesnél nagyobb teher nehezedjék a hívek vállára.” (ApCsel 15,1-2. 22-29) Az egyháznak mindig megvannak a maga problémái. Probléma már Jézus mennybemenetele után jelentkezett, nem is egy. Ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy ha pogány keresztelkedik meg, arra is kötelezőek-e a mózesi törvények. Nem volt könnyű kérdés. Jézus gondolt erre, ezért úgy alapította egyházát, hogy annak pásztorai legyenek: Péter és az apostoli kollégium. Most a viták fellángolásával kitűnt, hogy mennyire jó intézkedés volt ez. A vitában egyik oldalon Pál és Barnabás állt, a másik oldalon néhány zsidó-keresztény. Az apostolok döntését az egyház el is fogadta és írásba foglalták. A Szentlélek vezette őket tanácskozásukban, hogy életük kudarcba ne fulladjon.
            Jézus megígérte a Szentlelket „akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,23-29) A Szentlélek megtanít, hogy szentháromságos módon éljünk: tudjunk kezdeményezők lenni mint az Atya; tudjunk befogadók lenni mint a Fiú; és tudjunk szerető viszonyban dolgozni mint a Szentlélek. Ahol nem a Szentlélek munkálkodik, ott kicsinyessé válnak az emberek, sőt ellenséggé is. Napjainkban fontos, hogy erőinket a Szentlélek működése alá rendeljük. Ezáltal jár át bennünket az Isten szeretete, mely újra meg újra fényt gyújt a sötétben, és az igazság útján vezet. Ő eszünkbe juttatja Jézus tanítását, vagyis aminek elfelejtése életünk kudarcát jelentené. Segít, hogy belássuk a földi értékek mulandó voltát, hogy a célt ne tévesszük össze az eszközökkel. A tanítás megértése mellett megadja a békét és elvezet a mennyországba, mint az Istentől alászállt városba. (Jel 21.10-14. 22-23) Benne az igazi valóság tárul fel, ahol változatlanul megmarad „a város alapfalának tizenkét köve, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.”
            A tanítás után szeretetünket fejezzük ki Jézus iránt azzal, hogy magunk helyett kenyeret és bor ajánlunk fel. Ez az életünket jelképezi. Jézus pedig elfogadja és az átváltoztatásban isteni módon önmagát adja nekünk a kenyér és a bor színében. Amikor áldozunk Jézust vesszük magunkhoz az Oltáriszentségben, hogy részünk legyen keresztáldozatában és örök életünk legyen. A szentáldozás után megköszönjük Jézusnak, hogy eljött hozzánk. Megköszönjük életünket, szüleinket, testvéreinket, rokonainkat, nevelőinket, papjainkat. Sok minden van, amit elmondhatunk Jézusnak vagy kérhetünk tőle. Kérjük azt, hogy közösségünk biztos tagjává tudjunk lenni azzal, hogy megértjük a kinyilatkoztatást és magunkévá tesszük, azaz öntudatosak leszünk; tanúskodunk életünkkel a világban, hogy áldássá legyen mindaz a jó, amit szüleinktől, keresztszülőktől, nevelőktől és papjainktól kaptunk. Áldássá lesz akkor, ha közösségünk szolgálatába állunk.
            Ma az édesanyák napja, a munkás Szent József napja, a ti elsőáldozástok napja. A családok napja, de soha el ne felejtsétek, hogy a mi hazánk a mennyben van! Azt kiérdemelni Jézust szeretve lehet. Rajta, szeressétek Jézust és a szentáldozás által bizonyuljatok barátainak. Ámen.

Csíkszereda, 2016. május 1-jén.
Darvas-Kozma József

2016. 05. 09.

Áder János köztársasági elnök jelenlétében leplezik le a Márton Áron-szoborcsoporto

Ismertették a Márton Áron szoborkompozíció avatóünnepségének programját hétfőn a csíkszeredai városházán. A háromalakos alkotás nemsokára megérkezik, és felállítják a Szabadság téri talapzatára. A forgatókönyv szerint az avatóünnepségen az egyik ünnepi szónok Áder János, Magyarország köztársasági elnöke lesz.
marton aron szobor sajtotajekoztato vn 002_b 
Sárpátki Zoltán, Antal Attila és Darvas-Kozma József
„2008-ban fogalmazódott meg ismételten a Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége részéről a szoborállítás igénye. Ráduly Róbert Kálmánnak, Csíkszereda volt polgármesterének kezdeményezésére bíztuk meg végül Sárpátki Zoltán szobrászművészt, hogy készítsen egy makettet, amely 2012-ben készült el” – vázolta a szoborkészítés kezdetét Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Az alkotó a városházán tartott sajtótájékoztatón csak annyit mondott a szoborcsoportól, hogy közel három évig dolgozott rajta. „Nehéz olyan alkotásról beszélni, amit nem látunk, majd miután felállítjuk, azután lehet értelmezni” – véli a szobrászművész. Sárpátki mintázta ki agyagból és öntötte ki gipszből a szoboregyüttest, a bronzba öntését azonban már Lakatos Pál Sándor kecskeméti szobrászművész végezte el. A bérmálkozás szentségének kiszolgáltatását megörökítő alkotást Kecskemétről szállítják Csíkszeredába, így már kedden vagy szerdán rákerülhet az újonnan elkészült talapzatára, de Antal Attila szerint egyelőre nem lesz látható teljes valójában a mű a rögzítő elemek miatt.
Az avatási ünnepség
Május 15-én, pünkösd vasárnapján délelőtt 11 órától bérmálási szentmisét tartanak a Szent Kereszt Plébániatemplomban, ahonnan a nagykorúság szentségében részesült ifjak átvonulnak a Szabadság térre a 13 órától kezdődő avatóünnepségre. „A fúvósok és az egyházi kórus mellett részt vesz az ünnepségen Györfi Erzsébet népdalénekes, ünnepi szónoknak Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét, illetve Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét kértük fel” – osztotta meg az alpolgármester. Hozzátette, az avatás előtt két nappal, pénteken Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága Márton Áron Emlékév bizottságának szervezésében szabadtéri kiállítás nyílik, amely a püspök életét mutatja be.
marton aron szobor sajtotajekoztato vn 009_b
Márton Áronhoz kötődik Csíkszereda
Darvas-Kozma József római katolikus esperes a szoboravatás apropóján elmondta, Márton Áronhoz kötődik Csíkszereda, hiszen a gimnáziumot Csíksomlyón és Csíkszeredában járta, majd püspökké szentelésének évében, 1939-ben részt vett a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Több alkalommal bérmált itt, először 1940 júniusában, utoljára pedig 1975 májusában. Archív hanganyagaik és fotóik vannak az utolsó bérmálásáról, amelyekből az avatóünnepségen is be fognak mutatni, játszani. „Hallani fogjuk Márton Áron hangát” – ígérte az esperes.
A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázoló szoborcsoport tervét Tövissi Zsolt készítette 3800 lejért, a makettet és portrét Sárpátki Zoltán 24 ezer lejért, emellett alkotói díja 177 ezer lej. A mű bronzba öntését Lakatos Pál Sándor 320 ezer lejért vállalta, a talapzatot a csíkszeredai ING Service Kft. alakította ki 91 ezer lejért. Összesen több mint 615 ezer lejbe került, az összeg egy részét a csíkszeredai önkormányzat állta, a megvalósuláshoz hozzájárult a Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége, valamint a Hargita Megyei Önkormányzat is.

Barabás Hajnal, székelyhon.ro