2015. 06. 28.

A Ponta-kormány végnapjai

Forrás: magyarhirlap.hu
Meneküljön, ki merre tud – üzeni Victor Ponta törökországi betegágyáról. A kormányfő másképp fogalmaz, de szavainak már rég nincs hitele, magatartását azonban nem lehet félreérteni. És nem is értették félre: miután az ország vezetését a koalíció kisebbik alakulatára, egy meg nem választott párt elnökére bízta, saját hívei hirtelen támadt tisztánlátással egyre kétségbeesettebben hívják haza rendet teremteni vagy legalább saját szemetét elseperni.

Nem kétséges, Ponta országlásának végnapjait éljük, már a kormányzást sem bánják a szociáldemokraták, csak annak a módját keresik, hogy ép bőrrel és zsebbel hátráljanak ki a három éve politikai játszmákkal megszerzett hatalomból. Lám, az akkor átcsábított, megvásároltnak hitt szövetségesek most őket hagyják cserben, az összeomlás elkerülhetetlennek tűnik, de a szakadék szélén egyensúlyozva még lehet harcolni, reménykedni abban, hogy valami történik, és megússzák a számonkérést.

Lehet még mutogatni a rendszer hibáira, a titkosszolgálatokra vagy a csillagok járására, ám előbb-utóbb szembe kell nézni azzal a fájdalmas ténnyel is, hogy mindezt magának is köszönheti a legerősebb romániai párt, amely az 1989-es rendszerváltás utáni huszonötből tizennégy évig volt hatalmon. Ebből az első hat esztendő kulcsfontosságú, hiszen akkor kellett volna lefektetni a jogállam és a valós demokrácia alapjait, a posztkommunistáknak azonban jobban megfelelt a zűrzavaros idők elnyújtása: a végeérhetetlen átmenet (amelyet Ion Iliescu volt államfő eredeti demokráciának nevezett) joghézagait kihasználva, olykor saját játékszabályaikat is kiforgatva építgették vagyonukat és hálójukat, még ha időnként ki is ejtették kezükből a kormánybotot.

Késő már azon siránkozni, hogy a törvények kuszák, és értelmezésük bírónként különbözhet, hogy az igazságszolgáltatás nem független, és a titkosszolgálatok átvették az irányítást: huszonöt éve kellett volna erre gondolni, az első, 1990. januári bányászjárás idején. Akkor – és később, még 1999-ben is – őket védték és szolgálták ezek a máig büntetlen gyilkosok, ahogy a törvények és rendeletek tekintélyes része sem az ország, hanem csak egyesek javára született. Lett volna módja és eszköze az SZDP-nek arra, hogy jó irányba fordítsa a szekeret, s bár úgy félnivalójuk is kevesebb lehetne, vezetői most sem a párt megtisztításával és a korszerű baloldal felépítésével foglalkoznak, noha (az ellenzék gyengesége miatt) még mindig lenne esélyük arra, hogy helyükön maradjanak. Leválthatnák és kizárhatnák Victor Pontát, akit nem teljesítménye, hanem rokoni kapcsolatai juttattak az első helyre, de még mindig tőle remélik a megváltást...

Mi pedig abban reménykedhetünk, hogy ezek a zavaros vizek is letisztulnak egyszer, és a következő kormányok tanulnak elődjeik hibáiból.

Demeter J. Ildikó
Háromszék
erdély ma

Az amerikai jelentés Romániáról

A romániai magyar kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetésekre is kitér éves emberi jogi jelentésében az amerikai külügyminisztérium. A dokumentum lesújtó képet fest a hazai intézményes korrupcióról.
wash_b
A romániai magyar kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetésekre is kitér éves emberi jogi jelentésében a washingtoni külügyminisztérium.
A Romániáról szóló, csaknem 40 oldalas országjelentésből egy oldal lajstromozza az országban élő 1,2 milliós magyar közösség képviselőinek emberi jogi panaszait.
A Maszol.ro hírportál által ismertetett amerikai kormányzati dokumentum a közösség parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ és más magyar kisebbségi szervezetektől származó jelzésekre alapozva megállapítja: a romániai magyar közösség tagjai továbbra sem használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban, több város önkormányzata megtagadja a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, sok esetben pedig megtiltják a székely zászló kitűzését a magyarok lakta vidékeken.
A jelentés emlékeztet: a legfelsőbb bíróság a román közösségre nézve diszkriminatívnak ítélte a magyar többségű települések önkormányzatainak azon igényét, hogy a helyhatósá­gok hivatalnokai beszéljék a magyar nyelvet.
A dokumentum felidézi azt is, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elutasította az RMDSZ-nek az Oktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség (ARACIS) elleni panaszát. Az RMDSZ azt sérelmezte, hogy az ARACIS szerint a rezidens orvosok csak románul beszélhetnek a páciensekkel. A moldvai csángók helyzetéről a jelentés megállapítja: a régió egyes településein a hatóságok megakadályozták a budapesti finanszírozású magyar oktatási program lebonyolítását.
A 2014-ről szóló éves ország­jelentésben az amerikai külügyminisztérium megállapítja még, hogy az intézményesített korrupció továbbra is súlyos problémát okoz Románia számára, mivel átitatja a teljes társadalmat.
Washington szerint a román politikum részéről tetten érhetőek az igazságszolgáltatás kompromittálását, valamint az újságírók megfélemlítését célzó kísérletek.
Elmarasztalja a jelentés az ügyészségeket amiatt, hogy számos – főleg korrupciós – bűnvádi eljárás során bizalmas információkat szivárogtatnak ki a sajtónak, ugyanakkor felrója az igazságügyi szerveknek, hogy több esetben indokolatlanul és önkényesen hosszabbították meg a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
Elítéli az emberi jogi jelentés a rendőrségnek és a csendőrségnek a fogvatartottakkal és a romákkal szembeni erőszakos fellépését is.
A washingtoni dokumentum szerint a romániai társadalom „szisztematikusan” hátrányos megkülönböztetésben részesíti a cigányokat, emellett általános jelenségnek számít a homoszexuálisok és a HIV-fertőzöttek diszkriminációja is.

erdély.ro

A világ egy francia szent családra tekint

Ferenc pápa június 27-én jóváhagyta azt a dekrétumot, amely engedélyezi a Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz szüleinek, Louis és Zelie Martinnak a szentté avatását – tájékoztat a Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége.


A házaspár lesz az első, akit egyszerre avatnak szentté, mivel különleges módon tettek tanúságot a házastársi és családi lelkiségről – mondta Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa.
Angelo Amato hangsúlyozta példa értékű hitéletüket, azt, hogy értékközpontúságuk állandó realizmussal párosult és állhatatos figyelemmel fordultak a szegények felé.
Louis Martinnak (1823–1894) and Zelie Guerinnek (1831–1877) kilenc gyermeke született, közülük négyen még gyermekkorukban meghaltak. A felnőttkort megélt öt lányuk közül valamennyien a szerzetesi életet választották.
A dekrétum további két boldognak a szentté avatásáról is rendelkezik. Az olasz egyházmegyés pap, Vincenzo Grossit és a spanyol szerzetesnő, a Szeplőtelen Fogantatásról elnevezett Mária nővért is a szentek sorában tisztelhetjük majd október 18-tól, ezen a vasárnapon fogja ugyanis anégy boldogot kanonizálni Ferenc pápa.
Louis és Zelie Martin 1858-ban kötöttek házasságot. Zelie fennmaradt levelei mesélnek az utókornak a család életéről. A 218 darab, 1863 és 1877 között íródott levél a család mindennapjairól szól, gyermekeik születéséről és közülük négy gyermek elvesztéséről.
Minden reggel 5 óra 30 perckor misén vett részt a Martin család, együtt imádkozták az Úrangyalát és a vesperást, szigorúan az Úrnak szentelték a vasárnapokat, komolyan vették a böjtöt adventben és nagyböjtben – ugyanakkor a levelek tanúskodnak a vidám percekről is, viccekről, játékokról; Louis szeretett horgászni és billiárdozni.
Szegényeket hívtak meg ebédre, és látogatták a betegeket; lányaikat arra tanították, hogy a szegényekkel, kisemmizettekkel egyenrangúként bánjanak.
Amikor Zelie 46 évesen meghalt, Louis magára maradt öt lánygyermekével – Teréz még csak négy és fél esztendős volt akkor. Louis Martin hosszas betegeskedés után 1894-ben hunyt el.
Fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír

Böjte Csaba kapta idén a Magyar Szabadságért díjat

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója kapta idén a Magyar Szabadságért díjat. A díjat június 27-én, szombaton a gödöllői Szentháromság templomban adták át - tájékoztat az MTI.


Az elismerést minden év júniusának utolsó szombatján, a szovjet csapatok 1991. június 19-i Magyarországról történő kivonulására és az ország függetlenségének visszanyerésére emlékező Magyar Szabadság Napján adják át.

Gémesi György polgármester, a Magyar Szabadság Napja Alapítvány elnöke köszöntőjében kiemelte: a díjat mindig olyanok kapták, akik jelentősen hozzájárultak a magyar nemzet felemelkedéséhez, és megőrizték azt a szellemiséget, amit az ország örökségül kapott elődeitől.

Koltay Gábor filmrendező, a kuratórium tagja felidézte: a győztes nagyhatalmak egyetértésével Kelet-Közép-Európa népei részeseivé váltak egy hosszú évtizedekig feldolgozhatatlan társadalmi és emberkísérletnek, aminek nyomában a teljes elszegényedés, a reménytelenség, a belenyugvás következett, az emberhez méltó élet teljes körű feladása azonban roncsoló hatású, s "többek között ezért sem tudunk igazán mit kezdeni azzal a történelmi lehetőséggel, ami 1989-cel számunkra megadott".

Böjte Csabát méltatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a nehézségek ellenére is sikerrel végzett és sokak által elismert tevékenysége példa. "Egy társadalmi-gazdasági feszültségekkel teli átmeneti korban érkezik egy mély hitétől vezérelt bátor ember, aki baráti kezet nyújt honfitársainak. Gondoskodik gyerekeikről, biztosítja a legelemibb létfeltételeket, és ami talán még fontosabb, jó szót, mosolyt, szeretetet nyújt a számkivetett emberpalántáknak". Nagyhatású életművének üzenete, hogy van remény, nincs leküzdhetetlen élethelyzet – fogalmazott.


Böjte Csaba, akit a jelenlévők felállva, vastapssal köszöntöttek, a díj átvételekor úgy fogalmazott: hiszem, hogy a világunkat a szeretet, a jóság képes szabaddá tenni. Hozzátette: a gyűlöletet, a sötétséget, a butaságot kell legyőzni, mert azok roncsolják a szabadságot.

Böjte Csaba szólt arról is, hogy csak együtt, közösen lehet a Kárpát-medencéből "tündérkertet" építeni, mert külön-külön a nemzetek erre nem képesek, és azt kívánta, hogy mindig legyen meg a párbeszédre való készség.

Az eseményen részt vett Antall József volt miniszterelnök özvegye is.

A Magyar Szabadság Napja Alapítvány által 2000-ben alapított díjat olyan személyiségek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez. A díjat elsőként Nemeskürty István író vehette át, 2014-ben Jókai Anna író kapta.
Fotó: Gödöllő.hu
Magyar Kurír

Ezer Székely Leány Napja



ROMÁNIA, HARGITA MEGYE
CSÍKSZEREDA MEGYEI JOGÚ VÁROS
530110 Csíkszereda, Vár tér 1 szám
Kulturális osztály
Telefon: 00-40-266-315120; Fax: 00-40-266-371165
Ikt. szám: 10161 / 2015

A SZÉKELYFÖLDI TELEPÜLÉSEK EGYHÁZKÖZSÉGEI

részére


Tisztelt Címzettek!

Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány – a hagyományokhoz híven – idén is megszervezi az Ezer Székely Leány Napját.
Az ünnepséget, melyre ebben az évben is meghívást kapnak Székelyföld leányai és legényei, 2015. július 4-én, szombaton tartjuk Csíkszeredában és Csíksomlyón.
A rendezvény programja követi a korábbi években megszokott forgatókönyvet, magába foglalja a csoportok, a települések képviseleteinek székely ruhába öltözött lovas és fogatos felvonulását a városban, majd az ünnepi szentmisét és egész napos műsort a csíksomlyói Nyeregben, amelyet kézműves vásár és népi mesterségek bemutatója is színesít.

Tekintettel, hogy az Ezer Székely Leány Napja a hagyományőrző, nemzetségükhöz és vallásukhoz hithű székelyek ünnepe, azzal a felhívással fordulunk történelmi egyházaink képviselőihez, hogy templomaikban hirdessék az eseményt, hogy minél többen, családjaikkal jöjjenek el Csíksomlyóra.
Nagy örömünkre szolgálna, ha az egykori hagyományokhoz híven, egyházközségenként szervezetten érkeznének, papjaik vezetésével.

Mindazoknak, akik nem fellépő csoport keretében, de szervezetten érkeznek az ünnepségre és nem vesznek részt a lovas/fogatos felvonuláson, hanem egyénileg oldják meg a közlekedést, ajánljuk, hogy a gyülekezzenek és csatlakozzanak a programhoz a csíksomlyói kegytemplomban, 11.00 órától.

Mellékeljük a rendezvény teljes programját és a felhívást.

Szeretettel várjuk!
Tisztelettel,
Antal Attila,
Csíkszereda alpolgármestere
Csíkszereda, 2015. június 26.








Felhívás az Ezer Székely Leány Napjára


Mi erősíthetné jobban a székelységhez tartozás érzését, a közösségi identitást, mint az évről évre visszatérő ünnepünk, az Ezer Székely Leány Napja, amikor megmártózunk imáink, zenénk, népi játékaink csodálatos világában.
A szervezők: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szeretettel meghívnak minden viselettel rendelkező időset és fiatalt, vidéken vagy városon élőt, vegyünk részt minél többen a székely viselet, a népdal és a néptánc legnagyobb székelyföldi ünnepén, az Ezer Székely Leány Napján, 2015. július 4-én, Csíksomlyón!


A RENDEZVÉNY PROGRAMJA:

8.30–9.00 óra – Gyülekező a város bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói út, Nagyrét utca,
majd ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre

Szabadság tér
9.30–10.00 óra – Megnyitó, közös tánc, majd ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra

Csíksomlyói kegytemplom
11.00 óra – Ünnepi szentmise

Csíksomlyói Nyereg
10.00–18.00 óra – Kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató
13.00 óra – Ünnepi beszédek, résztvevők üdvözlése
13.00–16.00 – Népviseletmustra
13.30 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – I. rész
15.00 óra – A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása
15.40 óra – Közös játék és tánc
16.10 óra – Közös fotó készítése
16.40 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – II. rész
17.10 óra – Népviseletmustra kiértékelés és a legnépesebb település díjazása
17.40 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – III. rész

A rendezvény ideje alatt népviseleti kiállítás és gyermekjátékok színesítik a programot.

Az ünnepség tiszteletbeli házigazdája Csíkdánfalva község.

Hirdetés: 2015. június 28.



1. Ma Diakónus-szentelés a Gyulafehérvári főszékesegyházban, holnap ugyanott papszentelés. Imádkozzunk a felszentelendőkért.
Ma Csíkszentsimonban és Szépvízen Szent László búcsú, Csobotfalván Szent Péter és Pál búcsút tartanak, a szentmisék mind a három helyen 12,30 órakor kezdődnek.
2. A Jézus Szíve ájtatosságot ma du. ¾ 5-kor tartjuk. Hétköznap Jézus Szíve litániát végzünk este  ¾ 7 órakor.
3. Szerdán Jegyeskurzus du. 17 órakor az altemplomban.
4. Kapható a Krisztus világa júniusi száma. - Krisztus világa, 2015. június - Szemle. Szó van benne Teréz anya Csíkszeredai látogatásáról, Bálint Lajos halála 5. évfordulójára megjelent emlékkönyvről vall Tamás József püspök úr.  Megismerhetjük Csíksomlyó Ágacskája klarissza monostort, a Szórvány éve kapcsán a bolgárok és örmények betelepedését, csíkiak I. világháborús emlékeivel, stb. 
Figyelmükbe ajánljuk Az Egyházközségi Apostolt, a keresztény sajtót, kegytárgyakat és imakönyveket.
5. Hála Istennek, hogy vasárnaptól péntekig tartó Czenstochowai Fekete Madonna magyar-lengyel nemzeti zarándoklaton Csíkból 69-en részt vehettünk, melynek védnökei a magyar egyházi és állami vezetők mellett volt Tamás József püspök úr is.
A tegnap megtartottuk az Élő Rózsafüzér Csíkszeredáért zarándoklatot is. Mindezek és imádságaink szolgálják lelki megújulásunkat.
6. Holnap Szent Péter és Pál apostolok főünnepe. Kötelező ünnep. Szentmisét végzünk reggel ½ 7, 7, délelőtt 11 és este 19 órakor. A Szent József kápolnában de. ½  9 órakor. A templomi perselyezés az Apostoli Szentszék részére történik.  
7. Péntek elsőpéntek, meglátogatjuk betegeinket.
8. Szombaton Hittanosok és Ministránsok találkozója de. 9 órakor. 
9. 2015. július 4-én, szombaton tartjuk Csíkszeredában és Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja rendezvényt. Nyitány a Szabadság téren 9,30-kor és szentmise Csíksomlyón 11 órakor. Utána felvonulás a Salvator-hegy oldalába. 

Egyezményt írt alá a Szentszék és a Palesztin Állam

Az általános egyezményt június 26-án, pénteken a Szentszék részéről Paul Richard Gallagher érsek, az államközi kapcsolatok titkára, palesztin részről pedig Rijád al-Máliki külügyminiszter látta el kézjegyével – közli a Vatikáni Rádió.


A dokumentum bevezetőből, valamint nyolc fejezetből áll, amelyek összesen 32 cikkelyt tartalmaznak. Ez az általános egyezmény a Palesztin Államban jelenlévő helyi egyház életének és tevékenységének lényeges aspektusait foglalja össze. Egyidejűleg támogatja a térség helyzetének tárgyalások útján történő békés megoldását. A megegyezés akkor lép életbe, amikor mindkét fél írásban bejelenti, hogy eleget tett a szükséges alkotmányos vagy belső feltételeknek. A megállapodás az elmúlt évek tárgyalásainak eredménye, amelyeket egy kétoldalú bizottság folytatott.

A Szentszék 2000. február 15-én alapegyezményt kötött a Palesztin Felszabadítási Szervezettel, a mostani szöveget a Palesztin Állammal írta alá. Paul Richard Gallagher érsek az aláírási ünnepségen mondott beszédében megállapította: ez annak az előrehaladásnak a jele, amelyet a Palesztin Hatóság tett meg az utóbbi években, és amely az ENSZ Közgyűlés 2012. november 29-én hozott határozatában csúcsosodott ki. Ez utóbbi „nem tag megfigyelő állam” szintre emelte a világszervezetben Palesztina státuszát.

Ebben a távlatban az államközi kapcsolatok vatikáni titkára fontos állomásnak nevezte az egyezményt, abban reménykedve, hogy ösztönzi az évek óta húzódó izraeli–palesztin konfliktus végleges megoldását. A két állam létrehozása váljon mielőbb valósággá. A békefolyamat csak a felek közötti közvetlen tárgyalás útján haladhat előre, a nemzetközi közösség támogatásával, bátor döntésekkel, amelyek elősegítik a térség békéjét és stabilitását.

A két nemzetközi jogi alany közötti megállapodást vizsgálva a főpásztor rámutatott, hogy az alapvetően a Palesztin Államban jelen lévő helyi egyház életére és tevékenységére vonatkozik. Leszögezi az egyház jogi elismerését, és biztosítja a katolikus egyház és intézményeinek tevékenységét. A katolikusok nem kérnek kiváltságokat, továbbra is együttműködnek honfitársaikkal a társadalom javát szolgálva. A helyi egyház megelégedett a tárgyalások eredményével.

A Közel-Kelet összetett helyzetére utalva, ahol egyes országokban a keresztények üldözést szenvednek, a megállapodás a párbeszédre és az együttműködésre mutat jó példát – folytatta beszédében Gallagher érsek. A vallás- és lelkiismereti szabadságnak szentelt fejezet fontosságát hangsúlyozva annak a reményének adott hangot, hogy a megállapodás modellként szolgál majd más arab és muzulmán többségű országok számára. A Szentszék továbbra is szívén viseli a Közel-Kelet és a Szentföld sorsát.

Al-Máliki miniszter történelmi megállapodásról beszélt és aláhúzta, hogy az elért eredmény nem jöhetett volna létre Mahmud Abbász palesztin elnök támogatása és személyes elkötelezettsége, valamint Ferenc pápa áldása nélkül. Az egyezmény rendelkezései tükrözik a két fél közös látásmódját a béke és az igazságosság megteremtése érdekében a térség számára; az alapvető szabadságok védelmét, a szent helyek státuszát és védelmét, valamint azokat az eszközöket, amelyekkel megerősíthetik és előmozdíthatják a katolikus egyház jelenlétét és tevékenységeit a Palesztin Államban. Megszilárdítják és javítják a jelenlegi körülményeket, amelyekben a katolikus egyház jogokat, kiváltságokat, immunitást és szabad bejárást élvez, megerősítve az egyház helyzetét, amely sok palesztin számára az élet fontos támaszát jelenti.

A palesztin külügyminiszter szerint ez az első alkalom, hogy a Szentszék hivatalosan államként ismeri el Palesztinát, és ez a palesztin nép jogának elismerése az önmeghatározásra, a szabadságra és a méltóságra, a megszállástól független saját, szabad államban. Ez elősegíti a béke és az igazságosság megteremtését a térségben – folytatta a politikus –, megegyezően a nemzetközi joggal, a két állam megteremtésének elve alapján, amelyek békében és biztonságban élnek egymás mellett az 1967-es határok szerint. Al-Máliki miniszter újszerűnek és példa nélkülinek nevezte a mostani megállapodás rendelkezéseit Palesztina sajátos státuszához kötődően, amely a kereszténység születésének helyszíne és az egyistenhívő vallások bölcsője. Mindez egy olyan pillanatban történt, amikor a szélsőségesség, a barbár erőszak és a tudatlanság egész Közel-Keletet fenyegeti. Ebben a helyzetben a Palesztin állam megújítja elkötelezettségét a szélsőségesség felszámolására; a tolerancia, a lelkiismereti és vallásszabadság előmozdítására, minden állampolgár jogainak tiszteletben tartására. Ezekre az elvekre akarják építeni ugyanis önálló és demokratikus államukat – mondta a palesztin külügyminiszter a szentszéki-palesztin megállapodásról.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír