2026. 09. 16.

Búcsús szentmise szept. 14-én

 A Szent Kereszt oltalma alatt - 275 éve hitben együtt - búcsús szentmisére készülő püspökök, volt segédlelkészek, szerzetesek és papok a plébánia előtt.


Bevonulás a Szent Kereszt barokk templomba...





A jubiláló plébániáról...

Hálával gondolunk mind azokra, akik előttünk éltek, és hitükkel, áldozatukkal, kitartásukkal őrizték Szereda közösségét. A 14. század végén épült Sarlós Boldogasszony-kápolna, majd a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére szentelt barokk templom falai tanúi a város történelmének: fejlődésnek és háborúknak, szegénységnek és idegen uralomnak, valamint a kommunizmus nehéz évtizedeinek. A történelmi felfordulások ellenére a hit és a közösség megmaradt és él. Az egri hős szavait átfogalmazva: A templomfalak ereje nem a kőben van, hanem a Krisztusban hívő emberek lelkében.

Vannak helyek, amelyek az emberek hitét, imádságát, reménységét és egymáshoz tartozását szolgálják. Ilyen hely a csíkszeredai Szent Kereszt plébániatemplom. Évszázadok óta nemzedékek sora lépett be kápolnájának, templomának ajtaján: örömben és gyászban, ünnepen és hétköznapon, erőben és megpróbáltatásban. Gyermekek itt részesültek a keresztség kegyelmében, fiatalok itt indultak el hivatásuk útján, családok itt adtak hálát, és sokan itt kerestek vigaszt életük nehéz óráiban.

A 275 év plébániánk életében elsősorban a hűség története. Hűség Istenhez, hűség Krisztus Egyházhoz, hűség a Szent Kereszthez és hűség Szent István népéhez, hűség a székely katona nemzethez.

A restaurált, eredeti színeiben tündöklő főoltár megáldása


Szentmise...
Átváltoztatás és adoráció

Ő általa.. és áldozás utáni csend




A polgármester, a magyar konzul, a megyemenedzser és Mihály Ferenc Entz Géza-díjas farestaurátor köszöntését követte a plébános köszönet nyilvánítása

Kedves Testvérek, ma megálltunk egy pillanatra. Visszatekintettünk arra az útra, amelyet a közösség előttünk járó nemzedékei bejártak. Az egyházi és polgári vezetők jelenléte, az egykori és jelenlegi lelkipásztorok találkozása, a csíkszeredai plébánián szolgált papok, a szeredai származású papok és szerzetesek jelenléte mind arról tanúskodik, hogy a plébánia történetét nem lehet csupán évszámokkal és eseményekkel elmondani. A történetet arcok hordozzák.

Azoknak az arcai, akik itt imádkoztak.

Azoké, akik itt szolgáltak.

Azoké, akik építettek és áldoztak.

Azoké, akik gyermekeiket hitre nevelték.

Azoké, akik Isten hívását nagylelkűen elfogadták. És azoké is, akik csendben, talán senki által észre nem véve, de hűségesen tették a dolgukat Isten szőlőjében. 

Ezért különösen szép és jelentős az emlékfal, amelyen 1751-től kezdődően azoknak a papoknak a neve szerepel, akik itt szolgáltak, valamint a szeredai származású szerzeteseké és papoké, akik innen indultak el az Úr szőlőjébe. A nevek mögött életek vannak. Hivatások. Imádságok. Áldozatok. Találkozások.

Emlékkönyvünk lapjai most lezárulnak, de a történet nem ér véget. Tovább írják majd azok, akik holnap ugyanebbe a templomba lépnek be, ugyanahhoz az oltárhoz térdelnek, ugyanazt a keresztet szemlélik, és ugyanabban a közösségben keresik Isten közelségét. Ezért a jubileum végén nem búcsúzunk, hanem tovább indulunk.

275 év után is együtt. Hittel. Reménnyel. Szeretettel. És mindenekelőtt továbbra is a Szent Kereszt oltalma alatt. Megfontolva Tiszteletreméltó Márton Áron intését: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja táplálni.”

Adja Isten, hogy amikor majd egy újabb nemzedék tekint vissza erre a korra, azt mondhassa rólunk is: hűségesen őrizték, amit kaptak, szeretettel gyarapították és továbbadták, amit rájuk bíztak.

Szent Kereszt, reménységünk jele, maradj oltalmunk és vezess bennünket a jövőben is!

Exc. és Ft. dr. Kerekes László segédpüspök áldása után az emlékfalhoz vonultunk.

Az emlékfalat Exc. és Ft. Tamás József ny.  segédpüspök áldott meg.




A kántorok kóruséneke


Csoportképek: papokkal 

kántorokkal


egyháztanácsosokkal

A jubileumi hálaadó szentmise csokorba kötötte mindazt, amit a múlt jelent. Azt is amit ez alkalommal tettünk. A barokk oltár restaurálását köszönöm Mihály Ferenc Entz Géza-díjas farestaurátornak és munkatársainak. Köszönetet mondok az emlékkönyv szerkesztőjének és a nyomdának, a Hargita Megyei Tanácsnak a programunk támogatásáért, a fotóművészeknek és a fotókat rendelkezésünkre bocsátó híveknek, a kiállítás létrehozásában segítő személyeknek, minden támogató ismerősnek, akik hozzájárultak méltó ünneplésünkhöz. Nevüket megörökítem a Historia Domusban.

Köszönetet mondok a jó Istennek az egykori és jelenlegi püspök atyákért, hajdan itt szolgált és szolgáló paptestvérekért, egyházi szolgálatot ellátó személyekért, a szeredai származású papokért és szerzetesekért, minden jóakaratú emberért és velünk ünneplőkért.

Mert egy közösség története akkor él tovább, ha van, aki emlékezik rá, hálával őrzi, és van, aki hittel tovább is viszi.

2026. 09. 15.

Kiállítás ezen a héten látogatható

A 275 éves Szent Kereszt Plébánia jubileumára készített kiállítás 2026. szeptember 20-ig látogatható.

Minden reggel 7:30 órától 8:15 óráig.

Iskolás osztályoknak bejelentkezés alapján.

Az osztályfőnökök és hittanárok időpontot kérhetnek.

Mindennap 17 órától 19 óráig. 

20 órától 20:30 óráig.

Ezen kívül megtekinthető a Szent Kereszt barokk templom restaurált oltára naponta: reggel 7 órától 17 óráig. 

Újság cikk a restaurálásról: 

https://hargitanepe.ro/hirek/kiemelt/retegek-alol-a-mult


        Restaurált főoltár, hiányzik a tabernákulum és a két angyal

    1902-ben készült fotón még a templom déli oldalán megvan a kerítés.


2026. 09. 13.

24.A. - Istennek egész szívvel kell szolgálni

Istennek egész szívvel kell szolgálni. A megbocsátást már az ősi világban is a királyok erényének tartották. Egy történet szerint Nagy Sándor gyertyát állított palotája udvarán, és kihirdette: aki vétkezett ellene, amíg a gyertya ég, bátran járuljon elé, mert bocsánatot nyer. Sokan éltek a lehetőséggel, mások azonban semmibe vették a király szavát. Amikor a gyertya kialudt, már nem volt lehetőségük a kegyelemre. A történet arra figyelmeztet, hogy életünk ideje a megtérés és a megbocsátás ideje. Isten irgalma mindenki előtt nyitva áll, ezért amíg életünk „gyertyája” ég, forduljunk hozzá bizalommal.

Theodor Ratisbonne, egy strasbourgi zsidó család fia, Krisztusban találta meg a teljes igazságot. Megtérése után pap lett, életét népe üdvösségének szolgálatába állította.   

Öccse, Alphonse 1842-ben Rómában egy templomban különös élményt élt át: megjelent neki a Szűzanya, és ez a hitre vezette. Megkeresztelkedett, később jezsuita pap lett, majd bátyjával együtt megalapította a Notre Dame de Sion kongregációt. Jeruzsálemben az Ecce homo templom is az ő kezdeményezésükhöz kapcsolódik. Ott ma is felhangzik Jézus kereszten mondott imája: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” A Miatyánkban naponta kérjük: „Bocsásd meg a mi vétkeinket.” Ez azért fontos, mert a megbocsátás hiánya családokat, közösségeket és kapcsolatokat tehet tönkre.

– Sirák fia szerint a harag és a bosszú helyett meg kell tanulnunk megbocsátani. „Bocsáss meg embertársadnak, ha vétett” – tanítja. (Sir 27,30-28,7) Isten irgalmából kell megtanulnunk irgalmasnak lenni. Jézus ezt a tanítást teljesíti be. Az evangéliumban Péter azt kérdezi Jézustól, hányszor kell megbocsátania testvérének. Jézus válasza világos: a megbocsátásnak nincs határa.  (Mt 18,21-35) A tízezer talentummal tartozó szolga példabeszéde ezt szemlélteti. Adóssága kifizethetetlen volt, mégis ura irgalomból elengedte. A szolga azonban nem tudott ugyanígy irgalmazni társának. Jézus arra tanít: amilyen irgalmat kapunk Istentől, olyan irgalmat kell tanúsítanunk mások iránt. Mindannyian adósai vagyunk Istennek, mégis bocsánatot nyerhetünk, ha őszintén hozzá fordulunk. Krisztus a kereszten életével mutatta meg a megbocsátás tökéletességét. A rosszat nem bosszúval, hanem jóval győzte le, és ellenségeiért is imádkozott.

Szent Pál emlékeztet: „Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7-9) Földi életünk célja az örök élet, és ezen az úton Jézus irgalma vezet bennünket. Isten azt akarja, hogy szeretetében éljünk: szeressünk, mert ő szeret; bocsájtsunk meg, mert ő megbocsát; és gondoskodjunk másokról, mert ő gondoskodik rólunk.

Nagy Szent Leó szerint Isten azt akarja, hogy irgalmasságunkban felismerhető legyen bennünk a teremtő Isten képe. Ezért nincs harmadik út: vagy megtanulunk megbocsátani, vagy saját szívünket zárjuk be Isten irgalma előtt. Légy bölcs!

 

„Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” (Jn 13,34)


2026. 09. 12.

Hirdetés: 2026. szeptember 13.

1. A 275 éves Szent Kereszt Plébánia jubileumára felkészültünk. Az ünnepi előkészület, amit szeptember 6-án kezdtünk, a mai napig tartottuk: egy héten át tartó lelki előkészüléssel, amiben igehirdetés, kiállítás, dokumentum film, zarándoklás szomszéd plébánosok és szerzetesek igehirdetése hangzott el. Mind ezeket a jó Isten fizesse meg!

Megtartottuk a "Márton Áron nyomában" autóbuszos zarándoklatot, 80 iskolás gyermekkel és 20 felnőtt kísérővel.

2. Rendezvényünk főszempontja a hálaadás – emlékezés – közösségi ünnep – és jövőbe tekintés. Az utóbbi négy este megtekintettük a kiállítást, és megnéztük a plébániánkról szóló 4. dokumentum filmet. Ezt köszönjük a Csúcs családnak. 

3. Ma vasárnapi miserend van érvényben. Délután 16 órakor A Szent Kereszt oltalma alatt, 275 év – hitben együtt jubileumi emlékkönyvünk bemutatóját tartjuk a Millenniumi templomban.

Az esti szentmisén közreműködik a Psallite ifi együttes.

4. Szeptember 14-én örökös szentségimádás a Szent Kereszt templomban és a templombúcsúja. Szentségimádást tartunk 7-10. és 13-18. óráig.

Két szentmisét tartunk e nap a Szent Kereszt templomban: 11 órakor és 19 órakor. Hangosítás lesz a Millenniumi-templomtéren és a templomban.

Délelőtt 11 órakor megáldjuk a restaurált barokk oltárt és az emlékfalat. Főcelebráns Exc. és Ft. dr. Kerekes László segédpüspök, együttmisézik Exc. és Ft. Tamás József ny. segédpüspök, volt káplánok, papok és szerzetesek.

18:30 órakor közös vesperás a Gaudete kórussal.

19 órakor ünnepi szentmise a Szent Kereszt templomban. Főcelebráns Exc. és Ft. Tamás József ny. segédpüspök.

5. Pénteken keresztelői felkészítő 18 órakor a felső hittanteremben.

6. Ajánljuk a Krisztus világa szeptemberi számát. A tartalomból: A család az ima első iskolája. A Bibliáról. Hogyan elviselni az igazságtalanságokat. Márton Áron a próféta.  Az iskolatáskán túl – értékek, szorongások és elengedés egy szülő szemével. A takarékosság. A szem mint ablak. Palermói Szent Rozália. Derűs oldal. Keresztrejtvény. Írás a Bibliába -  Gárdonyi vers. A lap ára 5 lej.

7. Családos szentmise jövő vasárnap 16 órakor.

8. Köszönjük mindazoknak, akik az előkészület során bármilyen formában segítettek. Adja Isten, hogy mindez a közösségünk hitbéli megerősítését szolgálja.



2026. 09. 09.

Készülünk a jubileumra

Szerda délután megtörtént az emléktáblák elhelyezése. 

Az esti szentmise után kiállítás megnyitó az altemplomban (régi fotók templomról, a közösségről, emlék tárgyak), és 17 perces dokumentum film a Szent Kereszt plébániáról.


Plébánosok 1751-tól


A várkáplánok és segédlelkészek 1824-től


Csíkszereda fiai az Úr szőlőjében, szerzetesek és papok 1600-tól


             Az emléktáblák készítőivel a munka végén

 

   Az ünnepre készülünk, szeretettel várjuk a híveket és a vendégeket.

2026. 09. 08.

Jubilál a 275 éves Szent Kereszt Plébánia

 275 éves a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia. Jubilálunk.

A jubileum a „275 év – hitben együtt” gondolat köré épül. Rendezvényünk felépítésében jelen van a hálaadás – emlékezés – közösségi ünnep – jövőbe tekintés.

Ünnepre hangoló 2026. szeptember 6 és 12 között: mindennap 19 órakor végzett misén a szomszéd plébánosok igehirdetése. Vasárnap – Msgr. Tamás József püspök, hétfő – Ft. Bálint Emil, kedd – P. Böjte Csaba, szerda – Ft. Madarász Attila, csütörtök – P. Asztrik atya, péntek – P. Bátor Botond pálos, szombat – Ft. Sebestyén Ottó.






Kisboldogasszony - Örökös szentségimádás a Millenniumi templomban

A boldogságos Szűz Mária születését ünnepeljük. A születésnap nevezetes dátum minden család életében. Szeretteinket köszöntjük, hosszú és örömteli életet kívánunk nekik

Hasonló örömben van részünk nekünk papoknak is, amikor fiatal szülők sugárzó arccal jelentik be, hogy gyermeküket keresztvíz alá akarják tartani. Ilyenkor látni a boldog szülők izzó szeretetét. Minden születésnap jó alkalom, hogy ezt a szeretet felszítsák és átéljék.

Egy születésnapi megemlékezés alkalmával barátaim az ünnepi torta mellett mondták el három éves kisfiúknak, hogy szép, boldog volt életük akkor is mielőtt ő megszületett volna, de amikor megszületett, azóta több az örömük. A mosolya, a nézése, kitáruló keze, hozzuk simuló feje, első szavai és lépései mind-mind örömet fakasztott. A szülők vallomása és köszöntése után a kisfiú is örömmel fújta el a három szál gyertyát.

Utána arra gondoltam, hogy szüleink is hasonlóan örülhettek nekünk. Elfogadtak bennünket Istentől olyannak amilyenek voltunk. Isten pedig csak egyet kért tőlük, hogy szeressenek minket.

Mi sem válogathattunk abban, hogy mikor, hol, milyen társadalomban, népben és néprétegben akarunk beleszületni. Életünk és mindenünk Isten nagy ajándéka, ami kötöttségekkel, felelősséggel és lehetőséggel jár.

Szent Ágoston mondta: Aki megteremtett megkérdezésed nélkül, nem fog üdvözíteni közreműködésed nélkül. Ezen elgondolkozhatunk és ráeszmélhetünk arra, hogy emberi méltóságunkat és hivatásunkat nem a külső keretek, kötöttségek adják, hanem Isten. Amikor örök szeretetében elhatározta Isten, hogy embert teremt, akkor megdicsőülésünket is akarta. Igaz, hogy szabad akaratot adott nekünk az érdemszerzésre – amivel könnyelműen meg is hiúsíthatjuk Isten ránk vonatkozó örök tervét –, ha pedig közreműködünk vele, akkor egy csodálatos élet kibontakozásának leszünk a részesei.

A mai ünnepen a kegyelem és szabad akarat együttes csodáját szemléljük Szűz Mária életében, aki által mi a földi haza gyermekei az égi haza családtagjai lettünk. Köszöntjük égi édesanyánkat születése napján, aki üdvösségünk szerzésének részese, aki Krisztus után elsőként jutott el testestül-lelkestül abba a dicsőségbe, ahová öröktől fogva minket is meghívott mennyei Atyánk.

Az istengyermekségünket kegyelemből kaptuk a keresztség szentségében. Vállalásunk kötelez minket, hogy kövessük Krisztust, tanítását váltsuk életté, akkor az ő dicsőségét is magunkra ölthetjük a föltámadáskor.

A megváltás fényében ünnepeljük a Szűzanya születését. Mert Isten hívására Mária életével válaszolt. Ha Isten hívására mi is úgy válaszolunk mint a Szűzanya, akkor nyugodtan járhatunk „a halál sötét völgyében” - mert utunk az égi magasságok felé visz, s az istengyermekség minden örömét és gazdagságát kiteljesíti Krisztus az Atyánál, a bennünk lakó Szentlelke által.

Hálaadó lélekkel vegyünk részt az Eucharisztikus lakomán, melyet Szűz Mária fia készített számunkra, hogy ilyen módon is bevonjon végtelen szeretetébe.


2026. 09. 04.

Hirdetés: 2026. szeptember 6.

I. Elsővasárnapi szentségimádás 14:30 -18 óráig.

II. 275 éves a Szent Kereszt Plébánia 

A jubileum a „275 év – hitben együtt” gondolat köré épül. A 275. évforduló nagyon szép alkalom arra, hogy ne csak egy ünnepséget, hanem a plébánia történetét, jelenét és jövőjét is megmutassuk. Rendezvényünk felépítésében jelen van a hálaadás – emlékezés – közösségi ünnep – jövőbe tekintés.

1. Az ünnepi előkészület 2026. szeptember 6 és 12 között: mindennap 19 órakor végzett misén a szomszéd plébánosok igehirdetése. Vasárnap – Msgr. Tamás József püspök, hétfő – Ft. Bálint Emil, kedd – P. Böjte Csaba, szerda – Ft. Madarász Attila, csütörtök – P. Asztrik atya, péntek – P. Bátor Botond pálos, szombat – Ft. Szebestyén Ottó. 

Dokumentum film: Plébánia történet szerdától szombatig az esti misék után (20 perc). Készítette a Csúcs család.

2. Kiállítás, vetítés, előadás, emlékkönyv

Kis jubileumi kiállítás: régi fotók, templomi tárgyak, építési és felújítási munkák, közösségi élet.

Jubileumi emlékkönyv: A Szent Kereszt oltalma alatt, 275 év – hitben együtt. Bemutató szeptember 13-án, vasárnap 16 órakor.

3. Közösségi előkészület

A plébánia tagjainak bevonása:

Szeptember 8. Örökös szentségimádás a Millenniumi templomban. 18:25-kor ünnepi vesperás.

Szeptember 9-én, szerdán kiállítás megnyító a szentmise után és dokumentumfilm a Szent Kereszt templomról.

Szeptember 12-én "Márton Áron nyomában" autóbuszos zarándoknap kis- és középiskolásokkal. Iratkozni a sekrestyében és a plébánián lehet 10 lej ellenében.

Szeptember 13-án, vasárnap: Emlékkönyv bemutató 16 órától. 

Esti szentmise 19 órakor, közreműködik a Psallite együttes.

Szeptember 14-én a Szent Kereszt templomban örökös szentségimádást tartunk 7-10. és 13-18. óráig.

 

4. Szeptember 14-én hálaadó szentmise 11 órakor: a barokk oltár megáldása és szentmise.  

Főcelebráns Exc. és Ft. dr. Kerekes László segédpüspök. Jelen lesznek: Msgr. Tamás József ny. segédpüspök, jelenlegi és volt káplánok, papok és szerzetesek.

A szentmise végén megáldjuk az emlékfalat.

 

18:30 Közös vesperás a Gaudete kórussal.

19:00 Ünnepi szentmise a Szent Kereszt templomban. Főcelebráns Exc. és Ft. Tamás József ny. segédpüspök.