2017. 06. 04.

Hirdetés: 2017. június 4.



1. Piros Pünkösd napja, az Egyház születésnapjával egybeesik a Nemzeti Összetartózás Napja is.  
Kettős ünnepünk napján szentmisét végzünk reggel 7 és 8 órakor.
A bérmálási szentmise 11 órakor kezdődik.
A bérmálási mise után szentségimádást végzünk 16,40-ig. Ekkor Jézus Szíve ájtatosságot végzünk.
Ma délután 17 órakor és este 19 órakor lesz szentmise.
2. Pünkösdhétfőn reggel 6,30 és 7 órakor, majd 11 és 19 órakor lesz szentmise.
3. Kedden Szent Antal kilenced, a szentmisék rendje: 6,30; 7; és 19 órakor.
4. Szerdán jegyeskurzus 18 órakor.
5. Szombaton 10,30-kor Szécsenybe kirándulunk az elsőáldozókkal és ministránsokkal.
6. Krisztus világa júniusi száma kapható. A pálosrend története Erdélyben  színes, 340 oldal terjedelmű könyv kapható, ára 35 lej.

2017. 06. 03.

Ez történt képek, képek pünkösdpénteken


Pénteken 9 órakor a Millenniumi templomtéren sor került a Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse című kültéri kiállítás ünnepélyes megnyitójára. 
 Köszöntő beszédek
 Ráduly Róbert Kálmán polgármester
Gaal Gergely, a Szent László-év Tanácsadó Testület elnöke
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
Ft. Tamás József segédpüspök
Szent László csontereklye a Millenniumi templomban


A XIII. Hargitai Megyenapok keretén belül„Szent László nyomában” című fotókiállítás megnyítója pénteken 18 órakor a Megyeháza Galériában. 
 Hátsek Kata Szent László ének
A tárlat megnyitója
Beszédek
Iochom Zsolt szervező 
Dabas polgármestere
Hegedüs Enikő művészettörténész
Darvas-Kozma József

„Szent László nyomában” - Kós Károly, Székely Károly és a Segítő Mária Líceum fotósai
Az eszményt adó Szent László






2017. 06. 02.

Szent László kültéri kiállítás Csíkszeredában

Fotó - Veress Nándor
 Szent László az, akiben a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott, a magyarság pedig ma is a keresztény Európa védelmezője – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában, ahol megnyitotta a „Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse” című kiállítást. 
Ünnepi beszédében rámutatott: a lovagkirályban lett sajátosan magyarrá az egyetemes kereszténység, ezt bizonyítják Szent László legendái, amelyekben az ősi nemzeti hagyomány találkozik a keresztes lovag eszményével, így Szent László öröksége a legnehezebb időben is megtartó erőt jelentett a nemzet számára, akárcsak Csaba királyfi a székelység számára.
Fotó - MTI
A kereszténységet védelmező Szent László történelmi nagyságát méltatva felidézte: Szent István országépítő nagy művét az az ember folytatta, akinek lázadó nagyapját Szent István vakíttatta meg, és aki azért született emigrációban, mert apját száműzték. Semjén Zsolt felhívta hallgatósága figyelmét: nincs még egy család az egyetemes világtörténelemben, amely annyi szentet adott volna a katolikus anyaszentegyháznak, mint az Árpád-ház.
Hozzátette: Szent Lászlótól indul az az önértelmezés, hogy a magyarság a keresztény Európa védőpajzsa.
„Hát nem így van ma is? Nem mi védjük ezt a szerencsétlen Európát, amely megtagadja saját keresztény gyökereit? Mégiscsak mi védjük, most is, hűen ahhoz a nemzeti önértelmezéshez és küldetéshez, ami Szent Lászlóval indul” – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A Szent László-év fővédnöke egyházi méltóságokkal, valamint Hargita megye és Csíkszereda önkormányzati vezetőivel közösen nyitotta meg a Millenniumi templomtéren elhelyezett kültéri kiállítást, amely 12 tabló segítségével idézi fel Szent László életét és kultuszát. A kiállítást a Pro Patria Egyesület számos Kárpát-medencei és azon kívüli helyszínen mutatja be a Szent László-év során.
A Szent László emlékévet lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából hirdette meg a Miniszterelnökség.

Magyarok választják a kormányt és nem Brüsszel

Tűrhetetlennek tartja a Fidesz, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot – közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fidesz tiltakozik a brüsszeli testület „már a formára sem adó”, az uniós közösséget szétverő magatartása ellen, és választ vár a bizottságtól, valamint a rendezvényen részt vevő biztostól, hogyan fordulhatott ez elő – mondta. Tegyék egyértelművé, hogy ez a fajta fellépés elfogadhatatlan – sürgette.
„Hogyan kívánja a bizottság érvényesíteni az egyenlő mércét Magyarországgal szemben, ha ilyen tűrhetetlen megnyilatkozásoknak ad teret?” – tette fel a kérdést.
Gulyás Gergely szerint Soros György olyan politikát akar felépíteni és brüsszeli támogatással
érvényesíteni, amelynek célja migrációügyben a magyar kormányzati álláspont megváltoztatása, hogy Magyarország se legyen akadálya az EU migránsbarát politikájának.
A politikus jelezte: Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt is Brüsszelben tárgyalt, és azzal a Frans Timmermans európai bizottsági alelnökkel, valamint Gianni Pittella szociáldemokrata frakcióvezetővel találkozott, akik többször elmondták, hogy nem akarnak kerítést látni a magyar határon, a migránsok befogadásával kapcsolatban pedig többször ultimátumot adtak Magyarországnak.
Arról sem lehetett hallani, hogy Botka László felszólalt volna a kötelező betelepítési kvótával szemben – tette hozzá a frakcióvezető-helyettes, úgy fogalmazva: joggal lehet következtetni arra, hogy ha Botka László kormánya vezetné Magyarországot, akkor elfogadná a kötelező kvótákat.
Azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből, Gulyás Gergely kérdésre úgy foglalt állást: a Fidesz sajnálatosnak és nem a jövőt szolgáló döntésnek tartja az elnök elhatározását, amelynek súlyos következményei vannak, mert az Egyesült Államok, a világ legerősebb gazdasága nélkül lényegesen kisebb lesz az ereje a klímaegyezménynek. „Komoly sebet ejtett” a párizsi egyezményen az amerikai döntés – mondta.

magyaridok.hu