2022. 01. 13.

Isten és ember kapcsolatának csodája

Izaiás próféta Istennek népe iránt érzett szeretetét az emberi szerelemhez hasonlítja. Új szövetségről is beszél: „Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled, aki téged felépít, és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.” (Iz 62,1-5)  A menyegző és a menyegzői lakoma hasonlata a messiási idők dicsőségének látható képét jelentik. Keresztelő János önmagát a vőlegény barátjának mondta, Jézus pedig vőlegénynek nevezte önmagát. Első csodáját is egy menyegzőn műveli. (Jn 2,1-11) 

Jézus a kafarnaumi halász tanítványokkal: Nátánáellel, Simon Péterrel, Andrással, Fülöppel, Jakabbal és Jánossal akkor ért Kánába, amikor a tanítványok másik csoportjának, ifjabb Jakabnak és Simonnak öccse, Judás Tádé menyegzője már javában folyt. Judás Tádé Alfeusnak vagy másik nevén Kleofásnak, Szent József testvérének és egy bizonyos Máriának, Szűz Mária egyik unokahúgának volt a fia. Jézus nagyon szerette ezt a rokonságot, és ebből a családból három férfit hívott tanítványai sorába. 
A legkisebb fiút, Judás Tádét  édesanyja nagyon szerette, és Szívecském, Gyönyörűségem néven szólítgatta. Ez a megnyerő, szeretetreméltó egyéniség 17 éves lehetett, amikor eljegyezte menyasszonyát. A jegyesség ideje egy évig tartott és ezalatt történt, hogy Jézus meghívta Judás Tádét is apostolai közé. 
A menyegző zavartalan lefolyásáról a vőlegény egyik barátja, a násznagy gondoskodott. A zsidóknál az volt a nép szokása, hogy ha hajadon lány volt a menyasszony, akkor a menyegző egy teljes hétig tartott. A vendégek naponta jöttek és mentek, a násznép cserélődött. Akkor előfordulhatott, hogy közben elfogyott a bor, mint ez Kánában is megtörtént. 
János a szemtanú írja: Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Mária természetfeletti hite késztette Jézust cselekvésre. És Jézus kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jézus a vizet borrá változtatta, borunkat pedig szent vérévé teszi, hogy lelkünkben is csodás átváltoztató működését kifejthesse. Jézus egyházát különféle Lelki adományokkal halmozta el, hogy mindenki érdemszerzően tudja szolgálni a közösséget és az üdvösséget. (1Kor 12,4-11) A Szűzanya példát mutatott, ő Jézushoz folyamodott, mi is szükségeinkben járuljunk Jézushoz.
Az V. kereszteshadjáratra 1217 és 1219 között került sor, melyet II. Endre magyar király vezetett. A király seregében ott voltak a könnyűlovas székelyek is. Endre Betszaidánál  megverte a szultán seregét, a táborhegyi erődöt már nem tudta elfoglalni. Kisebb csatározásokat hajtott végre a Genezáreti-tó körül és ereklyegyűjtésbe kezdett. A kánai menyegző helyén egy kőkorsót szerzett. 
A székelyek e zarándoklásuk emlékére a jeruzsálemi ötöskeresztet viselték, amit Udvarhely címerébe foglaltak.

„Hirdessétek minden népnek, mondjátok el az Úr csodás tetteit.” Zsolt 95.

 


2022. 01. 12.

Székelyek Kánában 1218-ban

Giotto di Bondone: A kánai menyegző, 1304-5.
2018-ban volt 800 éve annak, hogy II. Endre magyar király visszatért a Szentföldről. Akkor a keresztes hadjáratot peregrinációnak, zarándok-útnak nevezték. Az emberek üdvösségének biztosítása, a bűnökért vállalt vezeklés lehetősége és a vértanúság vágya igen sok zarándokot nyert meg a mozgalom ügyének. 
Az V. hadjáratot (1217-1219) II. Endre magyar király vezette. 
Térkép: dr. Balogh Tamástól és a gályák
(Ekkor történt, hogy lassan telt az idő Makó vitéznek a velencei hajón, ezért unaloműzés végett bort ivott. Jól felöntött a garatra és amikor egy város tűnt fel a horizonton, templomtornyán kereszttel, Makó vitéz térdre borult és heves imádkozásba kezdett, mivel Jeruzsálemnek gondolta.  
Társai azonban megmagyarázták neki, hogy még messze van Jeruzsálemtől. S attól kezdve él a mondás: Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.) 
Endre királlyal indult VI. Lipót osztrák herceg is, csapataikhoz csatlakozott Ciprus királya és Brienne-i János trónját vesztett jeruzsálemi király. A magyar király seregében ott voltak a könnyűlovas székelyek is. Jeruzsálem visszavétele szóba sem jöhetett. Endre, aki Betszaidánál  megverte a szultán seregét, a táborhegyi erődöt már nem tudta elfoglalni, de utána ezt a várat a szultán leromboltatta, hogy tovább ne ingerelje a keresztények öntudatát. Ezután kisebb csatározásokat hajtott végre a Genezáreti-tó körül és ereklyegyűjtésbe kezdett. A kánai menyegző helyén egy kőkorsót szerzett. 
A küszöbön álló bizánci császárválasztás, másrészt Magyarországról érkezett kedvezőtlen hírek hallatán 1218. január 18-án a hadjáratot félbeszakítva szárazföldi úton elindult a Szentföldről, s a bizánci latin császárság elnyerése érdekében nagy utat tett meg a keleti tartományokban. Meglátogatta a lovagrendek nagy várait, adományokkal látta el a Szentföld védőit, a lovagrendeket. Felvette a Jeruzsálem királya címet. 
Udvarhely vármegye címere
A székelyek pedig e zarándoklásuk emlékére a jeruzsálemi ötöskeresztet viselték, amit Udvarhely címerébe illesztettek. 
Mit tehetünk a kereszténység megmaradásáért, hogy a modern pogányság és elvadult, önző vezetői a hatalmuk és vagyonuk érdekében a Szentföld és Közel-Kelet keresztényeinek sorsára ne juttassanak? 
Izaiás azt mondta, hogy Isten a Fiát minden nemzet és ember világosságává tette, hogy üdvössége eljusson a föld határáig. (Iz 62,1-5)  
Jézus Krisztus az új választott népet különféle Lelki adományokkal halmozta el, hogy mindenki az újszövetségnek megfelelően szolgálja a közösséget és az üdvösséget. (1Kor 12,4-11) Szent Péter a főtanács előtt kimondta az igazságot: Jézuson kívül nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk. 
Ennek okán, mint kétezer éve oly sokan, most is forduljunk Jézushoz. A Szűzanya is hozzá fordult a kánai menyegzőn és Jézus meghallgatta kérését. (Jn 2,1-11) 
Az Úr első csodája is elég ahhoz, hogy székely társadalmunk Jézus Krisztus által megtalálja földi boldogulását és örök üdvösségét.


„Isten meghívott minket, hogy Krisztus dicsőségéből részt adjon nekünk.” (2Tesz 2,14)

2022. 01. 10.

Férfinak és nőnek teremtette őket ..

I. "Férfinak és nőnek teremtette őket ..."A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítása minden érett embernek, aki a házasságra készül vagy házasságban él

2331 "Az Isten szeretet: benső életét a személyes szeretetközösség misztériumában éli. Azáltal, hogy a férfi és a nő emberi természetét a saját képmására teremti, a lelkiismerettel együtt beléjük oltotta a szeretetre és a közösségre szóló meghívást, azaz képességet és felelősséget."

"Isten megteremtette az embert, saját képmására (...) férfinak és nőnek teremtette őket" (Ter 1,27); "legyetek termékenyek és szaporodjatok" (Ter 1,28); "amikor Isten Ádámot megteremtette, Istenhez hasonlónak alkotta; férfinak és nőnek teremtette őket, megáldotta, és azon a napon, amelyen alkotta, embernek nevezte őket" (Ter 5,1--2).

2332 A szexualitás az emberi személyt minden szempontból érinti testének és lelkének egységében. Sajátosan az érzelmi életre vonatkozik, a szeretet és az élet továbbadásának képességére, általánosabban az alkalmasságra, hogy közösségi kapcsolatot teremtsen másokkal.

2333 Minden embernek, akár férfi, akár nő, el kell ismernie és el kell fogadnia a maga szexuális identitását. A testi, erkölcsi és lelki különbségek és komplementaritás a házasság javára és a családi élet kibontakozására irányulnak. A házaspár és a társadalom harmóniája részben attól függ, hogyan élik meg a nemek komplementaritását, kölcsönös egymásrautaltságát és egymás segítését.

2334 "Férfinak és nőnek” teremtvén az embert, Isten a férfit és a nőt egyformán megajándékozta a személyes méltósággal."  "Az ember, a férfi és az asszony, egyaránt személy, hiszen mindketten a személyes Isten képére és hasonlatosságára lettek teremtve."

2335 Mindkét nem azonos méltósággal, de különböző módon Isten hatalmának és gyengédségének képmása. A férfi és a nő egysége a házasságban a Teremtő nagylelkűségének és termékenységének egyfajta utánzása a testben: "a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz" (Ter 2,24). Ebből az egyesülésből származik minden emberi nemzedék.

2336 Jézus azért jött, hogy a teremtést eredeti tisztaságában helyreállítsa. A Hegyi Beszédben szigorúan értelmezi Isten tervét: "Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követ el vele." (Mt 5,27--28) Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.

Az Egyház hagyománya a hatodik parancsolatot úgy tekintette, mint ami magában foglalja az emberi szexualitás egészét.

II. Meghívás a tisztaságra

2337 A tisztaság a szexualitás személybe integráltságát jelenti, azaz az ember belső egységét a maga testi és lelki valóságában. A szexualitás, amelyben az embernek az anyagi és biológiai világhoz tartozása jut kifejezésre, akkor válik személyessé és valóban emberivé, amikor beépül a személytől személyhez irányuló kapcsolatba, a férfi és nő kölcsönös, teljes és időben korlátlan odaadásába.

A tisztaság erénye tehát őrzi a személy épségét és az odaadás teljességét.


A SZEMÉLY ÉPSÉGE

2338 A tiszta életet élő személy megőrzi a benne lévő élet- és szeretetenergiák épségét. Ez az épség biztosítja a személy egységét, és ellenáll minden olyan magatartásnak, amely sértené azt. Nem tűri sem a kettős életet, sem a kettős nyelvet.

2339 A tisztaság megköveteli az önuralom megszerzését, ami nevelés az emberi szabadságra. Az alternatíva világos: vagy az ember parancsol a szenvedélyeinek és békére jut, vagy hagyja, hogy azok leigázzák őt és boldogtalanná válik.  "Az ember méltósága tehát megköveteli, hogy tudatos és szabad választás alapján cselekedjék, tudniillik személyként, belső indítás és irányítás, ne pedig belső vak ösztön vagy merő külső kényszer hatására. E méltóságot akkor éri el az ember, ha kiszabadulva a szenvedélyek rabságából, a jó szabad választásával törekszik célja felé, az alkalmas eszközöket pedig hatékonyan és gondosan válogatja meg."

2340 Aki hűséges akar maradni keresztségének ígéreteihez és ellen akar állni a kísértéseknek, annak használnia kell a megfelelő eszközöket: az önismeretet, az életkörülményeinek megfelelő aszkézist, az isteni parancsolatok iránti engedelmességet, az erkölcsi erények gyakorlását és az imádsághoz való hűséget. "A megtartóztatás ugyanis összeszed minket és elvezet arra az egységre, amelyből sokfelé szétszóródtunk."

2341 A tisztaság erényei a mértékletesség sarkalatos erényétől függenek, amely arra irányul, hogy az értelemmel irányítsa a szenvedélyeket és az ember érzéki vágyait.

2342 Az önuralom hosszú állhatatosság műve. Soha nem tekinthető úgy, hogy véglegesen megszereztük. Magában foglalja a törekvést, hogy minden életkorban újra meg újra megszerezzük. Bizonyos életszakaszokban a szükséges erőfeszítés nagyobb lehet, például amikor a személyiség alakul, a gyermek- és serdülőkorban.

2343 A tisztaság ismeri a növekedés törvényeit, melyek tökéletlenséggel és elég gyakran bűnnel megjelölt fokozatokon keresztül haladnak előre. A tiszta és erényre törekvő ember "napról napra szabad választásaival épül: tehát megismeri, szereti és megvalósítja az erkölcsi jót saját fejlettségi fokán".  

2344 A tisztaság kiemelkedően személyes feladat, de kulturális erőfeszítést is igényel, ugyanis "az emberi személy tökéletesedése és a társadalom fejlődése kölcsönösen összefüggenek". A tisztaság föltételezi a személy jogainak tiszteletben tartását, különösen azt a jogát, hogy olyan tájékoztatást és nevelést kapjon, amely tiszteli az emberi élet erkölcsi és spirituális dimenzióit.

2345 A tisztaság erkölcsi erény. Isten ajándéka is, kegyelem, lelki tevékenység gyümölcse. A Szentlélek megajándékozza Krisztus tisztaságának követésével azt, aki újjászületett a keresztség vizéből.


AZ ÖNÁTADÁS TELJESSÉGE

2346 A szeretet minden erény formája. Hatására a tisztaság úgy jelenik meg, mint a személy önátadásának iskolája. Az önuralom az önátadáshoz van rendelve. A tisztaság azt, aki gyakorolja, a felebarát előtt Isten hűségének és gyöngédségének tanújává teszi.

2347 A tisztaság erénye a barátságban kitágul. Megmutatja a tanítványnak, hogyan kell követnie Azt, aki barátainak választott bennünket, teljesen nekünk adta Önmagát és a maga isteni állapotában részesít bennünket. A tisztaság a halhatatlanság ígérete.

A tisztaság különösen a felebaráttal való barátságban mutatkozik meg. Az azonos vagy különböző nemű személyek közötti barátság nagy érték mindenki számára. Elvezet a lelki közösségre.

A TISZTASÁG KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI

2348 Minden megkeresztelt ember a tisztaságra kapott meghívást. A keresztény Krisztust, minden tisztaság példaképét öltötte magára. Az összes Krisztus-hívő arra hivatott, hogy sajátos életállapotának megfelelően tiszta életet éljen. A keresztény keresztsége pillanatában elkötelezte magát arra, hogy érzelmi életét tisztaságban fogja uralni.

2349 A tisztaság erényének "különböző életállapotuk szerint kell ékesítenie az embereket: egyeseket a szüzességben vagy az Istennek szentelt cölibátusban, hogy könnyebben és osztatlan szívvel szentelhessék magukat egyedül Istennek; másokat az erkölcsi törvények által meghatározott módon aszerint, hogy házasok vagy egyedülállók-e". A házas emberek arra kaptak meghívást, hogy a házastársi tisztaságot éljék; a többiek a tisztaságot az önmegtartóztatásban gyakorolják:

"Megtanuljuk tehát, hogy a tisztaság hármas erény: házastársi, özvegyi, szűzi; ugyanis nem úgy hirdetjük az egyiket, hogy kizárjuk a másik kettőt. (...) Ennyiben az Egyház fegyelme gazdag."

2350 A jegyesek arra hivatottak, hogy a tisztaságot az önmegtartóztatásban éljék meg. E próbának alávetettségben fedezzék föl a kölcsönös tiszteletet, a hűség és a remény -- Istentől megkapják egymást -- begyakorlását. Tartsák fönn a házasság idejére a gyengédségnek azokat a megnyilvánulásait, melyek a házastársi szeretet sajátosságai. Segítsék egymást kölcsönösen abban, hogy növekedjenek a tisztaságban.

A TISZTASÁG ELLENI BŰNÖK

2351 A tisztátalanság (lat. luxuria) a nemi gyönyör rendetlen vágya vagy féktelen élvezete. A szexuális gyönyör erkölcsileg akkor rendetlen, amikor önmagáért, az élet továbbadására és a szeretetre rendeltségén kívül keresik.

2352 Az önfertőzés (lat. masturbatio) a nemi szervek szándékos izgatása nemi öröm szerzése céljából. "Mind az egyházi Tanítóhivatal -- a hagyomány állandó folyamatában --, mind a hívők erkölcsi érzéke bizonytalankodások nélkül állítja, hogy az önfertőzés önmagában és súlyosan rendetlen cselekedet." "Bármi legyen is a motívuma, a szexuális képesség szándékos használata a normális házastársi kapcsolaton kívül lényegében mond ellent rendeltetésének." Ilyen esetben a szexuális élvezetet, melynek "az erkölcsi rend szerint az igazi szerelem, a teljes, kölcsönös odaadás és az emberi élet továbbadása összefüggésében kell megvalósulnia, az e rend által megkövetelt szexuális kapcsolaton kívül keresik".

Ahhoz, hogy a személyek erkölcsi felelősségéről helyes ítéletet alkothassunk és a lelkipásztorkodásnak irányt mutathassunk, figyelembe kell venni az érzelmi éretlenséget, a szerzett szokások erejét, a szorongásos állapotot és egyéb pszichikai vagy társadalmi tényezőt, amelyek enyhíthetik, talán a minimumra is csökkenthetik az erkölcsi bűnösséget.

2353 A paráználkodás (lat. fornicatio) egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett. Ezenkívül súlyos botrány, amikor fiatalokat ront meg.

2354 A pornográfia kivonja a tényleges vagy tettetett szexuális aktust a partnerek bizalmas szférájából, hogy azt szándékosan harmadik személy(ek)nek bemutassa. Sérti a tisztaságot, mert eltorzítja a házastársi aktust, mely a házastársak egymásnak nyújtott intim ajándéka. Súlyosan károsítja mindazok méltóságát, akik részt vesznek benne (színészek, kereskedők, nézők), mert egymás számára primitív élvezet cikké és a meg nem engedett profit forrásává válnak. A pornográfia mindnyájukat egy nem létező világ illúziójába ringatja. Súlyos bűn. A polgári hatóságoknak meg kell akadályozniuk pornográf anyagok előállítását és terjesztését.

2355 A prostitúció a prostituált személy méltóságát támadja, melyet a tőle nyert nemi gyönyörre redukálnak. Aki ezért fizet, súlyosan vétkezik önmaga ellen: megsérti a tisztaságot, melyre kötelezi a keresztség, és beszennyezi testét, a Szentlélek templomát. A prostitúció a társadalom fekélye. Rendes körülmények között a nőket sújtja, de nem kíméli a férfiakat, a gyermekeket és a fiatalkorúakat sem (ez utóbbi két esetben a bűn a botránnyal is súlyosbodik). Az embernek önmagát prostituálnia mindig súlyos bűn, de a bűn beszámíthatóságát csökkentheti a nyomor, a zsarolás és a társadalmi nyomás.

2356 A nemi erőszak a személy szexuális intimszférájába való erőszakos behatolás. Sérti az igazságosságot és a szeretetet. A nemi erőszak súlyosan megsérti a másik tisztelethez, szabadsághoz, testi és erkölcsi épséghez való jogát. Súlyos kárt okoz, mely az áldozatban egész életére kiható nyomot hagyhat. Mindig önmagában rossz cselekedet. Még súlyosabb, ha rokonok (vö. vérfertőzés) vagy nevelők követik el a rájuk bízott gyermekeken.

2022. 01. 08.

Hirdetés: 2022. január 9.

1. Ma vasárnapi miserend van. Az újévi szentségimádást ¼ 2-től délután fél 6 óráig tartjuk.

2. Megkezdjük a plébániai hitoktatást: kedden és csütörtökön a 0-tól a VIII. osztálynak. Pénteken az elsőáldozásra és a bérmálásra készülők hittanórája van.

3. Keresztelői felkészítőt pénteken du. 5 órakor tartunk.

4. Szombaton du. 5 órakor a hargitafürdői pálosoknál szentmise Remete Szent Pál tiszteletére.

5. Vasárnap Hargitafürdőn de. fél 10 órakor ünnepélyes szentmise a pálos templomban, Szűz Mária a remeték királynéja, melyet aa erdélyi Mária Rádió is közvetít.

6. Katolikus újságok kaphatók a sekrestyében és a kegytárgyboltban.

7.  Köszönjük a kedves híveknek, hogy áhitattal kapcsolódtak be a házszentelésbe. A ministráns-csengettyüsöknekpedig a szolgálatot.

8. Várunk minden ministránst a szombati ministránsképzőre, 10 órától.

Általa éljünk

A karácsonyi időt lezáró ünnep, Jézus megkeresztelkedésének eseménye. Harminc évvel későbbre tehető, mint az angyalok énekétől és a pásztorok örömétől hangos éjszaka, az időszámításunk kezdete, amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben. A harminc évről senki sem vezetett naplót, csak a Szűzanya őrizte szerető szívében Jézus életének mozzanatait. Így a napkeleti bölcsek látogatását, az Egyiptomi menekülést, az aprószentek vértanúságát, Názáretbe térésüket, valamint Jézus fejlődését, amiből részleteket közölt az evangélistákkal. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy Jézus felnőtt, Isten és ember előtt bölcsességben és kedvességben. Názáretben megtanulta Szent Józseftől az ács mesterséget, és mint ifjú bérmunkásként kereste kenyerét.
A törvényt betartotta. Mihelyt elérte a harmincéves kort, amikor egy férfi törvényesen taníthatott, elhagyta Názáretet. A Jordán folyóhoz ment, ahol féléve fellépett Keresztelő János és bűnbánati keresztséget hírdetett. Üzenetének híre futótűzként terjedt az országban: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” (Lk 3,15-16. 21-22) Amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is beállt a keresztelkedők közé. János ugyan tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem.” Ám a názáreti Jézus, aki testvérévé fogadta az emberiséget, ragaszkodott a kereszteléshez, hogy minden megtörténjen, amit „vállalt”. Jánost mindig sokaság kereste, így sokaság volt jelen, amikor Urunk Jézus beállt a Jordán vizébe.
Keresztelésekor megnyílatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Ez a kezdet szentháromságos esemény volt, innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése. Másnap,amikor János látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” Ezután János tanúsította: „
Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia” (Jn 1,32k). Ezzel kezdetét vette Jézus nyílvános működése.
Beteljesedett Izaiás próféta jövendölése: „Íme az én szolgám, akit támogatok, választottam, akikben kedvem telik… Általad adok világot a nemzeteknek…” (Iz 42,1-4. 6-7) Ő pedig, amerre járt, jótetteket vitt végbe. (ApCsel 10,34-38) A názáreti Jézusban megismertük, hogyan éljünk, s ha elesünk, keresztjére támaszkodva mindig visszatérjünk Istenhez a Szentlélek erejéből.

“Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mk 9,6)