2018. 05. 06.

2018-ban bérmálkozóknak 20.


          20. A keresztény házasság és családi élet
            Cél: A családban keresztény módon élni.
Az ember talán a leggyámoltalanabb élőlény, akinek legtovább van szüksége mások, a szülők támogatására, hogy megállhassa helyét az életben. Isten ezzel is meg akarta mutatni a család fontosságát. Ott kapja az ember az első és legmélyebb benyomásokat, amelyek végigkísérik életében, ott tölti ideje java részét és ott találja meg földi élete közvetlen értelmét. (A Jézusfaragó ember) A Tóbiás könyve szerint: szentek gyermekei vagyunk, nem egyesülhetünk úgy, mint a pogányok, akik az Istent nem ismerik. (vö. Tób 8,5).
1.Sok keresztény foglalkozásában a világ elvei szerint igazodik, még inkább így van a családi életünkben. Miért köt legtöbb ember házasságot? Önző boldogságkeresésből.
Erosz – birtokló, érzéki szeretet.
Filosz – ragaszkodó, értékelő szeretet.
Ágápász – önfeláldozó, odaadó szeretet.
A házasság nem emberi találmány, a hitünk tanítása szerint Istentől való. Előírásaival, törvényeivel éppen ezt akarja, hogy ne hirtelenkedje el a házasságát, ne rontsa el előre. Ne a múló érzelmek és változó érdekekre építse házasságát, mert azok nem bírják el, hanem a krisztusi tanítás kősziklájára. Mert a mai fiatalok egyik baja, hibája, hogy hamar meggondolatlanul kötnek házasságot és éppen olyan könnyen el is válnak.
2) A házasság Isten szándékában.
a) A házasság a teremtés rendjében, Istentől való (KEK 1602). Isten rendelte mindjárt a teremtés kezdetén (Ter 2,18-19). Más tulajdonságokat adott a férfiba, aki erős, bátor és vállalkozó, de gyengédségre és gondozásra szorul; másokat a nőbe, aki gyengéd, figyelmes, szolgálatkész, de védelemre, támaszra szorul, hogy egymást kiegészítsék. A kettő közötti házassági kapcsolat olyan erős, hogy elhagyja apját és anyját.
b) A házasság a bűn uralma alatt (KEK 1606). A bűn és a szenvedély a házasságnál sem állt meg, azt is bemocskolta. Jézus állította vissza a házasság eredeti tisztaságát: amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza. Továbbá hozzáteszi: „aki elbocsátja feleségét” – kivéve, ha nem törvényes felesége –, „és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.” (Mt 19,3-9).
c) Házasság az Úrban (KEK 1612). Krisztus azután szentséggé tette a házasságot, egy olyan állapot, amelyben Istent szolgáljuk a házasságból származó kötelességek hűséges teljesítése által. A férfinak úgy kell szeretnie feleségét, mint Krisztus az Egyházat és fordítva. Vagyis halálra menően. (vö. Ef 5,21-33).
- A szentség megerősíti és tökéletesíti azt az emberi szeretetet, amely a hitvestársakat egymáshoz vezette. Segíti őket, hogy egymást mind jobban megértsék és elfogadják, lelkileg is egy emberré váljanak, akik egy akarattal látnak neki életük feladatainak.
- A szentség erősíti a felbonthatatlanságot, a sírig tartó hűséget. A hitvestársak egészen egymásnak ajándékozzák magukat. Az ajándékot nem vehettem vissza és nem adhatom másnak.
- A felvevők folyamatos közreműködése szükséges a házasságban (vö. KEK 1625). A szeretet az akarat dolga. A szentség nem automatikusan fejti ki hatását, szükséges a felvevők közreműködése is.
- A házasság célja az isteni rendelés szerint: a házastársak java és a legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet. A házasság feltétele, hogy a házasfelek
- Nyitottak a termékenységre (vö. KEK 1652).
Az emberi nem fennmaradásának biztosítása, vállalni, elfogadni és felnevelni a gyermeket úgy, hogy boldogulni tudjon a földön és Istent is megtalálja. A gyermek erősíti a szülők kölcsönös szeretetét és növeli felelősségüket. Szüksége van mindkét szülőre.

3) Ha tudjuk, hogy a házasság szentség, akkor megértjük az Egyház illetékességét a házasság kérdésében, a házasságra vonatkozó előírásait és törvényeit. 
a) Először is az Egyház csak az előtte kötött házasságot tekinti érvényes szentségi házasságnak. 
b) Aki már egyszer szentségi házasságot kötött az Egyház előtt, és elvált, többé szentségi házasságot nem köthet. 
c) Az Egyház az isteni törvények és sok számos tapasztalata alapján tiltó és bontó házassági akadályokat állít fel. Pl. vegyes vallás.
d) A felmentés feltétele a valláskülönbség és a vegyes vallás esetében, hogy a nem katolikus fél biztosítja a katolikus félnek a zavartalan vallásgyakorlatot és összes gyermekeik katolikus keresztelését és nevelését. (CIC 1125. kán.).
4) Aki családot alapít, annak ismernie kell a házasélettel és családi élettel járó kötelességeket, hogy felkészülhessen rájuk.
5) Fel kell készülni a házasságra, ha ez még távolinak tűnik is.  Nem gondoltunk még komolyan a családalkotásra, de jó ezeket ismerni, hogy majd, amikor az ideje eljön, mindenki komolyan és felelősségteljesen tegye meg ezt a nagy lépést. 


Szabó Ferenc – Intelem
Nem juthatsz el a lét szívéhez
ha nem tudsz lemondani – nem
nem adok-adsz egyezség ez
halált kíván minden szerelem!
 

Előző témák:


 

Édesanyák köszöntése


Romhányi József: Ki az anya és ki a szülő
Hogy is magyarázzam csak ezt? Mint mikor azt mondja az ember állam meg azt mondja haza. A hazáért élek és halok, az államnak adót fizetek.
Hát így vagyunk valahogy az anyával és a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
Aki a 3. szobából csukott ajtókon át is meghallja, hogy 6 hetes kislánya sír az az anya. Aki szeretne azonnal berohanni hozzá és egy kis langyos tejecskével elcsitítja, azt az ártatlankámat az is az anya. Aki be is rohan hozzá kibontja, megnézi, vízteleníti de soron kívül egyetlen korty anyanektárt sem juttat neki, hanem szigorúan ragaszkodik az orvosilag előírt étrendhez az már a szülő.
Aki büszke arra, hogy az ő gyermeke már olyan nagy kisfiú, hogy idén már az első osztályba iratkozik az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján, sírva kíséri el a gyermekét abba a tiszteletre méltó épületbe, és mikor először engedi be a többi gyerek közé, úgy érzi, hogy fia Dániel lenne, aki most lép be az oroszlán barlangjába az már megint az anya.
Aki kamasz fiát tánciskolába viszi az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök, milyen ügyesen teszi már a szépet, ennek vagy annak a kislánynak az még megint a szülő. De aki ugyanekkor, nagyokat nyel mert úgy érzi, hogy most kezdik elszakítani lelkétől lelkedzett magzatát, és tulajdonképpen legjobban szeretné a fia táncpartnerét, azt a kacér kis szőke démon növendéket megpofozni az már megint az anya.
És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből a rossz. Amely anyós állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka, és akkor valami egészen váratlan , meglepő dolog történik. Eltűnik a szülő és eltűnik az anya, vagy mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle. De ez a nagymama se az anyára nem hasonlít, sem a szülőre. Annyira nem, hogy állandóan hadilábon áll mindkettővel. A szülőt ridegnek tartja, az anyát túlzottnak, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan: a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő és soha nem lett volna anya. Mintha így született volna ötven-egynéhány esztendős korában egyenesen nagymamának.

Az ünnep története:

Édesanyák napja - a legszebb hónap első vasárnapja

**


Dsida Jenő: Óda az édesanyámhoz

Dicsértessél ma Te is itt a földön,
mert esküszöm, hogy nagyon nagy a Lelked
s a földi szívek földig borulását
Te mindenkinél inkább megérdemled.

Nézem, látom a teltzsákú sok évet
és érzem: nekem már semmit se hagy,
de büszke leszek mindéltemig arra,
hogy Te vagy nekem az, aki Te vagy.

Te vagy az, aki mindenkinek ad,
a szenvedőknek virrasztást, vizet,
Te vagy, akinek mindenki adósa,
s akinek jóval senki sem fizet.

... Hadd legyek hát én az igazi zengő,
kis régi gyermek rombadőlt tanyán
és harsogjam el hozsannás hitemmel
Dicsértessél, dicsértessél, Anyám!
 






2018. 05. 05.

Hirdetés: 2018. május 6.


1. Ma május 6-án, vasárnap 10 órától kezdődő szentmisén 61 kisdiák először járul szentáldozáshoz, ezért a 11 órás szentmise kimarad.
2. A hónap első vasárnapi szentségimádást a ¼1-es szentmise után ¾5 óráig tarjuk, utána májusi vecsernyét végzünk.
3. Kedden Szent Antal kilenced.
4. Szerdán jegyeskurzus 18 órától az altemplomban.
5. Csütörtökön Urunk mennybemenetele, Áldozócsütörtök főünnep. Szentmisét végzünk reggel ½ 7, 7, 11 és este 7 órakor. Az elsőáldozók mindkét csoportját az esti misére várjuk. Csütörtökön nem lesz hittanóra.
6. Pénteken az elsőáldozók mindkét csoportot várjuk hittanra 3 órától és 4 órától.
7. A bérmálkozó ifjaknak május 11-én, pénteken 18 órától próba a templom udvarán.
8. Keresztelői felkészítő pénteken 18 órától a plébánia hittantermében.
9. Pénteken, május 11-én Salkaházi Boldog Sára testvér emléknapja. Szentmise és szentségimádás Boldog Sára testvér tiszteletére
A szociális testvérek szeretettel hívják mindazokat, akik az esti szentmisén és azt követen a szentségimádáson szeretnék kérni Boldog Sára testvér közbenjárását.
Éljünk a lehetőséggel, használjuk égi erőforrásainkat!
10.   Szombaton 10 órától ministránsképző.
Az II. csoportba járó diákok első gyónása szombat du. 5 órától lesz, gyülekező ½5-től a plébánia udvarán. A szülők-keresztszülők, rokonok részére gyóntatás szombaton du. 6 órától a Millenniumi-templomban.
11. Május 13-án, jövő vasárnap 10 órától elsőáldozók miséje, ezért a 11 órás szentmise kimarad.
12. Krisztus világa májusi száma megvásárolható. Pünkösdről, zarándoklatokról, katolikus sztárokról, Vajdasági értéktárról, oltárról, meséről, időről szól. Kapható a kegytárgyasnál és a ministránsoknál. Ára 1,50 lej.