Tudomásukra: 2018. november 3.

1. Teljes búcsú nyerhető november 8-ig naponta egyszer a halottak részére, ha szentségekhez járulunk, meglátogatjuk a temetőt vagy templomot, kápolnát és elimádkozzuk a Hiszekegyet, Miatyánkot a Szentatya szándékára.

2. A plébániai hittanórákra várjuk a diákokat.  

Az előkészítősöket, az I. és II. osztályba járókat kedden 3-4-ig. 

A IV-V. osztályosokat kedden 4-5. óráig. 

Csütörtökön 4-5 óráig a VI-VII-VIII. osztályosokat.

Csütörtök este fél 8-tól ifjúsági óra.

3. Az elsőáldozók felkészítője pénteken 3-4. óráig az I. csoportnak, a II. csoportba járóknak 4-5 óráig.

4. A bérmálkozók jöjjenek pénteken az esti misére és vegyenek részt a Héttorony Fesztivál műsorán.

5. A Városháza  gyűléstermében pénteken 18 órakor dr. Garda Dezső: Székely birtokviszonyok és a  székely hadszervezet alakulása a 21. század elejéig címmel tart előadást.

6. Pénteken az esti szentmise után, 18,45 órakor Héttorony Fesztivál keretében az altemplomban Makovecz angyalai című kiállítás – megnyitja: Esztány Győző építész. 19 órakor pedig Dalüzenet – Szvorák Katalin jubileumi koncertje. Zenél Cserta Balázs, Kiss Ferenc és Szabó Dániel. 

21 órakor Héttorony Táncház a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes székházában (Temesvári sugárút 6.) A belépés ingyenes.

7. Szombaton ministránsképző 10 órakor.

8. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus újságokat. 

Válaszunk a szeretet

Nyugat-Európa elveszítette azt az objektív értékrendjét (igazság, jóság, szépség, szentség), amely Európává tette, és amely föléje helyezte minden más kontinensnek. A szellemi értékekhez nemcsak a racionális értékek tartoznak, hanem az erkölcsi és a vallási értékek is. Az emberek értékek szerinti munkájának gyümölcse a kultúra. Európának gyönyörű múltja van, de lesz-e jövője, ha nem tér vissza klasszikus és keresztény gyökereihez? 

Nyugat-Európa értékrendszerét meggyengítette a liberális gondolkodás és a fogyasztói társadalom. Ezért olyan állapotba került, hogy napjait a reklám és a média motiválja, s választásában már-már kényszerre cselekszik. 

Az individualistának – aki csak önmagát tekinti a világ közepének –, nem kell a nemzeti közösség, de a közvetítő egyház sem, mert nem tud azonosulni Jézussal, aki szent, és Isten sem kell, aki mindenható. Az ilyenek élete hasonlít a fészekből kiesett madárfióka sorsához. Kigyógyulhat-e ebből az önközpontúságból, szellemi betegségből Európa?

E kérdéshez hasonló az, amit egy írástudó tett fel Jézusnak: „Melyik az első a parancsok közül?” (Mk 12,28-34) Jézus elfogadja a kérdést, mert helyesli azt a magatartást, amely az Írás sokfelé ágazó parancsolatai között is keresi Isten akarata kinyilatkoztatásának a középpontját. Jézus válasza alapjában véve nem új, mert az istenszeretet (MTörv 6,2-6) és az emberszeretet (Lev 19,18) ismert volt. Jézus „az elsőt” kiemeli a parancsok dzsungeléből, a 613 mózesi parancs közül. 

Újjá abban válik Jézus válasza, hogy az írástudókkal ellentétben ő nemcsak felismerésére, hanem annak a gyakorlására is utal akkor, amikor az istenszeretet és emberszeretet elválaszthatatlanul egy parancsolatára hivatkozik.

Jézus szerint közel van Istennek az ő személyében és életének a valóságában jelentkező országához az, aki felismeri a törvény központi tartalmát: az isten- és emberszeretet egységét, de Istenországának részesévé csak az lehet, akinek az életét be is tölti az isten- és emberszeretet, aki felismerte Jézusban a Messiást és példája szerint él.

Isten ingyenes szeretetét napról-napra tapasztaljuk. Szeretetére méltó válasz csakis a fenntartás nélküli szeretet lehet. És ez nem áll meg Istennél, hanem követni akarja az ajándékozót, szeretni akarja a felebarátot is, mert Isten  őt is szereti, amint engem is szeret. Ezt úgy kell tekinteni, mint Istennek szóló áldozatbemutatást. (Ha szeretsz Engem, akkor értem szeressed az embereket, akik a te testvéreid is.) Így az önfeláldozás magát a személyt, az embert teszi kultikus áldozattá. 

Az írástudó ezt a belső logikát fedezte fel Jézus válaszában. Legyen számunkra is Jézus főpapsága egy jobb reménység beáradása világunkba. (Zsid 7,23-28) Őbenne Atyánk olyan főpapot adott, aki az Ő szeretetét árasztja belénk, hogy tisztán és szépen tudjunk szeretni.

  

„Aki szeret engem, megfogadja szavamat. Atyám is szeretni fogja...” Jn 14,23.

Miből épül fel a család?

Louis Martint és feleségét Marie-Azéliet, Ferenc pápa 2015. október 18-án avatta szentté.  Louis az alpesi Nagy Szent Bernát-kolostor ágostonos szerzeteseihez, Zelie pedig a Szent Vince irgalmas nővéreihez szeretett volna csatlakozni. De Istennek más terve volt velük. Találkoztak, és az egyetértés annyira szoros volt köztük, hogy 1858. július 13-án, mindössze három hónappal azután, hogy először találkoztak, összeházasodtak. 

Kilenc gyermekük született, akik közül négyen még gyermekkorukban meghaltak. A felnőttkort megélt öt lányuk közül valamennyien a szerzetesi életet választották. Közöttük volt Lisieux-i Szent Teréz, a missziók jövendőbeli védőszentje. Ő mondta szüleiről: „Ők méltóbbak voltak az éghez, mint a földhöz.” 

A Martin család számára a legfontosabb az volt, hogy rendszeresen megélték hitüket a napi szentmisében, imában, elmélkedésben, és hogy a gyermekeikkel már egészen fiatalon megismertették Istent. Tudták, hogy a legfontosabb dolog, amit gyermekeikre hagyhatnak, a hit és megtanítani őket isteni módon szeretni. 

Miből épül fel egy szent család?  

Szeretetből, áldozatból és megértésből.

Alsó sor: László Katalin, Irén, id. László Gergely - Darvas Katalin, László Erzsébet, Ilona
Felső sor: Darvas-Kozma György (László János), László Sándor és Gergely.

 A csíkszentsimoni László Gergely és Darvas Katalin gyermekei, unokái, déd-szép és ükunokái

A földi gondok vége

Visszakéri a föld, ha megért a búza. Ha megért az ember, a föld visszahúzza.

Halottak napja körül kegyelettel emlékezünk elhunyt szeretteinkre. Ilyenkor békés, édeni kertekké változnak a virágba borult, gyertyafényben ragyogó temetők, és eltávozott szeretteinkért az imádság hullámhosszán a boldogító Istenhez áramlik a szeretet.

1. Mindnyájan a Jézusban gyökerező hittel járjuk a temetőket és mutatjuk be a szentmisét. Ma különösen azokért imádkozunk, akik a földi életből eltávoztak, akiknek üdvössége biztos, de még a tisztulás állapotában vannak. Ezzel máris kifejeztük az Egyház három állapotát. A II. Vatikáni zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciójában ez áll: „Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok (vö. Mt 25, 31), és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve Neki minden (vö. 1Kor 15, 26--27), addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak, és „tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van”; más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek.” (LG 49) Krisztus valamennyi híve összeolvad az egy egyházban, és egymáshoz kapcsolódik Őbenne. Jómagam nemcsak közeli családtagjaimért imádkozom, hanem összes felmenőimért, volt híveimért, ismerőseimért.  Hálám mellett az imádságom minden tisztuló lélekért szól a mennyei Atyához, aki Jézus Krisztusban fogott össze mindent. Ezért mindaz, amit a szeretet engesztelésképpen szét oszt, az nem rövidül meg, hanem gazdagabbá válik.

2. Időben bár az Egyház három seregre oszlik, mégis tagjainak egysége a legkevésbé sem szakad meg. „Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4, 16). Az úton lévőknek és a Krisztus békéjében elszenderült testvérek egysége a legkevésbé sem szakadt meg, sőt erősebb lesz a lelki javak közösségében” (LG 49).

Melyek ezek a lelki javak?

A Szentek, az örök haza polgárai, ott vannak az Úrnál (vö. 2Kor 5,8), és őáltala, ővele és őbenne szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál, bemutatván érdemeiket, melyeket a földön szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által (vö. 1Tim 2, 5). Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő testvéri gondoskodásuk, közbenjárásuk és bátorító példájuk.

A zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel „szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől” (2Mak 12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük. (LG 50)

Mi is Mindenszentek nyolcada alatt, és máskor is szentségekhez járulunk, imádkozunk, alamizsnálkodunk, önmegtagadást végzünk, amit felajánlunk a halottakért. Íme ilyen egyszerű a szentek megvalósulóban lévő szeretet egysége: a menny, a tisztulás és a föld szentjei között. Jóllehet különböző fokban valamennyien szentek az őket éltető és egyesítő Krisztus kegyelme által, de együtt teljes a szeretet.

3. Ennek a vigasztaló valóságnak távlatában a halál többé már nem pusztulás, hanem átmenet, sőt az örök életre való megszületés: „hogy ha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített” (2Kor 5,1). A test visszahull az atomok világába, a lélek azonban Istennél él, az idők végén pedig Krisztus által a test feltámad, megdicsőült állapotba kerül. Mi a zarándok egyház tagjai ezt a végső feltámadást várjuk, ami kiteljesedett mértékben részesít Krisztus misztériumában.

Halottak napján nem a halált magasztaljuk, hanem abban Isten tervét látjuk, a horizontot.  Mert Krisztus legyőzte a halált és fullánkját, s visszatérve a sírból felragyogtatta előttünk a föltámadást és az életet. Győztesen mondta apostolainak: „Bízzatok, én legyőztem a halált!”

Ha elfogadtuk a Krisztushoz tartozást, biztosak lehetünk, hogy övéi sorába fogadott. Ha a kegyelem és a szeretet által Őbenne és Őérte élünk, akkor semmi, még a halál sem ragadhat ki kezéből: „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog. Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg örökre.” (Jn 11,25)

Most Szalézi Szent Ferenc intelmét idézem: „Lelkem, te egykor elhagyod a testet. De mikor? Éjjel-e vagy nappal, véletlenül-e vagy előkészülettel, erőszakos eset vagy betegség folytán, lesz-e gyónásra időd, lesz-e lelkiatyád? Minden bizonnyal. Egyet tudunk csak, hogy megha­lunk, mégpedig előbb, mint gondolnánk" (Kat. Kincses Kat., 1982. 37)

Eleink szép szokása volt, hogy archaikus imákba is beleszőtték a halál gondolatát: Én lefekszem én ágyamba,/ testi-lelki koporsómba./ Mellém teszem két karomat,/ misemondó két gyertyámat.

Ha Európa 19. századi nagyjaira tekintünk, ők is komolyan vették az Isten jelenlétében élést és haláluk óráján tanúságot is tettek hitükről. A neves ifjúsági író, Jules Verne (1828-l905) utolsó szavai ezek voltak: „Barátaim, én már megyek. A jutalmazó Isten segít­sen célotokhoz és fizesse meg nektek, ami jót velem tette­tek. A halál csak az öröklét kezdete és a földi gondok vége.” (Cserháti: Mindennapi kenyér, 1975. 141).

A keresztény hit sugárzott a híres zeneszerzőből, Ludwig van Beethovenből (1870-1827), amikor azt mondta: „Minden küzdelem vé­gén megérted, hogy valójában csak egy dolog volt igazán fontos, csak egy dolognak volt igazi értéke, jelentősége és célja, - annak, ahogyan kerested az Istent olyankor is, ami­kor ennek tudatában nem voltál.” 1827-ban halt meg. Halálos ágyán azt mondta: „Hamar fent leszek. Nehéz sors jutott osztályrészemül, de legyen meg az Isten akarata... a szomorúságon keresztül juthatunk el az igazi örömre.” (Hitélet, 1975. június 11)         

Ez vallomások is segítsenek, hogy minél emberibb legyen életünk; minél keresztényibb módon törekedjünk élni, hogy Isten or­szágában találkozhassunk egymással és elhunyt szeretteinkkel.Ámen.