Az idei csíksomlyói búcsúi szentmisét június 3-án
mutatták be. A főcelebráns Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti
nagykövete, Románia apostoli nunciusa volt, a szentbeszédet Veres András
győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
mondta. A szentmisén koncelebrált Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök
és Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb
elöljárója is.
 |
| Áder János és felesége, Anita köszönti a zarándokokat |
A zarándoklaton részt vett többek között Áder János
köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes, illetve Kelemen Hunor, a Romániai Magyar
Demokrata Szövetség elnöke.
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.
Excellenciás Nuncius Úr, Excellenciás Érsek Úr, Főtisztelendő
Tartományfőnök Atya, Főtisztelendő Paptestvérek, Tisztelendő Nővérek,
Tisztelt Közjogi Méltóságok, Kedves Ünneplő Testvérek!
Sok minden összeköt bennünket, akik most együtt vagyunk itt a
Kissomlyó és a Nagysomlyó közötti nyeregben, illetve a rádió vagy a
televízió előtt. Olyan jó megtapasztalni, hogy vannak pillanatok, amikor
együtt tudunk gondolkodni és érezni egymással. Sajnos ma egyre
ritkábban adatik ilyen pillanat.
Ezért is köszönjük most székely és
csángó testvéreinknek, hogy a 450 évvel ezelőtt tett ígéretüket
hűségesen megtartva, alkalmat kínálnak ma mindnyájunknak arra, hogy a
Kárpát-medence, sőt a világ minden tájáról összejöjjünk mi, magyarok a
Csíksomlyói Szűzanyát köszönteni és egész nemzetünkért imádkozni. Hiszen
a közös nyelvünk, kultúránk és történelmünk mellett, ami leginkább
összetart bennünket, az a krisztusi hitünk és a Szűzanya iránti
tiszteletünk. Ez utóbbival senki érzékenységét nem szeretnénk bántani,
de mindenki számára elgondolkodtató lehet egyik kortárs írónk gondolata:
Ha Isten a Szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk
nélküle közeledni Istenhez (Szent-Gály Kata).
A földi édesanyák egyik különleges képessége, hogy minden nehézség,
esetleg fizikai távolság ellenére is egyben tudják tartani a családot.
Bizony számtalan esetben látjuk, ha meghal az édesanya, lazul a
kapcsolat a családtagok között, nem egyszer fel is bomlik a család.
Láthatjuk hát, mennyire nagy szükség van a földi édesanyákra. De
Testvéreim, legalább ekkora szükség van Égi Édesanyánk, a Szűzanya
segítségére is, hogy a krisztusi család, az Egyház az evangéliumi egység
útján maradjon. Szent István királyunk óhaja szerint a Szűzanya nekünk,
magyaroknak Nagyasszonyunk és Pátrónánk, ezért nemzetünk békéjéért,
fejlődéséért és fennmaradásáért is bizalommal fordulhatunk hozzá.
Krisztus Urunk szándéka szerint a Szűzanya közbenjárónk Istennél, és
segítőnk földi életünk folyamán. Ennek gyakori megtapasztalása vonzza a
Krisztusban hívőket ide Csíksomlyóra és más Szűzanya-kegyhelyekre
egyaránt. Mi is a hálaadás és a segítségkérés szándékával érkeztünk most
ide.
E kegyhely gondozói, Jakubinyi érsek úr és a ferences atyák,
segítségünkre siettek, hogy egyéni kéréseink mellet ebben az évben
milyen közös kérést is fogalmazzunk meg imádságainkban. Így adták
a
búcsú mottójául a Salvator-kápolna előtti keresztre felvésett mondatot:
Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben! Egyetlen
tömör mondat, de ebben van magasság és mélység, szélesség és hosszúság.
Hiszen ebben benne foglaltatik egész földi életünk és örök üdvösségünk. A
krisztusi hit és a belőle fakadó erények nemcsak célt, hanem értelmet,
biztos értékrendet, tartós békét és boldogságot is adnak földi
életünknek. Szent Lászlónak, az erényekben tündöklő keresztény
uralkodónak, Erdély védő-szentjének jubileumi évében különösen is
érdemes erre a vonatkozásra figyelnünk.
 |
| Kordon közepén a Kis-bazilika jelvénye és a Labarum (harci zászló) |
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy korunk emberének minden baja abból
ered, hogy sokakból hiányzik a hit, mert elveszítették, vagy soha nem is
volt hitük, mert nem volt emberük, aki Isten ismeretére elvezette volna
őket. Bár minden emberben ott van az Isten utáni sóvárgás, de
tapasztaljuk, mindenkinek segítségre van szüksége ahhoz, hogy
felfedezze, hol csillapíthatja az istenéhségét. A költő, Berzsenyi
fogalmazta meg a legtalálóbban Fohászkodás című versében: Isten! kit a
bölcs lángesze föl nem ér, / Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: /
Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
Sokak
számára kellő ismeret hiányában Isten csak sejtett, de fel nem ismert
valóság. Az ateista diktatúra idején igyekeztek is az Isten utáni
érdeklődést minden módon elfojtani, vagy nevetségessé tenni. Abban az
időben kialakult az emberek egy részében egy olyan intellektuális gőg,
amely még napjainkban is érezteti hatását. A vallást igyekeznek holmi
ostoba, primitív, tudatlan magatartásnak minősíteni. Ez össztársadalmi
szinten ma is érvényesül, olyannyira, hogy a hitet, a vallásos
magatartást egyesek igyekeznek folyton gúny tárgyává tenni. S ezt
teszik, mert a keresztények ellen büntetlenül tehetik… Próbálnák csak
megtenni más vallásokkal szemben!

Olyan jó lenne, ha csak egy kicsit tisztelettudóbban és alázatosabban
tudnának viselkedni ezen eszme képviselői, és csak legalább pár percig
leszállnának a maguknak állított piedesztálról, és belátnák, hogy még
természettudományos módon sem állítható az ő istentagadásuk
igazolhatóbbnak, mint a hívők istenhite.
Max Planck, a Nobel-díjas
fizikus mondta: Mind a tudomány, mind a vallás Istenbe vetett hitet
kíván. A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusnak pedig Isten
van minden megfontolás végén… Bárhová nézünk, sohasem találunk
ellentmondást a vallás és a tudomány között, inkább teljes összhangot
minden lényeges pontban.
Vagy szívesen ajánlanám a teremtő Istenbe vetett hit támadóinak, hogy
egy csöndes percükben tegyék megfontolásuk tárgyává Maximilián Kolbe
atya szavait: Tulajdonképpen miért próbálják olyan sokan maguknak és
másoknak bebeszélni, hogy egyáltalán nincs Isten, jóllehet, pontosan
tudják, hogy az összes tudós együtt sem képes arra, hogy egy vacak kis
szúnyogot létrehozzon.
A számtalan szenvedés, az óriási értékvesztés, a háborúk és a
kaotikus szellemi zűrzavar közepette igazat kell adnunk Toronyi István
költőnek, aki már sok-sok évtizeddel ezelőtt szintén abban látta a bajok
forrását, hogy sokakból kiveszett a hit. Ekképpen fogalmazott:
Életünkből valami elveszett!
Talán az Isten,
Kit felmondás nélkül kilakoltattatok
s azóta a Sátán lett uratok.
Emberek!
Hívjátok vissza az Istent
zászlók selymével és processziókkal,
szívetek kulcsát alázat vánkosán
térdencsúszó hittel hozzátok eléje
s ha megjelenik a fölvont kapuknál,
kezdjétek el a Holnap hozsannáját!
Emberek!
Életünkből az Isten elveszett;
találjon rá megtisztult szívetek!
Kedves Testvérek! A Zsidókhoz írt levél ma felolvasott szakaszában
olvastuk a keresztény hit tömör meghatározását. A hit szilárd bizalom
abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből
merítettek bizonyosságot (Zsid 11,1). Szükséges azonban a hitnek egy
másik dimenziójára, az értelmi belátásra is utalnunk. Mert Szent
Ágostonnal és Canterbury Szent Anzelmmel valljuk,
a hit keresi az
értelmes magyarázatot. Mégis elhibázott dolog lenne, ha a hitet pusztán
egy intellektuális, értelmi állásfoglalásnak tartanánk: van Isten. A hit
ennél sokkal több: egy személyes szeretetkapcsolat Isten és az Ő
teremtménye, az ember között. Az ember felfedezi Isten iránta
megmutatkozó szeretetének sokféle megnyilvánulását, s ez
viszontszeretetet ébreszt az emberben Isten felé.
Ugyanúgy van ez, mint
az emberek közötti kapcsolatban: az irántam mutatott szeretet választ
ébreszt az engem szerető személy iránt. Ez a viszontszeretet pedig a
konkrét tettekben valósul meg. Minél gyakrabban teszem és minél nagyobb
szeretettel, áldozatkészséggel, annál inkább válik erényemmé ez a
cselekedet. De mert szeretetünk gyakran hiányos, saját erőnkből nem
tudunk tartósan megmaradni még a szeretet erényében sem, ezért kérjük
Istentől a segítséget, hogy szeretetünk hiányosságait az ő szeretete
pótolja ki és tegye hiánytalanná.
 |
| Szent László ereklye |
Kedves Testvérek! Minél magasabbra jutunk a hitben, annál inkább
érezni fogjuk hitünk hiányosságait és gyengeségeit. Ettől ne ijedjünk
meg, mert az már egy magasabb szintje a hitnek, ha időnként rádöbbenünk,
mennyire hiányosak hitbeli ismereteink, és mennyire szegények vagyunk
az erényekben, az Isten és ember iránti szeretetben. Ez a hiányérzet már
a hitben való növekedés igényességét mutatja, mert ez az Isten felé
vágyódás megnyilvánulása. Amikor ez tudatosul bennünk, akkor születik
meg a mi szívünkben is a kérés, mint az apostolokéban: Növeld bennünk a
hitet (Lk 17,5)! Ne legyen senki köztünk elbizakodott, öntelt, gőgös a
hitében. Jézus válasza az apostoloknak hasson kijózanító erővel
mindnyájunkra: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt
mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a
tengerben! – engedelmeskedik nektek (Lk 17,6). Képesek vagyunk mi erre…?
Van ekkora hitünk…? Pedig kell, hogy
naponta törekedjünk eljutni a
hitnek és az abból fakadó erényeknek erre a magasabb fokára.
Éljünk a búcsújárás lehetséges lelki ajándékaival, hogy hazatérve, a
bűnbánat szentségében, a gyónásban megtisztult lélek új lendületével
törekedjünk az erényes életre.
Újítsuk meg elköteleződésünket az
Egyházban Krisztus mellett, hogy az ő ereje által növekedve, tudjunk
hitünk szerint élni, másokat is Krisztushoz vezetni! Ebben tud és kész
segíteni bennünket Égi Édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária. Ezért
bizalommal terjesszük most eléje kérésünket, mert tőle még soha senki
nem távozott meghallgatatlanul.
Arra kérem minden magyar testvéremet itt a somlyói nyeregben, vagy
otthon a televízió képernyője előtt,
kapaszkodjunk össze az imában,
tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk
és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében, így teremtsünk békét
önmagunkban, családunkban, országainkban, s legyünk egymás társai a
köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében! Szüntessünk
meg minden viszályt, haragot és széthúzást!
Segítsük egymást, hogy
minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és
gazdagodását szolgálja! A Magyarok Nagyasszonya legyen ebben segítőnk!
Befejezésül a költő, Sík Sándor szavaival imádkozzunk együtt Égi Édesanyánkhoz:
Édesanya, boldog anya,
Virágszülő Szűz Mária,
Világraszült virágodnak,
Ajánlj minket szent Fiadnak.
Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
Nincs egy izrom épség bennünk.
Minden épet, minden szépet
Fölfaltak a cudar évek.
Mind a tíz bűnnel komáztunk,
Belzebubbal paroláztunk,
Ami csepp jó maradt bennünk,
Lemarta az idegen bűn.
Csúfra mégis megmaradtunk,
Nem nyílt meg a föld alattunk,
Kikerültük a koporsót,
Itt vagyunk most, legutolsók,
Legutolsók a világnak,
Kik a szívünkbe nem látnak,
De tenálad, Asszonyunknál,
Tudjuk, hogy csak irgalom vár.
Eddig is mint nyitott könyvben,
Úgy olvastál a szívünkben.
Bűneinket végigsírtad,
De ítélni föl nem írtad.
Te látod, hogy szívünk marja
A bűnbánat jeges karma,
Pislog már a keserűség
Hamvából a régi hűség.
Már a régi hit is mozdul,
A meleg vér meg-megpozsdul.
Ami szégyenünkre válott,
Szemünkről már hull a hályog.
Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
Tudjuk, mi félteni való.
Sereglünk a Krisztus elé,
De hogy álljunk szeme elé?
Mit mondjunk, ha reá kérdez?
Szólj helyettünk, anyánk édes,
Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
De mégis a tied vagyunk.
Ámen!
Forrás: Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Fotó: MTI/Veres Nándor; Balogh Zoltán
Fotó: Székelyhon/ Tamás Attila