2013. 08. 25.

Hirdetés: 2013. augusztus 25.


1. Először is köszönjük, hogy augusztus 20-án szép számmal részt vettek a Szent István ünnepi szentmisén és a megemlékezésen.
2. Ma van a Szent Ágoston templom búcsúja, a búcsús mise fél 1 órakor kezdődik.
3. A hétvégén az iskolás gyerekeknek ministráns táborát tarjuk augusztus 29-31 között, vagyis csütörtöktől szombatig Hargitafürdőn. Akik részt szeretnének venni, azok ma még feliratkozhatnak. Az iratkozási díj 5 lej. Azokkal, akik már jelentkeztek, holnap délután 6 órakor közös megbeszélést tartunk a plébánián.
4. A Csipak-ház visszaszolgáltatásáért folyó több mint hét éves perünk lezárult. A bukaresti Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék jóváhagyta az alapfokú és táblabírósági végzést, ami visszavonhatatlan. A néhai dr. Csipak Lajos kanonok tulajdonát képező birtoktest (terület és a rajta levő épületek) a hagyatékozó végakarata szerint most már jogilag a csíkszeredai Szent Kereszt plébániáé. Imádkozzunk a néhai adományozóért és a néhai Pataki Imre jogászért, is aki 5 éven át, haláláig a plébánossal együtt képviselte egyházközségünket. Köszönöm  továbbá azon 3 ügyvéd munkáját, akik Pataki Imre bácsi halála után tovább segítettek a Mvhelyi és Fővárosi bíróságokon ebben az idegőrlő munkában.
5. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus újságokat, folyóiratokat, könyveket és kegytárgyakat.
6. További jó pihenést, szabadságot kívánunk, azzal a kis figyelmeztetéssel, hogy jövővasárnap szeptember 1-je, és szentségimádás is lesz 13,15 órától.

**
Az előző hirdetést nem tudtam feltenni a nettre, mert a hálózat valami miatt nem engedte.

2013. augusztus 18.
1. A hargitafürdői Szent István búcsút ma ½1 órakor tartjuk. Vendégeink a pálos szerzetesek.
2. Augusztus 20. Szent István király, ország- és egyházmegyénk alapítójának ünnepe. Szentmisét végzünk reggel fél 7-kor és 7 órakor. Az esti ünnepi szentmisét P. Balla Barnabás pálos atya vezetésével végezzük. A szentmisén jelen lesznek a magyar kormány részéről is. A szentmise után átvonulunk a plébánia udvarára, ahol ünnepi beszédre és koszorúzásra kerül sor. Mindenkit várunk szeretettel.
3. A ministráns gyerekek táborát augusztus 29-31 között tarjuk. Akik részt akarnak venni jelentkezzenek a plébánián jövő vasárnapig. Az iratkozási díj 5 lej.
5. Jövő vasárnap, aug. 25-én fél 1 órakor a Szent Ágoston templom búcsúja.
6. Figyelmükbe ajáljuk a katolikus újságokat, folyóiratokat, könyveket és kegytárgyakat.



2013. 08. 24.

Kísért a vasfüggöny?


Isten feltárja üdvözítő szándékát, hogy a szétszórt emberiséget egyetlen néppé kovácsolja össze (Iz 66, 18-21). Ott ahol tudatosan élik az istengyermekséget, ott békesség van. Amíg istenközpontúak maradunk, addig helyesen szolgáljuk az emberiség nagy családját. Mihelyt önmagunkat vagy más szempontokat helyezük életünk középpontjába, akkor olyanok leszünk, mint az élő szervezetet pusztító rákos sejt. Ez a pusztító bűnös állapot. Két történelmi esemény felidézése segít felismerni, hogy Isten nélkül nem tudjuk a közjót szolgálni. A szovjet hadsereg 1944. augusztus 26-án a Kárpátokon át Csík felé nyomulva, az Úz-völgyében elérte és átlépte Magyarország 1941-es határát. A leigázás nyomán, a nagyhatalmak egy újabb párizsi ítélettel  „a régi keresztre” feszítettek. S akkor az istentelen ideológiával gyötörtek, sorra kiforgattak mindenünkből.
A román diktatúra erőszakos iparosítása megváltoztatta életterünket, személyi- és nemzeti létünket halállal fenyegette. Aranykorszak néven gúzsba kötött, szívta vérünket, forgácsolta közösségünket, panelházakba zárt, ahol a besúgok és ingyenélők figyelték minden szusszanásunkat. Öntörvényű tisztviselők „elintézés” címen hizlalták magukat, kizsákmányoltak és elnyomtak. Sokan a szabadság reményében próbáltak illegálisan átjutni Magyarországra. Egyeseket lelőttek, másokat megvertek és lecsuktak. A diktátor 1989. június 27-én szögesdrótkerítést kezdett építeni. Szinte ezzel egy időben történt a másik esemény. 1989. augusztus 26-án a magyar külügyminiszter átvágta Sopronnál a „vasfüggönyt”. 

Így a kelet-európai diktatúrák halálos sebet kaptak. A népeket elnyomó Szovjetunió megingott. Négy hónap után vége szakadt a román aranykorszaknak. És akkor elprivatizálták a demokráciát. Ezért fenyeget ma is a homogenizálás, a szétdarabolás. Elfogult vezetők szavaiban a diktátor szelleme tovább él, még kolostornak látszó kőfalak között is. Ezért nem jöhet az országba Ion M. Pacepa, ezért nem értik a szubszidiaritást, ezért szeretnék betiltani Tusványost. Ez nem egyetemesség. Pedig az egyetemes összetartozás mindenkiben él, de annak megvalósítását nem tudják se diktátorok, se pártvezérek végbe vinni, csak Isten. Jézus, az Isten Fia saját vérén kiengesztelt, szeretetében és jóságában egyesített minket. Azóta vagyunk szabadok, Krisztusban testvérek, és a szeretet civilizációjának hírnökei.
Mindenki üdvözülhet, mivel Jézus mindenkinek felajánlja az üdvösséget (Lk 13,22-30).  Csak törekedjünk bejutni a szűk kapun, mert nem lehet hivatkozni arra, hogy elsőáldoztam, bérmálkoztam, ha annak nem volt folytatása. Nem segít a somlyói búcsú vagy az autó visszapillantó tükrére akasztott rózsafüzér, csak a felnőtt keresztény élet. Isten szerető atyánk, aki helyesen nevel (Zsid 12,5-7. 11-13) és felszínre akarja hozni jobbik énünket, közösségbe akar  lenni velünk, hogy az igaz élet részesei lehessünk. 
És ez nem vasfüggöny!
  
„Ismerem cselekedeteiket és gondolataikat: eljövök!” Iz 66,18
                       
 Darvas-Kozma József

2013. 08. 21.

A két pápa szenttéavatásáról

Szeptember 30-án a pápa bejelenti Roncalli és Wojtyla pápa szentté avatásának dátumát – nyilatkozta Amato bíboros



A héten Riminiben zajló közéleti fórumon, a Meeting-en, amelyet a Comunione e Liberazione mozgalom szervez több mint két évtizede, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa is jelen van és nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Elmondta, hogy már Brazíliából visszatérőben a repülőgépen Ferenc pápa bejelentette, hogy a szentté avatásra nem kerül sor 2013 utolsó hónapjaiban, hanem csak a jövő évben. A pontos dátumot szeptember 30-án a szentté avatásról megtartásra kerülő konzisztóriumon jelenti majd be.

Amato bíboros kiemelte, hogy XXIII. János nagy próféta volt és a zsinat elindítója; II. János Pál pedig gyakorlatban alkalmazta azt, tovább fejlesztve minden összetevőjében és erényében. Két olyan kimagasló oszlopról van szó, akik nemcsak a keresztény kultúra, hanem az életszentség példaképei is.

Amato bíboros a Rimini Meeting-en felavatta a Szent Giovanni Battista Piamartáról szervezett kiállítást. XVI. Benedek 2012 októberében avatta szentté. Szociális szempontból jelentős személy volt, mint Don Bosco is. Elsősorban a szegény sorsú, írástudatlan fiatalokkal foglalkozott, akiknek mesterséget adott. Akkoriban kézműves mesterségre képzést nyújtani annyit jelentett, mint biztonságos életet teremteni.

Szent Piamarta nagyon sokat tett a fiatalok társadalmi felemelkedéséért. Ma a helyzet kicsit eltérő, vagyis a mai fiatalok oktatás szempontjából nagyon képzettek, de hiányzik a munkavállalási lehetőség. Ezt kellene elősegíteniük a társadalom vezetőinek – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa.

(sv) VR

Szent Istvánról a Vatikánban

Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a Vatikáni Rádió számos nyelvi műsora – köztük az olasz, angol, francia, spanyol, albán, bolgár, belorusz, portugál, szlovén program – közzétette Ferenc pápa ünnepi köszöntését, amelyet Magyarország elnökéhez és az ország egész népéhez intézett, hangsúlyozva a Szentatya fohászát:
Kérem Istent, hogy a magyar nép szüntelenül megtalálja emberi és lelki örökségében a békés és testvéri jövő építéséhez szükséges erkölcsi erőforrásokat.
A nemzeti ünnep alkalmából Áder János Magyarország köztársasági elnöke kitüntetett több egyházi illetve egyházi intézményben dolgozó személyt, közöttük jezsuita munkatársaink provinciálisát, Forrai Tamás jezsuita szerzetest, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tartományfőnökét, aki az oktatás-nevelés megújításáért és a nehézsorsú fiatalok érdekében végzett sokirányú áldozatos munkájáért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést vette át.

Ugyanebben a kitüntetésben részesült Frajka Félix ferences atya, a Budapest Rózsadombi Kapisztrán Szent János Templomigazgatóság igazgatója, több évtizedes áldozatos oktató-nevelő munkájáért és lelki szolgálatáért, példaértékű életpályája elismeréseként.

A kitüntetetteknek szívből gratulálunk.

Megkértük Félix atyát, hogy néhány gondolatot emeljen ki Szent István király ünnepén mondott homíliájából.
RealAudioMP3

Félix atya rádiónk hallgatóinak felidézi hosszú és gyümölcsökben gazdag életpályáját. Hivatására nagy hatással volt Mindszenty József bíboros hercegprímás alakja, aki mindig törhetetlenül kiállt az egyházért, az üldözöttekért.

Félix atya ma is azt tanítja: ne magunknak éljünk, hanem legyünk testvéreink hasznára.
RealAudioMP3

(vm) VR


Szent István megemlékezés Csíkszeredában


Csak a hit tarthatja egyben a nemzetet 


Ünnepi keretek között emlékeztek meg kedden Szent István királyról Csíkszeredában. Az államalapító magyar király tiszteletére állított emléktáblát a Szent Kereszt-templomban tartott szentmisét követően koszorúzták meg. A megemlékezésen jelen volt Soltész Miklós, a magyar kormány szociális és családügyért felelős államtitkára is.
szent istvan napi unnepseg vn 008_bA Szent István-emléktáblánál hajtottak fejet
„Szent István király tudta, hogy házat csak sziklára lehet építeni. Házat és hazát pedig építeni csak az tud, akinek van hite” – hangzott el a szentmise prédikációjában. Ezt követően Soltész Miklós államtitkár, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Csige Sándor Zoltán vezető konzul a hívekkel együtt átvonult a plébánia homlokzatára elhelyezett Szent István-domborműhöz.
A nagy magyar király tiszteletére tartott ünnepség is a prédikációban elhangzott gondolatmenet körül forgott: a nemzetet a hit tudja összetartani. Darvas Kozma József címzetes esperes így méltatta az államalapító királyt: „Krisztus szeretete által szolgálta az embert.” Majd gondolatmenetét így fejezte be: „A hálánk és a kegyelet mellett ki szeretnénk fejezni a jövőt akarásunkat.”
Soltész Miklós államtitkár ünnepi beszédében kitért arra, hogy Szent István király fiához intézett intelmei még ma is érvényesek. „Az intelmekben benne van a hit, az imádság, az egyházi rend tisztelete, benne van az államhatalom tisztelete. A hit az, amely által a magyarság egyben maradhat és meg is erősödhet” – hangsúlyozta.
Az ünnepi felszólalásokat követően a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke, v. Szilágyi Árpád Reményik Sándor Mindhalálig c. versét szavalt el, majd megkoszorúzták a 2000-ben felavatott emléktáblát. Az ünnepség a pápai, a Magyar Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével zárult.

Forrás:
Csíki Hírlap, Barabás Hajnal | 2013.08.21. [09:36]



2013. 08. 20.

Ferenc pp Twittere, Magyarok fénye..


A Szentatya a következő twitter-üzenetet tette közzé hétfőn:

„Nem lehetünk részidős keresztények. Ha Krisztus az életünk középpontja, akkor Ő jelen van mindabban, amit teszünk”.

A twitteren Ferenc pápa olasz követői meghaladják az egymilliót. A pápa @Pontifex kilencnyelvű fiókját összesen nyolcmillió 600 ezer személy követi.

A nyelvek szerinti megoszlás a következő: spanyol: 3.417.200, angol: 2.855.000, portugál: 701.400, francia: 179.000, latin: 152.400, német: 134.000, lengyel: 116.700, arab: 83.400.

(vm) VR

 **

Magyarok fénye, Szent István király

Magyarok fénye, Ország reménye
Légy áldott, szent István király
Légy áldott szent István király

Szép magyar néped Krisztushoz vitted
Légy áldott, szent István király
Légy áldott szent István király

Szent hitben tarts meg, Jézusnál áldj meg!
Légy áldott, szent István király
Légy áldott szent István király

(Hozsanna 296)