2025. 11. 01.
Hirdetés: 2025. november 2.
2025. 10. 31.
Kirándulás 2025. október 29-én
A csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia hittanos-ministránsaival autóbuszos kirándulását tartottuk október 29-én. Csíkszeredából negyvenhatan indultunk reggel 8 órakor Maroshévíz irányába. Az utazás alatt imádság, ének, társalgás és mennyei manna segített a csapatépítésben. Első nagy állomásunk Borszék volt, ahol a Lourdes-i Boldogasszony templomban tanítást énekkel fűszerezve Küsmődi Csongor atya tartotta, Darvas atya pedig a gyóntatószékben volt segítségünkre. A szentmisében szolgáltunk és szentáldozáshoz járultak a nagyok, a kicsik áldásban részesültek. A Felső-Borszéki Szent István templomban is imádkoztunk. Sétáltunk és a Csíki Sör vendéglőben ebédeltünk. A következő állomásunk Tölgyes volt, ahol a templomot bemutatta Pászka Szilárd plébános. A 700 lelkes közösség erényeit, áldozatkészségét emelte ki. Itt is imádkoztunk és énekeltünk. Igyekeztünk csoport képet készíteni, mert a fotó egy rövid pillanatra is, de visszaidézi az élményeket. Tölgyesből az erdőn keresztül haladtunk Ditró felé. A Cengellér után megálltunk a Szent Anna kápolnánál és imádkoztunk a nagyszülőkért. Ditróban a Jézus Szíve nagy templomban köszöntöttük Jézust az Oltáriszentségben, majd lesétáltunk a Szent Katalin templomba, ahol Baróti László Sándor plébános bemutatta a templomot. Nyomban köszöntöttük Biró Károly tisztelendő urat, aki Csíkszeredában szolgált három évet. A hittanteremben közös találkozót tartottunk. Köszönjük a vendéglátást. Már 18 óra elmúlt amikor Csíkszereda felé vettük az irányt. Ének, társalgás, és a végén imádsággal köszöntük meg, hogy ilyen szép és gazdag napunk volt. Szerencsésen haza értük, a kisebbeket a szüleik várták már a Millenniumi templomnál.
Most néhány fotót megosztunk, hogy emlékezni is könnyebb legyen.
Köszönjük plébániánknak az utaztatást, a jelenlévők szeretetét: Isten fizesse!
A képek az alábbi linken nézhetők:
https://drive.google.com/drive/folders/1erXgnN8cfsPS2KvrF3mb_8X2C37hl5fN
2025. 10. 25.
Hirdetés: 2025. október 26.
3. Az őszi egyhetes vakáció alatt szünetel a plébániai hitoktatás.
4. A hittanosoknak, ministránsoknak kirándulás október 29-én, szerdán: Gyergyóditró-Tölgyes-Borszék-Maroshévíz-Csíkszereda útvonalon. Útiköltség 30 lej. Jelentkezni lehet hétfő estig a sekrestyében vagy a plébánián.
5. A Krisztus világa októberi száma kapható a sekrestyében és ministránsoknál. Ára 3,50 lej. A tartalomból: - Máriával szemlélni Jézus arcát. A rózsafüzér imádkozása segít átélni Jézus életét, misztériumát és bűtorít minket. - Mennyivel inkább – Belon püspök elmélkedése, hogy minden szenvedést ha átfogunk szeretettel, akkor Istenben minden értelmet kap. – Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya – Barsi Balázs ferences atya elmélkedése a magyar nép történelmi tapasztalatáról és küldetéséről. – Út a felnőttség felé – 8. rész: Mi az, ami csak az enyém? Életem, testem-lelkem, tudásom, szabad akaratom. Az akaratébresztésről. – Az élet értelme – Az élet az ami kérdez – Hofher József jezsuita írása, hogy az élet mit vár tőlünk? – Lucian Muresan bíboros, gr. kat. nagyérsekre emlékezve, Tiszteletreméltó Márton Áron gesztusa az üldözött roman egyház fele. – Szent pillanatok – Sárkányeregetés c némrt cikket fordította Bács Béla. A gyerekek is elengedik a papírsárkányt, nekünk is sok mindent el kell engedni az itt vagyok Uram-ig. – Antióchiai Szent Ignác – kvíz, rövid játékos teszt, a szenttel kapcsolatos ismeretünk felmérésére. – Derűs oldal: Fiatal pár a vendéglőben. A feleség odaszól a flérjnek: Drágám, ez az étel ehetetlen! – Mire a férj: Látod drágám, ilyet te is tudtál volna otthon főzni. – Keresztrejtvényben egy könyörgés idézete rejlik. Rózsafüzér titkai zárják.6. November 1-jén, szombaton Mindenszentek kötelező ünnep. Szentmisét végzünk reggel 7, 8, 11 és 18 órakor. Délután 15 órakor a Róm. Kat. (régi) temetőben Liberát végzünk és utána megáldjuk a síremlékeket.
7. Jövő vasárnap Halottak napja. Szentmisét tartunk: 7, 8, 9:30, 11, 12:30 és 18 órakor a halottakért. Aki vasárnap szentmisén vesz részt és egy Hiszekegyet és Miatyánkot elimádkozik, a szokásos feltételekkel teljes búcsút nyerhet a halottak javára.
8. November 1-8. között minden nap teljes búcsút nyerhetünk csak a halottak részére, ha meglátogatjuk a temetőt, a cintermet és imádkozunk a halottakért.
9. Egyháztanács megújítására a Főegyházmegyei Hatóság engedélyt adott. Erről bővebben az Egyházközségi Apostolban olvashatnak.
10. Székelyföld Autonómiájának Napja van, a Mikó vár előtt lármafa-gyújtás és megemlékezés 17:30 órakor.
2025. 10. 18.
Hirdetés: 2025. október 19.
2. Rózsafüzér ájtatosságot végzünk hétköznap 18:15 órától.
3. A Krisztus világa októberi száma kapható a sekrestyében és a ministránsoknál. Ára 3,50 lej.
A tartalomból: - Máriával szemlélni Jézus arcát. A rózsafüzér imádkozása segít átélni Jézus életét, misztériumát és bűtorít minket. - Mennyivel inkább – Belon püspök elmélkedése, hogy minden szenvedést ha átfogunk szeretettel, akkor Istenben minden értelmet kap.
– Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya – Barsi Balázs ferences atya elmélkedése a magyar nép történelmi tapasztalatáról és küldetéséről. – Út a felnőttség felé – 8. rész: Mi az, ami csak az enyém? Életem, testem-lelkem, tudásom, szabad akaratom. Az akaratébresztésről.– Az élet értelme – Az élet az ami kérdez – Hofher József jezsuita írása, hogy az élet mit vár tőlünk?
– Lucian Muresan bíboros, gr. kat. nagyérsekre emlékezve, Tiszteletreméltó Márton Áron gesztusa az üldözött roman egyház fele.
– Szent pillanatok – Sárkányeregetés című német esszét fordította Bács Béla. A gyerekek is elengedik a papírsárkányt, nekünk is sok mindent el kell engednünk az itt vagyok, Uram-ig.
– Antióchiai Szent Ignác – kvíz, rövid játékos teszt, a szenttel kapcsolatos ismeretünk felmérésére.
– Derűs oldal: Fiatal pár a vendéglőben. A feleség odaszól a flérjnek: Drágám, ez az étel ehetetlen! – Mire a férj: Látod drágám, ilyet te is tudtál volna otthon főzni.
– Keresztrejtvényben egy könyörgés idézete rejlik. Rózsafüzér titkai zárják a lapot.
4. Plébániai hittanórára várjuk a diákokat, program az Apostolban.
5. Autobuszos kirándulás az egyhetes vakációban a hittanosoknak, ministránsoknak október 29-én, szerdán: Ditró-Tölgyes-Borszék. Útiköltség 30 lej. Jelentkezni jövő vasárnapig a sekrestyében és a plébánián.
6. Élő víz szentségimádás okt. 25-én szombaton este 20-22 óráig a Millennium templomban.
Áldott búcsús vasárnapot kívánunk.
2025. 10. 17.
Missziós vasárnap 2025.10.19.
„Segítségünk
az Úr nevében van.” Zsolt 120,1.
2025. 10. 14.
2025. 10. 11.
Hirdetés: 2025. október 12.
1. Ma családos szentmise 16 órakor.
2. Rózsafüzér ájtatosságot végzünk hétköznap 18:15 órától.
3. A
plébániai hittanórákra várjuk a diákokat a felső hittanteremben:
Kedden:
3-4 óráig: 0-I-II. osztály.
4-5 óráig: IV-V-VI. osztály.
5-6 óráig: VII-VIII. osztály.
Szerdán:
20-21 óráig IFI óra.
Pénteken:
3-4 óráig: III. osztály I. csoport (Nagy Imre Iskola)
4-5 óráig: III. osztály II. csoport (Petőfi, József Attila, Nagy István
stb...)
19-20 óráig: a bérmálkozók
felkészítője.
Szombaton: 10-11 óráig Ministránsképző.
4. A keresztelői felkészítő pénteken 18 órakor van.
5. A hónapok 14. napján tartandó jubileumi zarándoklatot, most kivételesen október 18-án, szombaton tartjuk az Élő Rózsafüzér zarándoklat keretében. A program változott: nem 12 órakor, ahogy az E. Apostolban szerepel, hanem 14 órakor csatlakozunk a keresztaljához, és a Zsögöd-i templomot érintve a Szent Ágoston templomnál fejezzük be.
6. Jövő vasárnap
tartjuk a Millennium templom búcsúját. E napon kimarad a 11 órától tartandó
szentmise, az ünnepi szentmise 12:30 órakor kezdődik. E vasárnap világszerte a missziókért
imádkozunk és a templomi gyűjtéssel mi is támogatjuk a missziókat.
7. Krisztus
világa szeptemberi száma még kapható ma. Az októberi szám a nyomdában van.
Áldott vasárnapot kívánunk.
2025. 10. 10.
Krisztus világa 2025. október - Szemle
Máriával szemlélni Jézus arcát – Októbert a rózsfüzér hónapjává XIII. Leó pápa tette. A rózsafüzér a Krisztus-központú Mária-tisztelet magánájtatossága. Az évszázadok alatt kialakult imádságot a pápák jóváhagyták és búcsúkkal látták el. Sőt, gyakran ajánlották mint az elmélkedés és szemlélődés iskoláját. Elsőként Szent V. Pius pápa, domonkos szerzetes lévén, a győztes lepantói csata (1571.X.7.) után rendelte el a Rózsafüzér Királynője ünnepet. Szent II. János Pál a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelével, 2002-ben megnyitotta a Rózsafüzér Évét, mert egyénileg mondva a személyes lelki élet, közösségben imádkozva a kisebb-nagyobb közösségek (család, plébánia) fontos összetartója és építője. Végzésével valóra váltható az Úr Jézus kérése: „szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1; vö. 21,36). Ebben maga a Boldogságos Szűz tanítja nemcsak imádkozni, hanem élni is az üdvösség titkait. A rózsafüzért helyesen imádkozó lélek ugyanis (miközben keze morzsolja a szemeket, ajka szóbeli imaként mondja a Miatyánkot és Üdvözlégyeket) Mária szemével szemléli Jézus életét és misztériumát.
KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.
A borítón az Angyalkert 100 óvodása bekapcsolódott az egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért mozgalomba.
Bővebben erről:
https://www.facebook.com/photo?fbid=122104771575036339&set=pcb.122104780845036339






















