Imádkozzunk népünkért

Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.

Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.

Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.

Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. 
Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.

Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

Egyházi jóváhagyással: 18/2012. január 31.

Jézus Krisztus élő képmása volt

Vianney Szent János Lyon mellett született 1786. május 8-án, földműves családban. Sok nehézséget kellett leküzdenie, míg 1815-ben pappá szentelhették. Egy félreeső, nyomorúságos faluiba, Arsba helyezték, ahol a plébániát csodálatra méltó módon kormányozta, és  emelte fel prédikációivel, önmegtagadásával, imádságával és szeretetével. A szentéletű pap Isten embere, a Szentlélek titokzatos karizmatikusa, Jézus Krisztus élő képmása volt Arsban. Ezzel magyarázható, hogy az emberek özönlöttek hozzá, mert az emberek keresik az Istent, csak gyakran nem találják. De aki résztvett szentmiséjén, betért gyóntatószékébe, az biztosan rátalált Istenre. Vianney Szent János a gyóntatószék foglya volt, megáldva a lélekbelátás képességével,  előtte nem maradt rejtve a bűn. Naponta 16-18 órákat gyóntatott, a zarándokok 30-60 órákat várakoztak „üdvöthozó” gyóntatószéke előtt a templomban, mely nyáron gőzfürdő, télen jégverem volt. Tapasztalatból tudta, hogy a kegyelem időhöz kötött, ha elmúlik az órája, nem tér többé vissza, így alkalomadtán szó szerint „röptében” fogta el a lelkeket. Ami őt igazi örömmel töltötte el, a lelkeknek Istenhez való megtérése volt.

Életében jelen volt a szenvedés, de örömmel viselte a keresztet. Gyakran megalázták, vádolták igazságtalanul, olykor még paptestvérei is, de ő jézusi alázattal fogadta mindezt, mert „szeretve szenvedett”. Szenvedéseit kemény önmegtagadásokkal tetézte, durva deszkán aludt, főtt krumplival táplálkozott, sokat böjtölt, napi alig két órát aludt. Igazi aszkéta életet élt... és tette mindezt Isten és ember iránti szeretetből. Kicsinynek, semminek, tudatlannak tartotta magát, de a mindenható Isten mégis őt használta fel, látnokot és csodatévőt nevelt belőle és szentté tette őt. Ritkán volt alázatos, sőt megalázott embernek ekkora dicsőségben része.

A szentéletű pap maga volt a megtestesült imádság, papi mivoltát teljes tudatossággal élte meg. Ő mondotta: „Az embernek az a hivatása és feladata, hogy imádkozzék és szeressen. Ha imádkoztok és szerettek, íme, ez az ember boldogsága itt a földön... Fiacskáim, a ti szívetek kicsi, de az imádság majd kitágítja, és képessé teszi arra, hogy szeresse Istent. Az imádkozás azt eredményezi, hogy már előre megízleljük a mennyországot, hogy a mennyországból is eljusson már valami hozzánk. Soha sincs imádság az édes vigasz utóíze nélkül.”

A papi hívatásról ezt mondta: „Oh, mily nagy dolog papnak lenni! A pap nem fogja soha megérteni méltóságának fönségét...ha megértené...szörnyethalna, éspedig nem az ijedelem, hanem a szeretet következtében!”

A szentéletű pap 1859. augusztus 4-én halt meg Arsban. Épen maradt teste plébániája oltáránál várja a boldog feltámadást. Őt bizonyságként állította az Úr minden korok papjai és hívei elé, tanúsítva, hogy az igazi krisztusi élet megélése nem lehetetlenség, ellenkezőleg, követendő példa.

Salvator-kápolna

Salvator kápolna a búcsújárók központja, ide igyekszik a hívők mindenike – írja Orbán Balázs. A Salvator-hegyi kápolnák építéséről több hagyomány maradt ránk, amelynek időíve Szent Istvántól Hunyadi Jánosig tart. Nagy Lajos (1342-1382) király uralkodása idején, a székelyek Lackfi Endre vezetésével a tatárok fölött 1345 és 1352-ben aratott győzelem emlékére, fogadalomból megépítik Csíksomlyón a pálos monostort, melynek tartozéka a Salvator-hegyi Natalitia Sanctissimi Salvatoris remeteség. A Salvator-kápolna 14. századi eredetét a régészeti- és falkutatás igazolta. 
A monostort 1421. és 1432. évi török, majd török-tatár had rombolta le, ezután az obszerváns ferencesek kapták meg 1442-ben. 
A remeteség Salvator-, a Szenvedő Krisztus- kápolnái napjainkig fennmaradtak, ellenben a So(mlyó)vár tövében álló Szent Lukács-kápolna a Rákóczi szabadságharc idején elpusztult. A Szent Rókus kápolnát a borvízforrás közelében a remeték gondozták. 

VIII. Ince pápa 1484-ben a pálosoknak engedélyezett pünkösdszombatra és vasárnapra teljes búcsút, ami a hívek kötődését a Salvator-kápolnához fokozta. Itt gyűlt össze 1567. Május 17-én imádkozni a gyergyóalfalvi István pap kezdeményezésére Csík népe, és a Tolvajos-tető mellett vívta meg hitvédelmi csatáját. Az 1661. okt. 21-i tatár pusztítást követően, 1665-ben kijavították a kápolnát. A remeték hexameterben örökítették meg: “Isteni SalVator! Szent harCot HarcoL e tabor. Hogy kI SziVébül iMáD vIvja kI égI honát.” Az új mennyezeten a remete szenteket, köztük Remete Szent Pált örökítették meg, és egy mellékoltárt szenteltek tiszteletére.  
Vitus Pilutius moldvai vizitátor, érsek 1680-ban Urunk színeváltozására szentelte újra a kápolnát. A remetelakok még a 18-19. században a Salvator-hegy és a So(mlyó)vár közötti nyeregben feküdtek, a mai Hármashalom oltár helyén. (A kápolnák nem képezték a csíksomlyói plébánia vagy az 1442-ben megtelepült ferencesek tulajdonát. Ezt igazolja az 1716-ban tartott egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyv is: „Szent Péter és Pál egyházközségnek plébános adminisztrátora a gvardián. Két kápolnája van Szeredában és Taplocán, ahol a szolgálatot a plébános végzi.” Az akkori paphiány miatt a plébániát a ferences atyák csak adminisztrálták.) A Salvator-hegyi remeteség végnapjait II. József jelentette, akinek rendelete alapján a karhatalom 1782. március 26-án hat remetét világi ruha felvételére kényszerített és elűzött. A Szent Rókus kápolna később összedőlt, olajképeit a Szent Péter templomba vitték.
A csíksomlyói Salvator-kápolna búcsúja 2012. augusztus 5-én, vasárnap 12,30 órakor lesz.

Csíkszereda 600 éve

Csíkszeredai Városnapok rendezvény augusztus 5.-hez kapcsolódik. Az első ránk maradt hiteles okirat, amely Csíkszereda mezővárosi létét igazolja 1558. augusztus 5-én kelt, kiállítója a Tordán tartózkodó János Zsigmond fejedelem édesanyja, Izabella királyné. A kiváltságlevél a Csíkszereda lakóit csak a portának fizetendő adóra kötelezi és mentesíti  minden más adó fizetése alól. A város területe már a 11. századi vármegyerendszer részét képezte. Kialakulása Károly Róbert és fia Nagy Lajos (1342-82) uralkodása alatt történt. Az előbbi nevéhez a székelyek lakta terület székekre, közigazgatási területre való felosztása fűződik. Nagy Lajos trónra lépésekor a Kárpátoktól keletre tanyázó tatárok gyakori betöréseikkel kifosztották és állandóan veszélyeztették a székelységet. A delnei Szent János templom és Borzsova közti vásáros teret ekkor kellett feladni, és a zsögödi közösség jóvoltából Al-Csík és Fel-Csík határán létrehozták Csík szerda napi vásáros terét. 

Heti vásáráról kapta nevét a település. Mezővárosi rangját valószínű Nagy Lajostól kapta, aki tudatos gazdaságpolitikát folytatott, és arra törekedett, hogy a keleti kereskedelem útjait országának megszerezze. Ugyanakkor belátta, hogy a lakosság rászorul a saját és a nyugati ipar termékeit közvetítő erdélyi kereskedőkre. Brassónak, Szebennek, Besztercének árumegállítási jogot biztosított, vagyis a nyugatról hozott árukat ők adhatták tovább piacaikon, és a keletről hozottakat szintén ők továbbították nyugat fele. E három szász nagy város mellett nemcsak a magyar városok (Dés, Torda, Gyulafehérvár) s a székely központok, hanem a többi szász város is hátramaradtak, egyedül Kolozsvár, ez az alapításakor vegyes, magyar-német lakosságú város volt képes versenyezni velük. 

A 14. század második felében a székelység is bekapcsolódott az erdélyi városfejlődésbe. 1427-ben Zsigmond király Kézdi szék elöljáróinak meghagyja, hogy Torjavásárt (a későbbi Kézdivásárhelyt) városi kiváltságai élvezetében ne háborgassa; egyebek közt azt mondja, hogy minden székely székben egy-egy város van, melyek szabadalmakkal vannak ellátva. Ezen városok egyike Csíkszereda Csík székben. Ha Zsigmond király hozta volna létre, akkor hivatkozna az alapításra, éppen ezért a székely székek városai valamelyik elődjének a műve. Most amikor 600 évre tekintünk vissza, szükséges, hogy számba vegyük a megtett utat. Honnan is indultunk és hová érkeztünk? Mi ez a megtett út? Ki a közös állandó ezen az úton? 

Isten, aki szabadsággal ajándékozott meg és szabaddá tesz, melyben létünk újjá teremtődik. Így akar hitre és szeretetre elvezetni (Kiv 16, 2-4. 12-15). Jézus az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak, ő táplál (Jn 6,24-35). Neki ígéretei és követelményei vannak. Ő az új ember, aki az Atya akaratát tökéletesen megvalósította, ő meg tud újítani minket (Ef 4,17. 20-24). „Csak az az ember tud önmagára találni, aki hagyja, hogy Isten megajándékozza őt.” (J. Ratzinger)    
    

„Mennyei kenyeret adott nekik az Úr” Zsolt 77,24

       

Búcsúszó dr. Nagy József teológiai tanártól

Prof. dr. Marton József beszéde:
Kedves Gyászoló Testvérek!
A gyulafehérvári Papnevelde és a kolozsvári Babeş Bolyai Tudomány­egyetem Római Katolikus Teológia Kar nevében szeretnék megemlékezni és búcsút venni szeretett tanár-kollégánktól.
Dr. Nagy József teológia tanár életét röviden imígyen foglalhatnám össze: szenvedés és szolgálat.
Kiskorától fogva „tövist kapott testébe,” súlyos asztmában szenvedett, de erről nem sokat beszélt. Ő mindig életvidám volt. Az erőt Jézus Krisztustól kölcsönözte. Napi szentmiséi, Szentírás-olvasásai, imádságai oly erővel töltötték el, hogy testi betegsége ellenére is mosolyt sugárzott környezetében.

Papi életének két központja volt: Marosvásárhely – a szeretett város, és Gyulafehérvár. Tanulmányaival együtt – elkötelezett hozzáállással – 25 évet dolgozott Gyulafehérváron. Két évig a Papnevelde könyvtárosa és 17 évig a Hittudományi Főiskola tanára volt. Megbízatásai mellett autodidakta módon képezte magát. Elsajátította a német, francia, olasz világnyelveket, valamint a görögöt és részben a hébert, hogy a Szentírásnak tudós tanára lehessen. A Szentírásnak nemcsak olvasója és művelője volt, hanem egészen elkötelezettje, „szerelmese.” Életművének tekintette az Erdélyi Magyar Bibliatársulat megalapítását 1994-ben, és működtetését haláláig. Ezen Intézményén keresztül nagyon sok erdélyi családhoz jutatta el a Szentírást.

Szívén viselte a gyulafehérvári Papneveldét és a Kolozsváron beindított Római Katolikus Teológia Kart. Derekasan kivette részét a mindkét helyszínen beindított szakok ideiglenes és végleges akkreditálásában. Bár katedrája Gyulafehérvárhoz kötötte, szükség esetén készségesen tartott kurzusokat Kolozsváron is. Ez év tavaszán pedig elvállalta a Babeş Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar Pasztorál-teológia Intézetének tanulmányi igazgatóságát. Felelősségteljes munkakörével alig ismerkedett meg, eltávozott körünkből.
Dr. Nagy József egészen pap volt. Papi életét a szolgálat jellemezte. Fáradhatatlanul dolgozott, súlyos asztmája és egyéb betegsége ellenére. Mosolygós arca elfedte fájdalmának minden vonását. Egyszer láttam különös módon elérzékenyülni, 2008 júniusában, a doktori tézisének nyilvánosan védésekor. A jelenlevők előtt könnyek között vallotta be, hogy őt – testi szenvedései miatt – régóta foglalkoztatja Jézus Krisztus „önkiüresedése” (kenózisa). Saját szenvedésével került közelebb a krisztusi kenózishoz.
A továbbiakban engedjétek meg, hogy búcsúzóul és kegyeletből a nagy gonddal elkészített munkájából, doktori téziséből felolvassak néhány gondolatot, annál is inkább, mert a tervbe vett disszertáció kiadása paptanárunk hirtelen halála miatt egyelőre elmarad. Többek között ezeket írta a teológia doktora:
„Hitünk szerint Krisztus a kereszten már előre megváltott minden fájdalmat, minden bűnt, s ezért fájdalmas arcát szemlélve, az Ő önkiüresítő szeretetével táplálkozva elkezdődhet bennünk és közöttünk az új, szentháromságos élet kibontakozása.”
„Krisztus a kereszten valósította meg legmélyebben eggyé válását az emberiséggel. A kereszten magasba emelve, – ami halál, feltámadás és az Atyához való visszatérés is egyszerre –, mindenkit magához vonz és egyesít.”
„Jézus a kereszten bemutatta a szeretet módját és mértékét. Kizárólag a szentháromságos szeretetét, mert ő csak ezt a szeretetet tudja élni. Megtapasztalta a megsemmisülést. Átélte a teljes önkiüresedést, egészen addig, hogy az Atyától való elhagyatottságot is átélte, amit az ’Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?’ (Mk 15, 34) kiáltásban juttatott kifejezésre. Ebben a kiáltásban nemcsak Jézus, hanem a Szentháromság maga van jelen és tárul fel. Kiáltásával a kereszten Jézus érthetővé teszi számunkra az isteni agapé szentháromságos misztériumát.”
„A közösségi szellem mindenekelőtt azt jelenti, hogy szívünk pillantását a bennünk lakó Szentháromság misztériumára szegezzük, akinek fényét fel kell ismernünk a mellettünk élő testvérek arcán is.”
„Az Istenhez való eljutás érdekében a testvértől való meneküléstől ismét a testérhez jutunk, hogy vele együtt haladjunk Isten felé, sőt, hogy meg is találjuk Istent a kölcsönös szeretetből származó egységben.”
K. Gy. T.! Búcsúzóul forduljunk megnyugvással az örök boldogságba jutott paptestvérünkhöz, szeretett kollégánkhoz:
Nagy József testvérünk NAGY ajándék voltál számunkra! Hiányzol nekünk! De amint hitted, élted és tanítottad, hogy „Krisztus a kereszten magasba emelve, ami halál, feltámadás és az Atyához való visszatérés is egyszerre, mindenkit magához vonz és egyesít,” minket is megvigasztal hited / hitünk, hogy téged is magához vonzott és Vele vagy. Nyugodjál békében!
/Elhangzott Gyergyóalafalu templomában, Dr. Nagy József temetésén, 2012. július 30./

Újmise

Újmise
P. Kovács Levente Gyula kamilliánus újmisés első ünnepélyes szentmiséjét a csíkszeredai Millenniumi-templomban mutatta be.  Az ünnepélyes bevonuláskor a helyi esperes-plébános köszöntötte  az újmisést és a szentmisére érkezett híveket. 
Ezután Péter K. István  ministráns egy csokor virággal és ezzel a verssel köszöntötte Levente atyát:

Szerény ünnep e vasárnap,

de itt minket mindig várnak.

Ide jöttél, hazavártunk,

Hogy Istennel találkozzunk.

Itt születtél, elindultál,

hosszú utat már bejártál.

Nyitott maradt szíved, lelked,

Istenre s az emberekre.

Célhoz értél, pappá lettél,

hogy áldásban részesítsél.

Krisztus testével s vérével

közösségbe gyűjtsél minket.

Meghallottad Krisztus szavát,

s felvetted az Ő igáját.

Most már húzzál, kérjél, áldjál,

értünk szolgálj az oltárnál.

Mi is – e kis Isten népe –,

imádkozunk nap-nap érted,

hogy a lelkek kinyíljanak,

mennyországba bejussanak.

Jézus Krisztus áldozatát

mutasd be az oltárunknál.

Isten áldja minden lépted,

Béred, bérünk, Jézus legyen. Ámen.

Meglepetésként, Levente kis unokaöccse is köszöntőt mondott. A szentmise szónoka Ft. Simon Ferenc bécsi magyar esperes, főlelkész volt. Igehírdetését a vasárnapi olvasmányokra és a kamilliánusok 4. fogadalmára: az irgalmasság gyakorlására építette. Beszédét tekintettel az olasz és osztrák vendégekre, három nyelven mondta el. A hat kamilliánus pap mellett jelen volt az öt éve Csíkszeredában dolgozó Sárközi Sándor piarista atya, egy nagyváradi görög-katolikus parókus, valamint három helybéli pap. A szentmise befejező részében az újmisést, a Bécsből jött hívek énekkel és élő szóval köszöntötték. Ehhez csatlakoztak a helyi kamilliánus család képviselői. Az újmisés hangosan megáldotta édesapját, testvérét és a két nagymamát.  Ezt követően a papságot és végül  a jelenlévő híveket áldotta meg.  A szentmise a pápai himnusz és nemzeti imánk eléneklésével zárult.

Moldvai magyar gyerekek Csíkszeredában

Július 9 és 21 között 27 pusztinai gyermekkel a zsögödfürdői Caritas Házban nyaraltunk.
A tábor szervezője a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia, melynek vezetője, Darvas-Kozma József esperes 1994 óta szervez táborokat a pusztinai gyermekeknek.
1994-től 2000-ig a tábor helyszíne Marosvásárhely mellett Nyárádtőn - Maroskeresztúron volt, tavaly Gyimesfelsőlokon táboroztunk, idén a kilencedik ilyen táborunk volt, ezúttal Zsögödfürdőn.


A táborban a sok játék mellett pedagógusok és diákok tanítottak írni-olvasni, számolni, énekelni és táncolni. Kipróbáltuk a nemezelés rejtelmeit és földrajz és történelem előadást hallgattunk. Megtanultuk a rendszeretetet és a fegyelmet, a közösségben való viselkedés normáit. Meglátogattuk vonattal Tusnádfürdőt, ahol a Szent Anna Plébánia vendégszeretetét élveztük. Voltunk Madéfalván az 1764-ben életüket vesztett őseink emlékművénél, sétáltunk Csíkszeredában, fölmentünk Csíksomlyóra a Kálvária hegyén imádkozva Szűz Mária és Jézus tiszteletére és felkerestük Domokos Pál Péter szobrát, aki életét a moldvai magyarság kutatására szentelte. A vonatozás külön élményt nyújtott a gyermekeknek, hiszen a többségük eddig még nem ült vonaton.


A táborban jól viselkedő, szorgalmasan dolgozó gyermekek táborpontokat kaptak, melyekkel a délután és este tartott vásáron írószereket, játékokat, ruhaféléket és édességet vásárolhattak.
Az első héten velünk táboroztak a hajdúnánási gyerekek és kísérőik, akik 3. alkalommal tartották Zsögödön a táborukat. A zsúfolt programjaik miatt külön foglalkozásokban dolgoztak, de azért volt idő egy kis közös nemezelésre, táncra és játékra is.


A fürdés sem maradt el, többször le is hűtöttük magunkat a közeli strandon a forró napok végén. Nagy élmény volt a gyerekeknek a strand hideg, rozsdaszínű, erősen vasas vize.
Köszönjük a tábor szervezésben nyújtott segítséget a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébániának, Darvas-Kozma József esperesnek és híveinek, a táborban segítséget nyújtó pedagógusoknak, a hajdúnánási táborozóknak, Szabó Mihály budapesti támogatónak és a tábor gondozóinak, szakácsainak.


A gyermekeknek felejthetetlen élményekben volt részük. A tábor napjai gyorsan teletek és talán kicsit szebbek és jobbak lettünk utána.

Bilibók Jenő


2012.07.24.