2016. 12. 06.

Orbán Viktor csütörtökön Szatmárnémetibe látogat

Lapunk értesülései szerint csütörtökön látogat Szatmárnémetibe Orbán Viktor miniszterelnök, hogy támogatásáról biztosítsa a romániai parlamenti választások kampányfinisében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös jelöltlistáját.
orban_hunor_szatmar_b 
Orbán Viktor a 2014-es EP-választás előtt is felkereste Szatmárnémetit
Úgy tudjuk, hogy néhány órás magánlátogatása során a kormányfő megbeszélést folytat többek között Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterrel és Pataki Csabával, a Szatmár Megyei Tanács elnökével.
A Fidesz elnöki tisztségét is betöltő miniszterelnök partiumi látogatása már Kelemen Hunor november 22-ei budapesti megbeszélései során körvonalazódott. Akkor a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti ülésének előkészítése jegyében tárgyalt egymással Orbán Viktor kormányfő az RMDSZ elnökével az Országházban. Az akkori megbeszélésnek a romániai parlamenti választások is aktualitást adtak, ennek kapcsán a tárgyaló felek elégedetten állapították meg, hogy a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás.
„Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak nevezte, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen" – közölte a találkozót követően Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel. A budapesti tárgyaláson Kelemen Hunor szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt; Havasi már akkor előrebocsátotta, hogy erre a programra várhatóan még ebben az évben sor kerül.
Orbán Viktor egyébként a 2014. május 25-én rendezett európai parlamenti választás előtt is felkereste Szatmárnémetit, és a megmérettetésen való részvételre buzdította a magyarokat. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a római katolikus püspökségen folytatott zártkörű megbeszélést követően a miniszterelnök elmondta, a Fidesz–KDNP és az RMDSZ kölcsönösen támogatják egymást, hiszen egyaránt abban érdekeltek, hogy Európa jövőjét az európai néppárti politika határozhassa meg a következő öt évben.

Krónika - Rostás Szabolcs
**


Ima népünkért
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre  és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

Diákok a gyógyszermaffia ellen



Szuperolcsó életmentő gyógyszert fejlesztettek ki tizenéves diákok Ausztráliában. 
Két dollár – ennyi az ára annak az életmentő maláriagyógyszernek, amelyet a tanulók hoztak létre.
Az új szer nem más, mint a Daraprim, azaz a malária és az AIDS kezelésére használt gyógyszer olcsó alternatívája, és ha majd forgalomba hozzák, rengeteg ember életét mentheti meg világszerte, hiszen naponta több, mint 2000 ember hal meg maláriában, többségében gyerekek.
University of Sydney
Az új gyógyszer elődje, a Daraprim egy hatalmas botrány miatt került rossz fénybe 2015 őszén, amikor a szabadalmi jogok lejártával a 32 éves Martin Shkreli cége, a Turing Pharmaceuticals vásárolta meg a forgalmazási jogokat, és nyerészkedésből ötvenhatszorosára növelte az árát, egyik napról a másikra. Míg egy dózist korábban 13,5 dollárért lehetett megkapni, az áremelés után 750 dollárt kell fizetni ugyanazért a mennyiségért.
Az új és ugyanolyan hatásos maláriagyógyszerre irányuló kísérlet most sikerrel járt. 
A középiskolásokat a University of Sydney szakértői segítették, és az erre létrehozott Open Source Malaria projekt felügyelte munka közben a tizenéveseket.

globoport.hu

A kigúnyolt szegény takarító



2016. dec. 1.
Ékszerbolt zsúfolásig tömött kirakata előtt kaptak lencsevégre Szaúd-Arábiában egy takarítót. Éppen  kék kezeslábasában vágyakozva bámulja a kincseket (fotó). Az arrogáns fickó, aki a képet posztolta, azt írta hozzá:  
ez az ember csak azt érdemli meg, hogy szemetet lásson.

Több sem kellett a jóérzésű twitterezőknek. 
Egymás után kezdték kérdezgetni, hogy ki is a szemmel láthatólag vendégmunkás takarító – úgy döntöttek, aranyat adnak neki, rémes honfitársuknak pedig leckét emberségből és jó ízlésből. 
2016. dec. 3.
Összedobták hát a pénzt, és az első ajándékszett már meg is érkezett. Ezzel is lefotózták a szakállas takarítót, akire további ékszerek is várnak – az egyik felhasználó például azt ígérte, hogy 2 ezer szaúdi riálért (több, mint 150 ezer forintért) vásárol aranyat a kigúnyolt férfinak.
Ez a szolidaritás!

globoport.hu

2016. 12. 05.

A váratlan



A nyár elején, Suenens (1904-1996) belga bíboros prímás egyik írását olvastam, amely váratlanul megérintett: „Mert a váratlan a Gondviselés szabálya. Ez a kiszámíthatatlan Isten ment meg minket és szabadít meg minden determinizmustól kijátszva a szociológusok borúlátó jóslatait. Ez a kiszámíthatatlan Isten szereti gyermekeit, az embereket. Ez reményem forrása.” Akkor egy kis papírra leírtam: „A váratlan a Gondviselés szabálya”, és az asztalomra tettem emlékeztetőnek, hogyha napirendemet „váratlan” kell alakítanom, akkor  abban a Gondviselést lássam.
Most, mikor a 2016-os év utolsó hónapja is elérkezett, mindegyre a „váratlan” bejelentések és kijelentések jutottak eszembe. Ilyenek például: Szent XXIII. János pápa váratlan bejelentése, hogy összehívja a II. vatikáni zsinatot, valamint a 33 napig uralkodó I. János Pál pápa váratlan halála, továbbá a lengyel pápa megválasztása, na meg XVI. Benedek pápa lemondása. Ferenc szentatyánk is a „váratlan” fordulatok produkálásában jeleskedik. Ilyen volt a rendkívüli szentév bejelentése is. Fontosnak tartom idézni a Szentatyát: „Kedves Testvéreim és Nővéreim, sokszor gondoltam arra, hogyan tudná az egyház hatékonyabbá tenni a küldetését az irgalmasság  tanújaként. Ez egy olyan út, mely a lelki megtéréssel kezdődik. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy meghirdetek egy rendkívüli jubileumot, amelynek középpontja az Isten irgalmassága. Az irgalmasságnak a szentéve lesz ez. Az Úr Szava fényénél kívánjuk azt megélni: „Legyetek irgalmasok, mint az Atya” (v.ö. Lk 6,36). Ez a Szentév 2015. december 8-ával, Szeplőtelen Fogantatás ünnepével veszi kezdetét és 2016. november 20-ával zárul, a mi Urunk Jézus Krisztus, a Mindenség Királya ünnepén. Rábízom ennek a jubileumnak a megünneplését az Új Evangelizálás Pápai Tanácsára, azért, hogy keltse életre azt, mint az egyház útjának egy új szakaszát abban a küldetésében, hogy elvigye minden személynek az irgalmasság evangéliumát.”
A szentévet lezáró „Misericordia et misera” apostoli levelében a pápa kijelentette: „Nincs törvény, sem parancs, mely megakadályozhatná Istennek, hogy újra megölelhesse a fiát, aki visszatér hozzá és elismerve mindazt, amit hibázott, döntést hoz, hogy mindent újrakezd.” Az eltelt jubileumi évet úgy értékelte, hogy „abban bőségesen áradt Isten kegyelme. Mint egy heves és gyógyító szél, az Úr irgalma és jósága kiáradt az egész világra. Most tovább kell járni ezen az úton, a Léleknek engedelmeskedve, aki mindig új ösvényeket mutat, hogy azokon járva mindenkinek elvigyük az üdvözítő evangéliumot.” Végül Ferenc pápa a nehézségben lévő családok megsegítésére buzdít. Megalapítja a szegények világnapját és azt az évközi időszak 33. vasárnapjára helyezi, mely Krisztus Király ünnepe előtt az utolsó évközi vasárnap.

A „váratlanok” közé tartózik, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron Emlékévet hirdetett 2016-ra a szentéletű püspök születésének 120., püspökké szentelésének 77. évfordulója alkalmából. Jubileumi konferenciákat, rendhagyó történelemórákat, kiállításokat, rendezvényeket és a fiataloknak szóló vetélkedőket tartottunk. A Kárpát-medence magyarsága ezáltal mélyebben megismerhette az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában, a közösséget építő és védő püspököt. Az emlékév kiemelkedő fénypontjai közé tartozik a Márton Áron szoboregyüttes felavatása Csíkszeredában; ugyanitt a róla elnevezett Tehetséggondozó Központ felavatása; a nagy püspök exhumálása, felhozatala és kőkoporsóba helyezése a gyulafehérvári székesegyházban. A legfontosabb mégis az ő életpéldájának széleskörű megismertetése, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott a jóérzésű lelkekben.

A „váratlanok” közé tartozik Ferenc pápa Svédországban tett látogatása, hogy október 31-én a Lutheránus Világszövetség elnökével és főtitkárával együtt vezesse az ökumenikus megemlékezést a reformáció 500. évfordulójáról. 
A tengeren túlról más hangú „váratlan” megnyilatkozások is jöttek, a Sátán ajánlatai az amerikai elnök választás végső szavazása előtt. Így a sokak által feldicsért énekesnő személyében, aki felajánlotta, hogy hajlandó fajtalankodni a nyilvánosság előtt mindazokkal, akik az ő elnöknő-jelöltjére szavaznak. Hát, Trump győzelme „váratlan” meglepetést hozott. De itthoni tájakon se nélkülözzük a sátáni megnyilatkozásokat. Ezért ébredjünk fel a fantáziálásból és a pártoskodásból. 
Szükségünk van a jók összetartására, melyet az Istengyermek biztosít azoknak, akik hittel kérik. 
Kívánom, hogy adventünk „váratlan” útjain, azaz a Gondviselés útján találjunk el Őhozzá. 

Ima népünkért
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre  és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
 

A Márton Áron Emlékév Hargita megyei záróeseménye


A Márton Áron Emlékév Hargita megyei záróeseményére 2016. december 9-én kerül sor a Csíksomlyói Kegytemplomban, a következő programmal:
19 órától ünnepi szentmise a Csíksomlyói Kegytemplomban
Az emlékév Hargita megyei zárása: Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-emlékéremének adományozása
Adventi hangverseny – fellép a Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekara és kamarakórusa

https://www.facebook.com/martonaron2016/

Márton Áron Emlékév 2016 fényképe.
Felirat hozzáadása