2014. 12. 31.

2014. dec. 29. = Fellángolt a román nacionalizmus

Lebontották Barcsy Ákos dévai emlékoszlopát
December 29-én este a polgármesteri hivatal utasítására lebontották Barcsay Ákos erdélyi fejdelem dévai emlékművét.

A vármegyeház előtti téren 2011. november 12-én, a magyar szórvány napja alkalmából Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, az RMDSZ számos helyi, megyei és országos tisztségviselőjének, illetve a helyi közintézmények képviselőinek jelenlétében leplezte le az emlékoszlopot, melyet Dézsi Attila akkori prefektus mentett meg az enyészettől. Az emlékoszlop ugyanis Kisbarcsán, a hajdani Barcsay-birtok területén került elő, egy kukoricásban. A pillanatnyi tulajdonosok a tisztségben lévő magyar prefektushoz fordultak, aki szakemberek bevonásával emelte ki az oszlopot a kukoricásból, restauráltatta és egy kezdeményező csoporttal társulva felállíttatta Déva régi központjában. Az oszlopra Barcsay Ákos bronzplakettje került, illetve a következő kétnyelvű felirat: Acaţiu Barcsay Ákos 1619–1661, Principe al Tarnsilvaniei / Erdély fejedelme, Comite al Judeţului Hunedoara / Hunyad megye főispánja, Proprietar al cetăţii Devei / A dévai vár birtokosa. Az avatóünnepségen jelen lévő alpolgármester büszkén mutatott rá, hogy Barcsay Ákos fejedelem nevéhez nem csupán a román oktatás támogatása, illetve Erdély címerének megalkotása fűződik, de rokoni szálak fűzik a brit királyi családhoz is.

Erdély egykori fejedelmének többségi szemszögből is elismert érdemei ellenére azonban, bő másfél hónappal az emlékoszlop leleplezését követően már előkerült egy trikolóros éhségsztrájkoló, aki az emlékmű azonnali lebontását követelte. A nevetségesnek tűnő követelésre senki nem reagált. Legalábbis látszólag. Mint utóbb kiderült, a háttérben szorgosan folyt a munka. Előbb csak az emlékmű körüli kerítés tűnt el darabonként, aztán lekerült az emlékmű-állító neve, eltört egy-két gránit lap. Az éhségsztrájkoló pedig perbe fogta az önkormányzatot. Légből kapott vádjaival első fokon pert vesztett, de kitartó fellebbezés nyomán 2014 októberében elérte célját: a Gyulafehérvári Táblabíróság az emlékműállítás engedélyeztetési folyamatában elkövetett mulasztásokra hivatkozva elrendelte a Barcsay Ákos-emlékoszlop eltávolítását Déva központjából. Az önkormányzat ugyan nem siette el a dolgot és nem zárkózott el az RMDSZ-szel való egyeztetéstől sem, de a törvény betűire hivatkozva december 29-én este 8 órakor a térre rendelt egy marógépet és egy kisebb teherautót, s néhány ember segítségével eltávolították az emlékművet. Hogy pontosan hová vitték, arról senki sem hajlandó nyilatkozni.

– Egyelőre biztonságos letétbe helyeztük, mert nem szeretnénk, hogy megrongálódjon az emlékoszlop. A továbbiakban elindítjuk a visszaállítását célzó jogi folyamatot, hiszen meggyőződésünk, hogy ennek az emlékoszlopnak Déva főterén van a helye. Barcsay Ákos emléke ugyanis szorosan kötődik Dévához és Hunyad megyéhez. Azonban amennyiben áttörhetetlen ellenállásba ütközünk a helyreállítást illetően, az emlékművet fel fogjuk ajánlani egy olyan erdélyi közösségnek, amely hajlandó azt „örökbe fogadni”, megbecsülni és méltó helyen felállítani – fogalmazott az emlékműállító bizottság tagjaként Dézsi Attila.

Az emlékoszlopot lebontó brigád az utolsó gránitlapig mindent elszállított a helyszínről, a puszta talapzatot hagyva a helyén. A csípős decemberi estén nem sok járókelő lehetett szemtanúja az emlékműbontásnak. Az arra járók közül néhányan ugyan megjegyezték, hogy „biztosan magyar ember emléke volt, azért kell lebontani”. De az épp arra tévedt RTV-riporter még egy fotóra sem méltatta a darabjaira szedett emlékművet, inkább a kezdeményezőket „méltató” csípős megjegyzés kíséretében fordult be a közeli kocsmába. A helyi román sajtó képviselői amúgy teljességgel hiányoztak az emlékműbontásról. Tény, hogy hivatalosan senki sem hívta őket, de a mai információáramlás melletti egységes távolmaradásuk igencsak elgondolkodtató!

Gáspár-Barra Réka, nyugatijelen.com
Fotók: nyugatijelen.com

2014. 12. 30.

A hajó indul, készülj fel jól: vidáman indulj útnak!



1295-ben a Bodeni-tó melletti Konstanzban született Boldog Suso Henrik (+ Ulm,1366. jan. 25.). Tizenhárom évesen lépett a domonkosok szigeten fekvő kolostorába. Öt év múlva egy belső kegyelmi élmény jelentette "megtérését". Nem sokkal ezután lelkében elragadtatott, s eközben eljutott a hittitkok mélységes megértésére. Szigorú önsanyargatásban élt, és teljesen átadta magát az örök Bölcsesség szolgálatára. 1322-ig tartó tanulmányai maradandó benyomást hagytak a tudásszomjas és tehetséges tanulóban. Eckhart mestert hallgatta. 1326-tól papként a Konstanz-i konventben tanított. Munkájának jó részét a kolostori közösségeknek szentelte, különösen a domonkos apácáknak. Ez az Isten kegyelmével elárasztott lelki vezető figyelmeztet:
 „Készülj fel jól az utazásra. Mert valójában olyan a helyzeted, amilyen egy ágon ülő madáré, vagy a víz partján álló emberé, aki az indulóban lévő hajót figyeli, hogy arra szállva abba az idegen országba utazzék, ahonnan nincs többé visszatérés. Irányítsd azért egész életedet ahhoz, hogyha jön a halál, készen légy és vidáman indulj útnak!”

Ajánló:
Csak szilveszterező ifjaknak!

Csak szilveszterező ifjaknak!



Egy alkalommal Szilveszter, az ősz remete kivezette azokat a fiatalokat a cipruserdőbe, akik követői akartak lenni.
Ott rámutatott egy kis ciprusra: "Húzd ki!"
Az egyik fiatal félkézzel kihúzta. 
Továbbmentek és egy nagyobbacska ciprusra mutatott rá: "Húzd ki!" 
Ez már félkézzel nem ment, két kézzel kellett ráncigálni.
Aztán egy magas ciprusra mutatott: "Húzd ki!"  Ez már sehogy sem ment.
"Ilyen a szenvedély - mondta az ősz remete -, míg fiatal, könnyen bírsz vele, de ha megerősödik, nem nagyon megy."
Azért adta Isten az értelmet, hogy az embert ne győzzék le alantas vágyai, a kísértések, hanem az ember uralja vágyait, szenvedélyeit.
Kezdetben állj ellen!  
Az új év akkor lesz értékes, ha józan maradsz és teszed a jót naponta. 
Ne kezd zülléssel az új évet.
Hallgass, Szilveszter remetére és az eszedre.

Dermesztő hideg, viharos erejű szél Romániában


Forrás: bzi.ro
A havazás és hófúvások miatt elrendelték a legmagasabb, vörös riasztási fokozatot Romániában, az ország három délkeleti megyéjében.

A viharos erejű szél hótorlaszokat emelt, hét megyében több utat is le kellett zárni – nem lehet közlekedni a Bukarestet Moldvával összekötő autópálya egyik szakaszán.

A konstancai kikötők szintén zárva maradnak az időjárási körülmények miatt. Bukarestben csaknem hatvan autóban keletkezett kár fakidőlések miatt.

mno.hu / Hír Tv


Forrás: renasterea.ro
Kimondottan hideg, fagyos idő várható péntek reggelig Románia egész területén – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Intézet.

Kedd 20 órától péntek 10 óráig az egész ország területén fagyos, hideg időre számíthatunk. Főként éjszaka és a reggeli órákban -15 és -25 Celsius fok körüli értékeket mérhetünk.

Napközben -10 és 0 Celsius fok körül alakul az átlaghőmérséklet.
Keddről szerdára virradóan és szerdán egész nap megerősödik a szélmozgás Dél-Moldvában, Havasalföld és Dobrudzsa keleti részén, ahol 40-50 km/h-s hófúvások is kialakulhatnak.

A kétheti előrejelzés szerint Erdélyben január 3-a után várható havazás, addig dermesztő hidegre kell készülni.

uh.ro /mediafax

**
Az előrejelzések szerint erős fagy lesz Csíkszeredában a 2014. december 31-éről 2015. január elsejére virradó éjszaka.
rekordhideg_kr_1_b
A keddre virradóra és napközben tapasztalt hőmérsékletekhez képest estétől erős lehűlést jeleztek előre a meteorológusok, a szerdára virradó éjszakára −20 és −23 Celsius-fok közötti hőmérsékleteket. A szebeni központ illetékesének közlése szerint szerdán napközben is derült, hideg idő lesz, legtöbb −13 Celsius-fokig emelkedik a hőmérők higanyszála.
Az óév és az újév közötti éjszaka különösen hidegnek ígérkezik, szerdán éjjel az előrejelzés szerint −23 és −26 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható, de amint Udo Reckerth hozzátette, előfordulhat, hogy néhány fokkal ennél is hidegebb lesz. Csütörtöktől enyhül a fagy, a következő napokban az évszaknak inkább megfelelő hőmérséklet várható, hétvégén pedig havazás is lehet.

 székelyhon.ro

Forrás: romaniatv.ne
Fél évszázada a mostani lehet a leghidegebb szilveszter Romániában.

  Dec. 31-én hajnalban mínusz 30 fok körüli volt a legalacsonyabb hőmérséklet Kovászna megyében. Csíkszeredában mínusz 25 fokot, Brassóban pedig mínusz 24 fokot mértek, és az előrejelzések szerint szilveszter éjszaka még hidegebb lesz.

A belügyminisztérium figyelmeztette az utcán ünneplőket, hogy alaposan öltözzenek fel és csak mértékkel fogyasszanak alkoholt.

mno.hu / Hír Tv

Bár mindenben így csillogna Magyarország


Forrás: alfahir.hu
Hosszú Katinka mind a hat számban, amelyben elindult, győzött, háromban pedig új országos csúcsot állított fel a réunioni évzáró nemzetközi rövidpályás úszóviadal keddi zárónapján.

A Vasas világ- és Európa-bajnoka – akit Magyarországon az év női sportolójának, a nemzetközi szövetségnél pedig 2014 legjobb női úszójának választottak – a verseny honlapja alapján 100 méter mellen 1:05.60 perces idejével a „legöregebb” magyar csúcsot, Kovács Ágnes 1999. március 4-én felállított 1:07.06-os rekordját adta át a múltnak. 100 méter gyorson 52.37 másodperces idejével Verrasztó Evelyn 2009. november 7-én úszott 52.90 másodperces idejét döntötte meg, míg 50 méter pillangón saját idei, 25.92 másodperces csúcsát javította 25.64 másodpercre.

Hosszú Katinka ezzel 18 női magyar rekordból 16-nak a birtokosa, már csak 400 méter és 1500 méter gyorson nem ő az uralkodó.

Hosszú ezek mellett 800 méter gyorson 8:26.46 perces idővel, 200 méter vegyesen 2:07.45 perccel, 200 méter háton pedig 2:06.39 perces teljesítménnyel diadalmaskodott, utóbbi két számban Verrasztó Evelyn végzett mögötte a második helyen.

Az Indiai-óceánon fekvő sziget versenyét 26. alkalommal rendezték meg, Hosszú a vasárnapi nyitónapon öt aranyérmet gyűjtött – 200 méteres mellúszásban átadta a múltnak Kovács Ágnes csaknem tizenöt éve felállított magyar csúcsát –, majd hétfőn újabb öt elsőséget és egy ezüstérmet gyűjtött be, közte két új országos rekorddal.

mno.hu / MTI

2014. 12. 29.

Romániában 2014. december 29-én történt

Johannis személyi tanácsadója lett Mihai Răzvan Ungureanu
 

Forrás: psnews.ro
Az államfő személyes tanácsadójává nevezték ki hétfőn a Nemzeti Liberális Párt első alelnökét, jelentette hétfőn a Mediafax hírügynökség az Államelnöki Hivatalból származó információira hivatkozva.

Már Klaus Johannis elnökválasztási győzelme után felmerült, hogy a volt miniszterelnök átveszi az elnöki hivatal vezetését.

Mihai Răzvan Ungureanu megbízatása tiszteletbeli, feladata végzéséért a politikus nem részesül fizetésben.

mediatica.ro

Alkotmányos a 2015-ös költségvetés


Forrás: marosvasarhelyiradio.ro
Alkotmányos a 2015-ös költségvetés – döntött a taláros testület.

Az alkotmánybírák elutasították tehát a Nemzeti Liberális és a Demokrata Liberális Párt által benyújtott panaszt.

Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke azt mondta, a költségvetés alkotmányos, a késéséért pedig nem alkalmazhatnak új szankciókat. A költségvetést még ma megküldik az új államfőnek kihirdetésre.

marosvasarhelyiradio.ro



Forrás: clasabusiness.ro

 Az üzemanyag ára 4 év óta először csökkent 5 lej alá Romániában.

Tegnap Bákó és Vráncsa megyében a Petrom benzinkutaknál már 4 lej 97 baniért is lehetett egy liter benzint vásárolni, míg a gázolaj literenkénti ára 5 lej 18 bani volt.

Az üzemanyag árának csökkenése az olaj világpiaci árának csökkenésével magyarázható.

marosvasarhelyiradio.ro


Forrás: marosvasarhelyiradio.ro
Módosította a kormány a tanügyi törvényt.

A Ponta-kabinet ez évi utolsó ülésén döntött arról, hogy ezután bárki lemondhat tudományos titulusairól, így doktori címéről is. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter elmondta, eddig az egyetlen kérelmező Victor Ponta kormányfő, aki a 2003-ban szerzett doktori címéről szeretne lemondani.

marosvasarheéyiradio.ro


Ítéletidő tombol a Regátban, Délkelet-Romániában

Egyre súlyosabb a helyzet a téli időjárás sújtotta déli és délkelet-romániai régiókban: három megyében – Buzăuban, Vranceában és Brăilában – vörös, azaz a legmagasabb szintű hóviharriasztást rendeltek el a hatóságok hétfőn, hat további megyében narancs, 16, az ország középső és keleti részében található megyében pedig sárga szintű riasztás van érvényben.
ho_delrom_b
Számos főutat lezártak, és a légi közlekedés is akadozott. Erdélyben kevésbé éreztette a hatását az ítéletidő: az itteni területeken csupán sárga szintű riasztást adtak ki, amely Hargita, Kovászna és Brassó megye egészére, valamint Maros, Beszterce-Naszód és Máramaros megye egyes, hegyvidéki régióira volt érvényes.
A meteorológiai intézet szerint a hóvihar által leginkább érintett megyékben a széllökések sebessége az óránkénti 85-90 kilométert is elérte, a heves havazás miatt pedig a látótávolság a közutakon minimálisra csökkent.

erdély ma, székelyhon.ro

2014. 12. 28.

Ali Agca virágot vitt Szent II. János Pál sírjára

Ellátogatott Szent II. János Pál pápa végső nyughelyéhez és virágot helyezettel a Szent Péter-bazilikában lévő síremléken december 27-én, szombaton Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben megpróbálta megölni a néhai katolikus egyházfőt – tájékoztat az MTI.


A Vatikán szóvivője elmondta, hogy a látogatás, amely meglepetésként érte az egyházat, néhány percig tartott. Tudomása szerint a török férfi a merénylet óta most először lépett be a Vatikán területére. Az Agca által elhelyezett virágokat – ahogy minden más látogató által hozott csokrot is – később a bazilika dolgozói eltávolították a sírról.

A látogatásról egy olasz tévécsatorna rövid videofelvételt is bemutatott, amelyet egy Agcát elkísérő újságíró készített. A felvétel szerint Agca az suttogta a sír előtt, hogy „ezer köszönet a szentnek” és „sokáig éljen Jézus Krisztus”.

Mehmet Ali Agca 1981. május 13-án a római Szent Péter téren rálőtt II. János Pálra. A pápa súlyosan megsebesült a merényletben, amelynek indítékát máig homály fedi. Egyes feltételezések szerint az akkori szovjet és bolgár titkosszolgálatnak is köze lehetett az akcióhoz.

Agcát életfogytiglani börtönre ítélték a gyilkossági kísérletért. 2000-ben az olasz államfő kegyelmet adott neki, és kiadták Törökországnak. Hazájában ismét azonnal bebörtönözték egy érvényben lévő ottani ítélet alapján, egy újságíró meggyilkolása miatt, amit még 1979-ben követett el. 2010-ben szabadlábra helyezték.


II. János Pál 1983-ban a börtönben meglátogatta merénylőjét, és megbocsátott neki. Mehmet Ali Agca legutóbb idén novemberben szerepelt a hírekben, amikor arra kérte a Vatikánt, hogy találkozhasson Ferenc pápával a katolikus egyházfő törökországi látogatásakor.
Fotó: Radio Vaticana, Tgcom24.mediaset.it
Magyar Kurír

2015-ben bérmálkozóknak 9.



A bérmálkozó EMBERKE csak négy betűből áll:  
É
rteni akarja az evangéliumot, 
Ö
ntudatossá akar válni, 
T
anúságot akar tenni Krisztusról és  
Á
ldássá akar lenni. 
Azért bérmálkozunk:
- hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket,
- hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis az elképzelhetetlenül teljes életet, a kegyelemben gyökerező szentháromságos, közösségi életet tudjuk élni,
- hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk,
- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszülők, valamint az egyházközösség értünk tettek. (Katolikus Egyház Katekizmusa, a továbbiakban KEK 1303).

 **


52. Istennel találkozhatunk az imádságban és a Szentírás olvasásában. Megtapasztalásának egy harmadik módja az emberekben lehetséges. Ez a találkozási forma talán a legközvetlenebb, de egyben a legnehezebb számunkra. Hitre van szükségünk az imádsághoz, hitre van szükségünk Istennek a Bibliában való jelenlétének az elfogadásához, de igazán nagy hitre van szükségünk Istennek az emberekben történő felismeréséhez.
53. Minden ember Isten képmása. Isten megjelent Ábrahámnak, azóta a vendégszeretet erény. A második isteni személy emberi alakot öltött Jézus Krisztusban. Így teljesedett be az ember ősi vágya: „Hadd lássam meg dicsőségedet” (Kiv 33,18). Jézus megígérte, hogy köztünk marad és ezt az ígéretét többféle módon teljesítette. Így az emberekben való jelenléttel is. Amit egynek a legkisebbeknek tettetek, nekem tettétek (Mt 25,31-46).
54. Krisztus azonosítja magát követőivel, és ennek az azonosságnak az alapja Szent Pál azon tanításán alapszik, miszerint az Egyház Krisztus titokzatos teste. Az apostol az Egyházat egy élő szervezethez, az emberi testhez hasonlítja. A test feje Krisztus, éltető lelke a Szentlélek, tagjai pedig mi vagyunk, minden megkeresztelt ember. Amint az emberi testben minden tagnak más szerepe, feladata van, de valamennyinek össze kell fogóznia, mert a test csak így él, és így egységes, úgy az Egyházban is minden kereszténynek van egy különös, sajátos feladata, amelyet teljesítenie kell az Egyház javára.
55. A nem keresztények, akik nincsenek megkeresztelve, azok is Isten gyermekei. Ők is meghívást kaptak az Egyházba, azért teremtette Isten őket, hogy ennek a titokzatos testnek tagjai legyenek. Tehát ők is Krisztust képviselik számunkra, bennük is Krisztus jelentkezik előttünk, Ő fordul hozzánk és nekünk fel kell ismernünk embertársainkban.
56. A hitünk szerint a lezüllött bűnözőben is Istennel kellene találkoznunk, bár a sok gonoszság és gyarlóság eltakarja Krisztust bennük. Arról a szennyről van szó, amivel bemocskolták magukban a Krisztus-arcot. Talán egy ártatlan gyermek tiszta tekintetében, egy tiszta fiatal szerelmes őszinte boldogságában, egy szülő áldozatos önzetlen jóságában, egy jóságtól sugárzó embertársunkban sikerül meglátnunk Krisztust. De a gonoszokban felismerni nagyon nehéz, a hitünket próbára tevő fordulat.
57. Kik képviselik különösképpen az Istent? – A szentéletű és jóságos emberek; az egyház elöljárói; a szülők és elöljárók; a jótevők; a szenvedő és beteg emberek; a szegények és nélkülözők; a ránk szoruló emberek.
58. Hogyan kell élnünk? Kit képviselünk az emberek előtt? – Nemcsak másokban kell felismernünk Krisztust, hanem nekünk is úgy kell élnünk, hogy mások is felismerhessék bennünk Krisztust. A bérmálásban megerősödve, ha mindig Jézus Krisztust képviseljük az emberek előtt, akkor nemcsak Krisztus jutalmára számíthatunk, hanem a társadalomnak is jó szolgálatot teszünk. „Ma nem tanítókra van szükség, hanem tanúságtevőkre!” – mondta Boldog VI. Pál pápa.



- folytatjuk -
©Darvas-Kozma József

Bérmálkozóknak 1-8. részt itt találod: