F pp Twittere

"A Mennyek országa azoké, akik bizalmukat Isten szeretetébe és nem az anyagi javakba helyezik." - A Szentatya november 22-én, pénteken ezzel a rövid üzenettel fordult követőihez.

Il Regno dei cieli è per quelli che pongono la loro sicurezza nell’amore di Dio, non nelle cose materiali.

Caelorum ad tales pertinet nempe regnum a quibus terrestribus minime in rebus verum in Dei reponitur tutela securitatis amore.

El Reino de los cielos es para aquellos que ponen su confianza en el amor de Dios y no en las cosas materiales.

Królestwo niebieskie jest dla tych, którzy swoje zabezpieczenie znajdują w miłości Boga, a nie w rzeczach materialnych.

The Kingdom of Heaven is for those who place their trust in the love of God, not in material possessions.

Das Reich Gottes gehört jenen, die ihre Sicherheit in die Liebe Gottes setzen und nicht auf materielle Dinge.

O Reino dos Céus é para aqueles que cuja segurança está colocada no amor de Deus, não nas coisas materiais.

Le Royaume des cieux est pour ceux qui mettent leur sécurité dans l’amour de Dieu, non dans les choses matérielles.
ملكوت الله هو معد للذين يضعون ثقتهم في محبة الله، لا في الأشياء المادية.

Az ember diadalútja

Gyulafehérvári székesegyház

100 évvel ezelőtt Csíkvármegyében szenzációnak számított, hogy X. Szent Pius pápa dr. Színi Jánosnét, a szárhegyi Oltáregylet elnökét az egyház és hitélet terén szerzett elismeréséül a „Pro Ecclesia et Pontifice” aranyérdemkereszttel  tüntette ki. Az érdemkeresztet 1913. április 6-án Takó János főesperes adta át a kitüntetettnek, a pápai áldással (Csíki Lapok 15, 1913. ápr. 9. 2). 1913. november 26-án a Csíki Lapok által értesítette a csíkszeredai üzemvezetőség a lakókat, hogy december 15-től kezdődően nappali villamos áramot is fog szolgáltatni, melynek bizonyára örvendeni fog a közönség. – Nagy megtiszteltetés volt egy falun élő, közösségét odaadóan szolgáló asszonynak a pápai érdemkereszt. Még ma is az. Városunkban nagy győzelemnek számított a nappali villanyáram szolgáltatás elindítása, akár csak a diktatúra éveiben. Az apró győzelmeknek, elismeréseknek örülni szoktunk, mert vannak szívünk. Az egyháznak is van szíve, az Rómában dobog. Az első világháború után, mikor az emberek kibűnözték magukat, a béke után vágytak. XI. Piusz pápa Krisztust, a mindenség királyát állította a szenvedő népek elé, aki vigasztal, aki békét ad nekünk, aki ítéletre jön és aki által részesülünk a szeretet végső győzelmében. Prohászka Ottokár püspök lelkesen vetette papírra Krisztus szeretetben fennálló uralmának hitvallását: „Hiszek Jézus szentséges szívében / És mindent átölelő nagy szeretetében. / Hiszek a lelkeknek szent közösségében, / Hiszek a szeretet végső győzelmében”. Mindannyian e misztérium megünneplésére jövünk szentmisére, és Krisztus előtti hódolatunkat fejezzük ki: „Áldott, aki jön az Úr nevében. Hozsanna a magasságban”. 

Áldó Krisztus 1750

Krisztus királysága a kereszttel kezdődött, amely a megaláztatásának helye, ugyanakkor megdicsőülésének kezdete is volt. Ezért ígér mennyei boldogságot a benne hívő, bűnbánó gonosztevőnek.

Az is Jézus megdicsőülésének kezdete, hogy hitet tudott kelteni megalázott voltában is a keresztrefeszített bűnözőben, aki saját bevallása szerint is megérdemelte sorsát. A gonosztevő felismerte és elismerte Jézusban a királyt. Felismerte, hogy amit gúnynak szántak Jézussal szemben, az valóság, bár tökéletesebb, mint amilyent a gúnyolódók gondoltak (Lk 23,35-43). Saját hamis messiás-eszményüket gúnyolták ki és juttatták keresztre. Nem veszik észre, hogy Jézus megszabadításukért szenved, hogy most menti ki őket az örök halálból és a bűn rabságából. Itt valójában minden más, mint aminek látszik. A szentmisében Krisztus alattvalóiként jelenünk meg, aki igéjét ülteti szívünkbe és testével-vérével táplál. Egyesülünk vele, Egyházának tagjai és Atyjától kapott királyságának örökösei vagyunk (2Sám 5,1-3). Az Atya általa békít ki magával mindent a földön és a mennyben (Kol 1,12-20). A győztes Ő, aki a kereszten meghalt és feltámadt, s aki vele tart.

„Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” 1Kol 1,20.

A római Priscilla-katakomba

Priscilla-katakomba

Szűz Mária a kis Jézussal

A Magyar Hírlap (2013. nov. 21. Újjászületett… 12.o.)
beszámolója szerint öt év restaurálás után ismét látogatható Rómában a Priscilla-katakomba. A freskókat lézertechnikával állították helyre. A Lázárról elnevezett sírkamrában előtűntek a korábban alig látható bibliai jelenetek, többek között a Péter és Pál apostolt ábrázoló freskók. Restaurálták a katakombákban talált hétezer darab, fehér márványból vésett szarkofágtöredéket is, amelyek az ókori római szobrászat mesterművei.

Imádkozó asszonyok

Jó pásztor

A Róma északi részén, a városból kivezető Via Salaria út mentén a 2-4. század között vájt katakombák a földterület egykori római tulajdonosáról, Priscilláról kapták a nevüket. A Priscilla-katakomba őrzi Szűz Mária és a gyermek Jézus legrégebbi ismert ábrázolását.

Beszéd Dénes Anna Szerénatestvér felett

Főméltóságú és Főtisztelendő Érsek Atya! 

Kedves gyászoló Szociális Testvérek! 

Kedves hívek! 

Nincs könnyű feladata annak, aki méltatni szeretné Dénes Anna Szeréna szociális testvér sokoldalú szolgálatát a 65 esztendőnyi szerzetesi élete folyamán. Őszintén, a csíkmenasági szülői házból kapott mély hittel viszonyult mindenhez, jóhoz, rosszhoz, börtönhöz és megpróbáltatásokhoz egyaránt.

Isten kegyelmének tartom, hogy itt földi porhüvelyének koporsója előtt, visszapillantásából idézhetek, amelyet pontosan 40 esztendeje, 1973 májusában írt, a vallásüldöző kommunizmus éveiben.  

Ebből idézek: „Uram, Te hívtál el magadnak fiatalságom hajnalán… „Jöjj az égi menyegzőre falusi, egyszerű kisleány.” – És én elindultam hívó szavadra, boldogan, lelkesen. Kigyúlt az égi fény, a kicsi piros mécses, a szívem. Elmaradt az egyszerű falusi ház, templomunk, a kert, a bükk, családom, ifjúságom, s lettem egészen a Tied.”

„Édesanyám meleg, derűs lelkén át ismertem meg Istent, a vallást. Egyházunk szent énekeit tőle vettem át. Nem sejtették még akkor ők sem, hogy kinek nevelgetik e törékeny leánykát… Édesapám erős hite, szigorúsága, egyházias gondolkodása nagy hatással volt reám. Még ma is ott zsong lelkemben a gyermekkor mély benyomása, amikor a Roratéra lámpásokkal mentünk egyes sorban. Édesapám ölébe vett s úgy törtettünk a nagy csíki hóban. A jéghideg csíki templomban édesanyám térdén ülve hallgattam naponta a szentmisét. Ki tudná elmondani azt a sok belső élményt, amely a nagyböjt folyamán gyermeklelkemen végigjárt… A Virágvasárnapok körmenetes, ünnepi hangulata, Nagypéntek gyásza, szomorúsága. Aztán a hagyományos „határkerülés” Húsvétvasárnapján. A feltámadás allelujás énekeitől visszhangzott a határ. Ilyenkor egy szív, egy lélek volt az egész falu, az Isten népe úgy ünnepelt, mint egy nagy család.”

Már a gyermekkorban megérintette a hivatás. Szülei többször próbára tették, hogy meggyőződjenek elhatározásáról. 1945. április 25-én elvitték Csíksomlyóra, ahol a Szűzanya oltalmába ajánlották, majd átadták a Szociális Testvéreknek. 1948. május 16-án elérkezett életének legboldogabb napja, ezt több alkalommal hangsúlyozta, főleg a fiatalok előtt, amikor hivatalosan is beiktatták a testvéri közösségbe, amelyet egész lelkéből szeretett, utolsó leheletéig.

Meggyőződése állíthatom, mindvégig jelmondatának szellemében – ,,Ecce ancilla domini! Íme az Úr szolgáló leánya!’’ – a szolgálat és szeretet jegyében igyekezett beállítani életét.

Már a Szent Mihály plébániai közösség megbecsült tagjaként meghatódva nyomatékosította: Bár a történelmi körülmények miatt keveset tudott megélni a Társaság közösségi életéből, ő mindig a Szociális Testvérek közösségéé maradt.

Meggyőződésem szerint hitünk mélysége a legnehezebb megpróbáltatások idején mutatkozik meg. Ilyen körülmények között bizonyított, igazi hitvallóként Krisztus mellet Szeréna testvér is.

Mindannyiunk számára mély értelműek vallomásának sorai. „Akkor kezdtem mélyebben megérteni, mit is jelent a Krisztus-követés. Istenem, mennyire irigyeltem azokat, akiket meghívott az Úr a keresztútra. Aztán vágyam teljesedett és megkezdődött a második, a keményebb noviciátus… Itt aztán az Úristen maga oktatta lelkemet az igazi lényeglátásra. Sokszor elmondogattam sötét cellámban:

Isten veletek, színek, fények,

én már csak lelkemmel nézek;

nem zavarnak árnyak, ködök,

minden leegyszerűsödött.

Nagy hálával és szívesen gondolok erre az időre, mert a 25 évből 15 számkivetésben telt el. Hányszor tapasztaltam a jó Isten gondviselő szeretetét! A sok külső és belső szenvedés közepette szövögettem a terveket és hittem azt, hogy még megadja az Úristen azt a kegyelmet, hogy szolgálhassam az Egyházat.”

Milyen igazi szerzetesi alázatosságról tanúskodnak az írása végére jegyzett szavai:,,a fenti sorokat elöljárói felszólításra, az engedelmesség jegyében, 1973-ban írtam. Szeréna Testvér.”

Honnan volt benne a lelkierő? Az imádságos életből és az Úr Jézus iránti nagy szeretetből. Viselte a különböző börtönök kegyetlenségeit, a hat éves ítéletet. Különösen a csíkszeredai női börtön volt a legkegyetlenebb, a nagy hidegek és a durva bánásmód miatt.

Külön fejezetet nyitott Szeréna testvér életében az 1960-as év, amikor Erőss Lajos apostoli protonotárius, a későbbi nagyprépost atyával egyszerre kerültek a Bărăgan-i kényszerlakhelyre. Most Erőss atyának a Szeréna testvérről írt jellemzéséből idézek: ,,Itt sokat szenvedett a nagy hidegek és viharok miatt, de lelke lett az ott élő papi közösségnek és civileknek. Szívesen dolgozott egy novíciával az állami gazdaság gyümölcsösében. Ugyanakkor nagyon súlyos rákbeteget ápolt, aki ott meg is halt. Minden testi-lelki megpróbáltatás ellenére a négy év a szolidaritás ideje volt. Egymást támogattuk fizikai munkákban és lelkiekben. Mindannyian önálló életet éltünk a magunk szalmaföldes, kis vályogkunyhójában. Vasárnap és ünnepnapokon közösen vettünk részt a szentmiséken. A milícia ellenőrizte életünket, és havonként egyszer az államvédelmi szervek kihallgattak.”

„1964 áprilisában, nemzetközi nyomásra, vége lett a kényszerlakhelyi büntetésnek. Ez számára szabadságot, de munkanélküliséget jelentett. Meg kellett tapasztalnia a nincstelenség, munkanélküliség lélektanát. Ilyen körülmények között is, a börtön megbélyegzettségével a szívében, bátorkodott foglalkozni az egyetemi ifjúsággal és azokkal az egyetemista lányokkal, akik hivatást éreztek lelkükben az elkötelezett életre, amikor ez a kommunista elnyomás miatt újabb börtönnel járhatott volna. De a legnagyobb titoktartás mellett tette, hogy az utánpótlásról gondoskodjék. Így születtek meg lassan a fiatal utódok. Közben meg kellett keresnie a kenyerét és így a nyugdíjéveit is biztosítani.”

Szeréna testvér hősies odaadással 1985 júliusától 2004 novemberéig, 19 éven keresztül ápolta Erőss Lajos atyát, annak haláláig.

„Ennek a megfeszített áldozatos életnek forrása az Úr Jézus volt, akit ő nagyon szeretett. Az imaéletben gyakorolta a belső imát, a szeretetnek az imáját, az örökkévalóság imáját, amely az üdvözült lelkeknek imája, a legteljesebb szemlélődő kapcsolat a Szentháromsággal, a csodálat és szeretet kapcsolata. Ez az imamód formálta benne az apostoli lelkületet. Minden embert meg akart téríteni és az Úr Jézushoz vezetni. Sokat szenvedett lelkileg attól, ha látta az emberek hűtlenségét. A börtönben elviselt szenvedései után is, a nyílt egyházüldözésben is tele volt a lelke a Társaság iránti szeretettel. Szabadságának újbóli kockáztatása árán is gondolt az utánpótlásra és ebben az irányban tevékenykedett a legnagyobb diszkrécióval. Ebből az áldozatvállalásból sarjadt az utánpótlás első csoportja. Mindez az Úr Jézus és az egyház iránti nagy szeretetből forrásozott. Ez a szeretet determinálta későbbi munkáját is, amikor a kolozsvári Szent Mihály-templomot gondozta. Tisztán tartotta, díszítette és megvalósította a csodálatos, modern szentsírt. Itt is kifejezést nyert művészi érzéke. Idegen, vallásos turisták is megcsodálták.”

„Az Úr Jézus kezébe vette lelkét, és a sok bántás között is belső világossággal tüntette ki. Testi-lelki szenvedésekben edzette meg. Gyenge fizikai alkata arra determinálta, hogy teljesen összeomoljon, de Istentől kapott erős akarata átvezette a nehézségeken. Erényei közé kell sorolnom a nagy hitet, szeretetet, hűséget, állhatatosságot, amellyel kitartott a beteg mellett. Ezt az áldozatos munkát sohasem tudom megköszönni, amíg élek, imádkozom érte, hogy gyöngeségében erősítse meg, tegye nagy szentté, hogy legyen a mindenkori szociális testvéreknek áldozatos példaképe. Bár az ápolás és gondozás nehéz munkája, valamint a gondozás sokirányú fáradtsága szívinfarktust és agyvérzést okozott, mint a felebaráti szeretet és a hősi áldozat jegyeit, arra kérem a jó Jézust, hogy hátralévő életét tegye szabaddá és nagyon boldoggá. Igaz, Szeréna testvér a mennyben szeretne boldog lenni. Az utóbbi időben, a fennt említett betegségekkel megterhelve, mindennapi imája lett: Hozzád vágyódik lelkem, én Uram, Istenem! „

Itt most, temetésén, úgy érzem, ezen szerény búcsúztatást legtalálóbban  a Szeréna testvér mély értelmű, akár tanulságosnak is nevezhető, imájával fejezhetem be: Uram, te tudod, hány vihart átélt a kicsi mécses, hogy várták, hogy a fény kialszik, de Te megőrizted széltől, fagytól, s kezedből mindig csordult az olaj. Most nézd, Uram, a sok szenvedéstől kristályedény lett a szívem, s túlcsordult lelkem olajától a mécses ég szelíden, csendesen. Már esteledik s lassan az élet tovatűnik, és én annyi jó és rossz után virrasztok a nagy éjszakában, reménnyel telt szívvel, hogy eljössz gyermeked után. Félve kérdem: Menyegzős házad küszöbéhez, Uram, elért-e életem? Behívsz-e örök lakomádra, lelkem Jegyese, Istenem? Amen.

Kolozsvár, 2013. november 18.                                            Kovács Sándor, főesperes-plébános

+ Dénes Anna Szeréna testvérről

Konferencia a Milánói Ediktum 1700. évfordulója alkalmából

A keresztény egyházak öröksége és feladata XXI. században alcímmel a Milánói Ediktum 1700. évfordulója alkalmából a mai napon konferenciát szervezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a Magyar Katolikus Egyházzal, a Magyarországi Református Egyházzal, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsával közösen. A rendezvényen megemlékeztek a vallásszabadság egyik legjelentősebb, Európa későbbi történelmét, arculatát, kultúráját nagyban meghatározó dokumentumáról.

Erdő Péter bíboros köszöntőjében arról szólt, hogy a Milánói Ediktum nagy fordulatot hozott, mert véget vetett a keresztényüldözések korának, megváltoztatta a Római Birodalom és a keresztény vallás viszonyát. Felhívta a figyelmet arra: ugyanakkor nem állítható, hogy Nagy Konstantin római császár 313-ban vallásszabadságot vezetett volna be a birodalom nyugati részében, hiszen „a vallásszabadság mai teljes értelmében akkor nem volt még közismert fogalom”.
A bíboros közölte, maga a dokumentum „elvileg és általánosságban távol állt attól, hogy kijelentse: minden egyes személy szabadon dönti el, milyen vallású, hitű” legyen. A rendelet a nyugati birodalomban nem tette a kereszténységet államvallássá, emiatt Nagy Konstantin kora „az átmenet ellentmondásokkal terhes időszaka” - tette hozzá.
Arról is szólt, hogy az ediktum azonnali vagyoni restitúciót rendelt el a templomok és egyházi ingatlanok "elkonfiskálása" és lerombolása után, tehát az egyház természetben visszakapta épületeit, azokat pedig kártalanították, akik időközben ezeket az ingatlanokat megvásárolták.
Erdő Péter úgy fogalmazott, a milánói ediktum körülményeiből a niceai első egyetemes zsinat összehívása „szinte szükségképpen adódott”. A birodalomban a vallást nem tekintették magánügynek, többek között a katonai eskünek is vallási jellege volt, amit azonban a keresztények többszörösen megtagadtak a vallásüldözés idején - tette hozzá.
Különösen felértékelődik az egyház szerepe ma, amikor Európa tartós szellemi válságban van, és lelki kohézió nélkül maradt - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az államtitkár hangsúlyozta: az egyházak és a kormányzat célja közös: hazánk felemelése lelki, szellemi és anyagi értelemben egyaránt. Az egyház a kezdetektől szoros kapcsolatban állt a társadalommal és ott szólítja  meg az embereket, ahol „a bajok gyökereznek”. Ezért fontos, hogy társadalmi kérdésekben megnyilvánuljon a saját értékrendje alapján - tette hozzá.
Az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságának rendezvényén arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházak és az állam együttműködhet anélkül, hogy kettőjük szétválasztásának elvét megsértenék. Ezért is nevezte szükségesnek a párbeszédet „az azonos értékek szolgálata mentén”.
Hölvényi György közölte: a kormány vallja, hogy „teljes megújulásra van szükség”, ennek nagy jelentőségű állomásaként értékelte a kötelezően választható hit- és erkölcstan lehetőségét. Megjegyezte: Európában az értéksemlegesség „szinte már pótvallásként” jelenik meg a maga türelmetlenségével és diszkriminációjával, s ennek is a következménye, hogy az emberek elmagányosodtak.
Szerinte ezzel szemben a vallásszabadság a választás és a megvallás lehetőségeként kell, hogy megjelenjen, s ezt az állam az alapvető jogok egyikének tartja.
Huszár Pál református zsinati világi elnök arról beszélt, hogy a vallásilag sokszínű Római Birodalom eleinte nem tekintette ellenségnek a kereszténységet, akiknek üldözése az egyre súlyosabb válságból következett. Felidézte, hogy a császárkultusz megjelenése nem fért össze a keresztény felfogással, így akik nem voltak hajlandók áldozatot bemutatni az uralkodó szobra előtt, azokat retorzió érte.
Emlékeztetett arra, hogy a kereszténység Traianus császártól betiltott vallás volt, azonban „sem a keserves tűzhalál, sem a keresztre feszítés vagy az életfogytig végzet rabszolgamunka nem tudta őket elrettenteni a Jézusba vetett hitüktől.” A hagyomány úgy tartja, Konstantin ígéretet tett arra, hogy ha testvérét csatában legyőzi, felveszi a kereszténységet. Ezt meg is tette, de csak a halálos ágyán - hívta fel a figyelmet.
Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök arról beszélt, hogy egyházuk idén meghirdette a Reformáció és a tolerancia elnevezésű tematikus évet, mert  „mi nem egyszerűen békésen akarunk egymás mellett élni, hanem egymásért akarunk élni”. Azon kell munkálkodni, hogy „kapuk és hidak épüljenek egyház és állam között ”- hangsúlyozta.
Utalt arra, 1942 húsvétján a norvég evangélikus egyház hitvallást adott ki, amelyben kijelentették, legfőbb kötelességüknek tartják, hogy a teljes isteni igét minden félelem és csonkítás nélkül hirdessék. Az egyház szolgái nem fogadhatnak el utasításokat „kívülről” azzal kapcsolatban, hogy miként kell hirdetni az evangéliumot és senki nem költheti feltételekhez az egyházi munka végzését - mondta.
Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek arról beszélt, hogy „az evangélium hirdetése csak rendezett államban lehetséges”, ahol pedig jó a kapcsolat egyház és állam között, ott jó lehetőség nyílik a kereszténység terjesztésére is, s az államnak és az egyházaknak a közjóért együtt kell működniük.
Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára azt mondta, hogy „az emlékezés erőt ad számunkra, hogy lássuk, milyen feladatok várnak ránk a jövőben”, s „arra kell törekednünk, hogy a Jézus által kért egységet a hívők között meg tudjuk valósítani.”
Fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna és MTI
MTI/Magyar Kurír

Keleti Katolikus Pátriárkákhoz

November 21-én, csütörtökön délelőtt 10 órától kezdve Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a Keleti Katolikus Egyházak pátriárkáit és nagyérsekeit, délben pedig a Keleti Egyházak Kongregációja plenáris ülésének résztvevőihez, összesen 55 személyhez intézett beszédet.

A keleti katolikus egyházak elismerik a pápa primátusát, ám megtartották saját liturgikus életüket, teológiájukat, egyházjogukat és a latin egyházzal ellentétben a papság számára fennáll a nősülés lehetősége. A keleti katolikus egyházak 5 nagy rítushoz tartoznak és 22 "sui juris”, azaz saját jogú részegyházat alkotnak. Ezek között van a magyar görög-katolikus egyház is, melyet 2008 óta Kocsis Fülöp Péter püspök kormányoz.

A Keleti Egyházak Kongregációja által kiadott sajtótájékoztató szerint Ferenc pápa a kongregáció által egybehívott plenáris ülés kapcsán találkozott a keleti pátriárkákkal és nagyérsekkel, összesen 10 egyházi vezetővel, kezdve Béchara Boutros Raï bíborossal, az antióchiai maroniták pátriárkájával. A találkozón jelen volt továbbá Fouad Twal, jeruzsálemi latin pátriárka, valamint a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa Leonardo Sandri bíboros, az érsek titkárral és helyettes titkárral együtt.

Ferenc pápa a keleti pátriárkákat és nagyérseket arra kérte beszédében, hogy részesítsék előnyben a kollegiális és egybehangolt együttműködést.

„Örömmel és testvéri szellemben fogadlak benneteket ezen a találkozón, amely során most első alkalommal van lehetőségem arra, hogy együtt lehetek veletek” - ezekkel a kedves szavakkal fordult vendégeihez a pápa. Személyükön keresztül köszöntötte helyi egyházaikat, közelségéről és imáiról biztosított mindenkit. A Szentlélek segítségét hívta, hogy együtt tanulják meg, miként szolgálják hűséggel az Úr Jézust, az Ő egyházát és az egész emberiséget.

A keleti egyházakról tartott szinódust követő buzdításban XVI. Benedek a keleti egyházfők személyét úgy mutatta be, mint a „kommúnió készséges őreit és az egyház egységének szolgáit.” Az egység természetes és teljes kifejeződését a Róma püspökével való megingathatatlan egységben nyeri el és abban az egyházi kommunióban gyökerezik, amelyet megválasztásuk során kaptak. Azáltal, hogy Krisztus Testének teljes közösségéhez tartoznak, kötelességük, hogy megerősítsék az egységet és a különböző patriárkális szinódusokon belüli szolidaritást. Ennek érdekében hangolják egybe erőfeszítéseiket, kollegiális és egységes módon tevékenykedjenek az egyház számára nagy fontosságú kérdésekben. „Tanúságtételünk akkor lesz hiteles, ha „igaz lelkületre, életszentségre, hitre, türelemre és szelídségre” törekszünk – mondta a Szentatya Szent Pál Timóteusnak írt levelének szavaival.

Hangsúlyozta továbbá az egyszerű életvitel fontosságát, a fáradságot nem ismerő buzgóságot, a testvéri és atyai szeretetet, amelyet főként azok várnak el, akik magányosan és kitaszítottságban élnek. „Gondolok itt azokra a papokra is – mondta a pápa –, akiknek személyes szinten is megértésre és támaszra van szükségük. Joguk van ahhoz, hogy jó példával járjunk előttük az Istenre vonatkozó dolgokban, amint más egyházi tevékenységben is. Elvárják, hogy a javak kezelésében átláthatók legyünk és odafigyeljünk minden gyöngeségre és szükségletre. Mindez történjen az autentikus szinódusi gyakorlat meggyőződéssel történő alkalmazásával. Ez ugyanis a keleti egyházak megkülönböztető jegye.

Ferenc pápa ezekkel a szavakkal zárta a keleti katolikus pátriárkákhoz és nagyérsekekhez intézett beszédét: „Isten és Legszentebb Anyja segítségével válaszoljunk erre a hívásra. Kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem. Most pedig szívesen meghallgatom mindazt, amit közölni akartok velem és előre kifejezem nektek elismerésemet.”

(ik)VR

Nem nyugodhatunk bele abba...

„A Keleti Katolikus Egyházak 50 évvel a második Vatikáni Zsinat után”. Erről a témáról tartja plenáris ülését november 19-e és 22-e között a Keleti Egyházak Kongregációja. Az értekezlet 55 résztvevőjét csütörtökön délelőtt fogadta Ferenc pápa.
A Lumen Gentium dogmatikai konstitúció szavaival köszöntötte a pápa a résztvevőket: „Krisztus a nemzetek világossága.” Keleten és Nyugaton egyaránt az egész egyház ezt a tanúbizonyságot adja Isten Fiáról. Amint ugyanaz a zsinati szöveg mondja: az egyház jelen van a föld minden nemzetében és a világon élő hívek a Szentlélek erejében egységben vannak egymással.

A felejthetetlen II. Vatikáni Zsinat nagy érdeme az is, hogy kifejezetten leszögezi: a Keleti Egyházak intézményeit, liturgiáját, egyházi hagyományait és keresztény életének fegyelmi rendjét nagyra becsüli a katolikus egyház. Bennük ugyanis az apostoloktól az egyházatyákon keresztül jutott el hozzánk a koránál fogva is tiszteletreméltó hagyomány, mely része az egyetemes egyház Istentől kinyilatkoztatott és osztatlan örökségének” (Orientalium Ecclesiarum, 1).

A pápa szavai szerint a Keleti Kongregáció mostani plenáris ülése újra magáévá akarja tenni a II. Vatikáni Zsinat kegyelmét és a keresztény kelet azóta megvalósult tanítását. A megtett út elemzéséből kialakulnak majd azok az irányvonalak, amelyek támaszt nyújtanak keleti testvéreinknek a Zsinat által rájuk bízott küldetéshez, azaz ahhoz, hogy elősegítsék minden keresztény, főként a keleti keresztények egységét. A Szentlélek vezette őket a történelem fáradságos ösvényein, táplálva hűségüket Krisztus, az egyetemes egyház és Péter utóda iránt. Olykor nagy árat fizettek ezért a hűségért, nem ritkán egészen a vértanúságig elmentek. Az egyház háláját fejezi ki ezért.

A Szentatya azután elődeihez hasonlóan és a Zsinat nyomán újból hangsúlyozta, hogy „az egyház közösségén belül törvényesen léteznek saját hagyományokkal rendelkező részegyházak, miközben sértetlen marad Péter katedrájának primátusa, mely az egész szeretetközösség élén áll” (Lumen gentium, 13). A Lélek által sugallt igazi és törvényes sokféleség ugyanis nem károsítja az egységet, hanem szolgálja azt. A zsinat mondja tehát, hogy a sokféleség szükséges az egységhez.

Ferenc pápa beszédében utalt a keleti pátriárkákkal történt korábbi találkozására, amely során közvetlenül az érdekeltek tájékoztatták őt a keleti egyházak eltérő helyzetéről. A kommunista rezsimek által hosszú időn át elnyomott egyházak ismét virágzó életerejéről, a Tamás apostol prédikációjából született egyházak missziós dinamizmusáról, a közel-keletiek állhatatosságáról, amelyek gyakran kicsiny nyájként ellenséges környezetben élnek. Az értekezlet során a főpásztorok foglalkoznak a keleti egyházak belső életének számos problémájával és a szétszóratással, amely oly aggasztó módon megnövekedett minden földrészen. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Zsinat javaslatai megvalósuljanak azokon a helyeken, ahol régóta élnek ezek az egyházak, ugyanakkor elő kell mozdítani a latin egyházzal való kapcsolatokat is.

„Gondolataim különös módon fordulnak az áldott föld felé, ahol Krisztus élt, meghalt és feltámadt” – folytatta beszédét a pápa. A pátriárkák beszámolóiból a Szentatya azt érzékelte, hogy a hit nem halt ki, sőt élénken felragyog. A kelet fénye ez, amely megvilágította az egyetemes egyházat, „mellyel meglátogatott minket a magasságból Fölkelő” (Lk 1,78). Emiatt minden katolikus hívő hálával tartozik mindazoknak, akik Jézus szülőföldjén élnek. Tanuljuk meg tőlük a türelmet és a kitartást, az ökumenizmust és a vallások közötti párbeszéd gyakorlását. A földrajzi, történelmi és kulturális kontextus, amelyben évszázadok óta élnek természetes közvetítővé tette őket más keresztény felekezetek és más vallások irányában.

Nagy aggodalomra adnak okot a keresztények életkörülményei, akiket Közel-Kelet sok részén különösen súlyos módon érintenek a folyamatban lévő feszültségek és konfliktusok következményei. Szíriában, Irakban, Egyiptomban és a Szentföld más részein életüket könnyáradat kíséri. Róma püspöke nem nyugszik meg mindaddig, amíg lesznek olyan férfiak és nők, bárhol a világon, akiket megaláznak méltóságukban, megfosztanak a túlélés feltételeitől, akiktől elrabolják a jövőt és, akiket menekülésre kényszerítenek. „A keleti egyházak pásztoraival együtt ma felhívást teszünk közzé, hogy tartsák tiszteletben mindenki jogát a méltóságteljes élethez és a hit szabad megvallásához. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy Közel-Kelet keresztények nélkül marad, akik kétezer éve ott vallják meg Jézus nevét, és akiknek joguk van ahhoz, hogy teljes mértékben részt vegyenek annak a nemzetnek a társadalmi, kulturális és vallási életében, amelyhez tartoznak. Továbbra is őrködjünk felettük, legyünk biztosak abban, hogy az Úr nem tagadja meg segítségét.”

Ferenc pápa végül az egész katolikus egyházat arra kérte, hogy imádkozzon Istenhez a kiengesztelődésért és a békéért. Az őszinte és állhatatos imádság által szavunk szelíd és hiteles lesz, képessé válik arra, hogy a Nemzetek Felelősei meghallják. A Szentatya gondolatai végül még Jeruzsálem felé fordultak, oda, ahol a zsoltáros szavai szerint lelkileg mi is megszülettünk. Boldog XXIII. János és II. János Pál, akik a földön a béke fáradhatatlan munkálói voltak, legyenek égi közbenjáróink a Legszentebb Isten Anyjával együtt, aki a Béke Fejedelmét adta nekünk. A pápa végül az Úr áldását adta a szeretett keleti egyházakra és főpásztoraikra.

(ik) VR

Erdély magyarok és németek nélkül

Az autonómiáról szóló sepsiszentgyörgyi konferencia román résztvevői közül Oláh Gál Elvirának Sabin Gherman kolozsvári újságíróval is sikerült beszélgetnie, aki elkötelezett híve az erdélyi autonómia-gondolatnak, és egy kolozsvári televízió igazgatója- ként a média segítségével próbálja elveit megismertetni a közönséggel.

Erdély magyarok és németek nélkül elképzelhetetlen, a gond az, hogy Bukarestben technikai kérdésként kezelik a régiósítást, ami nem oldja meg egy sajátos térség problémáit – mondta a kolozsvári újságíró. Kifejtette: a régiósítás egyenlő az autonómiával, az autonómiák rendszere pedig megoldja a központilag elhanyagolt térségek gondjait.

Sabin Gherman szeretne egy regionális politikai pártot, bejegyeztetni, az Erdélyi Párt bejegyzését azonban akadályozzák, de ő nem adja fel.
A lényeg, hogy mindenki megértse: Erdélyben a románok sehová nem jutnak a magyarok nélkül, és fordítva is így van – hangsúlyozta Gherman.

A Temesvári Nyugati Egyetem történésze, Vasile Docea a konferencián az aszimmetrikus régiósítás gondolatát fejtette ki, miszerint nem a központi hatalom elvei szerint erőltetnék rá egy-egy térségre a régiók kialakítását, hanem meglévő kritériumokat vennének alapul, a valóságból indulnának ki.

Vasile Doceanek meggyőződése, hogy az érdekek összehangolása, a párbeszéd kialakítása mindennél fontosabb, még akkor is, ha ez ma még feszültségeket gerjeszt az etnikumok között.

A sepsiszentgyörgyi konferenciára elfogadta a meghívást Marius Obreja liberális szenátor, Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő. Guruianu kifejtette: az első lépés leülni és párbeszédet folytatni minden fenn hang nélkül.

Oláh Gál Elvire megkérdezte a liberális politikustól: miért hagyják a helyi románok, hogy a bukaresti politikusok, a sajtó folytonosan mellébeszéljen, ellenséges hangulatot keltsen, és félretájékoztasson, amikor Székelyföldről van szó? A válasz az volt, hogy túlzás hallgatásról beszélni, mert ha megkérdezik, ők mindig megcáfolják azokat a véleményeket, amelyeket azok hangoztatnak, akik soha nem jártak a térségben, vagy talán még magyar embert sem láttak. Guruianu felháborítónak tartja, hogy olyanokat neveznek a székelyföldi románok képviselőinek, akik nem választott tisztségviselők.

Marius Obreja óvatosabb volt. Bár ő Hargita megyei születésű és magyarul is beszél, de nem ejtette ki a Székelyföld nevet, viszont fontosnak tartotta a megbékélést és a párbeszédet.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy véli, azért nem lehet a helyi románokkal egyezségre jutni, mert a székelyföldi románok képviseletét olyan személyek sajátították ki magunknak, akik a ’80-as években Ceausescu által idetelepített vezetők voltak, és az volt a feladatuk, hogy itt az etnikai arányokat megváltoztassák.

Kossuth Rádió