2013. 04. 30.

Ferenc pp homíliája ápr. 29-én

A pápával együtt misézett Domenico Calcagno bíboros, a dikasztérium elnöke, valamint Francesco Gioa érsek, a Peregrinatio ad Petri Sedem szentszéki intézmény elnöke.
Homíliája elején Ferenc pápa az első olvasmányból, Szent János első leveléből vett szavakat elemezte: „Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek”. A Szentatya hangsúlyozta: mindnyájunk életében vannak sötét foltok, olyan pillanatok, amikor mindent sötétség borít, még lelkiismeretünket is. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a sötétségben járunk. Sötétségben járni annyit jelent, hogy meg vagyunk elégedve önmagunkkal, meg vagyunk győződve arról, hogy nincs szükségünk az üdvösségre. Ez jelenti a sötétséget! Amikor valaki ezen az úton, a sötétség útján halad előre, akkor nem könnyű visszafelé fordulni.
Ezért János evangelista így folytatja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság” (1Jn 1,5-2,2). Tekintsetek bűneitekre, tekintsünk bűneinkre: mindnyájan bűnösök vagyunk. Ez a kiindulási pont. De ha megvalljuk bűneinket, Jézus hűséges és igazságos, olyannyira, hogy megbocsátja azokat és megtisztít bennünket minden tisztátalanságtól.
Amikor az Úr megbocsát nekünk, igazságosságot szolgáltat – folytatta homíliájában Ferenc pápa –, elsősorban önmagának, mert azért jött el közénk, hogy üdvözítsen minket és megbocsásson nekünk, egy atya gyengédségével befogadva gyermekeit. Az Úr gyöngéd azokkal, akik félik őt, akik hozzá mennek. Gyengéden mindig megért minket, azt a békét akarja nekünk ajándékozni, amit csak Ő adhat. Ez történik a kiengesztelődés szentségében, akkor is, ha gyakran azt gondoljuk, hogy a gyóntatószék egyfajta ruhatisztító, amely kitisztítja piszkos ruháinkat.
A gyóntatószék azonban nem ruhatisztító, hanem az a hely, ahol találkozunk Jézussal, azzal a Jézussal, aki vár minket és elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. „De Uram, hallgass meg, én ilyen és ilyen vagyok….” Szégyelljük kimondani és vállalni az igazságot, hogy ezt és ezt tettem, gondoltam.
A szégyenérzet valódi keresztény és emberi erény – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta: nem tudom, hogy olaszul hogy mondják, de nálunk azokat, akik nem tudnak szégyenkezni azokat „szégyentelennek” nevezik. A szégyentelen nem képes rá, hogy szégyellje magát, pedig a szégyenérzet az alázatos ember erénye.
Bíznunk kell, mert amikor vétkezünk, van védelmezőnk az Atya mellett: „Jézus Krisztus, az igazságos”. Ő az, aki megvéd minket az Atya előtt és gyengeségeinkkel szemben. Szükség van azonban arra, hogy az Úr elé álljunk bűneink igazságával, bizalommal és örömmel, szépítgetés nélkül. Soha nem kell kiszépíteni tetteinket Isten előtt! A szégyenkezés erény: „áldott szégyenkezés”. Ezek azok az erények, amelyeket Jézus kér tőlünk: alázat és szelídség.
Az alázat és a szelídség mintegy a keresztény élet keretét alkotják. Jézus vár bennünket, hogy megbocsásson nekünk. Feltehetjük neki a kérdést: gyónáshoz járulni nem olyan, mintha kínzópadra mennénk? Nem! Meggyónni azt jelenti, hogy dicsőítjük Istent, mert engem, bűnöst Ő üdvözített. Azért vár rám, hogy megbotozzon? Nem! Gyöngéden megbocsátja bűneimet. És ha holnap ismét vétkezem? Menj el újból minden nap! Ő mindig vár ránk. Ez az Úr gyöngédsége, alázata, szelídsége.
„Imádkozzunk az Úrhoz, hogy adja meg nekünk ezt a kegyelmet, ezt a bátorságot, hogy mindig Hozzá forduljunk az igazsággal, mert az igazság világosság. Ne a féligazságok vagy hazugságok sötétségével menjünk Istenhez! Adja meg nekünk az Úr ezt a kegyelmet!” – zárta e fohásszal homíliáját Ferenc pápa.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

2013. 04. 29.

A pápa segítségét kérik a palesztin keresztények -SOS!

A Betlehem környékén élő palesztin keresztények 2013. április 29-én hétfőn nyílt levélben kérték a pápa segítségét az izraeli fal újabb szakaszának megépítése ellen.
A tervezett fal elválasztaná Betlehemet Jeruzsálemtől, és számos keresztény családot a megélhetésüket biztosító földjeiktől.
„Azzal kell szembenéznünk, hogy földjeink nagy részét elveszik az izraeli katonai megszállók, akik már elkezdték felépíteni a híres falat, mely által el kívánják csatolni a palesztin keresztény földet” – írják a pápának címzett nyílt levelükben a Betlehem melletti Beit Jala lakói. Az aláírók azzal vádolják az izraeli hatóságokat, hogy szándékosan „el akarják választani Betlehemet és a környező településeket Jeruzsálemtől és a többi szent helytől”.A tervezett falépítés ellen két érintett szalézi szerzetesközösség és a földjeiket féltő keresztény családok keresetet nyújtottak be, amit azonban az izraeli bíróság elutasított, és egy különbizottság április 26-án jóváhagyta a Cremisan völgyben húzódó válaszfal egy újabb szakaszának megépítését. A gazdák 2006 óta küzdenek a fal ellen, melyet már a Nemzetközi Bíróság és az ENSZ is törvénytelennek minősített.
„Szentatyánk, megválasztásod azzal a reménnyel töltött el bennünket, hogy a helyzet megváltozhat. Őrizzük ezt a reményt.” – folytatódik a levél, melyben a palesztin keresztények éppen akkor fordultak a katolikus egyházfőhöz, amikor Ferenc pápa Simon Peresz izraeli államfő fogadására készül, akivel április 30-án találkozik majd.
„Ez a fal (…) támadás a palesztin társadalom és a palesztin keresztény jelenlét ellen” – jelentette ki az AFP hírügynökségnek Nabil Chaath, a Palesztina Felszabadítási Szervezetének (OLP) vezetője. „Elválasztani Betlehemet Jeruzsálemtől, amire még soha nem volt példa a történelemben, és elvenni a zömében keresztény palesztinok földjeit azért, hogy gyarmatosító szándékkal építményeket emeljenek, falat és izraeli ellenőrző pontokat építsenek olyan erőszakos bűntett, mely tovább csökkenti a két állam közötti béke megteremtésének esélyét” – véli Nabil Chaath.
La Croix/Magyar Kurír

A székelyek egyházszervezete



13. A székelyek egyházszervezete
A székely egyházszervezet az 1009-ben alapított erdélyi püspökség kötelékéhez tartozott. Szent István alatt kialakított vármegyei és egyházmegyei rendszer nyomai Csíkban is beigazolódtak az utóbbi évtized régészeti ásatásai során. A honfoglaló magyar elemnek a Kárpátok keleti lejtőire költözése után, Szent László király alatt ide telepített székelység átvette a már létező templomokat vagy épített magának. Az új szállásterületen a 11-12. században erős gyökereket eresztett. Településhálózatának, a falvaknak jó része már megvolt, s ezzel párhuzamosan alakult ki a területiség elvének megfelelő módon a lelkipásztorkodást biztosító szilárd plébániahálózat, a hadrendszeri és közigazgatási szervezet. Minden tíz falu megépítette a maga keresztelő templomát, ahol kiszolgáltatták a szentségeket és ahol bemutatták a keresztény élet központi cselekményét, a szentmisát. A vasár- és ünnepnapi szentmisehallgatást az állami törvények is előírták. Az egyházi zsinatok szabályozták a szentségi életet. Az egyházi évben jelentős szerepet játszottak az egyházi ünnepek. Az állattartó és földműves nép mindennapi életét meghatározták. Bizonyos munkák végzését az ünnepekhez kötötték, ugyanakkor a vasárnapokon kívül a kötelező ünnepek biztosították a nép testi-lelki pihenését. 1092-ben tartott szabolcsi zsinat 40 ünnepet írt elő. I. Bélától és Szent Lászlótól kezdve a települések is a templom titulusáról, védőszentjéről kapták nevüket. Szent László a templom közelébe történő temetkezést írta elő. Két nagy főesperesség volt: a Kézdi és a Telegdi. A főesperességeken belül volt az Orbai, Sepsi, Csíki, Erdőháti (Udvarhelyi), Marosi alesperesség. A letelepedés sikeres volt, mindennél meggyőzőbben bizonyítja a székelység helytállása a nagy mongol betöréskor. A Kárpát-szorosain 1241-ben beáramló tatár sereg a Székelyföldön Szentlélek várát pusztította el, de a székelyek ellenállását tapasztalva továbbmentek. Így a Székelyföldet nem érte akkora pusztulás, mint az ország más részeit. Alig három év után már külföldi hadjáratban vesznek részt. V. István király hadi érdemeikért 1264-1271 között a kézdi székelyeknek adományozta a mongolok pusztítása miatt lakatlanná vált Aranyos földjét, amit rövid idő alatt, 1291-ig ott 18 falut alapítottak. Egy évtized múlva Háromszékből a Felső-Tisza mellett: Técsőn, Visken, Hosszúmezőn, Máramarosszigeten telepednek le. A mai napig is él bennük a székely származás tudata. XXII. János pápa (ur. 1316. VIII. 7–1334. XII. 4.) pápa biztosokat küldött Magyarországra és Erdélybe, hogy a papoktól szedjék be a tizedet. Adószedői 1317. okt–1320. márc. és 1332-37 között szedték a pápai tizedet, melynek fönnmaradt jegyzéke fontos történelmi forrásunk. Károly Róbert kívánságára, a beszedett tized egyharmadáról lemondott a király javára.


Az erdélyi püspökség egyházkormányzati beosztása a 14. század elején 


Kapcsolódó cikkek:

A székelyekről 2. Krónikánik a székelyekről
A székelyekről 3. A székely szervezettség
A székelyekről 4. A székelyek útja
A székelyekről 5. A székelyek és Csaba királyfi
A székelyekről 6. A székelyek Csigla mezején
A székelyekről 7.  Hun-avar-székely-magyar